3. fejezet: Nekünk nem dolgozhatsz

Elora

– Nos – mondta Ronan, a szoba felé intve.

– Gyönyörű és fényűző. A mi lakásunk is ilyen lesz? Hogy engedheted meg magadnak? – muszáj volt megkérdeznem.

A szobát lágy arany árnyalatok és fények díszítették, az ágy pedig a legnagyobb volt, amit valaha láttam.

– Nem ilyen flancos, de ebben az épületben van – mondta.

– Várj, micsoda? Azt hittem, ott fogunk lakni... – Nem tudtam befejezni, mert megrázta a fejét.

– Kaelen jó érveket hozott fel amellett, hogy ez biztonságosabb környék, a nívós galériákkal és azokkal a boltokkal. Kizárt, hogy ne tetszene neked – hunyorított rám.

Kaelen javasolta, hogy ebben az épületben lakjunk? Ez érdekes.

– Szóval újra kérdezem: hogy engedheted meg magadnak? – fontam össze a karomat.

Csak pár lépést tettünk a szobába, de megfordultam, hogy jól szemügyre vegyem. Újra összehúzta a szemét.

– Sikeres üzletember vagyok már, Elora, és gondoskodni tudok rólunk – felelte.

– Milyen üzlet? – firtattam tovább.

– A Voss cégcsoportnak sok vállalkozása van, Kaelen pedig segít a családjának a vezetésükben, én pedig már a jobbkeze vagyok. Szóval igen, megengedhetem magamnak – mondta azzal a rá jellemző stílussal.

– Ködös – morogtam, de annyiban hagytam. Amint kilép az ajtón, azonnal rákeresek arra a névre.

– Rendben, most el kell mennem egy kis időre, de vacsorára visszajövök, leülünk és bepótoljuk a lemaradást, oké? – Elővette a telefonját, ellenőrzött valamit, én pedig elhúztam a számat.

– Hány órakor lesz az? Már késő délután van – mutattam rá.

– Ez Chicago, az este nyolcas vacsora itt nem számít későnek – jegyezte meg arrogáns vigyorral, majd az ajtó felé fordult.

– Ja – állt meg a küszöbön.

– Ne nyúlj Kaelen dolgaihoz, nem szereti, ha belépnek a magánszférájába. Nagy szívességet tesz nekünk, szóval légy jó – figyelmeztetett. Éreztem, hogy továbbra is gyerekként fog kezelni.

Körülnéztem ebben a tiszta, gyönyörű szobában, vállat vontam, és elnyúltam az ágyon a telefonommal. Beírtam a keresőbe: „Voss Group of Company”, és horkantottam a rendkívül homályos találat láttán. Magántulajdon, semmi konkrétum. De minél kevesebb információt adtak, annál jobban akartam kutakodni.

Végül lezuhanyoztam és elkészültem a nyolcas vacsorára. Nem voltam biztos benne, hogy elmegyünk-e valahová, erősen kétlem, hogy Ronan szeret főzni. Bármilyen ürügy jó volt egy csinos szetthez, felöltöztem, és amikor pár perccel nyolc előtt hallottam a liftet, lesétáltam, hogy megkérdezzem a bátyámat, hová megyünk enni. Megtorpantam a lépcső alján, amikor rájöttem, hogy nem a bátyám az. A gyönyörű Kaelen Voss volt.

A szívverésem felgyorsult a látványától, minden őrült álmom végigfutott a gerincemen. Gyémánt alakú arc, éles és markáns állkapocsvonal, szexi, sötétzöld „hálószobatekintetű” szemek – ezekre emlékeztem az álmaimból. Érzéki rózsaszín ajkak és borostás áll, ami passzolt a fénylő fekete hajához. Tetoválások az ujjpercein, pecsétgyűrű és eres kezek. Most vicceltek? Úgy festett, mint maga az ördög, akit a bűnre faragtak. Bármelyik filmben ő lenne a szexi gonosztevő. Túl sötét az aurája ahhoz, hogy ő legyen a hős, ezt érezni lehetett a jelenlétében.

Az öltönye kiemelte kiválóan kidolgozott testét, és magabiztos terpeszben állt, mintha tudná, hogy bárhol is van, neki van a legnagyobb farka a teremben. Ezt a vibrálást árasztotta magából, és istenem, ez rohadt szexi volt. Megállt a nappaliban a lépcső mellett, amin épp jöttem lefelé, és abban a széles terpeszben, zsebre dugott kézzel nyíltan végigmért tetőtől talpig. Az arcom felforrósodott, a puncim pedig lüktetni kezdett a látványától és azoktól a szemeketől. Harminckét éves, ízig-vérig férfi, minden porcikája egy alfa.

– Ömm, szia – dadogtam. A teste nem moccant, csak a szemei, amik visszatértek az arcomra, amikor újra megszólaltam.

– Elora vagyok... – halkultam el, ok nélkül bizonytalanul. A nézése megfélemlítő volt, az egész testem reagált rá.

– Tudom, ki vagy – mondta mély, szexi hangján.

Persze hogy tudja, pár éve találkoztunk, hülye vagyok. Csak lefagyva álltam az utolsó lépcsőfokon, nem tudva, hogyan tovább.

– Kö... köszi, hogy itt maradhatunk – mormogtam.

Tudtam, hogy nevetségesen hangzom, de pánikoltam, mert ő volt a leghelyesebb férfi, akit valaha láttam. Csak nézett rám szó nélkül, a testem pedig ezerféleképpen reagált erre. Kurtán bólintott a szavaimra, majd hirtelen hátat fordított, és elindult a bárpult felé. Elővett egy különleges üveget, és töltött magának egy keveset. Nem kínált meg semmivel, és többé rám sem bagózott. Tényleg ennyi?

Kaelen olyan félelmetes volt a hallgatásában és az erőteljes jelenlétében, hogy össze kellett szorítanom a combjaimat, nehogy a nedvességem átüssön. Eljutottam odáig, hogy nem bírtam tovább, és fel kellett menekülnöm a szobámba, hogy elrejtőzzem és levezessem a szexuális feszültséget. Csak akkor mentem le újra, amikor hallottam, hogy a bátyám hív; ő már egy lazább öltönyvariációban volt.

– Nem megyünk el vacsorázni? – kérdeztem, látva, hogy én viszont túlöltöztem.

– Úgy gondoltam, nyugodtabb lesz itt beszélgetni. Van egy saját séf az épületben, rendeltem nekünk ételt – mormogta, én pedig bólintottam.

Még mindig éreztem Kaelen tekintetét valahol a bátyám mögött, de nem voltam hajlandó ránézni, Ronantra koncentráltam.

– Gondod van ezzel? Szeretnél inkább elmenni? – kérdezte, mert a csendességemet sértődöttségnek vélte, pedig nem voltam az. Csak leforrázott a legjobb barátja.

– Dehogy, ez így jó, sok megbeszélnivalónk van – egyeztem bele, és követtem az étkezőbe, ahol már fel volt tálalva minden az asztalra.

Három terítéket láttam, és a szívverésem felgyorsult. Velünk fog enni? Nem volt meglepő, hogy az asztalfőre ült; Ronan és én középtájt foglaltunk helyet egymással szemben. Az elegáns csillárra meredtem pár másodpercig, mielőtt észrevettem volna, hogy a bátyám mondott valamit.

– Egyél – mormogta, már próbálva szedni nekem az ételekből, amiket meg akart kóstoltatni velem.

Kaelen teljesen néma maradt. Magához vette a steaket és a köreteket, úgy vágta a húst, mintha vaj lenne, miközben látszólag teljesen figyelmen kívül hagyta a beszélgetésünket, mintha ott sem lennék.

– Kicsi kölyök, mi a terved itt? Ki akarsz venni egy kis pihenőt, vagy tovább tanulsz? Esetleg munkát keresel? Tőled függ, én anyagilag támogatni tudlak kettőnket. Nem kell kényszernek érezned semmit – lepett meg a bátyám.

– Hagyod, hogy csak lógassam a lábam? – vontam fel a szemöldökömet.

– Én nem így hívnám. Hosszú ideje keményen dolgozol, szerintem ideje visszavenni – emlékeztetett, újra éreztetve a bűntudatát, aminek nem kellene ott lennie.

– Biztos, hogy nem fogok egyhamar divattervezői állást kapni, de szeretnék dolgozni, hogy legyen saját pénzem – mondtam lassan, fel sem nézve a tányéromról. Úgy éreztem, mintha engedélyt kérnék, és ez nem tetszett.

– Úgymint? – kérdezte, megemelve a borospoharát. Hű, szóval már bort iszik.

– Reméltem, hogy engeded, hogy az egyik üzletedben dolgozzak, de még mindig nem mondtad meg, milyen üzle... – hallgattam el.

A szívem majd megállt, amikor észrevettem, hogy Kaelen szeme az enyémbe fúródik. Majdnem elfelejtettem, hogy ott van, mert eddig rám sem nézett. Gondolom, ezt a részt meghallotta, és az üzlet az övé volt, nem a bátyámé. Ronan elkomorodott.

– Nem akarom, hogy nekünk dolgozz – vágta el gyorsan az ötletet.

Megharaptam az ajkam, próbálva eldönteni, hogyan folytassam a témát anélkül, hogy bárkit feldühítenék. Túlságosan féltem tőle, ezért inkább elhallgattam. A csendemre a bátyám fújtatott egyet.

– Beszélek pár barátommal, hátha keres valaki munkaerőt – mondta, én pedig vállat vontam: legyen.

– Úgy érzem, azt sem tudom, mit kérdezzek tőled. Igen, beszélünk, de nem eleget ahhoz, hogy tudjam, mi zajlik a mindennapjaidban – mormogtam, ő pedig megint azt a bűntudatos arcot vágta.

– De van némi tapasztalatom, pultosként dolgoztam az iskola mellett – mondtam, ismét nem nézve rá.

Lefoglaltam magam az étellel. Ha Kaelen engem nézett, nem tudhattam, mert teljesen kizártam, hogy abba az irányba pillantsak. Nem akarok újra szétesni a bátyám jelenlétében.

– Ha van pultos tapasztalata, dolgozhatna a Nocturne Lounge-ban – vágott közbe egy mély hang. Amikor felnéztem, Kaelen a bátyámat nézte, nem engem. Ronan felhúzta az ingujját és megrázta a fejét.

– Nem, nem akarom, hogy a mi helyeink bármelyikén dolgozzon – csattant fel.

Miért? Rossz helyek? A fenébe is, tudni akarom, mit rejteget. Valami pornóvilág vagy valami hasonló bizarr dolog? Nagyon undorodnék tőle, ha igen, de említette a pultozást, szóval lehet, hogy mégsem az.