– Hogy érted azt, hogy „izgalmasabb”? – kérdezte Corbin, de mielőtt válaszolhattam volna, diákok hada rohant el a tálcánk mellett, sokan a félbehagyott ebédjüket is ott hagyták.

– Peytont behívták az igazgatóiba! – visította egy lány, miközben elviharzott mellettünk. – Az anyja most rontott be, úgy néz ki, mint aki meg akar ölni valakit!

Corbin szemöldöke felszaladt. – Mi történik?

Ittam egy korty vizet, nézve, ahogy kiürül a menza, mert a kíváncsiság mindenkit az irodai szárny felé húzott. – Igazságszolgáltatás, feltételezem.

Az ebédszünet rögtönzött megfigyeléssé alakult, ahogy a diákok összegyűltek a folyosón az igazgatói iroda előtt. Az üvegpanelen keresztül láttam Peytont és az anyját; mereven ültek a székükben, mindketten a visszafojtott düh azonos kifejezésével. Webber igazgató békítő gesztusokat tett, de Mrs. Kinsley élesen rázta a fejét.

Távol maradtam, hanyag közönnyel egy szekrénynek dőlve, miközben körülöttem örvénylett a káosz. A tanárok hiába próbálták visszaterelni a diákokat a termekbe, az izgalom túl ragályos volt.

– Láttad a videót? – kérdezte az a csendes vörös hajú lány, aki általában mögöttem ül törin. – Valaki felvette, ahogy Peyton felbéreli azokat a pasikat, hogy támadjanak meg egy diákot. Mindenhol ez van.

– Ötszáz dollár, hogy elveressenek valakit... tiszta pszichopata – mormogta egy fiú a közelben.

A csengőkor becsusszantam a következő órámra. A tanár hősiesen próbálta lekötni a figyelmünket, de esélye sem volt. Pár percenként rezgett egy telefon, és egy újabb diák lesett be az asztala alá.

– Rendkívüli értekezletet hívtak össze a tanároknak a következő órára – suttogta a mellettem ülő lány. – Anyukám titkárnő az irodában. Azt mondja, Kinsley apja azzal fenyegetőzik, hogy bepereli az iskolát.

Felvontam a szemöldököm. – Miért? Mert hagyták, hogy a lányát levideózzák, amint verőlegényeket bérel?

Kuncogott egyet, majd gyorsan eltakarta a száját, amikor a tanár felénk nézett.

Mire a tanárok visszatértek a rendkívüli értekezletről, a #PeytonLeleplezve hashtag már minden közösségi platformon pörgött a Silverton Gimiben. A folyosókon arról találgattak, ki lett volna Peyton célpontja.

---

Peyton aznap délután már nem jött vissza az órákra. A pletykák szerint az apja egy elegáns fekete Mercedesszel állt meg a suli előtt, és gyakorlatilag kirángatta a lányát az igazgatóiból.

Nekem nem volt szükségem másodkézből származó beszámolókra. Aznap este Chloe szinte táncolva jött be a házba, az arca kipirult az izgalomtól.

– Soha nem fogjátok elhinni, mit láttam! – újságolta, elfelejtve a szokásos gúnyos üdvözlését is. – Haileynél voltam – ők a Kinsley-ék közelében laknak. Az egész házuk úszott a fényben, és lehetett hallani, ahogy Mr. Kinsley ordít a kocsifeljárón!

Brenda felnézett a telefonjából, hirtelen érdeklődve. – Richard Kinsley? Aki az önkormányzati választáson indul?

Chloe lelkesen bólintott. – Hailey azt mondta, az apja pofon vágta Peytont ott a feljárón, amint hazaértek. Azt ordította, hogy tönkreteszi a kampányát.

– Mit csinált Peyton? – kérdezte Brenda előrehajolva.

– Felbérelt néhány srácot, hogy verjenek meg egy csajt a suliból, és valaki felvette – magyarázta Chloe, szemeiben rosszindulatú gyönyörrel. – A videó mindenhol ott van.

Folytattam a vacsorámat, a vizespoharam mögé rejtve a mosolyomat. Most az egyszer Chloe-t túlságosan lekötötte a pletykálkodás ahhoz, hogy velem kötekedjen.

---

Két nappal később Webber igazgató hangja recsegett fel az iskolarádión az osztályfőnöki óra alatt.

– Figyelem, diákok és dolgozók! A Peyton Kinsley-ről keringő videóval kapcsolatban: alapos vizsgálat után megállapítottuk, hogy félreértés történt. A felvételen látható személyeket a rendőrség őrizetbe vette, és a feltételezett bizonyítékról bebizonyosodott, hogy hamisítvány. Miss Kinsley példamutató tanuló, és ezek a pletykák mélyen igazságtalanok a hírnevére nézve.

Mormogás hullámzott végig a termen. Mellettem egy fiú felhorkant. – Persze, hogyne. Az unokatesóm a rendőrségen dolgozik. Senkit nem tartóztattak le.

Hátra dőltem a székemben. A gazdagok varázslata működésbe lépett. Szinte lenyűgöző, milyen gyorsan válik az igazság akciós áruvá, ha valaki megvillant egy platina kártyát.

---

Peyton két nappal a bejelentés után tért vissza az iskolába. Próbálta a szokásos magabiztosságát sugározni, de a szeme alatti árnyékok másról árulkodtak.

Amikor észrevett a szekrényemnél, a szemei dühös résekre szűkültek. Kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de aztán láthatóan meggondolta magát, lesütötte a szemét és sietősen elment mellettem.

Még beszédesebb volt Gideon reakciója. Amikor Peyton megszólította őt a Modell ENSZ előtt, a fiú udvariasan, de határozottan kimentette magát. Később, amikor a klub munkacsoportokra oszlott, Gideon szándékosan egy olyan csapatot választott, amely a terem túlsó végében volt Peytonétól.

---

Már este hét óra felé járt, mire Corbin kijött az iskolai könyvtárból a hosszúra nyúlt tanulás után. Félúton jártam az iskola felé, amikor zajt hallottam – egy fiú hangját, aki feszült, de dacos volt, és férfiak mély, gúnyos nevetését.

– Kérem, ebben benne vannak a versenyanyagaim! Három hónapja készülök rá!

Bebe fordultam a sarkon, és láttam, hogy Corbint három zord külsejű alak vette körül. A hátizsákja az egyikük kezében volt, a másik pedig a telefonját tartotta. Corbin szemüvege ferdén állt az orrán, és erősen a jó lábára támaszkodott.

– Úgy néz ki, drága cucc – gúnyolódott az egyik férfi. – Megérhet pár százast.

– Csak vigyétek a tárcámat – könyörgött Corbin. – De kérlek, a telefon kell. Minden fizika adatom azon van.

A legmagasabb meglökte Corbin vállát, amitől a fiú hátra botlott. Elvesztette az egyensúlyát, a rossz lába megbicsaklott, és a járdára zuhant.

Kiléptem az árnyékból. – Tedd le a dolgait. Most.

A három férfi megfordult, és az arcuk elfehéredett.

– Nem fogom megismételni magam – mondtam halálos nyugalommal.

A hátizsák ért először földet, majd a telefon követte, ami a betonon csattant. A férfiak egyetlen szó nélkül, különböző irányokba elmenekültek.

Felsegítettem Corbint. – Jól vagy?

Bólintott, miközben a port porolta le a nadrágjáról. – Betört a képernyőm. De szerintem még működik. – Rám nézett, arcán tiszta értetlenség ült. – Miért féltek tőled ennyire?

Megvontam a vállam. – Találkoztunk már.

– Mikor?

– Pár napja. Nem élvezték a tapasztalatot. – Intettem neki, hogy kövessen. – Gyere. Menjünk haza.

---

– Várj meg itt – mondtam Corbinnak, amikor az utcánkba értünk. – Ellenőriznem kell valamit.

Besurrantam a 24 órás közértbe, ahol volt egy ATM. Előhalásztam a hátizsákom béléséből az egyetlen bankkártyámat – azt, amit az iskola csináltatott a tandíjbefizetésekhez. Behelyeztem, és lekérdeztem az egyenleget.

100.000 dollár.

Egy pillanatig bámultam a számot, majd halkan felhorkantam. – Komolyan? Ennyit ér egy élet a Prescott családnak?

De arra, amire nekem kellett, bőven elég volt. Húsz perccel később kisétáltam egy prémium elektronikai üzletből két dobozzal, amikben a legújabb iPhone modellek voltak.

Mire hazaértem, Corbin a szobájában volt, és kétségbeesetten próbálta menteni az adatokat a sérült telefonjáról. Kopogtam egyet, majd válaszra sem várva beléptem.

– Tessék – mondtam, és az egyik dobozt az ágyára dobtam. – A tiéd amúgy is elavult volt.

Corbin a dobozra meredt, aztán rám, a szája tátva maradt.