Kaelith kinyitotta a szemét. Pislogott párat, próbálva tájékozódni. Jobbra pillantott, és meglátta a hálószobája ablakát. Elcsodálkozott, miért nem nyitotta ki, hogy bejöjjön a friss levegő, ahogy elalvás előtt mindig szokta. A padlóra nézett, és dobozokat látott egymásra pakolva, rajtuk feliratokkal: fotók, fürdőszoba, könyvek, télikabátok. Hallotta, ahogy kihúznak egy fiókot, és balra fordult. Elakadt a lélegzete.

Rendeltetett társa a komódja előtt állt, háttal neki. Hirtelen minden visszatért. Berúgott, nagyon, *nagyon* berúgott tegnap este, és Torin karjaiban ájult el. Amikor felébredt, Graeven ott volt, tartotta őt, és úgy nézett ki, mintha a halál torkából rántotta volna vissza. Hogyan került ide? Mit csinált? Más ruhát viselt, mint amire emlékezett. Egy kapucnis pulóver volt rajta, az egyik ujja a könyökéig felhúzva, farmernadrág és zokni, de cipő nélkül. Olyan otthonosnak, lazának tűnt. Istenem, még hátulról is gyönyörű volt. A szeme megakadt a férfi fenekén abban a farmerben.

– Bunkóság bámulni – mondta Graeven halkan. A lány végre észrevette, mit csinál. Ruhákat vett ki a komódból, újra összehajtogatta őket, és egy kartondobozba tette.

– Honnan tudtad, hogy ébren vagyok?

– Már egy ideje hallgatom a légzésedet. Körülbelül két perce akadt el először – magyarázta anélkül, hogy abbahagyta volna a munkát vagy felé fordult volna.

– Mit csinálsz? – kérdezte a lány, a könyökére támaszkodva.

– Csomagolok.

– Azt látom. Miért?

– Hogy mire felébredsz, hamarabb készen állj az indulásra. Elviszlek az otthonomba, Blackwoodba.

– Ezt meg ki mondta?

Graeven keze megállt a pólón, amit éppen hajtogatott. Beletette a dobozba, és végre felé fordult. Kaelith nagyot nyelt, ahogy a férfi összefonta karját a mellkasa előtt, és kihívóan nézett rá. A szoba sötétjében arcának éles vonalai árnyékot vetettek az arcára, amitől nehéz volt olvasni az érzelmeit. A szíve hevesebben vert a látványtól, és megütötte a meghittség ereje: ez a hatalmas férfi az ő kis hálószobájában. Lefelé pillantott, hálásan tapasztalva, hogy még mindig abban a ruhában van, amiben tegnap dolgozni ment.

– A rendeltetett társad mondta – válaszolta a férfi.

Kaelith felhorkant. – Szóval most már úgy döntöttél, hogy a rendeltetett társam leszel? Akkor hol voltál az elmúlt két napban, mi? Mi történt azzal, hogy jössz és beszélünk?

A férfi elgondolkodva megdörzsölte az állát. – Dolgom volt, ami távol tartott.

– Dolgod?

A férfi csak bólintott.

– Nos, sajnálattal kell közölnöm veled, uram, de nekem van munkám, lakásom és barátaim, akik…

– Már megmondtam Paxtonnak, hogy felmondtál.

– Micsoda? – Kaelith kiugrott az ágyból. – Mi ad neked jogot ehhez?

– Mondom, én vagyok a…

– Rendeltetett társam, persze. – Kaelith megforgatta a szemét, és megdörzsölte az orrnyergét. – Ide figyelj, nem sokat tudok a likánokról, de én szeretek dolgozni. Sok időbe telt, mire találtam valakit, aki hajlandó volt alkalmazni a hontalan státuszom ellenére. Ha azt hiszed, csak úgy beállíthatsz ide, elhurcolhatsz a falkádhoz, és használhatsz valami mezítlábas tenyészkancának, akkor…

Graeven két hosszú lépéssel termett mellette, közelségével elállítva a szavát. A lány próbált hátrálni, de a térde az ágy szélének ütközött. Egy kis sikollyal hátraesett, és rugózott egyet a puha matracon. Graeven halványan elmosolyodott, és az egyik térdét a lány lábai közé tette.

Fölé hajolt, kezeivel a feje két oldalán támaszkodva. Szemei végigfutottak a lány mellkasának heves emelkedésén és süllyedésén, majd lejjebb, oda, ahol a lábai találkoztak, aminek hatására Kaelith összezárta a combjait a férfi térdén. A férfi szemei az övébe fúródtak, és szélesen elvigyorodott. Kaelith biztosan visszamorgott volna, ha nem lett volna annyira izgatott. A férfi orra végigsiklott a mellei között. Felkuncogott.

– Mi, likánok, nem vagyunk olyan középkoriak, Kaelith – suttogta. A lány nyelt egyet a mély, rekedtes hang hallatán. – Több mint eleget keresek ahhoz, hogy kényelemben éljünk, de sejtettem, hogy akarsz majd dolgozni. Biztosíthatlak, van elég munka a városban. Bár… – ujjai végigfutottak a lány karján, amitől az megborzongott. A szája a lány füléhez ért. – Ha inkább alattam töltenéd a napjaidat ebben a pózban, azt is meg tudjuk oldani. – Megharapta a lány fülcimpáját, aki nagyot szippantott a levegőből, mielőtt ellökte volna a férfi mellkasát. Graeven nevetve húzódott el tőle.

– Nem vicces.

Megvonta a vállát. – Szerintem az volt. – Graeven megfordult, hogy folytassa a csomagolást. – Menj, zuhanyozz le. Esélytelen, hogy itt hagyjalak azután, ami a múlt éjjel történt. Pár óra alatt végzek a pakolással, és indulunk. Csak néhány szabadnapom maradt, hogy beköltöztess az otthonomba.

Kaelith felállt. – Mi történt a múlt éjjel? Szabad berúgnom, Graeven.

Graeven megfordult és oldalra billentette a fejét. – Igen… de nem az ivás bántott. Hanem az, hogy megmérgeztek farkasölővel.

Kaelith hunyorogva nézett rá. – Farkasölővel? Miről beszélsz?

Graeven végigsimította az arcát a kezével. Odalépett elé, mintha nem bírná ki pár percnél tovább, hogy ne legyen harminc centinél közelebb hozzá. Végighúzta a hüvelykujját a lány arcán. – Megmérgeztek, kicsim. Nem tudjuk, ki volt az, vagy mi célból. A végére járunk, de most haza kell jönnöd velem, ahol biztonságban tudhatlak.

Kaelith-et váratlanul érte az arcáról sugárzó nyers őszinteség. Eszébe jutott valami. – Mi van Torinnal? Ő jól van?

A barátja említésére a férfi kissé felmordult. – Jól van. Nem az alkohol volt. – Megfordult, és kevesebb gonddal kezdte a dobozba gyömöszölni a ruhákat, mint korábban. – Zuhanyozz le. Ma indulnunk kell. Már így is elvesztegettünk két napot.

Kaelith megforgatta a szemét, és felkapott néhány ruhát, amit a férfi kint hagyott neki. – Várj… két napot? Két napig voltam kiütve?

A komód mellől nézte a lányt, aki megállt a fürdőszoba küszöbén. – Igen.

– És te végig itt voltál?

– Igen.

– Juniával?

Elmosolyodott a lány gondolatmenetén. – Zavar?

Kaelith felborzolt, a féltékenység ismeretlen löketétől egy pillanatra megrettenve. – Dehogyis. Ő a legjobb barátnőm.

– Ühüm – hümmögte a férfi, és visszatért a feladatához.

Kaelith belépett a fürdőszobába, az ajtót résnyire nyitva hagyva. Éppen vetkőzni kezdett, amikor hallotta, hogy nyílik a hálószoba ajtaja.

– Hé, izompacsirta – mondta Junia, egy kicsit túl vidáman Kaelith ízlésének. – Megcsináltam a reggelidet. Ezúttal gomba nélkül.

Kaelith forrt a dühtől. Kilesett a fürdőszobaajtón, és látta, ahogy Junia szemérmetlenül méregeti a rendeltetett társát. *Hogy meri?* Kaelith nemcsak azt utálta, ahogy a barátnője szeme Graeven hátsófelén időzött, hanem azt is, hogy Junia két teljes napot tölthetett kettesben a rendeltetett társával. Már többet tudott róla, mint ő maga. Mit tudott még a kulináris preferenciáin kívül? Késő éjszakáig fent maradtak pletykálni és történeteket mesélni? Vajon a férfi őt is megnézte?

– Nincs kedved kijönni és csatlakozni hozzám? – kérlelte Junia.

Kaelith szorosabbra fogta a törölközőt a dekoltázsán, és kivágta a fürdőszobaajtót. Junia túlságosan közel állt a férfihez, de azonnal hátrébb lépett, amint észrevette Kaelith-et. A lány szúrós tekintete Graevenre vetült, aki most lazán a komódnak támaszkodott, és tudó mosollyal nézett rá. A férfi szeme a dekoltázsára tévedt. Kaelith még jobban összeszűkítette a szemét.

– Rókácska! Annyira örülök, hogy ébren vagy! Úgy aggódtam érted! – kiáltotta Junia, és odafutott, hogy megölelje Kaelith-et. A lány a barátnője válla felett látta, ahogy a rendeltetett társa kihátrál a szobából.

– Hagyom, hogy megbeszéljétek a dolgokat – mondta Graeven egy kacsintással.

Amint Graeven elhagyta a szobát, Kaelith hátralépett. – Mi a fészkes fene volt ez? – kérdezte.

– Mi? – kérdezte Junia ördögi vigyorral az arcán.

– Ő az enyém – sziszegte.

Junia teli torokból felkacagott. – Csajszi, ne aggódj. Csak azt a hátsófelet csodáltam. Láttad már? Olyan mázlid van. – Junia hátravetette magát az ágyon.

– És a szemmel való kefélésen kívül mi más történt köztetek? – Kaelith ingerülten dobogott a lábával.

Junia a könyökére támaszkodva ült fel. – Szeretlek féltékenynek látni. Biztos vagyok benne, hogy ő is – mondta nevetve. Kaelith fenyegetően tett egy lépést előre, mire Junia felemelte a tenyerét. – Nyugi, csajszikám. Az a srác ki sem tette a lábát a szobádból, amióta idehozott. Még enni sem akar, mert te sem tudtál. Az egyetlen szavak, amiket hozzám intézett, az az volt, hogy „elviszem őt haza” meg hogy „allergiás”, és azt is csak akkor, amikor folyton azzal nyaggattam, miért nem eszi meg az átkozott gombalevesemet. Meg voltam sértődve, te dög. *Mindenki* szereti a gombalevesemet.

Kaelith felsóhajtott, és végre ellazult. – Sajnálom.

– Áh, ne tedd. Úgy értem, megértem az ingerültségedet… emlékszel az én Éjféli Napfogyatkozásomra? – kérdezte Junia.

Kaelith bólintott. – Az a dögös likán, aki szombatonként jár be, és aki miatt minden vasárnap olvadozol? – kérdezte, nem tetszett neki, hová tart a beszélgetés.

– Ja… – mondta Junia, az ajtóra pillantva, amin Graeven kiment.

Kaelith elhűlt. – Te dög!

Junia felemelte a kezét és nevetett. – Nem mintha tudtam volna! Istenem! Minden a tiéd, csajszi.

– Az is legyen. Maradj tőle távol! – figyelmeztette Kaelith, ujjával a barátnőjére mutatva, akiről tudta, hogy soha nem bántaná.

– Jól vaaaan – mondta Junia egy kacsintással. Körbenézett a szobában. – Tényleg elvisz, mi?

– Úgy tűnik – mondta Kaelith, leülve a barátnője mellé.

– Szerintem ez a legjobb. Meg tud védeni. Biztos vagyok benne. – Junia megfogta Kaelith kezét, és ujjaik összefonódtak.

– Talán jöhetnél velem – suttogta Kaelith.

Junia felkuncogott. – És azt hallgassam, ahogy ti ketten megállás nélkül dugtok a következő egy évben? Áh, köszi, jól elvagyok itt.

– Ígérd meg, hogy legalább meglátogatsz.

– Ígérem. Furcsa lesz itt nélküled.

– Ja, furcsa lesz többet megtudni a likán oldalamról.

– Ó, igen, amúgy köszi, hogy erről is szóltál – szúrt oda Junia. Pár percig csendben ültek. Junia felsóhajtott. – Szerintem el kellene mondanod neki.

Kaelith megmerevedett. – Tudja, hogy likán vagyok, Juni.

– Nem azt… Hanem azt a férfit, aki elől menekülsz.

– Nem menekülök…

Junia megszorította a kezét. – Most ne kezdj el hazudni nekem. Rendben van. Nem várom el, hogy nekem elmondd. De Graeven a rendeltetett társad. Meg tud védeni.

– Nem tudom.

Junia felé fordította a fejét. – Miért nem?

Kaelith nyelt egyet. – Elhagyna, ha tudná.