Declan szemszöge

Az óceán ellenére mindenhol forróságot éreztem. Seraphina kemény mellbimbói a mellkasomnak feszültek, a szívverése vadul dobogott, egy ritmusban az enyémmel, a keze a nyakam köré fonódott, a lehelete pedig az arcomat legyezte.

Nedves haja az arcára tapadt, és csillogó vízcseppek gördültek le a kulcscsontján. A kis hullám közelebb sodorta hozzám, és az ágyékom még jobban megkeményedett. Felnyögtem, és közelebb húztam magamhoz.

– Megőrjítesz – motyogtam, és a szám veszélyesen közel hajolt hozzá. A leheletem az ajkát érintette, ő pedig lehunyta a szemét.

Nem szabadna.

Ha egyszer megcsókolom, az elmehetne hibának, de másodszor már szándékos lenne, ám nem tudtam türtőztetni magam.

Az ajkam kétségbeesetten tapadt az övére. Felnyögött, én pedig elvesztettem minden önuralmamat. Szorosabban magamhoz öleltem, és elmélyítettem a csókot.

Minden figyelmeztetés elillant a fejemből, és csak azt tudtam, hogy akarom őt.

– Seraphina!

Megdermedtem, ahogy felcsendült Alistair hangja.

Seraphina szeme tágra nyílt, és megpróbált elhúzódni, de én szorosabban fogtam, nem voltam hajlandó elengedni.

– Seraphina! – kiáltotta újra Alistair, ezúttal közelebbről.

– Engedj el – suttogta.

A tengerbe süllyesztettem, a lábamat a dereka köré fontam, hogy megtartsam. A kezem a melléhez ért, ahogy a helyére csatoltam a melltartóját, majd a karomat alá csúsztattam, és felemeltem.

Köhögött, fuldoklott, én pedig kiemeltem a vízből.

– Mi történt? – Alistair futva közeledett felénk. Lefektettem a homokra, letérdeltem és fölé hajoltam.

– Izomgörcsöt kapott; pont időben hoztam ki – mondtam rekedten.

Seraphina újra köhögött, és az oldalára fordult. Az arca kipirult, és a tekintetét a homokra szegezte, bárhová, csak ne rám.

Alistair letérdelt mellé. – Jól vagy? – A keze a lány válla felett lebegett.

– Jól vagyok – reszelte Seraphina.

Lassan felült, megmozdította a lábát, én pedig kissé hátrébb húzódtam.

– Most milyen? – kérdeztem. Egy kicsit összerezzent, de bólintott.

– Hozok egy törölközőt – mondta Alistair.

Abban a pillanatban, hogy sarkon fordult, felálltam. Még mindig kibaszottul kemény voltam, és Seraphina fölé görnyedtem, hogy ne vegye észre.

Visszaugrottam a vízbe, és elúsztam. A hideg tenger cseppet sem nyugtatta meg a gondolataimat.

A nyári terveimben nem szerepelt az, hogy Seraphina után epekedem. Egy csendes nyarat akartam tölteni a tengerparti házban, és utánajárni annak, amit ennyi éven át kerültem, de mivel Seraphina itt volt, úgy tűnt, minden tervem dugába dőlt.

Amikor utoljára láttam, tizenhárom éves volt. Minden nyáron mindenhová követett, amikor a családja New Yorkba jött nyaralni.

Emlékszem, ahogy ugrált a copfja, miközben próbált lépést tartani velem, mindenről kérdezgetett, és könyörgött, hogy tanítsam meg mindenre.

De ez öt éve volt.

Azóta nem tértem vissza. Nem azóta, ami történt.

Seraphina már nem volt gyerek. Gyönyörű, kecses nővé érett, és olyan rohadtul vonzó volt.

Minden vonzott benne, és ez kibaszottul rossz volt, mert Seraphina nem akárki volt.

A legjobb barátom húga volt, valaki, akivel nem szórakozhattam.

Mire kikászálódtam a vízből, már eltűntek. A karom és az oldalam fájt a több órás úszástól.

Felkaptam egy törölközőt a székről, ledörzsöltem a sót a bőrömről, és elindultam vissza a házba.

Seraphinát az étkezőasztalnál találtam, a laptopja nyitva volt. Fölé görnyedt, feszülten, az ujjai a billentyűzet felett lebegtek.

Fel sem nézett, amikor beléptem, és kétlem, hogy észrevette volna, hogy visszatértem.

– Jól vagy, kismadár? – kérdeztem.

A tekintete egy pillanatra felvillant, majd visszaszegeződött a képernyőre. – Igen.

Összeráncoltam a homlokom. – Hol van Alistair?

– Elment, a plázába ment venni valamit – mondta röviden, a hangja kimért volt.

Bólintottam, és sarkon fordultam. Távolságot kellett tartanom, nem időzhettem tovább a közelében.

– Várj... Declan?

A szívem nagyot dobbant a nevem hallatán. Visszafordultam. – Igen?

Idegesen az alsó ajkába harapott. – Segítenél nekem?

Lassan odasétáltam hozzá, próbálva nem túlgondolni a dolgot. – Mi a helyzet?

– Kijöttek az egyetemi felvételi eredmények. Tudnom kell, hogy bejutottam-e a Yale-re. – Felállt, és kihúzta nekem a széket.

– Tényleg?

– Igen, egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy rákattintsak, annyira félek.

– Rendben – motyogtam, és lehajoltam, hogy megnézzem a képernyőt.

Abban a pillanatban egy kis sikolyt hallatott, megragadta a kezemet, és szorosan fogta. Az egész karom bizsergett az érintésétől, és nagyot nyeltem.

Az arca hirtelen közvetlenül a nyakam mögött volt, a lehelete melegen érte a bőrömet. Próbáltam a laptopra koncentrálni, de minden érzékem azért üvöltött, hogy megcsókoljam.

A samponja illata megtöltötte az orromat, és mélyen beszippantottam.

– D...

– Igen – zökkentem vissza a valóságba, és végighúztam a kurzort a képernyőn.

– Siess! – suttogta, és még szorosabban szorította a kezemet.

Végül rákattintottam a linkre, magam is idegesen miatta. A szavak kristálytisztán villantak fel a képernyőn.

– Gratulálunk – olvastam fel az első szót.

– Gratulálunk! – sikoltotta, és egész testével előrevetődött. Megölelt, a karját szorosan a nyakam köré fonta, és erősen magához szorított.

Egy pillanatra megdermedtem, a hozzám simuló testének sokkja minden idegemet lángra lobbantotta.

Aztán viszonoztam az ölelést, közelebb húztam magamhoz, a kezemet a derekára tettem, ő pedig az ölembe ült.

– Gratulálok, Sera – mondtam, büszkén rá. Épp csak annyira húzódott hátra, hogy rám tudjon nézni, a szemei ragyogtak.

– Köszönöm. – Szélesen elmosolyodott. Az arca közel volt, zöld szemei izzottak.

– Sera – suttogtam, a neve kicsúszott az ajkamon, mielőtt megállíthattam volna magam.

A mosolya megingott, és egy szívdobbanásnyi ideig csak bámultuk egymást.

– Declan... én...

– Mi folyik itt? – sétált be Alistair.

Felemeltem a fejem, és megláttam az ajtóban; a tekintete a nyakam köré fonódó karjairól a derekát még mindig tartó kezeimre siklott.