LYRA.

Későn ébredtem, és ez teljesen Declan hibája volt. Egész éjjel ébren tartott.

Kuncogtam, miközben gyors léptekkel haladtam a kollégium folyosóján.

Igazából nem Declan hibája volt, hanem az enyém. Nem bírtam nem rá gondolni, főleg a tegnap esti telefonbeszélgetésünk után. Mire az agyam lefáradt, már majdnem hajnalodott. Emiatt csak pár órát aludtam, de nem panaszkodtam. Nem minden éjjel hallhatom a hangját. Sőt, csak tegnap este volt alkalmam beszélni vele, úgyhogy hadd élvezzem a pillanatot, amíg tart.

Mert nem fog sokáig tartani.

– Lyra! – hallottam, ahogy egy hang utánam kiált.

Megfordultam, és láttam Celine-t közeledni, arcán széles mosollyal, miközben sűrűn pislogott felém.

Celine recepciósként dolgozott a kollégiumban, és mivel a velem egykorú emberekkel nem igazán találtam meg a közös hangot, próbáltam nálam idősebbekkel barátkozni. Celine egy volt közülük.

– Jó reggelt, Celine! Nagyon szívesen beszélgetnék veled, de késésben vagyok. – A lábamon egyensúlyoztam, készen arra, hogy elviharozzak, de ő nem eresztett.

– Tudom! Mert már fél órája itt várom, hogy elmenj mellettem.

– Miért? Rosszat csináltam? – Az eszem a tegnap esti lányon járt; vajon elmondta a kollégium vezetőjének, hogy túl sokat telefonáltam?

– Te és a pesszimista agyad. Persze, hogy semmi baj! De itt van a szívtipród! – A recepciós pult túloldalán lévő kis váróterem felé mutatott, a szemöldökét pedig úgy rángatta, hogy nem tudtam megállni szemforgatás nélkül.

Csak egyetlen „szívtipró” volt, aki Celine-t ennyire feltüzelte. Rowan.

Eresztettem egy mély sóhajt, és ránéztem: – Akkor el fogok késni az első órámról. Megtennéd, hogy írsz nekem egy igazolást? Bármit, ami megmenti az irhámat. Szeretnék leérettségizni jövő héten. Kérlek.

– Bármit érted, drágám! Most pedig menj! És ne váraszd meg a dögös pasit! Különben még lankad a figyelme, és rám talál nézni! – Kuncogott, és visszaindult az asztalához, én pedig egy újabb sóhaj kíséretében elindultam Rowan felé, szorosan magamhoz ölelve a táskámat.

Bárcsak Rowan szemei valahol máshol vándorolnának, bárhol, csak ne rajtam.

Rowan már azelőtt kinyitotta az ajtót, hogy jelezhettem volna a jelenlétemet. Biztosan az üvegfalon keresztül figyelt.

Rowan bármelyik lány fejét el tudná csavarni pusztán azzal, hogy ott áll, és csak azon tűnődtem, miért vesztegeti rám az idejét. Jóképű volt, homokszőke hajjal, tökéletesen faragott orral és állkapoccsal, és olyan testtel, amit mindenki megérintene. Kivéve engem.

Valami biztosan nincs rendben velem.

– Szia! – Mosolyogtam gyengén, és leültem a szobában lévő fotelba. – Mit csinálsz itt?

– Csak gondoltam, meglátogatom a Lunámat.

– Rowan, kérlek.

– Meg fog történni, Lyra. Miért próbálod elkerülni?

– Nem 18 éves korom előtt. Szóval kérlek, ne nyomásgyakorlással próbálkozz. Legalább hadd legyen döntésem, amíg még lehet.

– Rendben. Szóval, az érettségi bálod...

– Declan jön velem.

– Miért? – Nem kerülte el a figyelmemet az arcán elsuhanó fintor.

– Ő a gyámom – feleltem nemtörődöm módon, bár a szívem gyorsabban vert.

– Nem hiszem, hogy az osztálytársaid az apjukat vagy a nagybátyjukat hozzák a bálba.

– Nem értem, miért kellene ezt magyaráznom neked.

– Én vagyok a jövőbeli Alfád, Lyra.

– Te magad mondtad. Jövőbeli Alfa. Még nem az. Még mindig én döntök magamról. Szóval, kérlek... – Újabb sóhajt eresztettem el. – Mennem kell. Késésben vagyok az órámról.

– Ne hagyd, hogy Declan megérintsen, Lyra. Esküszöm, ha csak egy ujjal is hozzáér...

– Fogd be, Rowan! Declan nem olyan. És különben is, sosem gondolt rám így. Csak egy húg vagyok neki, vagy rosszabb esetben nyűg.

– És te, Lyra? Mi ő neked? – Csikorgatta a fogait. Tudta a választ, és azon tűnődtem, miért teszi fel ugyanazt a kérdést újra és újra.

– Azt hiszem, a válasz egyáltalán nem számít. Semmin nem változtatna. Most már tényleg megyek órára. – Felálltam, a táskámat szorongatva az ajtó felé indultam.

– Akkor találkozunk az érettségiden.

– Nem! Nem jössz el az érettségimre! – Hirtelen megfordultam, a szememmel rámeredve.

– És miért nem? – Ráncolta össze a szemöldökét, ajkait vékony vonallá szorítva.

– Mert én azt mondtam.

– És honnan a fenéből tudnám, mi történik veled érettségi után? Hogyan érhetnélek el? Különben is mondtam, hazajöhetsz velem.

– Van falkám, Rowan. Abba a falkába megyek haza. És egyébként sem hiszem, hogy Declan eltiltana tőle, hogy eljöjj a falkájához vagy felhívj ott. Meglátogathatsz ott is!

– Lyra... Kérlek, ne nehezítsd meg a dolgomat.

– És én? Szerinted nekem ez könnyű? Nem hagysz nekem választást! – morogtam rá, mielőtt kiviharoztam volna a látogatói szobából.

Az évek során minden erőmmel azon voltam, hogy kedves és tisztelettudó legyek Rowannal, de minél közelebb került a tizennyolcadik születésnapom, annál nehezebb volt visszafojtani a kitöréseimet.

Rowannal nem volt semmi baj.

Az évek alatt mindig megértő és tiszteletteljes volt velem szemben. Beleegyezett a határokba, amiket felállítottam kettőnk közé, még ha nem is tetszett neki.

És próbáltam ebbe kapaszkodni, mert ez volt az egyetlen dolog, ami maradt nekem – hogy én dönthessek magamról, amíg be nem töltöm a 18-at.

Azután már nem lennék önmagam. Valakié lennék, akivel sosem akartam lenni.

A családom eredetileg az Argent Lune falkához tartozott Malakai Alfa, Rowan apja alatt.

Apám egy egyszerű harcos volt, aki a falka egyik Omegájával, az anyámmal alkotott egy párt.

Miután anyám meghalt, apám mindent megfontolt, hogy átkérje magát egy másik falkába. És Declan falkáját választotta. Declan apja, Gareth Alfa volt akkoriban a Cobalt Glades falka Alfája.

Apám és Gareth Alfa életre szóló barátok lettek, így nem lepett meg, amikor úgy döntött, hogy az ő falkájába költözünk át.

De csak akkor derült ki, mi volt a valódi oka annak, hogy el akartunk jönni Rowan falkájából, amikor eljött az indulás ideje.

***************

VISSZAEMLÉKEZÉS

Lyra – 14 éves

LYRA.

– Siess, édesem. Gareth Alfa emberei már a határnál várnak. És Delilah-t is minden nap láthatod majd. – Apám hangja vidám volt, és ettől én is boldog lettem.

Nem volt önmaga, amióta anyám meghalt. És teljesen megértettem őt. Én is elveszett voltam nélküle, és csak próbáltunk túlélni.

Mosolyogva szedtem össze a táskákat, amiket vinnem kellett, és körbepillantottam a nappaliban, ahol felnőttem. Hiányozni fog minden erről a helyről, főleg azért, mert ez volt az egyetlen hely, ahol emlékeim voltak anyámról, most pedig végleg elengedem.

De boldog voltam, hogy elköltözünk.

Soha nem éreztem igazán, hogy ide tartozom. Soha nem voltak itt barátaim. A velem egykorú lányok állandóan levegőnek néztek, vagy ami még rosszabb, sértéseket vágtak a fejemhez, ha nem volt körülöttünk senki. Ez csak azért volt, mert Rowan, az Alfa fia hangoztatta az irántam érzett érzelmeit, és ez feltüzelte a többi lányt, akik oda voltak érte.

Nem mintha érdekelt volna. Sosem szerettem Rowant úgy.

A szemem csak egy fiún akadt meg, a Cobalt Glades falka leendő Alfáján, Declanen. Ezért is voltam boldog, hogy elmegyünk innen és Declan falkájába költözünk.

– Látom, készen állsz az indulásra. – Egy dörgő hang zökkentett ki a gondolataimból, fejemet az ajtó felé kaptam. Láttam, ahogy apám földbe gyökerezett lábbal áll, majd tiszteletteljesen fejet hajt az ajtóban álló férfi előtt.

– Alfa. – Apám hangja remegett, ami megdöbbentett.

Miért fél az Alfától? Nekem mindig kedves embernek tűnt.

Malakai Alfa bólintott apámnak, majd tekintete rám siklott. Rámosolyogtam és meghajoltam, amit ő egy meleg mosollyal viszonzott.

– Beszélni akarok veled. – Az Alfa figyelme ismét apámra irányult, aki csak bólintott, majd megfordult és rám parancsolt, hogy menjek a szobámba.

Szó nélkül a szobámba mentem, és behúztam az ajtót, de nem teljesen, hogy hallhassam a beszélgetésüket. Tudni akartam, miért hangzott apám ijedtnek az Alfától.

– Tudod, az, hogy elhagyod a falkámat, nem jelenti azt, hogy meg nem történtté teheted, ami elrendeltetett.

– Alfa, kérem. Bármit megtennék, csak hagyja ezt annyiban. Részeg voltam. Nem tudtam, mit csinálok.

– Ami megtörtént, megtörtént. Amint betölti a 18-at, vissza akarom kapni a területemen. És gondoskodj róla, hogy érintetlen maradjon.

– Alfa, kérem. Megsemmisíthetnénk a vérszerződést egy másik vérszerződéssel. Az életemet ajánlom fel Lyra helyett.

– Szabadon távozhatsz. A szolgálataidra többé nincs itt szükség. – Az Alfa hangja rideg volt, majd szó nélkül megfordult és távozott.

Apám még mindig ott állt megbénultan, és bár próbáltam érteni a beszélgetést, még mindig zavarodott voltam.

Rólam beszéltek? Mi fog történni, ha betöltöm a 18-at?

– Papa... – hívtam apámat, a hangom elcsuklott, könnyek szöktek a szemembe.

Apám sírt, és ez összetörte a szívemet.

– Sajnálom, cserbenhagytalak. Sajnálom – mormogta az orra alatt, miközben a kezével a mellkasát szorította, teste pedig a térdeire rogyott.

– Nem értem, Papa. Eladtál az Alfának?

Apám megrázta a fejét, és én egy pillanatra megkönnyebbültem, de aztán még jobban lesújtott.

– Vérszerződést kötöttem, Lyra. Elköteleztelek Rowannak, hogy ha betöltöd a tizennyolcat, ő legyen a Választott Társad.

Az egész testem megremegett a szavai hallatán. Ne! Ne! Ne Rowant! Kérlek!

– Sajnálom. Túl részeg voltam. Nem tudtam, mit teszek. Sajnálom...

Nem hallottam a szavai többi részét, ahogy a testem a földre zuhant, és nemsokára elnyelt a sötétség.

VISSZAEMLÉKEZÉS VÉGE

***************