– Mit csinálsz? – ugrott Jolene Julian és az apja közé, de Julian már végzett is.

Ami Williamet illeti, hirtelen úgy érezte, javul a légzése, és lassan visszatért a szín az arcába.

– Átmenetileg megállítottam a sérülése súlyosbodását. Figyelembe véve, hogy milyen régi a sérülés, hosszú kezelésre lesz szüksége, hogy teljesen felépüljön – magyarázta Julian.

– Köszönöm, hogy megmentett. Tényleg nem lehetek elég hálás. – William megragadta Julian kezét, és folyamatosan hálálkodott.

Eközben Jolene megdöbbenve látta, hogy az apja arca újra élettel teli lett, és az állapota javult.

– Azért mentettem meg, mert ismerem a jótékonysági munkáját. Tekintve, hogy már több mint tíz iskolát építtetett, kötelességemnek éreztem, hogy tegyek önért valamit.

Julian azért mentette meg Williamet, mert tudta, hogy a férfinak jó szíve van. Ha egy idegen lett volna, természetesen nem foglalkozott volna vele, pláne azután, hogy Jolene udvariatlanul viselkedett, és kis híján megölte. Elvégre Julian nem volt szent, aki mindenkit meggyógyít, aki az útjába kerül.

William láthatóan zavarba jött Julian szavaitól. – Amit én tettem, az szóra sem érdemes. Fiatalember, mivel megmentette az életemet, csak mondja meg, mit kíván, bármi legyen is az. Lassan dél van, mit szólna, ha meghívnám egy ebédre a The Grand Sterlingbe?

– Nem szükséges. Még el kell intéznem valamit.

Julian a fejét rázva visszautasította a meghívást, mivel felelősségre akarta vonni Sashát, hogy tisztázza a helyzetet.

Julian elutasítása meglepte Williamet. Harrington leggazdagabb embereként sokan akarták meghívni őt ebédre. Mindazonáltal csak a hatalom folyosóin járóknak adatott meg a megtiszteltetés, hogy vele étkezzenek.

Ezért nem számított arra, hogy Julian visszautasítja a meghívását.

– Fiatalember, bármi is legyen az, ragaszkodom hozzá, hogy meghívjam önt, hogy kimutathassam hálámat.

William nem volt hajlandó elengedni Julian karját.

Julian pontosan tudta, hogy William meghívása mögött az a szándék áll, hogy tájékozódjon a további kezelésekről. Ennek ellenére meghatotta William őszintesége. Ezért beleegyezően bólintott. – Rendben van. Előbb elintézem az ügyemet, és ha végeztem, találkozunk a szállodában?

William válaszul elengedte a szorítását. – Remek, akkor ez el van intézve. Csak hívjon fel, amint megérkezett, fiatalember!

Miután nyugtázta William szavait, Julian a Rossi-házhoz sietett.

– Hol van Sasha? Látni akarom őt! – kiáltotta Julian egy középkorú nőnek egy régi kúria előtt.

A nő Sasha édesanyja volt, Mina Rossi. A múltban Julian sosem mert volna ilyen hangnemben beszélni vele. Azonban miután hallotta az édesanyja szavait, Julian annyira dühös volt, hogy már az is csoda volt, hogy nem ütötte meg rögtön.

A köntöst viselő Mina gőgös arckifejezést öltött magára, és karba font kézzel, megvetően meredt Julianre, majd így köpte a szavakat: – Tűnj el! A lányom ma férjhez megy. Emiatt egy olyan volt fegyenc, mint te, nem látott vendég nálunk.

– Férjhez megy?

Julian összeráncolta a szemöldökét, amikor rájött, hogy Salvatore Greco igazat mondott.

– Hol van Sasha? Kihez megy hozzá? Mondja meg neki, hogy jöjjön ki, és magyarázza el nekem!

Komor arckifejezéssel Julian berohant a kúriába.

– Hé, megőrültél? Hogy merészkedsz csak úgy betörni a házamba!

Mina kétségbeesetten próbálta visszarántani Juliant.

Sajnos hiábavaló erőfeszítés volt, tekintve, hogy Julian milyen erős volt. Ehelyett csak végigvonszolta magát az udvaron.

Amikor meglátta a berontó Juliant, egy menyasszonyi ruhába öltözött nő jött ki komor arccal.

Amint meglátta, Julian megtorpant.

– Sasha, mi folyik itt? Adj magyarázatot! – követelte Julian, szemei lángoltak a dühödtől.

– Julian, menj el, és ne keress többé. Úgy döntöttem, hogy hozzámegyek Luccához – jelentette ki Sasha közömbös arckifejezéssel.

Julian összehúzta a szemét, és ökölbe szorította a kezét. Bár már tudott róla, mégis gyötrelmes érzés volt hallani Sashát, amint ezt hangosan kimondja.

Lucca miatt kerültem börtönbe, és most a saját barátnőm pont őhozzá megy feleségül? Csúfot űz belőlem!

Hirtelen Julian fanyar nevetésben tört ki, amikor rájött, mennyire szánalmas is ez az egész.

– Valóban ezt akarod?

Sashára nézve Julian érezte, hogy a dühe kezd alábbhagyni, és az ujjai lassan elernyedtek.

– Igen! – bólintott Sasha. – Gazdag akarok lenni, amit te sosem fogsz tudni megadni nekem. Továbbá egy volt elítéltként talán még magadról sem fogsz tudni gondoskodni, nemhogy rólam. A régi szép időkre való tekintettel itt van pár százas. Fogd, hogy ne az utcán kelljen aludnod!

Miközben Sasha ezt mondta, megragadott egy köteg százast, és Julian arcába vágta.

Abban a pillanatban Sasha meghalt számára. Tudta, hogy az előtte álló személy már nem a barátnője.

– Ezt még meg fogod bánni! – ordította Julian, majd elviharzott anélkül, hogy elvette volna Sasha pénzét.

– Pff, csak azt bánnám meg, ha hozzámennék egy olyan leégett rohadékhoz, mint te! – sziszegte utána Sasha.