Maya szemszöge

Alig hittem el, hogy a férfi, akivel az első csókomat váltottam, a professzorom. Hirtelen úgy éreztem, az aréna nem elég tágas.

Vance professzor rendkívül jóképű és hihetetlenül izmos volt. Végigfuttattam a tekintetemet gyönyörű szürke szemétől egészen a kidolgozott hasizmáig. A karjai hatalmasak voltak, láttam a bicepszén kidagadó ereket. Sötét, hullámos haja kócosan keretezte férfias arcvonásait. Veríték gyöngyözött a homlokán, ami lecsorgott az arca oldalán, és a mellkasán is izzadságcseppek futottak végig a törzsén.

Az arcom azonnal vörösödni kezdett, ahogy felém sétált.

– Segíthetek valamiben? – kérdezte felvont szemöldökkel, a szemembe nézve.

– Elnézést, csak most iratkoztam át ebbe a csoportba – mondtam neki, felmutatva a kinyomtatott órarendemet. – Maya vagyok…

Futólag az órarendemre pillantott; a csend sűrűvé vált köztünk, ahogy a tekintetét a papírról az arcomra emelte.

– Csatlakozhatsz a többi diákhoz – mondta, majd elfordult tőlem.

A szemem elkerekedett, ahogy a többiekre néztem, akik még mindig farkas alakban harcoltak. Nyeltem egyet, hogy eltüntessem a gombócot a torkomból.

– Igazság szerint nem tudok átalakulni – mondtam gyorsan, mielőtt még elmehetett volna.

Megtorpant; egy pillanatra úgy tűnt, mintha mély morgást hallanék a torka mélyéről.

– Micsoda? – kérdezte hitetlenkedő és kissé bosszús hangon. Megfordult, és láttam, hogy szürke szeme sötétté és fenyegetővé vált. – Hogy érted azt, hogy nem tudsz átalakulni?

– Úgy értem… még nem jelent meg a farkasom – mondtam neki, erősen beharapva a számat.

A számra pillantott, és nézte, ahogy idegesen rágom az alsó ajkamat. Éreztem, ahogy a forróság átjárja az arcomat. A szívem olyan gyorsan és hangosan vert a mellkasomban, hogy azt hittem, ő is hallja.

– Miért jársz átalakulás és harc órára, ha nem tudsz átalakulni?

– Jó vagyok a harcban – válaszoltam. – Csak mert nincs farkasom, még nem vagyok alkalmatlan. Egész életemben gyakoroltam. Engedd, hogy megmutassam, mire vagyok képes.

– Nincs időm bébiszitterkedni – mormogta, láthatóan rendkívül bosszúsan. – Különben is – tette hozzá –, nincs számodra partnerem. Minden diákom farkas alakban küzd.

– Én tudok vele gyakorolni – szólalt meg egy nőstényfarkas, miközben visszaváltozott emberré.

Kedves arca volt; haja rövid és sötét. Nagy, barna szemeit hosszú szempillák keretezték. Kedves mosollyal, szinte szeretetteljesen nézett rám.

– Nem bánom – ismételte meg, majd Vance professzorra nézett.

– Rendben – felelte a férfi.

Szó nélkül elsétált.

– Jenna vagyok – mondta a lány, kezet nyújtva. Elfogadtam, és viszonoztam a mosolyát.

– Örülök a találkozásnak – feleltem. – Maya vagyok.

– Ó, hidd el, pontosan tudom, ki vagy. Azt is hallottam, hogy te vagy az egyik legjobb harcos az iskolában. V. professzor bolond lett volna elküldeni téged.

Nem tudtam megállni, hogy el ne nevessem magam a szavain; ez az első évem ebben az iskolában, és gondolom, nem kellene meglepődnöm azon, hogy a hírek gyorsan terjednek. Arcadiában ismernek a harci tudásomról és az eszemről, de ez itt nem Arcadia volt.

Ez Alden volt. A legnagyobb város Arcadián kívül.

– Köszönöm a kedves szavakat – mondtam, és komolyan is gondoltam.

Még akart mondani valamit, de a szava félbeszakadt, amikor egy másik, ismerősebb hangot hallottunk.

– Na, nézzétek csak, ki az – horkant fel Sloane. – Csak nem a kis ribanc az? Jöttél játszani a nagy kutyákkal?

Felvontam a szemöldököm; engem nevez ribancnak? Miután épp az imént kaptam rajta, hogy a barátommal smárol?

– Bár nem kellene meglepődnöm – folytatta jeges hangon, miközben a válla fölött Vance professzorra pillantott, aki felvont szemöldökkel és mélyülő ránccal a homlokán figyelt minket. – Látva, mennyire bejön neked Vance professzor; egyértelmű, miért iratkoztál át az órájára.

– Azért vagyok itt, hogy gyakoroljam a harci tudásomat, mint mindenki más.

Ezen elnevette magát.

– Kérlek; az egyetlen tudás, amit gyakorolsz, az az ajkaid használata.

– Valójában nagyon is tehetséges harcos – szólt közbe Jenna.

– Ez aztán szép egy hitvány Omegától – sziszegte Sloane, amire Jenna összerezzent. – A fajtádnak be sem kellene tennie a lábát ebbe az iskolába.

Jenna láthatóan megbántódott a szavain.

– Fúj, Sloane, egyáltalán miért állsz szóba azzal az Omegával? – mondta egy másik lány, mellé lépve.

Mindkét lány felnevetett, és láttam, ahogy Jenna arca elvörösödik, miközben lesütötte a szemét.

– Az Omegák semmik, csak szemét – értett egyet Sloane. – De még az Omegánál is rosszabb az, aki még a saját farkasába sem képes átváltani. Nem csoda, hogy a barátodnak inkább az én ajkaim kellettek a tieid helyett.

Jenna elé léptem, elzárva őt a többi farkas elől.

– Mi ad neked jogot eldönteni, hogy egy Omega mire képes és mire nem? Épp az imént láttam őt harcolni, és nekem elég rátermettnek tűnt. Úgy tudom, azért vagyunk ebben az iskolában, hogy tanuljunk. Szóval ne okozzunk egymásnak problémát – mondtam, végignézve rajtuk. – Ami pedig a barátomat illeti… – mondtam Sloane szemébe nézve –, egyértelműen nem elég férfi ahhoz, hogy kezelni tudjon engem. Szóval a tiéd lehet.

Szó nélkül megragadtam Jenna csuklóját, és magammal húztam az aréna egy másik részébe, távol a rosszindulatú nőstényfarkasoktól.

Ahogy elhaladtunk Vance professzor mellett, megint láttam őt egy pillanatra, és mintha mosoly bujkált volna a szája szegletében.

– Köszönöm, hogy kiálltál mellettem – mondta Jenna halkan, amint távolabb értünk. – Pedig már hozzászoktam a zaklatáshoz. Az Omegákat errefelé nem szokták kedvelni…

Zavartan vontam fel a szemöldököm.

– Miért? – kérdeztem. – A legjobb farkasok közül, akiket ismerek, többen is Omegák. Hihetetlenül kedvesek és őszinték. Ne hagyd, hogy az ilyen zaklatók mást hitessenek el veled.

Szélesen rám mosolygott; látszott rajta, hogy sokkal jobban érzi magát.

– Egyértelmű, hogy itt néhányan nem ismerik fel benned Marcus alfa lányát. Mutassuk meg nekik, mit tudsz!

Elmosolyodtam a szavain; ez remek ötletnek tűnt. Nem tudtam farkas alakot ölteni, ami azt jelentette, hogy más módon kellett lenyűgöznöm őket.

Szembeálltam Jennával, és felvettem a legkényelmesebb küzdőállásomat.

Hamarosan mindketten harcoltunk.

Sikerült a legtöbb támadásomat kivédenie. Én viszont sokat visszavettem az erőmből. Nem akartam bántani.

Könnyűszerrel kitértem a támadásai elől; a közelembe sem tudott férkőzni. Éreztem a többi diák tekintetét magamon, tátott szájjal nézték, ahogy egy akrobatikus mozdulatot hajtok végre. Olyasmit, amire biztosan egyikük sem számított.

Csináltam egy előreszaltót, kirúgtam a lábam, és szándékosan csak egy hajszállal vétettem el Jennát. Ez azonban eléggé megijesztette ahhoz, hogy hátratántorodjon és elveszítse az egyensúlyát.

Lekaptam egy lándzsát a fegyverfalról, gyorsan megpörgettem a kezemben, majd egy bukfencet és egy pördülést csináltam. Kivédte az első támadást, azt hitte, a fejét célzom, pedig valójában a lábát. Próbált kitérni, de helyette megbotlott, és ismét a földre esett.

Könnyedén ráléptem a mellkasára, a földhöz szorítva őt, miközben a lándzsát egyenesen ráirányítottam.

Ámulattal nézett fel rám; mindenki elakadt lélegzettel figyelt.

Körülnéztem, szinte megfeledkezve arról, hogy közönségem is van. Sokáig senki sem szólalt meg, amíg néhányan el nem kezdtek tapsolni. Aztán szinte mindenki éljenzésben tört ki.

Mindenki, kivéve Sloane-t és a barátnőjét.

Elégedetten elmosolyodtam, levettem a lábam Jennáról, és felsegítettem.

– Ez hihetetlen volt! – lehelte, tágra nyílt szemmel bámulva rám.

– Semmiség volt – vontam meg a vállam, és visszatettem a lándzsát a tartóra.

Megfordultam, és láttam, hogy Vance professzor engem néz; karjait összefonta a mellkasán, az arca kifejezéstelen maradt.

Mielőtt oda mehettem volna hozzá, hogy megkérdezzem a véleményét, csipogás hallatszott az arénában.

Összeráncoltam a homlokom, amikor rájöttem, hogy mindenkinek a telefonja jelzett.

Ahogy mindenki a telefonjáért nyúlt, hallottam a döbbent felszisszenéseket és láttam a sokkolt arcokat. Jenna a kezével takarta el a száját, miközben a saját kijelzőjét bámulta.

– Mi történik? – kérdeztem, a válla fölött átnézve.

Amint megláttam, mit néznek mindannyian, a szívem a torkomban dobogott.

Egy kép volt rólam… ahogy megcsókolom… Vance professzort.