Aria a szájához szorította a kezét, hogy elfojtsa a sikolyt. A rettegés hidege a csontjaiig hatolt. Gombóc nőtt a torkában. Szóval Alfa Roman így fog megszabadulni tőle. Felkínálja a lykánnak, és eltávolítja a fia életéből. Két legyet üt egy csapásra.

– El kell menekülnöm – mondta Aria halkan. A rettegés pumpált benne, élénken és bénítóan. Végigsimított a kezével a kócos vörös haján. – Segítened kell nekem, Mila.

Mila átkarolta Ariát. Tudta, hogy ha segít neki megszökni, és megtalálják őket, nemcsak Ariát, hanem őt is megölik. A családja kegyvesztetté válna, és a megaláztatások célpontja lenne.

Alfa Roman elragadná a kisöccsét, hogy gamma harcost neveljen belőle, a szüleit pedig megölné. A testvére pedig örökké bűntudatban és szégyenbélyeggel élne, amiért rokonságban állt valakivel, aki segített megszökni az Alfa társának.

A neve örökre beszennyeződne, akárcsak a szüleié. Az apja nagyon hűséges volt az Alfához. Ő volt a Silver Creek falka egyik legtiszteltebb harcosa. Egyszerűen nem tudta, hogyan segíthetne Ariának anélkül, hogy szemet szúrna az Alfának. Remegő sóhaj hagyta el az ajkát.

– Megpróbálom, Aria – mondta. – De nem ígérek semmit.

Aria kibontakozott Mila öleléséből. – Megértem.

– Van egy kis pénz a malacperselyemben – mondta Mila. – Feltöröm, és odaadom neked az összes pénzem. Vedd magadhoz, és menekülj el.

A malacperselyt az anyjától kapta ajándékba a tizedik születésnapjára. Minden születésnapjával egyre gyarapodott a tartalma. Nyolc év múlva tervezte feltörni.

Nehéz léptek zaját hallották az ajtón kívülről.

Az apja dokumentumaiból megmaradt emlékeiből Mila gyorsan hozzátette: – Ma éjjel visszajövök. Hagyd nyitva az ablakodat. A falka északi része felé kell indulnod. Onnan fordulj északkeletre, miután megláttál egy romos épületet. Csak menj…

Az ajtó kinyílt, és Brenda lépett be.

– Te mit keresel itt? – ordított Milára. – Tűnj innen!

Mila egy utolsó, sokatmondó pillantást vetett Ariára, mielőtt felkapta a táskáját, és kifelé indult.

– Az Alfa el fog küldeni Shadowwoodba – mondta Brenda csillogó szemekkel, amint Mila hallótávolságon kívülre ért. – Csomagold össze, amid van. Holnap elviszünk az Alfa kúriájába, ahol átadnak a lykánoknak. – Brenda gúnyosan elmosolyodott, majd végigméregette a lányt. Kiment, és bezárta maga után az ajtót. Aria hallotta a zár kattanását.

Aria… kimerült volt. Lerogyott az ágyra, gyűlölte az életét, gyűlölte az anyját és gyűlölte az apját. De akit a legjobban gyűlölt, az Ryder volt, a társa.

Hát a társaknak nem a hőn áhított érzelmi és fizikai védelmet kellene megadniuk egymásnak? Rydert annyira elvakította a hamis presztízse, hogy egy másodperc alatt eltaszította magától? Egyetlen esélyt sem adott neki. Az árulása fájt neki a legjobban.

Sokáig maradt ebben a pózban, amíg a gyomra meg nem kordult. Felkelt, és látta, hogy már éjfél van. Még mindig borzalmasan érezte magát odabent, de bevonszolta magát a fürdőszobába. Megmosta az arcát, és visszament. Meg fog szökni, bármi is történjen.

Bepakolta az utolsó rend ruháját is, és összehúzta a táskáját. Körülpillantott, azon tűnődve, hogy vajon nem hagyott-e hátra valamit. Nem volt túl sok mindene. A táskája félig üres volt. Sosem volt túl sok holmija, mert az apja dührohamaiban gyakran szétverte a dolgait. A fontos iratainak nagy részét amúgy is a telefonján tartotta.

Ariának egy félig megevett almája maradt a táskájában. Kivette, megette a gyümölcsöt, majd várta Milát. Ariának semennyi pénze sem volt. Ha megszökik, olyan lesz, mint egy koldus, mire eléri az emberi világot. Tehát fontos volt, hogy Mila adjon neki egy kis készpénzt. A legközelebbi városba egy busszal akart eljutni.

Emlékeiből felidézte, honnan származik az anyja. A táskájában hevert egy régi fényképe, amelynek a hátuljára az volt írva: „Cerytől Garrettnek. Sok szeretettel.”

Aria várt egy órát, aztán még egyet, és még egyet. Mila nem jött. Hajnali három volt, és egyre türelmetlenebbé vált. Kinézett az ablakon, pásztázta a hátsó udvart az üvegen keresztül, próbálta átfúrni a tekintetével a sötétséget, hogy meglássa Milát.

Hirtelen egy farkas támadt rá az ablakon keresztül, ami őszinte rettegést küldött végig a gerincén. Aria felsikoltott, és a hátára esett. Az apja volt az. Karmaival kaparta az ablaküveget, vicsorogva és hörögve rá. A lány hátrált, elfojtva a kiáltásait. Ez egy rémálom volt. Figyelték őt.

Aria kábultan, rémülten és teljesen megtörten ült le az ágyára, miközben a félelem nyilai borzongást küldtek végig rajta. Térdeit a mellkasához húzta, és elrejtette az arcát a térdei között. Egy jajveszékelés tört fel belőle. Semmi esélye sem volt a szökésre. Ha Mila megpróbálna idejönni, elfutna.

A szoba ajtaja hangos csattanással nyílt ki. Aria kipattintotta a szemét, és azonnal felült. Az anyja ott állt csípőre tett kézzel az ágya mellett.

– Ébredj, te féleszű! – szitkozódott az asszony. – Ideje felöltöztetni, és átvinni az Alfa házába.

Aria körülnézett, és rájött, hogy sokáig aludt, mert az ablakon keresztül már beszűrődtek a nap fényes sugarai. Elmúlt már reggel.

Brenda egy fehér ruhát adott rá, amely úgy festett, mint egy menyasszonyi ruha.

– Ezt az Alfa házából küldték neked. Szokás, hogy a felkínált áldozat ezt viseli – tájékoztatta Brenda.

Aria elkapta Chloe tükörképét, aki színtiszta féltékenységgel és gyűlölettel figyelte őt. Egész életében Brenda egyszer sem ért Ariához, kivéve, amikor megverte, de ma izgatottan öltöztette.

– Végre megszabadulunk tőled! – motyogta az asszony.

– Miért én? – kérdezte tőle Aria, miközben Brenda kék szemhéjfestéket vitt fel a szemhéjára.

Brenda felkacagott. – Mert az áldozatnak tisztának és önkéntesnek kell lennie.

– De én nem akarom – jelentette ki Aria, érezve, ahogy a szorongás elhatalmasodik a mellkasában.