Zander elkapott, még mielőtt Kellan megállíthatta volna. A falhoz szorított, és meg akart jelölni!

– Állj le! – visítottam, de Zander szemei feketék voltak. A farkasa vette át az irányítást. Egyáltalán nem álltam készen erre. Még abban sem voltam biztos, hogy velük akarok-e lenni.

Egy szempillantás alatt a testvérei lerángatták rólam. A másik falhoz szorították.

– Nyugodj le! – üvöltötte Kellan az Alfa-hangján, amitől az egész szoba megremegett.

Zander vett néhány mély lélegzetet. A szemei lassan újra kékek lettek. A testvérei visszavezették az ágyhoz, és mindannyian újra leültek.

– Te jó ég – mondta zihálva. – Amity! – Kimondta a nevemet! – Annyira sajnálom, Kicsim. – Megint visszatértünk a Kicsimhez.

– Minden... rendben – mondtam lassan. Erőtlenül felnevettem. – Tulajdonképpen nem ez volt a legrosszabb dolog, amit velem tettetek, messze nem. Ez még a top tízbe sem kerülne bele.

Nevettem a saját gyenge vicchemen. Az ikrek elszörnyedve és bűnbánóan néztek.

– Szóval, miután Zandernek sikerült tönkretennie azt a morzsányi esélyünket is, ami maradt... mit szólsz? – kérdezte Corbin.

Ezen már tényleg elnevettem magam. A testvérek mind elmosolyodtak. Még hét hónapom volt a középiskola végéig, és még mindig dühös voltam az ikrekre, de nem voltam bolond. Ha elutasítom őket, az azt jelentené, hogy el kell költöznöm. Fogalmam sem volt, mit akarok. A farkasom vágyott rájuk. Olyan pózokkal töltötte meg a fejemet, amikről nem is tudtam, hogy lehetségesek. Még soha nem csókolóztam. Ha egyáltalán úgy döntenék, hogy velük leszek, csak egyikük lehetne az első csókom. A szemem ösztönösen Corbinra tévedt. Ő elvigyorodott. A másik kettő kicsit féltékenynek tűnt, azon tűnődve, miért pont őt bámulom hirtelen.

– Nem tudom, mit akarok – mondtam nekik őszintén.

– Ez teljesen rendben van! – mondta Corbin.

– Szánj rá időt – mondta Kellan.

– Amennyi időre csak szükséged van – tette hozzá Zander, aki alig pár pillanattal ezelőtt még a falhoz szorított, hogy megjelöljön társaként. Persze, persze.

– Oké, ez elvezet minket a beszélgetés második részéhez – mondta Kellan.

Hogy mi?

– Boldog születésnapot, Amity! – mondták az ikrek egyszerre.

Elmosolyodtam. Előhúztak egy rakás ajándékot Corbin ágya alól. Felsikkantam, de aztán bűntudatom támadt. Megharaptam az ajkam és elkomorodtam.

– Kicsim, mi a baj? – kérdezte Zander gyorsan.

– Gondoltam rá, hogy vegyek nektek valamit, de tényleg nem tudtam. Szó szerint egy fillérem sem volt – mondtam bocsánatkérően, szégyenkezve.

Zander felnevetett. – Kicsim, tudjuk, hogy nincs pénzed. Nem baj.

– Soha nem hagytátok, hogy elfelejtsem – mormogtam.

Zander elkomorodott. Elkezdték sürgetni, hogy nyissam ki az ajándékaimat. Olyan sok volt. Nagyon kínos volt nekem. Kilenc éve nem kaptam egyetlen ajándékot sem egészen a mai napig. Sloane és Tasha is megajándékoztak, és most az ikrek is felvásárolták a fél plázát. Később akartam kinyitni őket, a szobám magányában. Sloane és Tasha táskáit már oda is tettem.

– Kellan, Zander, Corbin – mondtam. Mindannyian reagáltak a nevükre. Mindannyian olyan vidámnak tűntek.

– Később akarom kinyitni ezeket, oké? Amikor elvonulok gondolkodni – mondtam.

– Látni akartuk az arcodat... – kérlelte Corbin.

– Nem az számít, mi mit akarunk – vágott közbe Kellan. Elmosolyodtam.

– Csak beviszem az ajándékokat a szobámba. Nagyon köszönöm! – mondtam.

Félénken léptem oda hozzájuk. Soha nem öleltük meg egymást korábban. Ahogy vártam, Zander kapott fel először. Szorosan megölelt, felemelve a földről. Felkuncogtam. Letett. Corbin lehajolt, hogy gyengéden megöleljen. Kellan a derekamnál fogva emelt fel és megpörgetett, mintha egy kis hercegnő lennék. Gyengéden a talpamra állított. Elkezdtem áthordani egy karomnyi ajándékot a szobámba.

– Várj! – mondták mindhárman.

– Nem maradhatsz abban a szobában. Túl kicsi. Szervezünk neked egy szuper vendégszobát, és azt alakítjuk át a te szobáddá – mondta Kellan.

Ettől boldognak kellett volna lennem, de hirtelen dühös lettem tőle.

– Szóval az a szoba most már nem elég jó nekem, de akkor megfelelt, amikor még sz*rtatok rám! – pattantam ki.

Azonnal megbántam, amit mondtam. Vártam a hatalmas veszekedést. Csendben maradtak.

– Ha még nem állsz készen az új szobádra, az rendben van, de nagyon kényelmetlenül érzem magam, ha ott maradsz. Az nem is hálószoba, és gyalázat, hogy a szüleim oda tettek – mondta Kellan.

Nem beszéltünk többet, miközben átvittük az ajándékokat a szobámba, majd visszamentünk a földszintre, ahol mindenki türelmetlenül várta a szülinapos fiúkat.

– Fiúk! – mondta Vera Luna, összehúzva a szemét. – Merre jártatok? – Úgy tűnt, megdöbbentette, hogy velem jönnek le a lépcsőn.

– Menj még egy kört, nézd meg, kell-e valakinek pezsgő – utasított engem. Darla egy friss, teli tálcát nyomott a kezembe. A rendezvényszervező arcán önelégült mosoly ült.

Kellan újra kivette a kezemből a tálcát, és ezúttal a padlóra tette.

– Kellan! – mondta Vera a legidősebb fiának.

– Kezdődjön a köszöntő! – mondta Ragnar Alfa.

A falkatagok éljeneztek. Mindenki a díszlépcső köré gyűlt, Ragnar Alfa pedig felállt néhány lépcsőfoknyit, hogy mindenki láthassa. Az ikrek magukkal húztak ugyanarra a lépcsőfokra, ahol Ragnar Alfa állt. A Luna, aki a férje mellett állt, gyanakodva méregetett. Biztos voltam benne, hogy már összerakta a képet, vagyis ebben az esetben az egyet meg a hármat. Ragnar Alfa elkezdte a beszédét. Szó szerint onnan indult, hogy megismerte a társát, a Lunát, a szerelmükről, az esküvőjükről, a nászútról, a gyermektelen évekről, a hármasikrek születéséről, a gyerekkorukról, a tinédzseréveikről, és most a férfivá válásukról és Alfává avatásukról szólt. Rólam szó sem esett, annak ellenére, hogy az elmúlt kilenc évben ott voltam, mióta az ikrek tizenkét évesek voltak, de az Alfa és a Luna tényleg szolgaként tekintettek rám, így tudtam, hogy ne is várjam az említésemet. Sokan pillantgattak rám, azon tűnődve, mit keresek ott a reflektorfényben. Többször is megpróbáltam lemenni a lépcsőn, de Kellan mindig megragadta a csuklómat. Zander szórakozottan a fenekemre tette a kezét. Elfojtottam egy zihálást. Megszorította és gyengéden dörzsölte. Éreztem, hogy átnedvesedik a ruhám. Rámordultam, ő pedig dobott egy puszit felém, amit sokan észrevettek.

– Bemutatom nektek Kellan Alfát, Zander Alfát és Corbin Draken Alfát, a Hármas Alfákat – dörögte az immár volt Ragnar Alfa, utoljára használva az Alfa-hangját.

A falkatagok éljeneztek. A kiáltásaik fülsiketítőek voltak. Sok lány visított és sikoltozott a Hármas Alfák után. Az Alfa-ikrek körbejártak a teremben, hogy a fontos falkatagok gratuláljanak nekik. Magukkal vonszoltak engem is. Senki sem kérdezett felőlem, de mindenki szeme rám szegeződött. Végül a Luna nem bírta tovább. A konyhába terelte a fiait, engem és a volt Alfát. A rendezvényszervező tolakodóan követett minket.

– Mióta vagytok ti hárman ilyen nagy barátságban Pity-vel? – kérdezte a Luna.

– Amity a neve, Anya – mondta Zander.

– Bocsánat – mondta a Luna. Az emberek tényleg azt hitték, hogy Pity a nevem, szóval sosem nehezteltem érte.

– Ő a társunk – mondta Kellan, egyenesen a lényegre térve. Teljes csend lett.

– És elfogadtátok őt társként? – kérdezte Ragnar.

Kicsit sértve éreztem magam. – Természetesen – mondta Corbin. – Mindennél jobban akarjuk őt.

Az arcom lángolt.

– És ő elfogadott titeket? – kérdezte a Luna.

Újabb csend következett.

– Be akarom fejezni a középiskolát, amíg gondolkodom rajta – mondtam.

A Luna felnevetett. – Addig akar itt lakni, amíg csak lehet, mielőtt a ballagás utáni napon elutasít titeket, és elindul megkeresni a szüleit.

– Anya! – szólt rá Corbin, a Luna kedvence.

Ránézett. – Kincsem! Én...

– Amityvel nem bántak itt jól, és te is tudod! – mondta Corbin.

A Luna sóhajtott.

– Ő a társunk, és a dolgok itt ezentúl ezt fogják tükrözni – mondta Kellan határozottan.

A hallgatózó rendezvényszervező olyan irigységgel nézett rám, hogy szinte féltettem az életemet.

– Tudjátok, hogy gyűlöl titeket – szólalt meg Darla, a szervező. – Azt hiszi, mindhárman arrogáns, túlértékelt sznobok vagytok.

Elsápadtam. Az ikrekre néztem, félig-meddig várva, hogy ellenem fordulnak. Corbin meg sem hallotta. Még mindig az anyját kérlelte a tekintetével. Kellan a hatalmas születésnapi tortát nézte, Zander pedig még mindig engem figyelt pimasz mosollyal. Zander ma éjjel biztosan megpróbál belopózni a szobámba. Melegség öntött el a gondolatra.

– Elég idősek már, hogy döntsenek – mondta Ragnar.

– Vágjuk fel a tortát Amityvel – mondta Kellan.

Darla kitolta a hatalmas tortát a vendégekhez. Mindenki énekelni kezdett és fotózott. Tudtam, hogy az emberek azt akarják, ne legyek benne a képben. Az egypetéjű hármasikrekről és a szülinapos fiúkról akartak képeket, de a srácok nem engedtek el. Corbin az egyik csuklómat fogta, Kellan a másikat. Zander mögöttem állt, a derekamat szorítva. Ez volt az első alkalom, hogy mindhárom iker keze rajtam volt, és úgy éreztem, elájulok. Teljesen letaglózott a dolog. Mi lesz velem, ha majd tényleg mindhárman rám teszik a kezüket? Azt hittem, ezzel még egy darabig nem kell foglalkoznom, de visszagondolva, jobban kellett volna aggódnom, mert mindhárom fivér becsempészett az egyik szobájukba még aznap éjjel.