Chloét bámultam, és pontosan kiszámoltam, mekkora erő kellene ahhoz, hogy adjak neki egy örökre szóló leckét a tiszteletről. Semmi halálosat – épp csak annyit, hogy kétszer is meggondolja, mielőtt kinyitja a száját. A testem megfeszült, mozgásra készen.

– Rowan, kérlek, menj pihenni – szakította félbe a koncentrációmat Arthur szelíd hangja a folyosó végéről. – Hallottam, mi történt ma az iskolában. Majd én intézem a vacsorát.

A hirtelen közbelépés megtörte a fókuszomat. Arthurra néztem – egy középkorú férfi volt, kedves szemmel és beletörődötten lógó vállakkal. Ő az apánk.

Még egy utolsó hűvös pillantást vetettem Chloéra, mielőtt elfordultam. A lány ott maradt megfagyva, láthatóan felzaklatta, amit a szememben látott.

Visszatértem a szobámba, és rázuhantam a vékony matracra; éreztem, ahogy a rugók a hátamba fúródnak. Ez a szánalmas test teljesen formán kívül volt – már a hazagyaloglás is kimerítette.

– Még egy normális állást sem tudsz találni. Hogy tudnál ehető ételt készíteni? – Brenda hangja úgy vágott át a levegőn, mint egy tompa kés: kellemetlenül és hatástalanul.

– Az a kövér tehén megint csak lusta – csatlakozott anyjához Chloe éles hangja.

– Amilyen az apa, olyan a lánya – mindkettő haszontalan – értett egyet Brenda.

Hallottam, ahogy Brenda folytatja a tirádáját, miközben a hangjuk távolodott a folyosón. A sértések értelmetlen háttérzajjá olvadtak össze.

---

– Rowan? Kész a vacsora – szólalt meg Arthur bizonytalan hangja egy halk kopogás kíséretében.

Kevartam magam az ágyból, érezve ennek a testnek az ismeretlen súlyát. Ahogy a konyha felé tartottam kezet mosni, a nappaliban lévő tévé magára vonta a figyelmemet.

– Újabb részletek derültek ki a karib-tengeri szigeten történt robbanásról – jelentette a híradós. – A tegnap reggel teljesen megsemmisült magánszigeten a jelek szerint egy földalatti létesítmény működött. Szakértők feltételezései szerint...

Megmerevedtem, a víz átfolyt a kezemen, miközben a felvételeket bámultam.

– A sziget teljesen elmerült a tengerben – folytatta a riporter. – Eddig egyetlen szervezet sem vállalta a felelősséget a...

– Csak vesztegetni akarod a vizet egész éjjel? – csattant fel Brenda a hátam mögül.

Elzártam a csapot, és lassan megtöröltem a kezemet egy kopott törölközőben.

---

A Carmichael család egy karcos asztal köré gyűlt. Arthur valamiféle tésztát készített konzerv szósszal és fagyasztott húsgolyókkal. Nekem egy extra nagy adagot adott, mellé egy tál levest.

– Ennek olyan íze van, mint a mosléknak – mondta Brenda az első falat után. – Még egy konzervet sem tudsz rendesen felmelegíteni.

Chloe kuncogott, miközben tologatta az ételt a tányérján. – Még az iskolai menzán is jobb a kaja.

Módszeresen ettem, a gondolataim még mindig a híradón jártak.

Valami hozzáért a tányéromhoz. Corbin szótlanul rátett egy darab csirkét, kerüli a szemkontaktust, miközben visszatért a saját ételéhez. Váratlan gesztus volt, ami egy pillanatra kizökkentett a gondolataimból.

– Az iskola telefonált ma – jelentette be Brenda, a szemét rám szűkítve. – A pályaválasztási tanácsadód beszélni akar velem a jegyeid miatt.

Folytattam az evést, nem vesződtem a válaszadással.

– Figyelsz te rám? Szinte mindenből bukásra állsz! – Csapott a tenyerével az asztalra. – Ilyen tempóban még egy közösségi főiskolára sem vesznek fel. Mit tervezel kezdeni az életeddel?

Lenyeltem a falatot, mielőtt válaszoltam volna. – Vannak terveim.

– Ó, vannak terveid? – Brenda hangja csöpögött a gúnytól. – Kérlek, avass be minket is a briliáns terveidbe!

– Megoldom – mondtam egyszerűen, és visszatértem az ételemhez.

Mivel velem végzett, Brenda Arthuron töltötte ki a mérgét. – Tudod, hogy a testvéreid mennyit röhögnek rajtam a hátam mögött? Istenem, hogy jutottam ide egy ilyen haszontalan férjjel?

Arthur a tányérjára meredt, nem válaszolt.

– Minden testvéred ugyanolyan csóró volt, mint te, amikor összeházasodtunk – folytatta a nő, egyre hangosabban. – Most meg mindegyiknek rendes kocsija van és új háza. Te meg? Itt tartasz minket ebben a szemétdombban, a levetett gépeikkel meg a bútoraikkal, amiket amúgy is ki akartak dobni.

Arthur arca elvörösödött a szégyentől, kortyolt egyet a vizespoharából; az arcvonásai az évek során jóval öregebbnek tűntek a stressz és a túlhajszoltság miatt.

– Ha lenne benned bármi ambíció, Corbin lábát már rég rendbe hozták volna – szúrta Brenda a villáját Corbin irányába. – De nem, nekünk nem telt a műtétre, amikor még számított volna, most meg már késő teljesen helyrehozni.

Észrevettem, ahogy Corbin ujjai rászorulnak a villára a fogyatékossága említésére, bár az arca gondosan semleges maradt.

– Biztos vak voltam, hogy hozzád mentem – fejezte be Brenda undorodva a fejét rázva.

---

– Rowan, mosogass el – utasított Brenda, amint véget ért a vacsora.

Arthur felállt. – Pihennie kellene. Ma nagyot ütött a fején.

– Csak alacsony volt a vércukra – horkant fel Brenda. – A keze nem sérült meg. Nem fog belehalni a mosogatásba.

A düh fellángolt bennem. Echo-ként nem csak pletyka volt a könyörtelen hatékonyságom. Éppen meg akartam mutatni Brendának, kivel is van dolga, amikor Corbin némán felállt, és elkezdte összeszedni a tányérokat.

– Mégis mit csinálsz? – csattant fel rá Brenda. – Chloénak és neked a főiskolai jelentkezésre kell készülnötök. Hagyd, hogy Rowan ellássa a feladatait!

Olyan hideg pillantást vetettem rá, ami megfagyasztotta a vért. Brendába belefojt a szó, ahogy elkapta a tekintetemet, és még Chloe is hirtelen rendkívül érdekesnek találta a tányérját. A szobára kényelmetlen csend telepedett.

Corbin, fittyet hányva a feszültségre, tovább pakolta a edényeket, mintha mi sem történt volna.

---

Később aznap éjjel a kis hátsó udvaron álltam, és szemügyre vettem a lelakott, de tágas házat.

Megnyújtóztam, érezve ennek a túlsúlyos testnek a korlátait. Az izmaim gyengék voltak, az állóképességem a nullával volt egyenlő. A test, amiben Echo-ként éltem, egy precíziós műszer volt, amit évek brutális kiképzése csiszolt élesre. Ez itt az ellentéte volt.

– Első prioritás: fizikai kondicionálás – suttogtam magam elé, és elkezdtem néhány alapvető nyújtást.

---

Útban befelé észrevettem, hogy Corbin ajtaja alól még mindig szűrődik ki a fény. Kopogás nélkül benyitottam.

Corbin az íróasztala fölé görnyedt, összevont szemöldökkel bámult egy fizikapéldát. A papírt bonyolult kalkulus egyenletek töltötték meg.

Rápillantottam a feladatra. – A válasz 347,8 newton per négyzetméter.

Corbin feje felpattant. – Mi?

Kivettem a kezéből a ceruzát, gyorsan levezettem a megoldást, minden lépést szakszerű kifejezésekkel magyarázva.

– Te ezt honnan... – Corbin a megoldást bámulta, aztán rám. – Ez egyetemi szintű fizika. Te meg alapmatekból is bukásra állsz.

Megvontam a vállam. – Azok az órák túl unalmasak ahhoz, hogy foglalkozzak velük.

– De... – A szeme gyanakvóan összeszűkült. – A bizonyítványod szerint majdnem mindenből buksz.

– Csak színjáték – mondtam, és elindultam kifelé. – Azok az órák méltón aluliak hozzám.

– Szóval csak tetteted, hogy buta vagy? – Corbin hangja hitetlenkedő volt. – Miért tenné ezt bárki is?