Elara szemszöge

Azon a napon visszavittek a szobámba. A fájdalom és a fejemben lévő képek kis híján megöltek. A következő három napban képtelen voltam kikelni az ágyból.

És Conrad egyszer sem vette a fáradságot, hogy ránézzen. Azt hallottam, hogy el volt foglalva azzal, hogy Lilith-t partikra vitte, és bemutatta az összes tagjának.

Aztán váratlan hívást kaptam a legjobb főiskolai barátnőmtől, Hadley-től.

– Szia, Elara! Csak hallani akartam rólad, és megkérdezni, hogy jövő héten még mindig jössz-e üzleti ügyben a Thunderglave Reach-be. Mindenképpen találnunk kellene egy időpontot a találkozóra!

Vettem egy apró, mély lélegzetet.

A fenébe. Ezt majdnem elfelejtettem.

Az elmúlt néhány évben egy hatalmas ingatlanprojekten dolgoztam, az Aurelia Metropoliszon, egy Thunderglave Reach-i céggel, vagyis a világ legnagyobb és leghatalmasabb frakciójával.

Eredetileg úgy terveztem, hogy jövő héten odautazom, és aláírom a szerződést Jarek vezérigazgatóval.

Szerettem volna bepótolni az elmaradt beszélgetéseket Hadley-vel, és... esetleg meglátogatni Hadley bátyját.

A bátyja, Kaelen Vance, nem volt más, mint a Thunderglave Reach Alfája; a mágnás, aki uralta az üzleti világot.

Ha tudott volna tanácsot adni a projektemhez, az határozottan a segítségemre lett volna.

De Kaelen Vance hírhedt playboy volt. Azt hallottam, hogy sosem vesztegette az idejét nőkre, hacsak nem akart szexelni velük. Így hát tudtam, hogy az Alfa Kaelennel való találkozás talán csak hiú ábránd.

De mostanra teljesen megfeledkeztem az egészről.

A Lilith-tel történtek miatt.

– Nem tudom, Hadley... Talán tervváltozás lesz. Már nem tudok elmenni – mondtam halkan.

– Micsoda? Miért?

Semmi értelme nem volt titkolózni a legjobb barátnőm előtt. Eltakartam az arcomat, és elcsukló hangon feleltem: – ...Conrad elhagy egy másik nőért... az örökbefogadott gyermekünk vér szerinti anyjáért. Ha ezt megteszi, nincs értelme tovább dolgoznom ezen a projekten...

Az Aurelia Metropolis projektet a Pyrewood Enklávé pénzügyi válságának megoldására fejlesztettem ki. De ebből már semmi sem számít, ha többé nem én vagyok a Luna.

– MICSODA?! Az a szemétláda! – kiáltott fel hitetlenkedve Hadley. – Beszéltél már válóperes ügyvéddel? Gondoskodj róla, hogy megkapd a vagyonának a nyolcvan százalékát!

– É-én nem tudom, Hadley. Még nem beszéltünk a vagyonmegosztásról.

– Tarts ki, csajszi. Megnézem, mit tehetek, hogy segítsek – mondta határozottan, mielőtt letette volna.

Jól esett, hogy egy jó barát megvigasztalt.

És elgondolkodtatott: talán nem kellene harc nélkül távoznom. Legalább tennem kellene valamit a házasságunkért.

Lilith nem volt a megfelelő nő Conrad számára. Négy évvel ezelőtt, mielőtt összeházasodtunk volna, egyszer már elhagyta őt egy másik férfiért. Nem tudtam, miért tért most vissza Conradhoz, és hogy újra el fogja-e árulni őt.

Csak be kellett bizonyítanom neki, hogy nem bízhat meg benne.

De ki volt itt, hogy segítsen nekem? A tagok nem. Ők nem különösebben kedveltek engem. A vének határozottan nem. Ők mind úgy gondolták, hogy csak egy közönséges északi liba vagyok.

Aztán végül Ronin jutott eszembe. Az én kisfiam.

Bár Lilith volt a vér szerinti anyja, én voltam mellette az elmúlt három évben. A fiam az én oldalamon fog állni.

A birtok előtt állva láttam, ahogy Ronin iskolabusza közeledik. Az elmúlt három évben minden reggel és délután ezen a helyen álltam, várva, hogy Ronin hazaérjen az iskolából.

Amint kinyílt az ajtó, elkezdtem integetni, és szólongattam a fiamat:

– Ronin! Drágám! Erre!

Laugrott az iskolabuszról. De amint meglátott, az ellenkező irányba kezdett futni.

– Menj el innen! – kiáltotta.

Döbbenten odaohantam, hogy megragadjam a vállát: – Micsoda? Ronin, miért...

– Azt akarod, hogy az anyukám elmenjen! Gyűlöllek! – kiáltotta. – Apu, Anyu és én vagyunk egy igazi család! Nem te!

Könnyek gyűltek a szemembe. Ronin tudta, hogy Lilith visszatért. És őt választotta helyettem.

– Ronin, é-én vagyok az anyukád, emlékszel? – nyeltem a könnyeimet. – Én vittelek kórházba, amikor beteg voltál. Én mentem el az összes szülői értekezletedre. Én takartalak be minden este... Szeretlek téged...

Kapálózott a karjaimban, és úgy visított, mintha nem akarná, hogy hozzáérjek.

A járókelők megálltak és minket bámultak. Egy férfi még közelebb is lépett, és így szólt: – Hölgyem, kérem, engedje el a gyermeket.

– Nincs semmi baj. Ő az én gyerekem – magyaráztam gyorsan.

– NEM! – visította Ronin. – Te megütöttél! Beledugtad a fejem a vécébe! Megijesztettél! Nem akarlak téged. Lilith Anyut akarom!

Földbe gyökerezett a lábam. Ezekből semmit sem csináltam! Miért hazudna Ronin ilyesmiket?!

Hirtelen megjelent Lilith a főkapu közelében, a háta mögött Conraddal. Sírva rohant oda, és szorosan a karjaiba zárta Ronint.

– Szegény kisbabám! Min kellett keresztülmenned! – jajveszékelt.

– Megütötted Ronint?! – mordult rám Conrad. – Azért csinálod ezt, mert nem lehet saját gyereked, és féltékeny vagy Lilith-re?

Döbbenten meredtem rá. Hogyan gondolhat ilyet?

Lilith zokogott: – Ne hibáztasd őt, Conrad. Megértem. Az emberek csak a saját gyereküket szeretik. Ronin és én kívülállók vagyunk itt. Talán el kellene mennünk...

– Igen, el! – böktem ki.

– ELÉG! – vicsorgott Conrad, és dühösen rám nézett. – Lilith az a nő, akit szeretek, Ronin pedig az egyetlen fiam! Nem hagyhatom el őket. És szükségük van rám.

Remegni kezdtem a fájdalomtól. – Akkor mi lesz velem, Conrad? A társad vagyok!

– Senki sem mondja, hogy nem vagy az! – szólt türelmetlenül Conrad. – Továbbra is te leszel a Pyrewood Enklávé Lunája. Lilith egyszerűen csak a szerelem miatt van itt. Nem érdekli a pozíciód.

– Észre sem fogod venni, hogy a házban vagyok. Én csak Conraddal akarok maradni – mondta halkan Lilith.

Szédülni kezdtem.

Ha ő a nő, akit szeret, akkor mi tesz ez engem? Egy ingyenes alkalmazottá, aki segít neki vezetni a frakcióját? Hogyan bírnám elviselni a fájdalmat, miközben a férjem minden éjjel egy másik nőt kúr a szomszéd szobában?

Nem, ezt nem bírnám elviselni.

És nem hittem, hogy Conrad irántam érzett szerelme teljesen elmúlt volna.

Így hát remegő kézzel elkezdtem kigombolni a blúzomat, felfedve finom kulcscsontomat, majd a mellkasomat. Az illatom gyorsan betöltötte a levegőt. Hallottam, ahogy Conrad légzése hirtelen felgyorsul és elnehezül.

– ...Mit csinálsz? – szűrte a fogai között, homlokán verejték gyöngyözött.

Egy lépéssel közelebb léptem, szememet az övébe fúrtam, és azt suttogtam: – Nem hiányzom? Az érzés, amikor a társaddal vagy... az jobb mindennél a világon. Ezt te is tudod.

A társkötelék működött.

Megszállottan nézett mélyen a szemembe, és azt suttogta: – ...A társam.