Elara szemszöge

A szívem hangosan vert a mellkasomban. Tettem még egy lépést, és kinyújtottam felé a kezem.

Éles sikoly hasított a levegőbe.

Lilith a földre rogyott. A mellkasához kapott, zihálva és sírva: – Nem... a mellkasom...

Conrad visszazökkent a valóságba. Pánikolva rohant oda hozzá: – Istenem! Mi történik?

– A mellkasom... fáj... – Könnyek patakoztak Lilith arcán. – Csak engedj el, Conrad. Nyilvánvalóan vannak érzések közted és a társad között. A társkötelék... hogyan is győzhetném le?

– Köztünk ott a szerelem! Az mindent legyőz! – mondta határozottan Conrad. – Gyere! Elviszlek a kórházba.

Fél karjával felkapta őt, másik kezével pedig Ronint fogta meg. Mielőtt elment volna, gyilkos pillantást vetett rám.

– Ne kényszeríts rá, hogy elváljak tőled, Elara! – vicsorgott. – Ha megteszem, nem lesz pénzed, és nem lesz hová menned. Úgyhogy mostantól viselkedj rendesen Lilith-tel és Roninnal. Csak ez garantálja neked a helyet a fedelemen alatt!

Elviharzott, engem pedig összetört szívvel hagyott ott.

Talán azt kellene tennem, amit Hadley javasolt – szerezni egy jó válóperes ügyvédet, és biztosítani az alapszintű megélhetésemet a jövőre nézve.

De Conrad hatalmas Alfa volt, nekem pedig még arra sem volt pénzem, hogy egy rendes ügyvédet fogadjak. Ezt nem nyerhettem meg a bíróságon.

Szórakozottan vánszorogtam vissza a szobámba, nem tudva, mit tegyek ezután. Másnap reggel hívást kaptam a munkahelyemről.

Az Aurelia Metropolis projekt egyik munkatársa elmondta, hogy Jarek vezérigazgató meg akarja beszélni a szerződésünket. Talán hallott a válásomról, és kétségei támadtak az együttműködésünket illetően.

Így hát kikászálódtam az ágyból, és bementem az irodába.

Ám meglepetésemre Lilith volt az egyetlen személy az irodában, amikor beléptem.

– Mit keresel itt? – kérdeztem megdöbbenve. – És hol vannak a többiek?

Gúnyos mosolyt villantott rám. – Mondtam nekik, hogy vegyenek ki egy szabadnapot. Ó, és már beszéltem Jarek vezérigazgatóval, és meghívtam ide, hogy írja alá a szerződést. Szívesen.

Nem akartam elhinni.

– Nincs jogod ehhez. Ez az én irodám! – csattantam fel.

Kuncogott, örömmel nézve a dühömet: – Már nem. Megmondtam Conradnak, hogy akarom az Aurelia Metropolis projektet. És ő azt mondta, az enyém lehet.

Sokkomban tágra nyíltak a szemeim.

Éjjel-nappal dolgoztam ezen a projekten, költségvetéseket készítettem, kidolgoztam a javaslatot, és befektetőket kerestem.

Ám most, az a projekt, amelybe a szívemet és a lelkemet is beleadtam, a férjem ajándéka lett a szeretőjének.

– Miért vágod ezt a döbbent arcot? Tudod, hogy Conrad bármit megadna nekem – mosolyogva csavargatott egy hajtincset az ujjai körül Lilith. – Ez a projekt nem valami nagy durranás. De jó ugródeszka lesz számomra ahhoz, hogy én legyek Conrad Lunája.

Merdtem rá, a légzésem felgyorsult.

– Conrad Lunája akarsz lenni? – kiáltottam fel. – D-de azt mondtad, hogy egyszerűen csak a szerelem miatt vagy itt. És hogy nem érdekel az a pozíció!

– Te jó ég, te ezt elhitted? Ezt csak Conrad miatt mondtam! – mosolygott kifacsart mosollyal. – Hogyne akarnék Luna lenni. Mi másért is vesztegetném az időmet Conradra?

Vettem egy lépést hátra, a testem remegett. – Te nem is szereted őt! Csak egyik Alfáról pattansz a másikra! Ezt el fogom mondani neki...

– Tedd csak meg. Meglátjuk, hisz-e neked. – Lilith kuncogott, lépésről lépésre közeledve felém. – Conrad vakon bízik bennem. Bármit megtenne értem... Hadd áruljak el egy kis titkot. Emlékszel a vetélésedre?

Hideg rázott ki. – ...Micsoda?

Lilith előrehajolt, és önelégült mosollyal nézett rám.

– Amikor megszültem, nem tarthattam meg Ronint. Így hát Conrad azt javasolta, hogy hozzuk ide, neked pedig azt mondta, hogy Ronint örökbe fogadta. De történetesen te is terhes voltál abban az időben. Így aztán nagyon aggódni kezdtem: ha egy nőnek már van saját gyereke, hogyan lehetne kedves egy örökbefogadott gyerekkel? És tudod, mit mondott erre Conrad?

Rémülten meredtem rá, az elmém leblokkolott.

– Conrad azt mondta: „Csak szabaduljunk meg a babájától, és a probléma meg van oldva.”

Lilith jóízűen felkacagott.

– Farkasiszalagot tett az italodba, és a gyermeked már el is ment. Ezután hozta ide Ronint egyetlen gyermekedként... Látod, ilyen messzire képes elmenni értem Conrad!

Az egész világ összeomlott körülöttem.

Sokk, düh, hitetlenkedés... szinte darabokra tépte a lelkemet!

– Nem.... NEM!! – ráztam a fejem, miközben könnyek patakoztak az arcomon. – Ez nem igaz... Conrad sosem tenne ilyet... Meg fogom kérdezni tőle!

– Ahogy gondolod, Elara – kuncogott Lilith.

Félrelöktem őt, majd hirtelen megfordulva kirohantam az irodából.

Látnom kellett Conradot.

El akartam mondani neki, hogy Lilith egyáltalán nem szereti őt. Hogy csak kihasználja. És hallani akartam, ahogy megmagyarázza a dolgokat. Tudtam, hogy nem ő gyilkolta meg a kisbabánkat.

Kiszaladtam az épületből, egyenesen az utcára. A szemem sarkából láttam, hogy egy teherautó teljes sebességgel száguld felém. De már túl késő volt kitérni előle.

CSATT!!!

A teherautó elütött, a levegőbe repített, majd a földnek csapódtam.

Fájdalom hasított végig a testemen. A látásom elhomályosult. Vér gyűlt össze alattam.

Homályosan láttam, ahogy a teherautó sofőrje leugrik, és odasétál.

– Se... Segítség... – nyögtem erőtlenül, könnyezve. – Kér... lek...

Ám a sofőr csak közömbös pillantást vetett rám, és Lilith felé fordult: – Miss Lilith, mi legyen a következő lépés?

– Húzzátok be az erdőbe, és ássátok el. – Lilith édes mosollyal nézett le rám. – Amikor ő már nem lesz, Conradnak nem lesz más választása, mint hogy engem tegyen meg Lunává.

Együttműködtek.

Ez gyilkosság volt.

De az erőm elhagyott. Remegve behunytam a szemem, és elnyelt a sötétség.