A vérfarkasok általában 13 és 18 éves koruk között változnak át először. A korábbi vagy későbbi időpont ritka, de előfordul. Miután átváltoztál, a falka tagjának tekintenek. Megkezded a kiképzést, határőrizetet látsz el, és aktívabb szerepet vállalsz a közösségben. Elkezdesz járni a Gyülekezetekre is, hogy megtaláld a társadat. Ezeket negyedévente rendezik meg, mindig más helyszínen. Ebben a negyedévben a mi falkánknál, a Shadowfallnál volt a sor. Nem mi voltunk a legnagyobb falka, talán még a legjobb ötbe sem tartoztunk bele, de 300-400 vérfarkassal azért elég jelentős területünk volt. Népszerűek is voltunk, mert pont középen helyezkedtünk el, ami azt jelentette, hogy senkinek nem kellett túl sokat utaznia, és a legtöbb környező falka eljött hozzánk.

A témák és a programok változóak voltak. Piknikek, sportnapok, táncmulatságok, autósmozik, bowling, korcsolyázás – az évek során sok minden volt. Ezúttal azonban a jelenlegi Luna és Victoria, mint a Béta párja, úgy döntöttek, hogy egy fantasztikus bálra van szükség. Estélyi ruhák és öltönyök. Zene és csillárok. „Hercegek és Vesperák” – nagyjából ez volt a témájuk. Az egyik régi, elhagyatott kúriát akarták használni, ami leginkább egy kastélyra hasonlított; az elmúlt hónapban fel is újították, hogy készen álljon a Gyülekezetre. A következő egy évben nem nálunk lesz a rendezvény, ezért emlékezetessé akarták tenni.

Én még soha nem voltam egyen sem. Tizenkét évesen változtam át először, és apám akkor majdnem halálra vert. Azt mondta, nem érdemlek farkast. Az átváltozásomat soha nem jegyezték fel, és gyakorlatilag minden létezésemre utaló nyom köddé vált. Iskolába nem jártam. Victoria azt mondta, hogy csúfolnának, és ő csak „megment” az iskolától. Szóval a falkán belül gyakorlatilag nem léteztem többé. Nem hagyhattam el a házat, és soha, semmilyen körülmények között nem változhattam át. Még a gondolati kapcsolatra, a mind-linkre sem voltam képes, pedig az az átváltozással együtt járó képesség.

De ezúttal más volt a helyzet. Stella idén változott át, és ez lesz az első Gyülekezete. Nem tudom, hogyan kerültem bele a pakliba, de Jace-nek, Stellának és nekem is kötelező volt megjelennünk. Az ételen kívül semmi mást nem vártam. Az a gondolat, hogy végigegyek egy teljes vacsorát anélkül, hogy kihajítanának az étkezőből, mert „elsavanyítom a többiek száját”, mennyei elképzelésnek tűnt.

A társkeresés azonban nem szerepelt a prioritásaim között. Talán csak azért, hogy minél előbb túlessek az elutasításon. A testemet soha be nem gyógyuló hegek borították, vak voltam, és még csak nem is regisztráltak a falkában. Ép eszű embernek nem kellenék. Így az elutasítás elkerülhetetlen volt, és tudtam, hogy fájni fog, ezért csak túl akartam lenni rajta. Úgyis elindulok másnap reggel.

Apám és Victoria nyolcéves koromban döntötték el, hogy elég idős vagyok ahhoz, hogy egy gyárban dolgozzak, épp csak a falka határain kívül. A gyár kétes felvételi módszerei tökéletesen illettek az elképzelésükhöz, hogy hasznossá tegyenek. Kivittek a határig, ott kitettek. Onnan gyalog mentem a gyárig. Három hónap munka után négy hónap szünet következett. Valószínűleg ezért is bírtam ki azt a sok bántalmazást, amit otthon kaptam. Legalább Nyxet is lefoglalta.

Minden pénzem nekik ment. Az évek során azonban a falkán kívül felépítettem a saját életemet. Már nem dolgoztam a gyárban. Ők még mindig azt hitték, hogy ott vagyok, én pedig továbbra is hazahoztam a fizetésemet, úgyhogy sosem kérdeztek semmit, és nem is érdekelte őket. Én finanszíroztam Victoria fényűző életmódját. Ő nem volt hajlandó összepiszkolni a körmeit, mert félt, hogy letörnek, így nem volt más dolga, mint pletykálni a falka többi „felsőosztálybeli” asszonyával. Én pótoltam ki mindazt a pénzt, amit apám nem tudott megkeresni, ami miatt ő csak még jobban gyűlölt engem.

– Aria? – suttogta Jace az ajtón keresztül.

Pislantottam egyet, biztos elaludtam. – Igen?

Hallottam, ahogy az ajtó halkan kattan és kinyílik. Jace felmászott az ágyamra, és egy szendvicset meg egy pohár vizet nyomott a kezembe. Leült, és végigmért.

– Jól vagy?

Bólintottam, és majszolni kezdtem a szendvicset. – Te nem leszel jól, ha apa elkap.

Horkantott egyet. – Legfeljebb tart nekem egy szigorú kiselőadást. – Hallgatott egy kicsit. – Biztos, hogy jól vagy?

– Jól vagyok, Jace, tényleg. Szerintem csak azt akarják, hogy normálisan nézzek ki a Gyülekezeten. – Nyx rákapcsolódott a szememre, és láttam Jace-t, amint az ajtót bámulja. – Izgulsz a holnap miatt?

Megrázta a fejét, és visszanézett rám. – Ha megtalálom a társam, elmegyek innen. De ki fog neked ételt csempészni, vagy kötszert hozni? Stella ehhez túl hangos.

Halkan felnevettem. Igaza volt. Stella olyan volt, mint egy elefánt a porcelánboltban, hírből sem ismerte a lopakodást vagy a csendet. – Nos, holnap indulok a gyárba. Szóval legalább három hónapig nem leszek itt. Azután pedig… majd megpróbálok túlélni.

– Lehetnél rideg, egy kóbor farkas. Tudom, hogy vannak embereid, akik segíthetnének – mondta olyan halkan, hogy hiába ült tőlem alig harminc centire, ha nincs a vérfarkas hallásom, talán meg sem hallom.

– Lehetnék. Gondoltam már rá. – Jace feje felém rándult, az arcán látható döbbenet ült. – Kérlek. Ne hidd, hogy nem gondoltam már a szabadságra. Az összes lehetőségemre. Mindig is ott volt a pakliban. Csak… nem akarlak titeket itt hagyni. Nem akarom, hogy a dühük ellenetek forduljon. Mégiscsak a nővéretek vagyok.

Bólintott, és kicsit elhúzta a száját, amikor kiittam a vizet és visszaadtam neki a poharat. – Ha segítség kell…

Elmosolyodtam. – Tudom, Jace, tudom. Köszönöm. Megint. – Halkan felkuncogtam.

Miután elment, lehunytam a szemem, és próbáltam aludni.

„Talán holnap megtaláljuk a mi szőrös páncélos lovagunkat. És ő elvisz minket innen” – morfondírozott Nyx.

Felnevettem. „Túl optimista vagy. El fog utasítani minket, mi pedig élhetjük tovább az életünket.”

„Ezt nem tudhatod, Aria! Lehet, hogy még jobban fog szeretni minket! Egyedülállóak vagyunk!”

Ezúttal megforgattam a szemem. „Egyedülállóak, az biztos. Olyan fajta, akit senki sem akar. Most pedig aludj, Nyx. Különben holnap reggel úgy nézünk majd ki, mint az élőhalottak.”

Dörmögött egyet. „Jól van. De én akkor is reménykedem.”

„És pont ezt szeretem benned, Nyx.”

Hamarosan elnyomott az álom. Álomtalanul aludtam, ami ritka volt a rémálmaim mellett. Egészen addig nem ébredtem fel, amíg dörömbölni nem kezdtek az ajtómon.