Figyelmeztetés: Felnőtt tartalom

A fájdalom átnyilallt rajtam. Gyötrő volt. Felüvöltöttem. A csontjaim megnyúltak és átrendeződtek. Homokszínű szőrzet borította el a testemet. A látásom és a hallásom élesebb lett. Négy lábra álltam. Vonítottam. Farkas voltam. Végigrohantam az éjszakán, fehér hóval alattam és fekete éggel felettem. Szinte repültem. Amikor belefáradtam a futásba, eszembe jutott, hogy valószínűleg nagyon fáznék a hóban fekve. Arra koncentráltam, hogyan néztem ki emberként, és a csontjaim újra törni kezdtek. Fájdalmas volt, de korántsem annyira, mint az első alkalommal. Az ikrek elmentek néhány barátjukkal egy bárba, hogy megünnepeljék a huszonegyedik születésnapjuk első perceit.

Elhaladtam a szobáik előtt. A háznak három szintje volt. Az Alfa és a Luna a legfelső emeleten aludtak. Az ikrek és én a középső szinten. Nekem egy apró, átalakított raktárszobám volt, minden ikernek pedig egy hatalmas hálószobája és fürdőszobája. Corbin szobájából a legfinomabb illat áradt. Belopóztam. Ő volt a legkevésbé félelmetes az ikrek közül, így nem bántam, ha megérzi az illatomat, amikor hazaér, és rájön, hogy a birodalmában jártam. A szobája szó szerint olyan illatú volt, mint a frissen sült csokoládés keksz. Körülnéztem. Talán füves sütije van vagy valami ilyesmi. Nem találtam semmit. Eh. Hiába hagytam ott az illatomat a holmijain.

Kimentem, és egy másik ínycsiklandó illatot éreztem meg. Ez a középső nagy hálószobából jött, ami Zanderé volt. Oda nem mertem bemenni, de beleszagoltam az ajtórébe. Az illat édes kókuszreszelékre emlékeztetett. Volt benne valami trópusi jelleg. Beszívtam, azon tűnődve, miért nem éreztem ezt soha korábban. A szívem kalapálni kezdett. Féltem Kellan szobájának közelébe menni, de tudnom kellett. Ha hirtelen mindhárom szobának ilyen nagyszerű illata volt számomra, akkor...

Nem akartam rágondolni. Kellan ajtajához léptem. Megéreztem az illatot. A kávé és a kakaó erős aromája csapott meg. Összefutott a nyál a számban. Kellannak ilyen jó illata van? Az ablak hirtelen kivágódott, és mindhárom illat végigszállt a folyosón. A kombinált illatuk letaglózott. Nagy bajban voltam. Bementem az apró szobámba és bezártam az ajtót. Megpróbáltam elaludni, de csak forgolódtam. Azok az illatok kísértettek. Vajon ők is megérzik az én illatomat, amikor hazaérnek? Vajon hirtelen más illatom lesz számukra? Nem akartam túlságosan elemezni a dolgot. Talán csak a felerősödött szaglásom érzékelt olyasmit, amit eddig nem vettem észre. Talán mindenkinek ilyen jó illata van.

Harmadik személyben

Corbin, Zander és Kellan hajnali három körül állítottak be a házba. Szombat volt. Később este tartották a hivatalos születésnapi bulijukat és az alfa-avatási ceremóniát. A barátnőikkel és a városi „haverjaikkal” való ünneplés kimerítette és egy kicsit spiccessé tette őket. A vérfarkasoknak nehéz volt lerészegedniük, bármennyi alkoholt is ittak, de az ikrek tényleg kitettek magukért. Jó éjszakát és boldog születésnapot kívántak egymásnak, majd elváltak útjaik.

Corbin bebotorkált a szobájába. Ismerős illat fogadta, de volt benne valami összetéveszthetetlen új elem, mint egy új összetevő, ami feldobja a régi kedvenc receptjét. Valaki járt a szobájában. Egy lány. Rózsa és lonc illata volt. Megborzongott. Ez az illat megőrjítette. Nem tudott aludni. Ott volt mindenhol. Úgy érezte, felismeri az illatot, de nem tudta pontosan megmondani, kié az. Biztosan észrevette és megjegyezte volna valakit, akinek ilyen jó illata van.

Amikor felkelt a nap, nem bírta tovább. Bedörömbölt a testvérei ajtaján. Azok még félálomban fogadták.

– Mi baj, öcsi? – kérdezte Kellan, arcán aggodalommal.

– Remélem, valami fontos. Reggel hat óra van. Tegnap is buliztunk, és ma este is fogunk – mondta Zander, egy kis tánclépést lejtve és ásítozva.

– Szagoljatok bele a szobámba – mondta Corbin.

A testvérei felnevettek. Elindult a szobája felé, ők pedig követték.

– Elég legyen! – mondta Zander, és rontott be Corbin szobájába. Zander hirtelen földbe gyökerezett lábbal megállt. Kellan is belépett, és tágra nyílt a szeme.

– Te jó ég – mondta Zander. – Mi ez? – Az Alfa szimatolni kezdett a testvére szobájában.

– Öcsi, ki járt a szobádban? – kérdezte Kellan élesen.

– Te a társunkkal voltál! – mordult fel Zander. – Megtartod magadnak.

– Nem, nem tudom, kié ez az illat, és megőrjít – mondta Corbin fáradt szemmel.

– A társunk ebben a szobában járt – mondta Zander vidáman. – Megtalált minket! Ó, alig várom, hogy rávessem magam. – Zander újra felmordult.

– Mi lesz Sashával, Tessával és Audrával? – kérdezte Corbin, a jelenlegi barátnőikre utalva.

– Csak pár hete járunk velük! Tudják, hogy nem ők a társaink, szóval ez csak ideiglenes dolog volt! Telefonon fogok szakítani Tessával – mondta Zander lemondóan.

– Igen – értett egyet Kellan. – Ha időben megtaláljuk a társunkat a buli előtt, nem akarjuk, hogy a lányok megjelenjenek és zaklassák őt.

– Igen, féltékenyek lennének – mondta Corbin. – És ő csak egyedül van, ők meg hárman, szóval jobb, ha még ma este előtt szólunk nekik.

A testvérek egyetértettek, mindannyian Corbin ágyán ültek.

– Ki lehetett a szobámban? – tűnődött Corbin.

– Van valami ismerős az illatban – mondta Kellan mosolyogva. – Kicsit emlékeztet... – Kellan elhallgatott, a szemöldökét ráncolva. Felpattant és végigszaladt a folyosón. Megállt Amity apró, rögtönzött szobájának ajtaja előtt. Ugyanaz az illat csapta meg. Megborzongott tőle. Lonc és rózsa. Sóhajtott. Nyitva találta az ajtót, és izgatottan benyitott az üres szobába, ahol a sarokban a tábori ágy be volt vetve. Az arca elfelhősödött.

Hirtelen beléhasított, mennyire kicsi Amity szobája a ház többi hálószobájához képest. Voltak ennél nagyobb üres vendégszobák is. Miért nem adtak neki a szülei azok közül egyet?

A testvérei mögéje értek. Zander képedve nézett. Corbin belépett Amity szobájába, lefeküdt a tábori ágyra, és mélyen beszívta az illatát.

– Itt fogom megvárni, amíg visszajön – mondta, összegömbölyödve az apró ágyon. Komikusan festett a százkilencvenhárom centis Alfa ezen a kis helyen.

– Most azonnal el akarok menni érte – mondta Zander aggódó szemmel. – Sok mindent meg kell beszélnünk.

– Nyugi, Zander – mondta Kellan. – A társunk már velünk lakik, szóval sínen vagyunk – mondta a legidősebb Alfa vigyorogva.

– Nem, dehogy vagyunk sínen! – mondta Zander rájuk meredve. – A társunk Pity. Pity!

– Ne hívd így! – mordult fel Corbin, kék szemei feketévé váltak.

– Bocs! Bocs! Csak rossz szokás. Amity – mondta Zander. Jó volt kimondani az igazi nevét.

– Mi a bajod? – kérdezte Kellan. Átnézte Amity dolgait, arra gondolva, mi mindent fog venni neki. Alig volt valamije, így könnyű lesz meglepni. Végül is neki is születésnapja van.

– El kell mennünk a plázába, amint kinyit tízkor – mondta az öccseinek. – Amitynek is születésnapja van, és biztos vagyok benne, hogy anyáék nem vettek neki semmit.

– Hallod magad? – kérdezte Zander.

– Mondom, mi a bajod? – kérdezte Kellan Zandertől. Corbin kinyitotta a szemét, hogy rászegezze tekintetét Zanderre.

– Amity a társunk! Fogalmunk sem volt róla, mert a mai napig nem töltötte be a tizennyolcat! – mondta Zander, hadonászva, mint egy őrült.

Corbin és Kellan nem értették.

– Gonoszul bántunk Amityvel! Amikor rájön, hogy mi vagyunk a társai, el fog utasítani minket! – mondta Zander.

Corbin felpattant ülőhelyzetbe. – Nem, nem fog – mondta a legfiatalabb. – Nem teheti. Három éve várunk a társunkra.

– Amity azt mondta, nem akar társat, emlékeztek? – mondta Zander, a szájukba rágva. – Azt mondta, azért nem, mert gonosz lenne vele, mint mi. A társai szó szerint mi vagyunk.

Corbin és Kellan arcára aggodalom ült.

– Ki fog borulni! – mondta Zander. – Meg fog próbálni elmenni. Emlékezzetek, arról beszélt, hogy betölti a tizennyolcat, befejezi a sulit és elmegy!

Kellan elmosolyodott. – Még hét hónapja van a középiskolából. November van. Júniusig vagy júliusig van időnk meggyőzni az ellenkezőjéről.

Zander egy kicsit megnyugodott, átgondolva a dolgot.

Corbin gonoszul elvigyorodott, gödröcskéi megjelentek, huncutság csillant baba-kék szemében: – Amity most talán gyűlöl minket, de jövő nyárra már térdre kényszerítjük.

Az idősebb bátyjai nevetésben törtek ki.