Túl nagy volt a csend. Az agyam folyamatosan pörgött, olyan helyekre repítve, amiktől kalapált a szívem. Amikor elaludtam, a félelmeim követtek. Nem akartam itt lenni. A torony csak éjszaka volt csendes; hajnali ötkor a tetőn dübörgő léptek zaja ébresztett fel. Mit vegyek fel egyáltalán? Egyenruhát?

Maris nem hagyott nekem ilyet. Kerestem a legsemlegesebb dolgot a táskámban. Találtam egy fekete szoknyát zsebekkel, amibe elrejthettem a telefonomat. Az egyetlen sima pólóm egy fehér ujjú felső volt, ami szorosan tapadt a testemre. Próbáltam nem eláztatni a szőkésvörös hajamat a zuhany alatt, de sikerült, így most egyes részei göndörödtek, mások szöszösek vagy egyenesek maradtak. Még egy hajgumim sem volt, hogy megzabolázzam.

Fekete tornacipő tette teljessé a kinézetemet. Abban a pillanatban, hogy kiléptem az ajtón, egérré változtam.

– Ó, ez ki?

– Friss hús?

Visszahátráltam a folyosóra.

– Igyekezzenek! Miss Lennox, most következik a gyűlés. Amelyen mindannyiuknak ott kell lenniük. – Egy hatalmas erőhullám töltötte be a szobát. Egyenesen a fejembe vágott, majdnem visszatántorodtam a folyosóra.

Az éhes farkasok tömege kitódult a kétszárnyú ajtón.

– Nekem… nincs egyenruhám – mondtam.

– Az egyenruhákat azután kapják meg, miután kijelölték a rangjukat. Általában a falkájuk megadja nekünk ezeket az információkat…

– De én még sosem változtam át – fejeztem be helyette.

– Pontosan, szóval az fog történni, hogy meg kell állapítanunk, mi a baj.

– Lehet, hogy a farkasom halott?

Felnevetett, és úgy tűnt, nem gyakran tesz ilyet. – Az ég szerelmére, dehogy. Ha az meghal, te is meghalsz.

Nyeltem egyet. – Jó tudni.

A gyűlést kint tartották. Elképzelni sem tudtam, melyik terem lenne elég nagy ahhoz, hogy befogadjon több mint kétezer farkast. Mindannyian vigyázzban álltak. Az egyenruhák itt mások voltak. A lányok hordhattak rövidnadrágot, szoknyát vagy nadrágot. Jó tudni, hogy van választék. Azok, akik fekete pólót viseltek zöld csíkkal, az első sorban álltak. Összesen hárman voltak. Ők lehettek a béták. A következők szürke pólót viseltek sötétkék csíkkal. Gammák, gondoltam. Végül egy kisebb tömeg barna pólót hordott csíkok nélkül. Nyeltem egyet: omegák.

– Nekem hova… – néztem a rangokat.

Néhány fej felém fordult. Utáltam új lány lenni.

Maris végignézett a csoportokon, majd az iskola előtt álló négy vére. Maris előreintett. Megrémültem. Miért kell az egész iskola előtt állnom? Lámpalázam volt. Kérlek, ne ájulj el, Sera.

– Állhat mellém – mondta Maris.

Összefonta a karját sötétkék ruhája előtt, és magasba emelte a fejét.

– Egy újabb tanév. Ugyanazok a szabályok. Bár ez az év egy kicsit más lesz a ránk virradó rituális holdak miatt. Legtöbben évek óta edzenek ezekre a holdakra.

Suttogás futott végig a tömegen. Milyen rituális holdak? Az egyetlen hold, amit ismertem, az átváltozás holdja volt, de az csak az első alakulásra vonatkozott. A farkasoknak nem mindig volt szükségük a holdra az átváltozáshoz.

– A tanáraik és alfáik tájékoztatni fogják önöket az órarend változásairól. Azonban minden marad a régiben: ha átlépik a határt, akkor önök és én az irodámban találkozunk. Oszolj!

Lehajtva kellett volna tartanom a fejem, de nem bírtam megállni, hogy ne bámuljam az előttem álló farkasokat. Néhányan a saját falkámból valók voltak. Ha átváltozom, már évekkel ezelőtt csatlakoztam volna hozzájuk. Az én határidőm már lejárt. Nem fogok átváltozni. Kierant is kerestem a szememmel. Ő az alfa-csoport tagja lenne, de ők nem voltak itt kint.

– Van egy megbeszélésem, utána megadom a rangodat – suttogta Maris.

Bólintottam. Őszintén szólva legszívesebben a szobámban bujkáltam volna, amíg nem kapok egyenruhát, és bele nem olvadok a tömegbe. A szétálló hajammal és a hétköznapi ruháimmal úgy festettem, mint a véres kard. A tömeg klikkekre oszlott, de a béták a béták között maradtak, az omegák pedig egymás között. Nem éppen a barátkozásnak kedvező környezet, legalábbis amíg senki sem tudta, hová tartozom.

– Nézzétek, mit fújt be a szél! – Megfordultam, hogy lássam, ki beszél, mert tudtam, hogy nekem szánták.

Tessa! Az utolsó ember a földön, akit látni akartam.

– Nem hittem volna, hogy valaha is bekerülsz. – Oldalra döntötte a fejét, sűrű lófarka az oldalára omlott. – Vagy csak látogatóban vagy?

Összeráncoltam a szemöldököm. – Nem, Tessa. Felvettek…

Végigmértem. Alig bírtam megállni, hogy ne dörzsöljem meg a szemem. Tessa, a kemény csaj, a beképzelt Tessa, a nagy dolgokra hivatott Tessa, a következő önjelölt Luna-Tessa… barnában volt. A legalacsonyabb rangban…

– Mit bámulsz! – csattant fel.

Tessa még mindig egy hárpia, állapítottam meg magamban. Elvigyorodtam: – Csak az, hogy nem te lettél volna a következő Luna vagy ilyesmi?

Összehúzta a szemét. – Most még nevetsz. Neked még rangod sincs.

– Még nincs. Csak most jöttem.

Kétségbeesetten meg akartam kérdezni, mi történt, de Tessával nem voltunk éppen barátnők. Igen, ugyanabba a gimibe jártunk, és néha ugyanazokon a bulikon voltunk, de sosem kedvelt. Mindig azt hittem, ennek köze van Kieranhez.

Most itt állt omegaként, térdzokniban, lengő szoknyában és a rangjelzéses pólóban. Valahol sajnáltam őt. Biztosan sokk volt neki. Az omegák nem a legmegbecsültebb farkasok a falkában. Mindenben ők az utolsók. Nem tölthetnek be jelentős posztokat a falkában, például nem párosodhatnak az alfával, hacsak nem csak az ágyát melegítik éjszaka… legalábbis így hallottam.

– Ó, de jó! Egy új lány. – Egy rövid barna hajú lány pattant Tessa mellé. – Nem sok új arcot kapunk, főleg nem omegákat.

– Romy! – mordult fel Tessa.

Romy védekezőn felemelte a kezét. Elnevettem magam.

– Nem vagyok omega, igazából nem is tudom, mert még sosem változtam át.

– Tipikus – mormogta Tessa.

– Ó, ez olyan szomorú. Foglalok neked egy ágyat. Sziasztok! – Intett és elszökkent.

– Ágyat mihez? – kérdeztem Tessát.

Megforgatta a szemét: – Amikor majd beküldenek a Szolgák Negyedébe.

– Miért olyan biztos benne?

– Ha a farkasod egy kicsit is erős lenne, vagy ha egyáltalán létezne, már átváltoztál volna. Mivel nem tetted, ez azt jelenti, hogy omega vagy. Ez az alapértelmezett rang annak, aki sosem változott át.

Forróság öntötte el az arcomat. Lassan elfogadtam, hogy nincs farkasom, és valószínűleg emberként élem le az életem, de ez? Ehhez teljesen újfajta alkalmazkodás kellett.

– Nem olyan rossz. A mi falkánk nem szív annyira, mint a többi. – Tessa az elhaladó farkasokat nézte.

– Láttátok mostanában az alfákat? – kérdezte egy tizenhat körüli lány a barátnőjétől, miközben elmentek mellettünk.

– Nem, de megőrülök, hogy láthassam Kieran alfát. Hallottam, hogy kigyúrta magát a szünetben.

– Tudom! Menjünk, nézzük meg a bétákat.

– Benne vagyok!

A lányok elsőéves béták voltak. Sietve mentek, hogy bámulhassák a felsőbb éveseket. Kieranről beszéltek? Az én Kieranemről. Megugrott a pulzusom. Ezer éve nem láttam. Vajon még mindig a legjobb barátjának tart? Vagy ez az egész alfa-dolog a fejébe szállt?

– Kieran? A mi falkánkból? – kérdeztem Tessát.

Bólintott. – Ugyanaz.

– Milyen most? Úgy értem, örökkévalóságnak tűnik, mióta láttam.

Felsóhajtott: – Meg fogod tudni. Gyere, vigyünk Maris irodájába.

Elindult, én pedig megtorpantam. – Elviszel oda?

Gyilkos pillantást vetett rám: – Nem mintha tudnád, hol van.

Megharaptam a számat. – Jogos.