A szoba hirtelen teljesen elcsendesedik és elnémul.

Egy pillanatra azt hiszem, talán rosszul hallottam. Tényleg rólam beszélt a királyi hírnök? De miért akarna engem a Likán Király?

A királyságának minden falkája minden évben kiválasztja a legszebb asszonyát, és elküldi őt Koronavárosba. Közülük a Likán Király kiválasztja azokat, akik a leginkább felkeltik az érdeklődését, ők pedig a háremének tagjaivá válnak.

Nagy megtiszteltetés, ha valakit kiválasztanak, bár meglehetősen bizonytalan a sorsuk. A sötétben suttogott pletykák a Likán Király könyörtelenségéről beszélnek, és csillapíthatatlan étvágyáról…

Bár furcsa módon gyerekekről sosem esett szó. Azok, akik kedvelik a királyt, váltig állítják, hogy ez azért van, mert a rendeltetett párjára vár, és csak ő szülhetne neki gyermeket.

Én sem a legszebb nő nem vagyok a falkában, sem fontos személy. Így hát továbbra is csak tűnődöm: miért akarna engem a Likán Király a tulajdonának?

Hacsak nincs szüksége valamilyen szolgálóra?

– Ez lehetetlen – mondja Blaire, kimondva a szavakat, amiket én képtelen vagyok kiejteni. – Biztos valami tévedés történt.

– Nincs tévedés – feleli a királyi hírnök. – Roman királyunk pontosan az ilyen jellemzőkkel rendelkező nőket kereste. Most, hogy látom őt, megerősíthetem, hogy megfelel ezeknek a vonásoknak, és becsületbeli kötelességem a királyunk elé vinni őt.

Nem emlékszem, hogy egy pillanatnál tovább rám nézett volna. Talán ennyi is elég volt neki.

– Hiszen még csak nem is szűz! – kiáltja Blaire. Dühében kiejti a kezéből a teáskannát. Gyorsan elrántom a karom, de ahogy a kanna a padlóhoz csapódik, szilánkokra törik. Forró víz fröccsen szét, eláztatva a szoknyám szegélyét.

A királyi hírnök talpra ugrik. Arcát bosszúság torzítja el.

– Egyik Alfa sem akarná őt, pláne nem a király! – folytatja Blaire, látszólag észre sem véve, hogyan néz rá a királyi hírnök. Anyám viszont látja, és közelebb lép kedvenc gyermekéhez. – Egy ilyen k...vát felajánlani a királynak sértés lenne! Ő csak egy…

Egy éles csattanás tölti be a szobát, ahogy a királyi hírnök tisztán aron vágja Blaire-t.

Blaire döbbenten áll, az arca elfordult az ütéstől. Könnyek gyűlnek a szemébe. Az arca gyorsan vörösödni kezd.

Sosem ütötték meg így életében, még akkor sem, amikor nagyon megérdemelte volna. Mindig én voltam a bokszzsák; Blaire pedig a tökéletes gyermek.

A királyi hírnök tisztán és határozottan beszél, nyilvánvaló megvetéssel. – Ki vagy te, hogy kétségbe vond Roman királyunk akaratát? Teljes mértékben jogomban állna felakasztatni téged ilyen árulásért.

Anyám azonnal megmozdul, és Blaire meg a hírnök közé áll.

– Bocsásson meg bolond gyermekemnek, jó uram! – mondja Anyám. – Nem gondolta komolyan, amit mondott. Ha valakit büntetni kell, kérem, büntessen inkább engem. Mint az asszonynak, aki felnevelte, anyai kötelességem vállalni érte a felelősséget.

Eközben a térdem sajogni kezd a merev üléstől a padlón. Odapillantva látom, ahogy Anyám szinte ráborul a nővéremre, kétségbeesetten óvva őt.

Engem senki sem véd meg.

Frusztráltan sóhajtva a királyi hírnök rám irányítja a figyelmét. – Szedje össze a holmiját, Miss…

– Tessa – árulom el a nevem.

Nem ismétli meg, még csak nem is bólint elismerően. – Egy táskát vihet magával. Pakoljon bölcsen. Öt perc múlva indulunk.

Az öt perc nem sok idő.

Felküzdöm magam, figyelmen kívül hagyva térdeim ropogását, és anyám szipogását, aki még mindig a szörnyű nővéremet próbálja védeni, majd az ajtó felé indulok.

Nincs saját táskám, ezért belosonok a szüleim szobájába, hogy elvegyek tőlük egyet. A táska, amit kiveszek, valaha az enyém volt, még a megszégyenülésem előtt. Kevésbé érzem lopásnak, hogy most visszaveszem; inkább tűnik a saját ellopott tulajdonom visszaszerzésének.

Táskával a kezemben elindulok a lépcső felé.

Három évvel ezelőtt kiköltöztettek a fényűző hálószobámból, és elrejtettek a padláson. Hideg van ott fent, nincs olyan jól szigetelve, mint a ház többi része, és néha beázik, ha szakad az eső vagy túl sok a hó. Mégis sikerült otthonommá tennem, elhelyezve azt a néhány dolgot, amim van, a tábori ágyam körül.

Gondolatban listát készítek azokról a dolgokról, amik nélkül nem tudok élni. Nem túl hosszú lista, mivel a legtöbb vagyonomtól már régen megfosztottak.

A táskát húzva mászom fel a létrán a padlástéri kuckómba. Amikor felérek, összerezzenek.

Egy ismerős alak áll az ágyam melletti részen. A közeli spalettás ablak halvány fényében felém fordul.

– Declan – mondom.

Mit kereshet itt? Azóta a három évvel ezelőtti szörnyű nap óta nem beszéltünk. Megpróbáltam mindent elmagyarázni, de ő nem hallgatott meg. Elhajított magától, mint mindenki más.

– Csak azt szedd össze, ami nélkül nem tudsz élni – mondja Declan. – Gyorsan és kevés holmival kell utaznunk, ha esélyt akarunk a menekülésre.

Megmerevedtem, nem értve a helyzetet. Ez volt a leghosszabb mondat, amit a megszégyenülésem óta intézett hozzám. – Miről beszélsz?

– Siess, Tessa – kérleli Declan. Előrelép, kiveszi a táskát a kezemből, és elkezdi beledobálni a dolgaimat. Nincs szekrényem, csak egy szennyeskosárnyi ruhám a sarokban. Vakon kapkod, ő pakol helyettem.

– De… miért? – kérdezem.

Rám sem nézve magyarázza. – Nem akarom feleségül venni Blaire-t. Soha nem is akartam. Mindent megfontoltam, hogy késleltessem ezt az esküvőt. Három hosszú, szörnyű éven át sikerült is. Már csak két hét kell, és Alfává válok. Amint Alfa leszek, saját döntéseket hozhatok, például arról, kit akarok Lunámnak.

Értem a szavait, bár sokkolóak. Hogy mindez igaz legyen, az azt jelenti, hogy évekig színlelte az engedelmességet, elhitetve mindenkivel, hogy Blaire-t akarja, csak azért, hogy mindent megváltoztasson, amint Alfának ismerik el.

Azt viszont nem értem, ez hogyan érint engem.

Visszapillantva Declan bizonyára látja a bizonytalanságot a szememben. Leteszi a táskámat, és azt a pár lépést megvéve, ami elválaszt minket, elém áll.

– Meg akartam várni, amíg Alfa leszek – folytatja. Ilyen közelről, még a homályban is látom a szemében égő elszántságot. Szenvedélye és őszintesége a helyemhez szögez, csak bámulom és hallgatom őt. – De nem várhatok, ha el akarnak adni téged. El kell mennünk. Útközben összeházasodhatunk titokban, és akkor már senki sem állíthat meg minket.

– Összeházasodni? Declan, három éve szóba sem álltál velem…

– Nem figyeltél rám? – kérdezi Declan. – Az egész csak csel volt. Te vagy az, akit szeretek, Tessa. Az egyetlen, akit valaha szerettem. Nincs idő. Szökj el velem most, és légy a feleségem.

– A feleséged?! – hallatszik egy sikoly a létra felől. Ebben a pillanatban Blaire tör be a birodalmamba. – Te megőrültél! Örökké vadászni fognak rátok. A Likán Király nem tűri az elutasítást. Életetek végéig üldözni fog titeket. Senki sem dacolhat vele.

Pánikba esve hátrálok egyet. Vajon mióta hallgatózott?