Elara szemszöge

Kaelen felállt, és a bárhoz ment, hogy bort töltsön magának. – Kérlek, ne nehezítsd meg a dolgomat, Elara. Ebben a házban fogsz maradni, és minden előnyt meg kapsz majd. Körülveszlek minden luxussal.

– Mi van, ha nemet mondok?

– Miért tennéd? – morgott felém. – Ha jól emlékszem, egy hontalan voltál, akinek nem volt családja. Én megmentettelek, és mindent megadok neked, ami hiányzott az eddigi nyomorúságos életedből. Emellett az Alfáknál megszokott, hogy a Lunájuk mellett más nőjük is van – vonta meg a vállát.

Ez tőrdöfés volt az önbecsülésemnek. A társam egy másik nővel fog hálni, gyermekei lesznek tőle, én pedig csak nézzem végig? Valami eltört bennem. Úgy éreztem... használtak.

Hirtelen egy éles hang harsant fel: – Kaelen!

Kaelen felkapta a fejét. – A fenébe! Anyám itt van! Honnan szerzett tudomást erről a helyről? – Kirohant, miközben rám parancsolt: – Maradj itt!

– Hol van az a nő? – kiabálta az anyja.

– Hagyd abba, anyám! – mordult fel Kaelen.

– Utasítsd el! – morogta az asszony. – Most azonnal!

Kimentem a szobából, az anyja tekintete pedig rám szegeződött, telve gyűlölettel. – Tűnj el az életéből, különben megöllek!

– Anyám, elég! – morogta Kaelen. Megragadta a csuklóját, és kihúzta a házból, miközben én ott álltam kábultan, megdöbbenve, kilátástalanságba taszítva. – Most azonnal el kell menned! – vicsorgott Kaelen az anyjára.

– Elment az eszed? – kiabálta az anyja. – Nem tarthatod azt a nőt ebben a falkában. Egy átkozott hontalan. Mit fognak szólni a falkatagok, ha megtudják, hogy a társad egy kóborló?

– Senki nem fogja megtudni – válaszolt Kaelen halkan, de fenyegetően. – Szándékomban áll Elarát örökre ezen a helyen tartani.

– Nem! – üvöltötte az asszony. – Takarítsd el innen! Nem jelölheted meg!

– Ki mondta, hogy megjelölöm? – morgott vissza a férfi. – Sylviát fogom megjelölni, mert ő lesz a Lunám, de Elarát is meg fogom tartani. Csak nem várod el tőlem, hogy eldobjam a társamat?

Könnyek gyűltek a szemembe. Meg fogja jelölni a menyasszonyát. Milyen szánalmas módja ez az elutasításnak és a büntetésnek, amit nekem szánt. Rosszabb volt, mint amit az apám művelt velem. Remegő állal néztem, ahogy az anya és fia a sorsomról vitatkozik.

Az anyja felém rontott, és rám meredt. – Te egy átkozott rüfke vagy. Hagyd békén a fiamat, és áruld a tested máshol. Tűnj el innen, és ne is gyere vissza. Ha arról álmodozol, hogy a Gleccsersörény falka Lunája leszel, akkor tévedsz. Ebben a falkában és más falkákban is minden lány arról álmodik, hogy Amerika legerősebb falkájának Lunája legyen. Csak egy vagy a sorban!

– Anyám! – Kaelen odasietett hozzá, miközben rám pillantott. – Ez kezd elszabadulni. Ne lépd át a határt! – ordította.

Az anyja kissé összerezzent, de hamar visszanyerte az önuralmát. – Ne te beszélj nekem a határokról, Kaelen! – vágott vissza. – Nem tarthatod a társadat ebben a falkában. Felméred egyáltalán a következményeket? Megjelölöd Sylviát, aki a társad lesz. Mi van, ha ez a cafka előáll, és bosszúból elmondja mindenkinek, hogy ő az igazi társad?

– Ne nevezd őt cafkának! – morgott Kaelen. – Ő a társam.

– Dobd ki innen, ahelyett, hogy az ágyadat melegíttetnéd vele. Találhatsz nála különbet is. Ő csak bajt hoz ránk. Ha a Vének megtudják, hogy ő a társad... – Az anyja rám meredt gyűlölettel. – Hatalmas botrányt fognak csapni! Én pedig most nem engedhetek meg magamnak egy botrányt. – Visszafordult Kaelenhez. – A falkánk épp most kötött szövetséget Amerika második legerősebb falkájával. Cyprian Corvo meg fog támadni minket. Nem akarok háborút, amikor mi lehetnénk a legerősebbek és leghatalmasabbak azzal, hogy feleségül veszed Sylviát.

– Anyám, nem teszek semmit, ami veszélyeztetné ezt a szövetséget. Csak annyit mondok, adj időt, hogy kitaláljam. Szükségem van a társamra, de el fogom venni Sylviát. Csak adj időt.

– Egy hetet adok, Kaelen. Semmivel sem többet. Azután ne engem okolj a következményekért. Úgyhogy jobb, ha elutasítod, különben...! – Mellkasa hullámzott a dühtől. – Nem akarok hontalan rüfkéket a falkámban. Nincs helyük a társadalmunkban. – Rám nézett, és végigmért. – A kanyarban sincs Sylviához képest. Sylvia híres modell az emberek világában. Mindenki érte rajong. Olyan gyönyörű, hogy a férfiak azóta ostromolják, amióta belépett abba a világba. Ez meg micsoda? – mutatott rám megvetően. – Úgy néz ki, mint egy félholt hulla.

– Anyám, távozz! – kiáltotta Kaelen. – Most azonnal!

Az asszony még egy megvető pillantást vetett rám, majd kiviharzott a házból, az ajtót nagy zajjal becsapva maga mögött.

A földre rogytam, a térdeim felmondták a szolgálatot. Kaelen felsietett az emeletre. – Elara! – Felvett, bevitt a hálószobába, és egy székre ültetett.

Meg sem tudtam szólalni. Nem találtam a szavakat. A társam nem elutasítani akart, hanem ágyasként használni. Mit tettem, hogy a Holdistennő a szenvedés és fájdalom feneketlen mélységébe taszított? Odaadtam neki a szüzességemet, ami a legdrágább kincsem volt hontalanként.

– Elara, meg kell értened – mondta, rám nézve.

– Mit értsek meg? Hogy minden nap megölsz majd azzal, hogy azzal a lánnyal hálsz, akit feleségül veszel és megjelölsz, aztán pedig eljössz hozzám? – Milyen büntetés lehetne ennél rosszabb? Nem hagyott élni, de meghalni sem. És még ő remélte, hogy megértem a helyzetét? – El akarok menni.

Szemei aranyszínben villantak fel, ahogy felmordult: – Itt fogsz maradni velem, megértetted? Megerősítem a védelmet a környéken. És meg ne próbálj elmenni!

Felálltam és ki akartam viharzani a szobából, de elkapott és durván visszarángatott. A falhoz préselt. – Hová mész? – morogta, a testét az enyémhez nyomva. Az egész testem zsongott a szorításában. Csókolni kezdett, én pedig képtelen voltam ellenállni neki. Szánalmas voltam. Megint magáévá tett, én pedig még csak tiltakozni sem tudtam. Veszélyesen vonzódtam hozzá. Ez mérgező volt.

Azon az éjszakán a karjaiban feküdtem, meggyalázva és megalázva. Kaelennek nemcsak a lelkemet sikerült eltaposnia, hanem úgy állította be, mintha ez szükségszerűség lenne.

Lehunytam a szemem, azt remélve, hogy a föld megnyílik alattam és elnyel. El kell tűnnöm innen.