Ava nézőpontja

A fürdőszobai tükörben bámultam a tükörképemet, ujjaim remegtek, ahogy végigsimítottak az alsó ajkam duzzadt ívén.

Órák teltek el azóta, hogy elmenekültem Luke bulijából, a vérem mégis zúgott a fülemben. Valahányszor lehunytam a szemem, újra ott voltam abban a koromsötét folyosón. Éreztem a mellkasa égető hőségét az enyémhez simulva, éreztem a sötét cédrusfa és a menta bódító keverékének illatát, és éreztem ajkai kíméletlen, uralkodó nyomását.

Ian Dawson. A jövőbeli főalfa. A Mystic Shadow falka legveszélyesebb, legönteltebb és legkíméletlenebb fiúja.

*Megcsókolt.* Hidegrázás futott végig a testemen, de nem csak a félelemtől. Belső farkasom, aki általában csendes és visszafogott volt, nyugtalanul járkált az elmémben, halkan nyüszítve, mintha hiányolná azt a félelmetes ragadozót, aki az ajtóhoz szorított minket.

– Hagyd abba – suttogtam dühösen a tükörképemnek, a mosdókagyló szélét markolva. – Nem tudta, hogy te vagy az. Sötét volt. Valószínűleg azt hitte, egy vagy a kétségbeesett rajongói közül.

Sikerült elmenekülnöm, de a túlméretezett fekete kabátomat hátrahagytam. Már a gondolattól is görcsbe rándult a gyomrom. Az illatom rajta maradt azon a kabáton. A farkasok szaglása a legfőbb fegyverük, Ian pedig egy Alfa. Ha akár csak egy halvány nyomot is felfedez a természetes illatomból – az esőáztatta jázminból és a vadvirágmézből –, végem van. Vadászni fog rám, és az a csendes, láthatatlan élet, amit anyámmal felépítettünk ebben a falkában, teljesen megsemmisül.

El kell bújnom. Jobban, mint valaha.

Lázasan túrtam át a szekrényemet. Minden kicsit is alakhoz simuló ruhát félretettem, és elővettem a legbővebb, legformátlanabb szürke pulóveremet és egy kopott, laza farmert. Sötét hajamat szoros, szigorú kontyba fogtam a tarkómnál, ügyelve rá, hogy egyetlen kósza tincs se keretezze az arcomat. Ezután következett a vastag, túlméretezett szemüveg. Magasra toltam az orrnyergemen, hagyva, hogy a nehéz keret teljesen elrejtse a szememet.

De ez nem volt elég. Az illat. El kell nyomnom az illatomat.

Besiettem anyám hálószobájába, és addig kotorásztam a fésülködőasztalán, amíg meg nem találtam – egy olcsó, elviselhetetlenül szúrós szagú, szintetikus rózsás parfümöt, amit évekkel ezelőtt kapott vicces ajándékként. Szorosan lehunytam a szemem, és közvetlenül a nyakamra és a csuklómra fújtam. A szag azonnal émelyítő volt, egy éles, mesterséges virágbűz, amitől könnyezni kezdett a szemem és mardosni kezdett a torkom.

*Tökéletes* – gondoltam komoran, köhögve. – *Egyetlen Alfa sem jön majd tízlábnyi közelbe ehhez.*

Mire megérkeztem a Mystic Shadow Egyetemre, a levegő szinte vibrált az ideges energiától. Abban a pillanatban, ahogy leszálltam a buszról, Abigail odafutott hozzám, és megragadta a karomat.

– Ava! Hova tűntél tegnap éjkel? – követelte a választ tágra nyílt szemmel. – Egyik percben még a mosdóba mentél, a másikban meg már sehol sem voltál!

– Én... nem éreztem jól magam – dadogtam, kerülve a tekintetét. – Iszonyatosan megfájdult a fejem, és egyszerűen hazasétáltam. Írtam neked üzenetet, nem?

Abigail legyintett. – Felejtsd el. Hallottad a híreket? Az egész kampusz megőrül ma reggel.

A szívem egy fájdalmasat dobbant. – Milyen híreket?

– Ian Dawson – suttogta, közel hajolva hozzám, az orrát kissé fintorgatva, ahogy megcsapta az olcsó rózsaparfüm. – Teljesen felforgatja az iskolát. A barátai szerint valami titokzatos lányt keres a tegnap esti buliból. Állítólag dühöng. Egyesek szerint a lány ellopott tőle valamit, mások szerint csak megőrült. Úgy szimatol körbe, mint egy vadállat.

A talaj mintha megmozdult volna a lábam alatt. Nem kaptam levegőt. *Engem keres.* – Én... mennem kell a könyveimért – mormogtam, elhúzódva Abigailtől, és gyors léptekkel megindultam a főépület felé, mielőtt további kérdéseket tehetett volna fel.

Lehorgasztott fejjel mentem, a tornacipőm kopott orrát bámulva. *Csak érj el a szekrényedhez, kapd ki a statisztika tankönyvet, és tűnj el a könyvtárban* – kántáltam magamban, mintha az életem múlna rajta.

Elértem a szekrényemet a B-szárny zsúfolt folyosóján. Gyorsan pörgetni kezdtem a számzárat, a kezem annyira remegett, hogy kétszer is elrontottam. Végül a fém ajtó kipattant.

Hirtelen elhalt a folyosó fülsiketítő alapzaja.

Nemcsak elcsendesedett; hirtelen, fojtogató csend lett, mintha minden oxigént erőszakkal kiszívtak volna a teremből. A szőr felállt a hátamon. A hőmérséklet lezuhant.

Ugyanaz a nyomasztó, zúzó Alfa-aura, mint tegnap este, fizikai ütésként ért.

Megmerevedtem, a kezem a szekrény belsejében lebegett. Nem mertem megfordulni. Hallottam csizmáinak nehéz, ragadozó koppanását a linóleumpadlón.

*Kopp. Kopp. Kopp.* A folyosó közepén sétált végig. A diáksereg úgy vált szét előtte, mint a Vörös-tenger; a falhoz simultak, tekintetüket lesütötték az abszolút behódolás jeleként.

Szorosan lehunytam a szemem a vastag szemüvegem mögött, a Holdistennőhöz imádkozva, hogy tegyen láthatatlanná. *Menj el mellettem. Kérlek, csak menj el mellettem.*

De a léptek lassultak. Aztán megálltak. Közvetlenül mögöttem.

A lélegzetem a torkomon akadt. Éreztem a hatalmas testéből áradó intenzív hőséget. Olyan közel volt, hogy ha csak egy centit is hátradőlnék, a vállam a mellkasának ütközne.

Hallottam, ahogy lassan, mélyen beszívja a levegőt az orrán keresztül. A kabáton maradt illatot kereste.

Egy másodpercnyi kínzó csend telt el. Aztán egy éles, undorodó horkantást hallottam.

– A francba – mormogta Ian, a hangjából sütött a tiszta ellenszenv.

Kinyitottam a szemem, a fejemet mozdulatlanul tartva, ahogy megláttam a tükörképét a szekrényajtóm belsejére ragasztott kis tükörben. A fejem tetejét bámulta, sötét, titokzatos szemei szűkre rándultak az irritációtól. Megdörzsölte az orrnyergét, és hátralépett, mintha már a jelenlétem is sértené.

– Mi a fészkes fene ez a gyomorforgató szag? – csattant fel, hangja hangos és kegyetlen volt, visszhangzott a halálos csendben lévő folyosón. – Meg akarod mérgezni az egész folyosót ezzel az olcsó szeméttel?

Olyan erősen haraptam bele az alsó ajkamba, hogy megéreztem a vér ízét. Leszegtem a fejem, behúztam a vállam, a tökéletes, szánalmas stréber szerepét játszva. Egyetlen szót sem szóltam. Nem védtem meg magam. Csak azt akartam, hogy menjen el.

Látva néma, remegő behódolásomat, gúnyosan elmosolyodott. Az undor teljes volt az arcán.

– Figyelj, hova állsz, stréber! Egy két lábon járó merénylet vagy a szem ellen, és a kibaszott fejem is megfájdul tőled.

Szándékosan vállal ütközött nekem, ahogy elviharzott mellettem, amitől kicsit nekilökődtem a fémszekrényeknek. Hallottam a közelben lévő lányok elfojtott kuncogását, a falkatagok kegyetlen suttogását, akik mindig élvezték nézni, ahogy a gyengékbe belerúgnak.

De nem érdekelt a gúnyolódásuk. Megkönnyebbülés áradt el rajtam, mint egy árapályhullám. *Nem ismert fel. A parfüm működött. Biztonságban vagyok.*

Hosszú, remegő levegőt fújtam ki, hagyva, hogy megfeszült izmaim ellazuljanak. Ahogy kilélegeztem, a folyosó végén lévő nehéz fémkaput belökte egy csapat sportoló fiú.

Hirtelen éles, reggeli széllökés söpört végig a folyosón. Elsuhant mellettem, kiszabadítva egyetlen makacs sötét hajtincset a szoros kontyomból, és a levegőt egyenesen a folyosó vége felé repítette.

Tízlábnyira tőlem Ian nehéz léptei hirtelen megálltak.

A gúny eltűnt az arcáról. Széles válla megfeszült, egész teste félelmetesen merevvé vált.

A szekrényem tükrén keresztül láttam, ahogy a feje hirtelen felém rántódik. Sötét szemei teljesen megváltoztak, helyüket vakító, izzó, vérvörös karmazsin vette át.

Aztán a szekrényajtókon keresztül vibrálva, az ablaküvegeket megremegtetve és engem a velejéig megrázva, egy mély, szörnyetegszerű, földrengető morgás szakadt fel a torkából.

A farkasa volt az.