Kierannek párja van? Mármint egy igazi? Itt állt közvetlenül előttem.

– Mindjárt ott vagyok, Sloane – mondta Kieran összeszorított foggal.

Az arcom biztosan olyan vörös volt, mint a paradicsom. Sloane úgy csapta be az ajtót, hogy összerezzentem. Csikorgatta a fogát, a szeme rám szegeződött. A félelemtől nem bírtam levenni róla a szemem. Aztán kénytelen voltam, amikor olyan érzésem támadt, mintha egy vonat ütközött volna a fejemnek. Kieran keze megjelent a hátamon, megtartva, hogy ne essek el.

– Hé, ezt ne csináld! – Kieran elém lépett.

Sloane felnevetett, de nem láttam, mennyire cinikusan, mert Kieran teljesen eltakarta a kilátást.

– Tényleg ennyit számít neked egy omega? – köpte Sloane.

Kieran hátrafordult, hogy rám nézzen. Mi volt ez a szánalom a szemében?

– Ő egy… ó, tényleg.

– Nem olyan szörnyű – mondtam magabiztosan, talán túlságosan is.

Sloane felkacagott: – Biztosíthatlak, hogy egyáltalán nem jó dolog. Egy omega vagy, aki hatalmas szarban van.

– Nincs szarban – mondta Kieran.

– Félbeszakított egy alfa-gyűlést! Egy fontosat!

– Úgysem jutottunk sehova. – Kieran a falnak dőlt, és rám vigyorgott.

Semmit sem változott.

Sloane csípőre tette a kezét. Korai jele annak, hogy nem leszünk kebelbarátnők.

– Nos? – kérdezte Sloane.

– Most mi van, Sloane? – nyögte fel Kieran.

– Nem fogod megbüntetni?

– Megbüntetni? – bámultam Kieranre.

– Nem fogom megbüntetni. Nem csinált semmi rosszat.

– Esküszöm, Kieran, ha te nem teszed meg, majd én. Az omegáknak tudniuk kell, hol a helyük.

Kieran összefonta a karját: – Jól van. Megteszem.

A szemem kikerekedett. – Tényleg meg fogsz…

– Sera, valahányszor látsz, úgy kell szólítanod, hogy „fenséged”. Ez lesz a büntetésed a következő két hónapban.

A szám tátva maradt egy pillanatra, mielőtt kitört belőlem a nevetés.

– Szeretnéd, ha meg is hajolnék?

Elvigyorodott: – Az szép gesztus lenne.

– Micsoda?! – csattant fel Sloane, teljesen elfojtva a nevetésemet. – Ez komoly dolog, Kieran! – Mi lesz, most sírva fakad?

– Hidd el, ez kínszenvedés lesz neki.

Megforgattam a szemem és elmosolyodtam. Gyerekkorunk óta erre vágyott. Sloane ökölbe szorította a kezét, és dübörgő léptekkel visszament a tanácsterembe. Kieran megfogta a könyökömet, és a lépcső felé fordított.

– Tűnjünk el innen, mielőtt visszajön valaki mással – mormogta.

Visszamenni ötszáz lépcsőfokot. Kínzás. – Mikor lett párod? – kérdeztem.

Valami, amiről álmodoztam, de amikor nem jött elő a farkasom, mint a többi kölyöknél, valahogy félreállítottak. Biztos voltam benne, hogy itt is ez lesz, hacsak valaki meg nem szán, és nem hagyja, hogy egyedül szolgáljam ki a falkát napjaim végéig. Kieran teljesen kiesett ebből az egyenletből. Az alfák nem álltak le omegákkal.

– Én… izé, harmadikban választottam őt.

– Wow, az már régen volt, mi?

Bólintott, mosoly bujkált az ajka szélén. Két éve kapcsolatban él? Biztosan nagyon odavan érte.

– Vártam, hogy… jöjj. Gondolom, az első átváltozásod nagyon későn jött – kuncogott.

– Nem, Kieran. Nem változtam át.

Megállt. – Mi? Az hogy lehet? Akkor hogy kerülsz ide?

Megharaptam a szám belsejét. Na most mi lesz? Mérges, amiért itt vagyok?

– Mert a falkának nincs elég omegája.

Beletúrt sötét csokoládébarna hajába. – Nem vagy ember, érzem a szagodon. Nincs farkasod?

Bólintottam és megvontam a vállam.

A szeme összeszűkült, az arca elkomorult. – Ki tudlak juttatni innen. Nem kellene itt lenned, Sera.

– Miért? Nem akarsz itt látni?

Ment tovább. – Nem erről van szó. Könnyebb lett volna, ha van farkasod; még egy gyenge is segít a legtöbb helyzetben. Ez a hely veszélyes. Nem akarom a fejemet veszteni az aggódástól miattad, Sera. Itt másképp mennek a dolgok, mint a falkákban.

A csípőmre tettem a kezem. – Nem kell aggódnod. Nincs szükségem bébiszitterre.

– Peched van, mert kapni fogsz egyet.

– Kizárt dolog.

A keze a derekamra fonódott és magához húzott, a kezemet a mellkasának préselve. Ez határozottan új volt. Oldalra döntötte a fejét.

– Szebb lettél, de az hótziher, hogy nem lettél kevésbé makacs.

Kicirmosodtam a szorításából, mielőtt látta volna, hogy elpirulok, és rácsaptam a kezére.

– Gyere – mondta.

Mire a lépcső tetejére értünk, ziháltam, Kieran meg még csak meg sem görnyedt egyszer sem. Kinevetett.

– Pár hét, és formába jössz.

– Azt hittem, formában vagyok! Az iskolával van a baj, aminek ötszáz lépcsője van.

– Várj, amíg meg nem látod a tornyot.

A torony közelébe sem akartam menni.

– Sera… – Tessa ott állt, és sietve odajött hozzám. Lassított, amikor meglátta Kierant.

– Alfa. – Meghajtotta a fejét.

Kicsit megráztam a fejem. Így mennek itt a dolgok? Még Tessa is behódolt? Nem bírtam többet ránézni. Nem tudtam, miért. Így bántunk az apjával is. Azt hittem, mivel barátok vagyunk, ránk ezek nem vonatkoznak. Súlyosan tévedtem. Tessa mellé álltam. Kell egy perc, amíg ezt megemésztem.

– Tessa, megmutatnád neki a helyet? Tartsd távol a bajtól, amennyire csak tudod. Tudom, hogy Serával nem könnyű az élet.

Tessa ismét meghajtotta a fejét.

– Hé.

Elmosolyodott. – Később találkozunk, oké?

– Persze. – Megfordult és otthagyott minket.

– Nos… örülök, hogy még élsz.

– Ja, azt hiszem, csak… egy kicsit fáradt vagyok.

– Gyere.

A nap hátralévő részében Tessa körbevezetett. Nem mondanám, hogy teljesen más ember lett, még mindig megvoltak benne a régi, házsártos Tessa nyomai. Csak egy kicsit meg volt törve. Rossz volt látni, tényleg.

Elindultunk a toronytól és a másik három épülettől a birtok széle felé. Elhoztam a cuccaimat a szobából, ahol az éjszakát töltöttem. Az összes omega velünk tartott lefelé a dombon a Szolgák Negyede felé.

– Miért van ilyen messze a Szolgák Negyede?

Romy Tessa mellett ugrándozott, aki összerezzent és rávicsorgott.

– Ezt a Blackwood falkának köszönheted – válaszolta.

– Azt hittem, évszázadokkal ezelőtt kinőtték az omegák elleni gyűlöletüket?

– A külvilág felé igen. A legtöbbjük még mindig ki nem állhat minket – mondta Tessa.

– Csak akkor vagyunk fontosak, ha szükség van ránk. Ez van – mondta Romy.

Meg voltam győződve róla, hogy képtelen normális tempóban gyalogolni. Másodpercek alatt mérföldekkel előttünk járt. Feltűnt a Szolgák Negyede. Nem volt olyan várszerű, mint minden más. Még csak nem is egy lepusztult vár. Egy egyszintes építmény volt, ami végighúzódott a tájon. Pár ház szórtan állt a sűrű erdőbe nyúló fák közelében.

Szorosabban markoltam a táskámat. – Szóval ez lesz az otthonom a következő pár évben.