Seraphina

A Télikert pontosan olyan volt, amilyennek vártam: a gazdagság és a kiváltságok emlékműve. Magas mennyezetéről kristálycsillárok lógtak, prizmatikus fényt vetve a makulátlan, fehér lenvászonnal terített asztalokra. A székeket valódi bőrrel kárpitozták, és még a levegőnek is drága illata volt – ritka fűszerek és óbor finom keveréke.

A teremvezető kis híján hanyatt esett a saját lábában, amikor Declan belépett az ajtón.

– Mr. Sterling! – A férfi olyan mélyen meghajolt, hogy azt hittem, a homloka a padlót is érinti. – A VIP-terme készen áll, uram. Erre tessék.

Elfojtottam egy undorodó horkantást. *Még egy Alfa farkas, aki élvezi a hatalmát és a kiváltságait. Ezek a legrosszabb fajta – azt hiszik, minden és mindenki az övék.*

Ahogy követtük az étteremvezetőt a fő étkezőtéren keresztül, észrevettem, hogyan bámulják a többi vendégek Declant a tisztelet és az irigység keverékével. Maga a menedzser olyannyira alázatosan lépdelt, hogy szinte végig kétrét görnyedt.

Declan a maga részéről teljesen közönyösnek tűnt a különleges bánásmód iránt. Azt a lezser magabiztosságot sugározva sétált, mint aki sosem kérdőjelezte meg a helyét a világban – mert sosem kellett.

Amint helyet foglaltunk a különszobánkban, azonnal megjelent egy pincér, hogy felvegye a rendelésünket.

– A T-bone steaket kérem, véresen – mondta Declan, anélkül, hogy kinyitotta volna az étlapot.

– Legyen belőle kettő! – szólt közbe Lyra vidáman. – Nekem extra véresen, kérem!

Amikor a pincér hozzám fordult, így szóltam: – Ugyanezt a steaket kérem, de jól átsütve. És egy adag kerti salátát köretnek.

Declan felvonta a szemöldökét. Éreztem átható tekintetét, ahogy fürkészett, miközben a pincér távozott.

– Nem szereted a véres húst? – kérdezte könnyed hangon, de a szeme élesen csillogott az érdeklődéstől.

Megvontam a vállam, szándékosan kerülve a tekintetét. – Jobban szeretem, ha jól át van sütve.

– Ez szokatlan... – Elhallgatott, tekintete a csukott ajtóra rebbent, mielőtt folytatta volna: – a mi fajtánktól.

– Alkalmazkodtam az emberi étkezési szokásokhoz.

Declan előredőlt, és felnyársalt egy darab kenyeret a köztünk lévő kosárból. – A nyers hús erőt ad nekünk. Ez a természetünkben van.

– Az én természetem megváltozott – feleltem szenvtelenül.

Amikor megérkezett az étel, Declan és Lyra steakje valóban véres volt – a piros húslé úgy gyűlt össze a tányérjukon, mintha friss zsákmány lenne. Az enyém ezzel szemben alaposan át volt sütve, a rózsaszínnek nyoma sem maradt.

Declan levágott egy darabot a sajátjából; a hús olyannyira omlós volt, hogy alig kellett rányomnia a kést. A villáját felém nyújtotta. – Kóstold meg. A farkasod értékelni fogja.

Megráztam a fejem. – Nem, köszönöm. A gyomrom hozzászokott a jól átsütött ételekhez.

Lyra felnézett a tányérjából, a kíváncsiságtól felcsillant a szeme. – De minden farkas szereti a véres húst. Benne van a DNS-ünkben. – Közelebb hajolt, és finoman a levegőbe szimatolt. – Alig érzem a farkasod szagát. Megsérültél?

Feszülten elmosolyodtam, de nem válaszoltam. Az igazságot – hogy évek óta különleges gyógynövényekkel próbáltam felébreszteni a farkasomat – nem akartam megosztani velük.

– Melyik falkából származol? – kérdezte Lyra, egy szalvétával megtörölve a szája szélét. – Nem hiszem, hogy láttalak már bármelyik összejövetelen.

– Nem tartozom egyetlen falkához sem – feleltem hűvös és egyenletes hangon.

Lyra szeme elkerekedett. – Nincs falkád? De mindenkinek szüksége van falkára! – Az arca hirtelen felismeréstől ragyogott fel. – Csatlakozhatnál a miénkhez! A Bostoni Vasvér Falkához! A nagybátyám az Alfa, így senki sem merne bántani!

– Köszönöm, de megszoktam, hogy egyedül vagyok – mondtam, és talán a kelleténél is nagyobb erővel vágtam le egy újabb darabot a steakemből.

– Hol szálltál meg Bostonban? – kérdezte Lyra, aki láthatóan elszánta magát, hogy fenntartja a társalgást, az én nyilvánvaló vonakodásom ellenére is.

– Csak most tértem vissza Bostonba. Egyelőre egy motelben lakom, és lakást keresek.

– Lakhatnál nálunk is! – ajánlotta fel azonnal Lyra. – Hatalmas vendégszobáink vannak!

Határozottan megráztam a fejem. – Jobban szeretem a magánéletemet, köszönöm.

– Jasper – szólalt meg hirtelen Declan, az asszisztense felé fordulva, aki eddig csendben evett egy külön asztalnál, az ajtó közelében. – Nincs véletlenül egy kiadó lakásod?

Jasper riadtan nézett fel, majdnem félrenyelve a vizét. – I-igen, Mr. Sterling.

– Nem engedhetem meg magamnak – mondtam gyorsan, csapdában érezve magam. – Most nincs sok pénzem.

Declan enyhén összeráncolta a homlokát. – Egy olyan képességekkel rendelkező orvostanhallgatóként, mint te, biztos vagyok benne, hogy egy motelnél jobb szállást érdemelsz.

– A jelenlegi helyzetem olyan, amilyen – feleltem mereven. – Egy átlagos lakás reálisabb számomra.

Declan úgy nézett ki, mint aki tovább akar vitatkozni, de meglepő módon annyiban hagyta a dolgot.

---

Vacsora után Declan ragaszkodott hozzá, hogy visszavigyen a motelembe. Lyrát hazavittük, így csak ketten maradtunk az autójában. A köztünk lévő csend sűrű volt a kimondatlan kérdésektől.

Amikor megérkeztünk a Starlight Innhez, arra számítottam, hogy egyszerűen csak kitesz. Ehelyett leparkolta az autót, és kiszállt.

– Mit csinálsz? – kérdeztem nyersen, ahogy átjött az én oldalamra.

– Megbizonyosodom róla, hogy biztonságban bejutsz a szobádba.

Kiszálltam az autóból, de megtartottam a távolságot. – Mr. Sterling, miért csinálja ezt? Miért keres engem?

Declan nekidőlt az autójának, magas alakja sziluettként rajzolódott ki a motel villódzó neonfelirata előtt. – Azon az éjszakán, amikor megmentettél, megjelöltek. Azoknál a férfiaknál ezüstgolyók voltak. Ez veszélyes egy olyan magányos farkas számára, mint te.

A pulzusom felgyorsult. – Miből gondolja, hogy engem vettek célba, és nem magát, az Alfát?

– Így vagy úgy, de az életemmel tartozom neked. – Hangja mélyebbre ereszkedett. – Legalább engedd meg, hogy megbizonyosodjak róla: ma éjjel biztonságban vagy.

A motel bejáratánál álltam, a kulcsokat a kezemben szorongatva. – Köszönöm a vacsorát és a fuvart, de itt elválnak az útjaink.

Declan megrázta a fejét, arckifejezése elszánt volt. – Ellenőriznem kell a szobádat. Azok a vadászok idáig is követhettek.

Vonakodva bár, de előrementem, miközben az elmémben csak úgy cikáztak a kérdések. *Mit akar valójában? Tényleg aggódik a biztonságomért, vagy van valami más is a háttérben?*

A szűk liftben Declan erőteljes Alfa-jelenléte betöltötte a kis teret, úgyhogy alig kaptam levegőt. Az illata – fenyő és valami vad – körbeölelt, és felkavarta a farkasom azon részeit, amelyeket kemény munkával fojtottam el.

A folyosón sétálva felgyorsítottam a lépteimet, kétségbeesetten vágyva arra, hogy véget vessek ennek a kényelmetlen közelségnek. Az ajtóm előtt állva a kulcsommal babráltam, a kezem enyhén remegett.

– Meg is érkeztünk, Mr. Sterling. Elértem a szobámat – mondtam, igyekezve könnyednek hangzani.

Declan meg sem mozdult, hogy távozzon. – Nyisd ki az ajtót! Meg kell győződnöm róla, hogy bent is biztonságos.

Szorosan markoltam a kulcsot, az elmém az egymásnak feszülő érzelmek örvényévé vált. Három éve senki sem törődött a biztonságommal, a jóllétemmel. Miért pont most? Miért pont ő?