Hat évvel később...

– Adriana, édesem! Gyere, mert elkésünk a mamától! – Eliana felkapta a táskáját az ágyról.

– Már jövök, mami, csak nem találom Dínót, a sárkányomat – mondta ötéves kislánya.

– Hol hagytad utoljára, drágám? – kérdezte, miközben belépett a szobájába.

– Az ágyamon volt.

– Talán leesett. Megnézted az ágy alatt? – Ellie lehajolt, és ott találta a földön. – Tessék, itt van – mondta, és átadta neki.

– Köszönöm, mami!

– Érted bármit, angyalkám. – Adriana megölelte. – Készen állsz, hogy találkozz a nagymamával?

– Igen! Imádok a mamával lenni. Miért nem költözünk közelebb hozzá?

– Már most is közel lakunk, csak tizenöt perc az út.

– De az egy örökkévalóságnak tűnik – mondta Adriana. Ellie elmosolyodott.

– Szállj be az autóba, és ne felejtsd el becsatolni az övedet! – Hamarosan már úton is voltak. Az anyja újraházasodott az apja halála után. Az apja még Adriana születése előtt meghalt, amikor Ellie nyolchónapos terhes volt. Amikor Addy kétéves lett, az anyja megismerkedett Juliannel, és összeházasodtak. Az esküvő után San Franciscóba költöztek. Ellie látta, hogy nagyon szeretik egymást, és az anyja rendkívül boldog Julian mellett, aki tisztelettel bánik vele.

Juliannek saját ékszerbolt-hálózata van, a South of Market negyedben laknak, ahol csak a gazdagok engedhetik meg maguknak az életet. Addy és ő a Ross Alley-ben laknak; a környék biztonságos, bár nem tartozik az elit negyedek közé, de Ellie ezt tudta megfizetni. Még az iskolák is elfogadható áron vannak, és Ellie imád ott lakni; az emberek kedvesek és barátságosak, szinte mindenki ismer mindenkit. Amikor három évvel ezelőtt megnyitotta a pékségét, mindenki szívélyesen fogadta.

Azóta boldogan éli az életét a lányával. Volt idő, amikor majdnem feladta, de amikor Addy megszületett, minden megváltozott. Ellie akkor megfogadta, hogy megvédi a lányát, és bármit megtesz érte. Adrian összetörte a szívét, de mindezek után jobban és erősebben került ki a helyzetből. Azon a napon, amikor elhagyta Seattle-t, őt is ott hagyta a szívével együtt, és soha nem nézett vissza.

Hogy hol van a férfi? Mit csinál? Fogalma sem volt róla, és nem is érdekelte. Egy egész éven át hazudott neki, elhitette vele, hogy örökké együtt fognak élni, még arra is utalgatott, hogy gyerekeket akar – ez volt az oka, hogy Ellie abbahagyta a fogamzásgátló szedését, hogy családot alapíthassanak... De az egész hazugság volt, és ezt soha nem fogja megbocsátani neki.

A ház, amiben Julian és az anyja laktak, meglehetősen nagy volt. Ellie nem értette, miért laknak ekkora helyen, hiszen Juliannek csak egy fia van, aki az apja mellett dolgozik. A házban hat hálószoba, öt és fél fürdőszoba, egy dolgozószoba, társalgó, nappali, étkező és egy privát családi szoba volt. A teraszon szabadtéri nappali várta őket grillsütővel, egy hatalmas medencével és egy különálló jakuzzival.

Addy imádott úszni, valahányszor meglátogatták a nagymamát, mivel az ő házuknál nem volt medence. Elena, a házvezetőnő nyitott nekik ajtót. Beléptek az előtérbe, majd az asszony bezárta mögöttük az ajtót.

– Üdvözlöm, Elena!

– Lara kisasszony, kedves Adriana! Édesanyja kint várja önöket a medencénél.

– Elena, kérem, hívjon Ellie-nek, már egy ideje ismerjük egymást.

– Rendben, Ellie. – Elmosolyodott. – Mit szólnál, ha készítenék neked egyet a kedvenc turmixodból? – kérdezte Addy-t.

– Igen, kérem! – kiáltott fel a kislány.

– Előbb köszöntsük a nagymamát! – mondta Ellie a lányának. Az anyja egy napozóágyon feküdt a napernyő alatt, az egyik szerelmes regényét olvasta, mellette egy pohár borral. – Jó napot, anya! – köszönt oda.

– Késtetek – mondta Katrina Vance, fel sem nézve a könyvéből.

– Nagyi! – Addy ráugrott. – Hiányoztál! – Katrina meleg, szeretetteljes öleléssel fogadta az unokáját.

– Te is hiányoztál, tökfejkém. – Megpuszilta mindkét arcát. – Elárulod nekem, miért késtetek az anyukáddal?

– Nem találtam Dínót, ezért mami segített megkeresni.

– Dínót, a sárkányodat? – kérdezte Katrina, a kicsi pedig bólintott. – Meglett végül?

– Igen, mami megtalálta. – Addy lemászott az öléből.

– Hová mész?

– Elena néni turmixot csinál nekem – mondta Adriana, mielőtt beszaladt volna a konyhába.

– Hol van Julian és Enzo? – kérdezte Ellie. – Csatlakoznak hozzánk ebédre?

– Nem. Egy új üzleti partnerrel ebédelnek – válaszolt Katrina.

– Anya. Mi történik? Az utóbbi napokban furcsán viselkedsz. Jól vagy? Összevesztetek Juliannel?

Katrina mélyet sóhajtott, majd egy idő után a lánya felé fordult. – Julian üzlete anyagi problémákkal küzd, Ellie. A múlt éjjel hallottam, ahogy Enzóval beszélnek erről a dolgozószobában. Rossz a helyzet. Ha nem találnak hamarosan befektetőt, az utcára kerülünk, semmink nem marad. – Katrina szeme megtelt könnyel. Ellie leült az anyja mellé.

– Miért nem szóltál?

– Nem akartalak a mi gondjainkkal terhelni.

– Anya. Mindig mindent megbeszélünk, bármilyen rossz is a helyzet.

– Tényleg? Még mindig várom, hogy elmondd, ki Addy apja. Ennyi év után nem gondolod, hogy jogom lenne tudni? Olyan sokat küzdöttél vele, még részmunkaidőben is dolgoztál az iskola mellett, hogy eltartsd. – Ellie elhallgatott. – Sajnálom, kicsim, de csak aggódom, ez minden.

– Semmi baj, anya, megértem.

– Ki ő? – kérdezte Katrina.

– Ki kicsoda?

– Adriana apja, Ellie.

– Anya, kérlek, nem akarok erről beszélni, ez már régen történt. – Ellie felállt, és a gyönyörű kilátást bámulta.

– Mikor fogsz beszélni róla? Addy felnő, tudni akarja majd, ki az apja. Mit mondasz neki akkor?

Ellie megvonta a vállát. – Majd foglalkozom vele, ha eljön az ideje.

– Segítenie kellene a nevelésében. Amelyik nap megtudom a nevét, személyesen fogom megkérdezni tőle, miért nem érdekelte soha a lánya.

– Pontosan ezért nem mondtam el neked a nevét, anya. – Ellie az anyja felé fordult. – Jól megvagyunk, a pékség eleget hoz a megélhetéshez. Boldogok vagyunk, nincs szükségünk semmire, és végképp nincs szükségünk senki könyöradományára.

– Adrianának ismernie kell az apját. Tudom, hogy biztosan kérdezett már róla, nem igaz? – Ellie csendben maradt. – Nos, múlt héten tőlem kérdezte meg, mondván, hogy te nem akarod elmondani neki. Még azt is megkérdezte, miért barna a mi hajunk, miközben az övé fekete. – Ellie szorosan behunyta a szemét. Adriana talán az ő szemét örökölte, de a bőrtónusát és a hajszínét az apjától kapta. Valójában Addy-ben semmi nem volt az ő családjukból: tiszta apja volt a kislány. – Miért adtad neki az Adriana nevet? Miért jár spanyol órákra? Senki nem beszél spanyolul a családunkban, Adriana mégis folyékonyan beszéli.

– Anya, kérlek! Ha tudtam volna, hogy előhozod a múltat, inkább otthon maradok.

– Nem futhatsz el a múltad elől, Ellie. Előbb-utóbb visszatér, és kísérteni fog. – Ellie magában köszönetet mondott Elenának, amiért abban a pillanatban megjelent Addyvel.

– Kész az ebéd, Mrs. Vance – mondta Elena.

– Köszönöm, Elena. Mindjárt megyünk.

– Nagyi, nem látom papát és Enzo bácsit – kérdezte Addy.

– Dolgoznak, édesem.

– Szombaton? Mami soha nem dolgozik szombaton.

– Fontos munkát kell elintézniük. Gyertek, menjünk enni, biztosan éhesek vagytok.