Némán figyelem, ahogy a fiatal alfa mindkettőjük nyakát megragadja, egy-egy kézzel, és széthúzza őket, miközben dörgő alfa-hangon parancsolja: „Hódoljatok!”

Mindketten küzdenek, de végül térdre rogynak, hangosan morogva egymásra.

– Az imént mondtam, hogy nincs ökölharc, és amint leszálltok a buszról, máris egymásnak estek. Miért?

– Elveszi a táskámat!

– Dehogy veszem! A te táskád amott van!

Nem tudom megállni, hogy a tenyerembe ne temessem az arcom, miközben hallgatom a veszekedésüket. Semmi harc, semmi drog, semmi erőszak és semmi hulla részegre ivás. Úgy hangzik, mint egy falka, amely csak azt akarja, hogy legyél felelősségteljes, észszerű és vigyázzatok egymásra. Erre itt a két legfiatalabb harcos, akik alkalmasak a programra, és úgy viselkednek, mint a gyerekek.

Odasétálok ahhoz a táskához, amely megegyezik azzal, amelyen civakodnak, és letérdelek mellé. Alaposan átnézem, végül megtalálom rajta a címkét Tarek nevével. Sóhajtva és a fejemet rázva felveszem a táskát, és odasétálok az ikrekhez. Csendben állok, amíg abba nem hagyják a veszekedést és észre nem veszik, hogy ott vagyok.

– Mi a fenét akarsz! – kiáltja Tarek, miközben szorosabban markolja a táskát, amit fog.

– Azt hinném, tizennyolc évesen már elég érettek vagytok ahhoz, hogy ellenőrizzétek a nevet a táskán, mielőtt összevesztek rajta. Ráadásul ikrek vagytok. Azt hittem, mindenetek egyforma.

A hangom halk és természeténél fogva alázatos. A nehéz úton tanultam meg, hogyan beszéljek anélkül, hogy bárkit felbosszantanék, mivel apám minden tiszteletlenségről szóló jelentést logikus indokként használt fel arra, hogy az irodájába vitessen és megverjen gyerekként, vagy a kiképzőközpontba, amióta négy évvel ezelőtt összetörtem az íróasztalát.

Lehajolok a kezemben lévő táska címkéjéhez, és megfordítom, felfedve rajta a nevet, majd kissé oldalra döntött fejjel Tarekre nézek. Egy utolsó morgást hallat, mielőtt a nála lévő táskát erővel Tyran mellkasának vágná. Draven alfa elengedi mindkettőjüket, és hátralép, amint felállnak.

Tarek gyorsan odaér hozzám, kikapja a táskáját a kezemből, mielőtt elindulna a csomaghalom felé, ahonnan kivettem. Halkan sóhajtok, és a poggyászok között keresem a második hátizsákomat és a táskámat. Sajnos nem szúrom ki őket elég gyorsan, és valaki más már felkapta legalább az egyiket.

Elkezdek vizes helyeket keresni a környéken. Tizennyolc hónapja járok különböző falkákhoz a harcosprogram keretében ugyanazzal a két jelölttel, szóval ismerem már a játékaikat. Csak miután a busz elhajt, szúrom ki a táskámat és annak teljes tartalmát a sárban szétterítve. Sóhajtok, és végigsimítok csokoládébarna hajamon, csalódottan önmagamban. Fogadni mernék rá, hogy az ikreket csak figyelemelterelésnek használták ellenem.

Lassan elindulok a víz felé, tesztelve a területet, hogy milyen mély, mert nem hiszem, hogy bírnám a fájdalmat, ha a testemet borító számtalan vágás és égés vizes lenne, különösen az a nagy vízhólyag, ami a bal combomon van.

Nem látom a csoport többi tagját, de hallom, hogy ketten megint a poggyászokon vitatkoznak. Elég egyszerű szabályokat kellene követni, de a Kármin Agyar olyan brutális falka, hogy ott mindenki így él: megküzdve mindenért, amije van. Draven alfa hamar lecsillapítja őket, mielőtt egy másik, dörgő hangot hallanánk. Erőteljes, és összetéveszthetetlenül a falkavezéré. Megállok a víz szélén, mivel mélyebbnek tűnik, mint amire számítottam onnan, ahová a cuccaimat hajították.

– Elég legyen! Amióta a Kármin Agyarral dolgozom, soha nem találkoztam még egy olyan csoporttal, amelyik ennyire hajlamos a civakodásra egy olyan egyszerű dolog miatt, mint a poggyász! Főleg, hogy minden fel van címkézve keresztnévvel és vezetéknévvel, mielőtt felkerülne a buszomra. Most mindenki álljon egy sorba, vállat vállnak vetve! Draven!

– Igen, apám.

Meglepődöm, milyen nyugodt, tekintve az apja kiabálását.

– Segíts annak a fiatalembernek ott az ál-tónál. Soha nem láttam még ilyen tiszteletlenséget egy falkatárssal szemben, mint ez.

– Igenis, uram.

Megtorpanok pár lépésre a víz szélétől. Az alfa a saját fiát küldi oda, hogy segítsen nekem? Megdöbbent és összezavar a kedvességük egy teljesen idegennel szemben a területükön. Olyan történeteket hallottam, hogy a kószák soha többé nem kerültek elő, miután beléptek a területükre. Hogy a Bíbor Zenit olyan brutális, amilyen csak lehet. Mégis, több törődést és kedvességet láttam ebben a harminc percben, amióta itt vagyok, mint bármelyik másik falkánál, ahol eddig jártam. Talán nem is kell kószává válnom. Talán idejöhetnék helyette. Kedvesnek tűnnek.

– Hé. Kael, ugye? – szólal meg Draven, megérintve a karomat, amivel gyorsan kizökkent a gondolataimból.

– Igen, uram – sikerül éppen csak kinyögnöm. Kisgyermekkorom óta nehezemre esik még a magasabb rangú farkasokkal való beszéd is. Mindig egyszerűbb volt csendben maradni.

– Lássuk, visszaszerezzük-e a cuccaidat, rendben? – bólintok halkan.

– Igen, köszönöm.

Visszasétálunk a tóhoz. Kissé megborzongok, ahogy fújni kezd a szél. Bár olyan vidékről származom, ahol télen rendszeres a hó, az ostorozás óta könnyen megfázom.

Éppen készültem belelépni a vízbe, amikor Draven alfa elkap, amitől úgy megriadok, hogy felnyüszítek. Összerezzenek a saját kudarcomtól, hogy nem tudtam elfojtani a nyüszítést, és átkozom a szorongásomat, amiért ilyen gyorsan ennyire elhatalmasodott rajtam. Draven alfa megmerevedik, ahogy csend telepszik a tájra.

– Jól vagy? – Bólintok, miközben dadogni kezdek.

– J-jól vagyok. Az ú-új helyek csak szo-szorongóvá tesznek. S-sajnálom.

Épphogy befejezem a küzdelmet ezzel az egyszerű válasszal, a falka többi tagja nevetésben tör ki. Tisztán hallom, ahogy az ikrek gúnyolódnak rajtam.

– Az alfa fia egy ekkora bébi.

Ökölbe szorítom a kezem és elfojtok egy morgást, miközben Draven alfa újra beszélni kezd.

– Úgy tűnik, máris fázol, szóval... – lelassítja a beszédet, miközben lerúgja a cipőjét, leveszi a zokniját és a nadrágját. – Bemegyek, összeszedem a táskádat és mindent, ami a közelében van, idehozom neked, aztán visszamegyek és a többit odadobom. Télen általában többet havazik, mint amennyit esik, de ez a tél eddig enyhe volt. Az elmúlt héten sokat esett, és ez egy mély pont itt a kiképzőpálya mellett. Ami lesüllyedt az aljára, és nem találom meg, majd előkerül, ha felszárad a víz. Gondoskodom róla, hogy visszakapd, amint megtaláljuk.

Ahogy befejezi a beszédet, már bele is gázolt a vízbe a táskámért. Általában csak ezt és két hátizsákot hozok magammal. A legfontosabb dolgaim mindig abban a hátizsákban vannak, amit magamnál tartok. Éppen mikor Draven alfa visszahozza a táskámat egy marék ruhámmal, a falka nevetni kezd, amire újra felhangzik az alfa dörgő hangja.

– Csendet! Mivel sokan nem tudnak többnek látszani a gyerekeknél, pontosan úgy is fogok bánni önökkel. Álljanak mozdulatlanul a sorban. Ne mozduljanak és ne beszéljenek, amíg nem szólítják önöket. Mindenki, aki előttem áll, vegye elő az imént kapott szobakulcsát. Paxson, gyűjtsd össze a kulcsokat. Donovan és Lucian!

– Igenis, uram – hallom egyszerre, miközben két újabb vizes ruhacsomót kapok el.

– Donovan, nálad vannak a harmadik emeleti kulcsok?

Félrebillentem a fejem, amint hallom, hogy Draven alfa elfojt egy nevetést.

– Igenis, uram.

– Add a kulcsok felét Luciannak. Nos, mivel nem tudnak felnőtt módjára viselkedni a holmijaik összeszedésénél, és ennyire hajlanak egy másik falkatag dolgainak elpusztítására, a bétám, Paxson, fog fogni egy táskát és beolvassa a nevet a címkéről. Emeljék fel a kezüket és mondják, hogy „itt”, ha hallják a nevüket, és Paxson átadja a táskájukat Donovan alfának vagy Lucian alfának. Egyikük átadja az új kulcsukat a harmadik emeleti szobájukhoz. Van lift, de azt csak a személyzet használja a tárolók feltöltésére, illetve orvosi vészhelyzet esetén. A lépcsők bent vannak az épület északi végén.

– Ez az utolsó, amit még látok lebegni a felszínen – mondja Draven, miközben az utolsó ruháimat is odadobja nekem. – Reggel újra meg kell néznünk. Lehet, hogy megtaláljuk azt is, ami elsüllyedt, amint kisüt a nap.

Halkan bólintok, miközben kicsavarom a vizet a kezemben lévő ruhákból, és bedobom őket a táskámba. Letérdelek, hogy behúzzam a cipzárt, és éppen hallom, ahogy Tyran megint jártatni kezdi a száját.