Becsuktam magam mögött az ajtót; hajnali négy körül járt, mire visszaértem a birtokra. Három körül jöttem el a veremtől, és nem vettem észre a testvéreim üzeneteit. Jegor leszállt, és szemlátomást már beszéltek az olaszokról. Nem tudtam, hogy Serafina adott-e nekik bármilyen információt. Vagy egyáltalán vették-e a fáradságot, hogy megkérdezzék. Biztos voltam benne, hogy jobban aggasztja őket a területünk határainak védelme.

Csendben felmentem az irodámba, töltöttem magamnak egy tiszta whiskyt, és alig ültem le, amikor az ajtóm kivágódott. Kszenyija tajtékzott, ahogy becsapta maga mögött az ajtót.

– Mi a francot képzeltél? Csak úgy elmentél, semmi hír arról, hol voltál vagy mikor jössz vissza. Itt vannak az olaszok a nyakunkon, te meg csak úgy fogod magad és lelépsz?

Belekortyoltam az italomba, miközben ő forrongott. – Biztos vagyok benne, hogy Leonyid bemérte a telefonomat.

– A küzdőverem? Tényleg, Makszim? Harminckilenc éves vagy. Jövőre negyven leszel, és azt hiszed, rendben van fiatal csikókkal verekedni, akiknek van mit bizonyítaniuk?

Horkantva megráztam a fejem. – Nekik aztán nem volt mit bizonyítaniuk tegnap éjjel. Gyengék voltak. Véletlenül megöltem kettőt, de Jozef és Ruszlan annyi pénzt keresett rajtam, hogy nem hiszem, hogy bánták volna.

Áthelyeztem a súlyomat, előhúztam egy köteg százast a zsebemből és az asztalra dobtam. Kszenyija rá sem nézett. Megkerülte az asztalt és megragadta a kezeimet. Véreztek, véraláfutásosak voltak, és biztos voltam benne, hogy pár ujjpercem eltört, de jól esett kiadni mindent. Eltűnt egy pillanatra, majd a fürdőből visszatért azzal a kis elsősegélydobozzal, amit ott tartottam. A kezeimet nézve a bütykeim tisztítására koncentrált.

– Jegor nem tudja, mit kezdjen vele. Ha megöljük, háborút indítunk. Ha elküldjük és elkapják, háborút indítunk. Ha véletlenül kijut anélkül, hogy tudnák, közünk volt hozzá, meghal.

Megvontam a vállam. – Ő ezt akarja. Meg akar halni. Csak nem akarja, hogy az olaszok keze által történjen. Nem hiszem, hogy lesz választása az ügyben, ha el akarjuk kerülni a háborút.

Kszenyija egy ideig csendben dolgozott. Pár kötéssel később kezet váltott. – Tudod, három abortusza volt.

Nagyot nyeltem, és a nővérem szigorú arcára néztem.

– Az a család beteg. A lány teljesen összetört, a teste annyira megviselt, hogy csodálkozom, hogy eddig életben maradt. Nem csak ez után az eset után, hanem bármelyik után. Némelyik heg rajta... – Elhallgatott, miközben kötést tett a kézfejemre.

– Megölni őt szinte kegyelemnek tűnik.

A nővérem szeme találkozott az enyémmel, és tudtam, hogy egyetért. Soha nem mondaná ki. Az egész lénye az emberek megmentéséről szólt. Megmenteni annyit, amennyit csak lehet, és alacsonyan tartani a járulékos veszteséget. Az ártatlanoknak nem szabadna megsérülniük, és vigyáznunk kell magunkra. De amit Serafinával tettek, az több volt annál, amit a nővérem még el tudott volna fogadni.

– Kell lennie valaminek, amit tehetünk – mormogta, miközben visszatette a kezeimet az asztalra.

Felnézett rám, a szeme megtelt könnyel. Nem emlékeztem, mikor láttam utoljára sírni. Talán amikor apánk tizenhét éve meghalt.

– Tényleg semmit nem tehetünk? – kérdezte ezúttal tőlem.

– Hadd beszéljek a fivéreimmel, és meglátjuk.

Csendben bólintott. Az ő szava süket fülekre talált volna Jegornál, Leonyidnál és Kirillnél. Jegor nemcsak apánk kiköpött mása volt, hanem ugyanabból a fából is faragták. Szigorú, de igazságos; tiszteletet parancsoló, és megvolt hozzá az ereje is. Kirill a tények embere volt. Ha nem volt megerősítés vagy haszon abban, amit mondtál, elutasította.

Őszintén szólva meglepődtem, amikor hazahozott egy nőt, de kiderült, hogy idegtudós, és egy rugóra járt az agyuk. Szerencsére a gyerekeik nem tűntek ennyire vaskalaposnak, de a beszédmódjukon érezni lehetett a szüleik hatását. Leonyid volt a hacker. Nem sokat törődött a számítógépen kívüli világgal. Leonyid irányította a legálisabb üzleteink biztonsági oldalát is. Hozzám hasonlóan ő is csak akkor merült el a szindikátus ügyeiben, ha Jegor kérte. Különben a felszínen lévő üzletekre koncentrált.

Én azonban végül együttérzőbb lettem, mint a három bátyám együttvéve. Engem is értek csapások, és ez megkeményített az évek során, de még mindig volt szívem. Ez olyasmi, amit a bátyáimról nem lehetett könnyen elmondani. Még mindig megvolt bennem apám jó része. Megrezzenés nélkül álltam a halál vagy a kínzás elé, de több volt bennem anyámból, mint a fivéreimben.

A húgom és én úgy tűnt, jobban hasonlítunk rá. Branyiszlava azonban visszament Moszkvába. Hozzáment az egyik rivális orosz Bratva tagjához, és a Sokolov Szindikátus szárnya alá vonta őket. Kiderült, hogy szereti Viktort. Apánk nem engedte volna, hogy hozzámenjen, ha nem így van, még ha az üzletnek jót is tett volna. Volt egy gyenge pontja Branyiszlava és az ő együttérző szíve iránt. Belőlem az együttérzést ki kellett verni.

– Makszim...

Megsimogattam a nővérem arcát. – Meglátjuk. Jegor nem fogja kockára tenni a családot, ezt tudod.

Bólintott és hátrébb lépett az asztalomtól. – Aludj egyet. Orvosi utasítás.

Gyors tisztelgéssel köszöntem el, és néztem, ahogy elhagyja az irodámat. Felálltam és lefeküdtem a kanapéra, ami az irodám fala mellett állt. Lehunytam a szemem, gondoltam, alszom egy órát, mielőtt az egész ház felébred ötkor.

– Makszim!

Felriadtam a kanapén, Jegor ordított rám az ajtóból. Pislogva űztem el az álom ködét, és az órámra pillantottam. Hat múlt. Káromkodva a földre tettem a lábam és párszor megdörzsöltem az arcom.

– Te meg mikor jöttél meg?

– Négykor – nyögtem fel.

Már régen éreztem magam ilyen öregnek. A testem sajgott, az izmaim feszültek, a kezeim pedig fájtak.

– Mi vagy te, huszonegy? Mi a fene? Leonyid mondta, hogy a küzdőveremben voltál!

Megvontam a vállam, felálltam és nyújtózkodtam. Úgy hangzottam, mint egy zacskó chips. Minden ízületem és csontom egyszerre reccsent meg. Jegor fintorgott, de sikerült magában tartania, hogy öregember vagyok. Valószínűleg azért, mert visszavághattam volna neki, hogy ő a legidősebb.

– Ki kellett adnom a gőzt. Vagy ez, vagy elkezdek lövöldözni. – Kétszer megropogtattam a nyakamat. – És nem volt elég ember egy csomóban ahhoz, hogy kielégítő legyen. Bár... ha tudnám, hol van Pascual... – A gondolattól is izgalomba jöttem, hogy eltöröljem azt a seggfejet a föld színéről.

Jegor csettintett a nyelvével. – Jézusom, Makszim, mi ütött beléd?

Megvontam a vállam, visszasétáltam az asztalomhoz és megnéztem a telefonomat. Tizenhét e-mail, négy sms, nyolc nem fogadott hívás és egy rakás értesítés a hírcsatornáról, amit követtem. Átfutottam, nem láttam semmi komolyat, és visszafordultam Jegorhoz.

– Mi a terv, Vor?

Megforgatta a szemét, utálta, ha a címét használtam. – Beszélnünk kell az olasz zajcsikról. [nyusziról]

A nyuszi nem az a szó volt, amivel Serafinát leírtam volna, de nem javítottam ki a bátyámat. Ő valószínűleg nem beszélt vele, nem nézett a szemébe, miközben a lány azt mondta neki, hogy az értéke a semmivel egyenlő. Nekem is megvoltak a saját hegeim, de közel sem voltak ilyen súlyosak. Igen, azokat is apámtól kaptam, de én azért vállaltam őket, mert hittem abban, amit helyesnek éreztem. Ő nem, és én megfizettem az árát. Olyan árat, amit mindig hajlandó voltam megfizetni. De az már nagyon sok évvel ezelőtt volt.

– Be akarod hívni ide Leonyidot és Kirillt, vagy találkozzunk a te irodádban?

– Az enyémben. Hivatalosnak akarom ezt.

Bólintottam, gyorsan beugrottam a mosdóba, befújtam magam parfümmel és dezodorral, mielőtt megmostam volna az arcom, próbálva úgy kinézni, mint aki nem a sír szélén áll. Mire kijöttem, Jegor már elment, valószínűleg az irodájában volt. Becsuktam az ajtómat, és felmentem a lépcsőn a nagy irodába, ami a Vornak volt fenntartva.

Leonyid már ott volt, feje mélyen egy laptopba fúródva, és biztos voltam benne, hogy jól esett neki, hiszen két hete könyökig gázolt a babaszarban. A feleségének, Surának császármetszése volt, és még lábadozott a műtét után. Ez azt jelentette, hogy ő volt a baba-ügyeletes. Úgy tűnt, a nő már jobban van, és ő néha el tudott szökni. Ő volt az oka annak, hogy ilyen jó kapcsolatunk volt az írekkel.

Ledobtam magam a sarokban lévő nagy pihenőfotelbe. Hátra dőltem, a fejemet a háttámlának döntöttem, és lehunytam a szemem.