Malakai nem hagy időt lélegzethez jutni.

A keze a csuklómra fonódik, forrón és húsbavágóan, és mielőtt egyáltalán felfoghatnám szavainak súlyát – Az én jogom büntetni őt –, már vonszol is a suttogások roncsai között.

A vének gyávaként rebbentek szét, de a harcosok ott maradnak, a tekintetük követ minket. Éhesen. Vádlón. Némelyikük szeme elkerekedik a hitetlenkedéstől, másoké pengeszerűvé szűkül. E