A fájdalom telibe talált a mellkasomon. Olyan érzés volt, mintha a bőrömet egy lángolóan forró késsel fejtenék le a mellkasomról, és a könnyek, amiket próbáltam visszatartani, lassan legördültek az arcomon. Sienna nevetett az arcomat látva, én pedig sietve letöröltem a könnyeimet, de úgy tűnt, nem akarják abbahagyni a folyást.

– Én... – a hangom rekedt volt; – Elfogadom az elutasításodat.

Éreztem a pillanatot, amikor a kötelék elszakadt. Láttam, ahogy fájdalom suhan át Vance arcán, és egy kicsit összerezzent, de jól leplezte. Jó érzéssel töltött el a tudat, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki érzi a hatásokat.

Nem vártam meg, hogy mutat-e más érzelmeket; sarkon fordultam és kirohantam az ajtón. Meg sem álltam a falkaházig, egészen a régi raktárhelyiségig, amit az otthonomnak, a szobámnak hívok.

Olyan kicsi, hogy három ember nem férne el kényelmesen egymás mellett, de hálás vagyok érte. Egy régi ágyat használok, amit az egyik falkatag dobott ki. Kihalásztam a szemétből, megtisztítottam, és az enyémmé tettem.

Lerosvadtam az ágyra, és a könnyek, amiket eddig sikerült visszatartanom, végre szabadon törtek elő. Az érzelmek végre utolértek, és úgy éreztem, darabokra török. Mindig azt hittem, hogy a társam megtalálása lesz az egyetlen menekülési útvonalam ebből a szörnyű életből, de kiderült, hogy tévedtem.

A társam megtalálása olyan kín volt, amire nem számítottam.

********************************************

Egészen délutánig nem hagytam el a szobámat, ekkor mentem el venni valami ennivalót. Nem használhatom a tűzhelyet, és a szobámban sem tarthatok sajátot, így vagy veszem az ételt, vagy imádkozom, hogy maradjon valami maradék, amit nekem adnak.

Visszafelé menet megláttam Kiant, aki rám kacsintott, mintha valami mély titkot őriznénk közösen. Ezután visszasiettem a szobámba. Kian jelenléte nem hoz mást, csak bajt és csínytevéseket, az ő csínytevései pedig sosem viccesek.

Éjszakára a helyzetem súlya kezdett rám nehezedni. Én vagyok Vance társa – voltam Vance társa –, és ő elutasított. A hír hamar elterjed majd, és ez az embereknek még több okot ad majd arra, hogy gyűlöljenek.

Miközben ezen gondolkodtam, hallottam, ahogy a kilincs megmozdul. Kihúztam magam, mert késő volt, senkinek nem kellene ilyenkor a szobámban lennie. Normális esetben senki sem merészkedik idáig az alagsorba.

Az ajtó kivágódott, én pedig felsikoltottam. Felismertem az illatot: Vance volt az, és a szívem összeszorult. Hiába szakadt meg a kötelékünk, az érzelmek még egy ideig megmaradnak, amíg valamelyikünk új társat nem talál.

Belépett a szobába, és megvetéssel nézett körbe. Amint a tekintetünk találkozott, megcsapott az intenzív gyűlölete, de volt ott még valami más is, valami, amit nem tudtam pontosan meghatározni.

– Egész nap – kezdte –, a barátaim nem hagyták abba a cukkolást azzal, hogy te vagy a társam. – Úgy köpte ki a „te” szót, mintha szitokszó lenne.

– Sajnálom – mondtam, ő pedig keserűen felnevetett.

– Egész nap azon gondolkodtam, hogyan kaphattam egy ribancot társnak. – A szavai úgy értek, mint egy pofon, és akaratlanul is hátraléptem egyet. – De aztán eszembe jutott a tegnapi este a klubban, és rájöttem, hogy a ribancok egy dologra jók.

Rájöttem a szándékára, és próbáltam elmenekülni, de a keze megragadta a pólóm hátulját, és a falhoz lökött.

– Kérlek, ne tedd ezt! – könyörögtem, ő pedig a testével a falhoz szorított; ekkor éreztem meg az alkohol és a farkasölő sisakvirág szagát a leheletén.

Sok kell ahhoz, hogy egy vérfarkas lerészegedjen; általában sokat kell inniuk, és farkasölővel kell keverniük, hogy a gátlásaik akár egy kicsit is oldódjanak.

Próbáltam küzdeni ellene, de még ebben az állapotban is sokkal erősebb volt nálam. Hiába sikoltoztam és sírtam, mégis erőszakot vett rajtam. Reméltem, hogy az emberek meghallják a sikolyaimat és a segítségemre sietnek, de hiába.

Addig sikoltottam, amíg el nem ment a hangom, és amíg a könnyek el nem áztatták a bőrömet, de senki sem jött. Ha hallották is, nem érdekelte őket.

Ha valaki megkérdezte volna, hogyan képzelem el az ártatlanságom elvesztését, azt mondtam volna, hogy egy ágyban, egy társ oldalán, aki szeret engem. A társ része stimmelt, de a többi nem. A társamtól vesztettem el, aki huszonnégy órával ezelőtt elutasított, a falnak szorítva.

Ahogy végzett, a földre lökött, mintha semmi más nem lennék, csak szemét a lába alatt. Nem tudtam megállítani a könnyeimet, amik szabadon folytak az arcomon. Nem tudtam, hogy a combjaim közötti fájdalom miatt sírok-e, vagy a szívemben lévő fájdalom miatt.

– Hogy tehetted? – kérdeztem rekedten a földön fekve. – Elutasítottál, az miért nem volt elég neked?

A lábaim felmondták a szolgálatot, és egy kupacban roskadtam a padlóra. Nem bírtam mozdulni. Az ajtónál járt, de megállt és felém fordult. A szemében lévő gyűlölet úgy talált el, mint egy tehervonat; próbáltam elnézni, de a tekintete fogva tartott.

– Még mindig a társam vagy, és egy kurva. A tested az enyém, akár tetszik, akár nem.