VOKTOR

Mi a fenét csinál ez a lány?

Megálltam az ajtóban, és néztem, ahogy ott kuporog a padlón, mintha az lenne a természetes helye. – Mit csinálsz? – kérdeztem élesebben, mint szándékoztam. Ahogy várható volt, összerezzent. Mindig ezt csinálta – valahányszor megmozdultam, megszólaltam, vagy akár csak túl hosszan néztem rá.

Én magam hoztam fel ide, miután elláttam a lábát, gondolván, hogy az én szobámban legalább kényelmesebben lesz. Ez azt jelentette, hogy búcsút mondhattam Sloane-nak, a barnának, akivel a napot terveztem tölteni. Remek csere – szex helyett gyerekcsőszködés.

Ott ült a hideg padlón az ágy mellett, tágra nyílt szemekkel sandított rám, mintha attól félne, hogy megütöm.

– Mit keresel a padlón? Menj az ágyra – mondtam, odamutatva. Habozott, az ajka remegett. Sóhajtottam. – Ne kelljen megismételnem magam. –

Ez hatott. Felpattant, és mereven leült a matrac szélére, a teste úgy megfeszült, mint egy felhúzott rugó. Figyeltem egy darabig, majd odamorogtam: – Húzz beljebb a széléről. Nem akarlak később lekaparni a padlóról. –

Alig egy centit mozdult. Hihetetlen.

Megdörzsöltem az arcomat, és a telefonomért nyúltam. Ha az apám azt akarta, hogy megnősüljek, magyarázza meg ő ezt a káoszt.

> Voktor: Ha már mindenáron ki akartál házasítani, nem találhattál volna valakit, akinek nem kell külön használati utasítás a lélegzéshez?

Azonnal elolvasta az üzenetet. Tipikus.

> Apa: Bánj vele jól. Ez a lány olyan dolgokon ment keresztül, amiket el sem tudsz képzelni.

Összeszorítottam az állkapcsomat. – Fantasztikus – mormogtam az orrom alatt. Csak mert ő nyomorultul érezte magát, még nem kellett volna engem is belerángatnia a személyes megváltási projektjébe.

> Voktor: Ez nem olyan, mintha feleségem lenne. Inkább mintha egy gyereket adtak volna mellém, akire felügyelnem kell.

A válasza ezúttal lassabban érkezett.

> Apa: A házasság a gondoskodásról szól. Tanuld meg. Nem vezethetsz egy céget, ha az otthonodat nem tudod irányítani.

Kedvem lett volna falhoz vágni a telefont. Ehelyett letettem az éjjeliszekrényre, és vetkőzni kezdtem. A háta abban a pillanatban megmerevedett, ahogy az ingem a szennyeskosárba pottyant.

Megálltam az alsónadrágomnál, majd megvontam a vállam. Minek tettetni? Előbb-utóbb úgyis látni fog. Ahogy lehúztam, azonnal lehunyta a szemét. Majdnem elnevettem magam. A testem nem olyasmi volt, amitől félni kell – általában könyörögni szoktak érte.

De a gondolattól, hogy hozzáérjek, valami megcsavarodott bennem. Túl fiatalnak tűnt, túl törékenynek, mintha egyetlen rossz mozdulattól összetörne.

Elfordultam, és bementem a fürdőszobába, a kelleténél hangosabban csukva be az ajtót. A víz sziszegve indult meg, égetően forrón érve a bőrömet. A kezem automatikusan a férfiasságomhoz tévedt, az agyam Sloane idomait, nyögéseit, ajkait idézte fel –

De aztán megjelent Elara.

A tágra nyílt zöld szemei.

A hátát borító hegek.

A halk remegés a lélegzetében, amikor hozzáértem.

A feszültség kioldott a testemben. Kipattant a szemem, a víz az arcomat verte. A gerjedelmem elszállt, mint gyertyaláng az esőben.

– Mi a szar – mormogtam undorodva – magamtól, tőle, mindentől.

---

Másnap reggel csendes volt. Néztem, ahogy a túlméretezett inge szegélyével babrál, az én papucsom pedig szinte elnyelte az apró lábait, miközben próbált nem felbukni benne.

– Szállj be a kocsiba – mondtam, kinyitva az utasoldali ajtót. Habozott, úgy nézett rám, mintha csapdát állítanék neki. Éppen csak annyira toltam le a napszemüvegem, hogy találkozzon a tekintetünk. – Azt mondtam, szállj be. –

Azonnal engedelmeskedett, az inget mélyebbre rángatva a térdein. Megkerültem az autót, beültem a kormány mögé, és beindítottam a motort.

Csend töltötte ki az utasteret, nehéz és kínos. Az ujjaimmal doboltam a kormányon. Nem kellene, hogy érdekeljen a hallgatása, de valahogy mégis az idegeimre ment.

A tegnap éjszaka villant be – ahogy álmában hánykolódott, a szája nyitva, de hang nem jött ki rajta, a szeme pedig rémülten szorult össze.

Ez nem sikoly volt. Valami sokkal rosszabb.

Oldalra pillantottam. Az ablakon bámult kifelé, a kezét tördelve, mintha valami láthatatlan csapásra várna.

És olyan okokból, amiket magamnak sem tudtam megmagyarázni, azon kaptam magam: tudni akarom, mi kísérti őt.