Amint a hívás létrejött, Seraphina megszólalt: – Maya, van itt egy fontos dokumentum, amit Sterling úrnak alá kell írnia. Át tudnád küldeni a ma esti hivatalos programjának a címét?

Julian vezető titkárnőjét, Maya Evanst hívta. Ő ismerte Julian összes hivatalos beosztását.

– Hivatalos program? Nincs semmilyen programja ma estére. Korán elment az irodából – válaszolta Maya.

– Tényleg? Semmi utolsó pillanatos szervezés?

– Még ha lett volna is, felhívott volna, hogy foglaljak asztalt egy étteremben.

Tényleg, Seraphina erről meg is feledkezett. Ha valaki Juliannel akart vacsorázni, annak előre kellett egyeztetnie. Nem léteztek utolsó pillanatos szervezések.

Tehát, amikor Max azt mondta, hogy Juliannek dolga van, az biztosan nem a munkával volt kapcsolatos.

Miután letette a telefont, Seraphina egy pillanatig némán ült, majd egyedül fogyasztotta el az ételét.

Felugrott egy munkahelyi üzenet az egyik kollégájától. Miután elolvasta, a képernyő bezárása közben véletlenül rábökött az Instagramra.

Az első bejegyzés azonnal megragadta a figyelmét. Egy fotó volt, amit Chloe épp az imént posztolt.

Chloe, kórházi hálóingbe öltözve, boldog mosollyal dőlt egy férfi mellkasának. A fotó felirata ez volt: „A szeretet az, amikor tudod, hogy egyetlen hívásra itt leszel mellettem.”

Bár a férfi arca nem látszott, Seraphina azonnal felismerte, hogy Julian az.

A sötétkék, finom mintás nyakkendő ugyanaz volt, amit ő választott ki neki két hete, és amit a férfi ma is viselt.

Mintha éles tűk fúródtak volna a szívébe. Alig bírta megőrizni az egyensúlyát, a kezével az asztalra támaszkodott.

Egy belső hang azt suttogta neki: „Még mindig hazudni fogsz magadnak?”

Seraphina egészen a hajnali órákig nem tudott elaludni. Amikor végre felébredt és lement, hangokat hallott a konyha felől.

– Jó reggelt! – Julian bukkant fel egy csésze meleg tejjel, és letette az étkezőasztalra, ahol már egy teljes reggeli teríték várta.

Gyengéden elmosolyodott, ahogy odalépett hozzá, és előrehajolt, hogy adjon neki egy reggeli csókot. De ahogy ajkai közeledtek az arcához, Seraphina elfordította a fejét.

Julian egy pillanatra megtorpant, majd úgy tűnt, megérti. – Azért vagy dühös, mert tegnap este nem veled vacsoráztam?

Seraphina nem válaszolt, és kerülte a tekintetét.

– Egy barátom hirtelen hazatért külföldről. Vacsoráztunk és pókereztünk. Mire visszaértem, már elmúlt éjfél. Valamikor bemutatom neked. Majd megmondom neki, hogy ha a jövőben találkozni akar velem, előbb Sterlingnét kell megkérdeznie – mondta Julian tréfás hangon.

Seraphina egy pillanatig nyomkodta a telefonját, majd a férfi felé fordította. – Chloe az a barát?

Ahogy Julian lenézett a telefonra, leeresztett szemhéja elrejtette az érzelmeit.

Hosszú csend következett.

Seraphina csalódottan elmosolyodott. – Szóval vele voltál tegnap este.

Julian felnézett, látszólag bocsánatkérően. – Chloe autóbalesetet szenvedett. Nem akarta megijeszteni a családját, de egyedül nem tudta intézni a dolgokat, ezért engem hívott.

Ez egy olyan észszerű magyarázat volt.

Seraphina gúnyosan felnevetett. – Nem vagyok vak, Julian.

A fotón Chloe átölelte őt. Bármi volt is ez, de nem ártatlan.

Julian ismét rápillantott a fotóra, és felsóhajtott. – Már több mint tíz éve a nagyapa dédunokája. Julian bácsinak hív engem. Hogyan is hagyhatnám figyelmen kívül az etikai határokat? Chloe a Mercer család egyetlen túlélő gyermeke. Nagyapa meghagyta nekünk, hogy vigyázzunk rá.

Chloe dédapja Alistair bajtársa volt a háborúban. Mivel a Mercer család korán elhunyt, Chloe maradt az egyetlen. Barátja iránti tiszteletből Alistair örökbe fogadta őt, amikor a lány mindössze nyolcéves volt.

– Összeházasodunk, Seraphina. Ha nem szeretnélek, miért vennélek feleségül? – kérdezte Julian őszintén.

Seraphina maga is szerette volna tudni a választ erre. – Igen, ezen már én is gondolkodtam.

– Nem bízol bennem? – Julian hangja hűvösebbé vált, ahogy a lány nem hagyta abba a faggatózást.

– Huszonnégy vagyok, nem tizennégy! – Seraphina szeme bepirosodott. Vett egy mély lélegzetet. – Fejezzük ezt be, Julian.

Ezekkel a szavakkal elfordult, de Julian hirtelen megragadta a karját.

– Azt mondtad, huszonnégy vagy, úgyhogy hagyd abba a gyerekes viselkedést. Lehetsz dühös, de csak egy fél napig. – Julian a kezébe nyomta a tejescsészét. – Még ha nem is vagy éhes, legalább ezt idd meg. A Sterling-birtokra megyünk ebédelni. Nagyapa telefonált.

További magyarázatok nélkül elintézte a dolgot. Az ő szemében a lány érzelmei nem voltak többek gyerekes hisztinél.

Valójában valószínűleg nem is érdekelte, hogy a lány hisz-e neki vagy sem.

– Nem érzem jól magam. Nem megyek. – Seraphina hátat fordított neki.

– Pihenj jól. Délben jövök érted. – Ezzel Julian kisétált az ajtón, esélyt sem adva a lánynak, hogy vitatkozzon.

Ez volt az első alkalom, hogy meglátta a hatalmaskodó oldalát.

…

Végül Seraphina elment Juliannel a Sterling-birtokra.

Alistair úgy bánt vele, mint a saját unokájával. Mivel már több mint két hete volt, hogy utoljára meglátogatta, úgy gondolta, vele tarthat egy ebédre.

Amikor megérkeztek, Julian a kezéért nyúlt, hogy kisegítse az autóból, de a lány elhúzódott, mire a férfi újra megragadta.

A nappaliban Julian szülei, valamint Alistair harmadik fia, Marcus Sterling és az ő családja gyűltek össze. Seraphina sorra köszöntötte őket.

Ugyanebben a pillanatban Chloétól támogatva Alistair is leért a lépcsőn.

– Nagyapa – köszöntötte őt mosolyogva Seraphina.

– Seraphina, olyan régen jártál nálunk. Csak nem összevesztetek Juliannel? Mondd el nekem. Majd én helyreteszem azt a gazembert – kötekedett kedvesen Alistair. Ősz haja éles ellentétben állt a szemében csillogó szikrával, ahogy játékos, mégis komoly pillantást vetett Seraphinára.

Mielőtt válaszolhatott volna, Julian gyorsan védekezett: – Miért is vesznék össze Seraphinával? Ne vádolj ilyennel, Nagyapa.

Seraphina magában felhorkant, majd mosolyogva válaszolt: – Sajnálom, hogy nem jöttem el hamarabb meglátogatni téged, Nagyapa. De hál' istennek Chloe addig is társaságot nyújtott neked.

Tekintete Chloe felé vándorolt.

Fehér Chanel ruhát viselt, finom arcát egy lófarokba kötött haj keretezte. Tekintete azonban Seraphina és Julian összekulcsolt kezén időzött. Egy pillanatnyi zavar suhant át a vonásain.

Alistair oldalra hajtotta a fejét, és elmosolyodott. – Ha majd hozzámész Julianhez, két boldog arc lesz körülöttem. Chloe, miért nem köszöntötted a nagybátyádat és a nagynénédet?

Alistair megjegyzésére Chloe végre észhez tért. – Julian bácsi, Seraphina.

– Seraphina? – javította ki Alistair. – Úgy kellene mondanod, hogy Seraphina néni.

Chloe kinyitotta a száját, de küszködött a szavakkal, mintha nehezére esett volna megváltoztatni azt, ahogyan Seraphinát szólította.

Julian átkarolta Seraphina vállát, mosollyal a szemében. – Körülbelül egyidősek, szóval a „néni” talán egy kicsit furcsán hangzana. Seraphina valószínűleg nincs is hozzászokva, és talán még azt is gondolhatná, hogy a „néni” öregíti őt.

Seraphina Julianre nézett. Vonásai a szokásoshoz hasonlóan nyugodtak maradtak, de a kifejezésében némi ugratás bujkált.

A családi ebéd kezdetéig még volt egy kis idő, ezért Alistair megkérte Juliant, hogy tartson vele a dolgozószobába céges ügyeket megbeszélni.

Seraphina tett egy sétát a hátsó kertben, és épp a medencéhez közeledett, amikor meglátta a felé sétáló Chloét.

– Nem gondoltam volna, hogy ennyire hidegen hagy a dolog, hogy még ide is eljössz Juliannel.

Chloe, aki korábban oly szelíd és félénk volt, most anélkül állt Seraphina előtt, hogy rejtegette volna valódi énjét. Közvetlenül a nevén szólította Juliant, miközben gúnyosan megemelte az állát.

– Mi hagyna hidegen? – mosolyodott el Seraphina, látszólag mit sem sejtve arról, mire céloz Chloe.

Chloe gúnyosan felhorkant. – Tudom, hogy láttad a posztomat. Úgy állítottam be, hogy csak te lásd, és kizárt, hogy ne ismernéd fel, ki van a fotón.

– Ó, az a poszt. – Seraphina közönyösnek tűnt. – Az csak egy fotó. Julian népszerű a nők körében. Az a fontos, hogy ő tudja, ki a legfontosabb a számára.

Még ha Seraphinának és Juliannek voltak is nézeteltérései, a lány nem hagyta, hogy Chloe az orra előtt fölénybe kerüljön.

Chloe arckifejezése elsötétült, de mintha egy gondolat futott volna át az agyán. Hirtelen előrelépett, és Seraphina fülébe suttogta: – Lássuk, ki az igazán fontos a számára!

Mielőtt Seraphina reagálhatott volna, Chloe megrántotta, és mindkét nő a medencébe zuhant.