– Elo? – kiáltotta egy ismerős hang a nevét. – Elara Vance? Te jó ég! El sem hiszem.

Elo megpördült, mielőtt megállíthatta volna magát, és a gyomra hirtelen görcsbe rándult. Érezte, ahogy a szíve kalapálni kezd, egészen a fülében hallotta a dobogást. Hosszú, vékony kezek fonták körbe a vállát, és megszorították. Elo visszatartotta a lélegzetét, a kezei pedig ernyedten lógtak az oldala mellett.

– Már azon tűnődtem, látlak-e még valaha. Tudtam, hogy Chicagóban kaptál állást, de biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb vissza kell jönnöd New Yorkba. Új munkád van? – kérdezte Phoebe izgatottan, teljesen figyelmen kívül hagyva, mennyire feszült és kényelmetlen Elo számára a helyzet.

„El kell innen mennem” – gondolta Elo sürgetően.

– Nem. Áthelyeztek ide. – Ennél többet nem tudott kipréselni magából. Félt, hogy túl sok információt árul el.

– Ez csodálatos! Szeretted Chicagót? Én Los Angelesben voltam pár évig, nemrég jöttem vissza. Az ottani pörgés pontosan az, amit szeretek.

Elara idegesen körbenézett, azon tűnődve, hol lehet az anyja és Leo. Két hete volt újra New Yorkban, és épp csak talált egy lakást, ahová beköltözhetett. A jelenlegi cége fizette a költözését, egy luxusszállodában szállásolták el, biztosították a fuvart és a költségeket a családja számára is, hogy ő a munkájára koncentrálhasson. Az irodába még nem kellett bemennie, a szállodából való dolgozás pedig pihentető volt.

A szülei nagyon izgatottak voltak a költözés miatt. Leo születése után gyorsan belejöttek a nagyszülői szerepbe, de nem hagyták, hogy Elo csak úgy megússza a hazugságait és titkait. Egy alapos leteremtés után csak a sajnálat maradt bennük, amiért nem találkozhattak drága unokájukkal annyit, amennyit szerettek volna. Persze állandóan videóhívásban voltak.

Miután Leo megszületett, kivett pár hónap szabadságot, mielőtt visszatért volna dolgozni. Áldás volt, hogy a cégnek volt saját bölcsődéje a teljes munkaidős alkalmazottak számára. Csökkentette az óraszámát, és csak hétköznapokon dolgozott. Sőt, a munkája lehetővé tette, hogy bevigye Leót az irodába, ha valami történt a bölcsődében.

A szomszédja és legjobb barátja, Adrian, miután túltette magát a sokkon, hogy Elónak babája lesz, mindenben támogatta… már amennyire egy huszonhét éves szingli férfi támogatni tud. Adrian szinte azonnal beleszeretett Leóba. Így Adrian nagybácsi az életük fontos részévé vált, és a két „fiú” elválaszthatatlan lett.

– Hát te mit csinálsz itt, Phoebe? – Elara sosem gondolta volna, hogy újra látja Phoebe-t vagy bárkit a Blackwood Holdingstól. Phoebe hirtelen felbukkanása teljesen összezavarta. Mekkora volt az esélye annak, hogy ilyen hamar belefusson egy ismerősbe New York kődzsungelében?

Phoebe összevonta a szemöldökét, és láthatóan zavarba jött a kérdéstől. – Hát, én is örülök, hogy látlak, Elo.

Elara felsóhajtott. – Nem úgy értettem… csak sosem számítottam rá, hogy találkozunk. Mennyi idő telt el? Három év? – Elo pontosan tudta, mennyi idő telt el, szinte napra pontosan, de nem akarta hangosan kimondani.

Phoebe egy kósza hajtincset tűrt a füle mögé, mielőtt megszólalt volna. – Tudod, próbáltalak elérni, miután felmondtál. Próbáltam az e-mailedet, a telefonszámodat… de semmi nem ment át.

Elo színlelt meglepetéssel kapott a szájához. – Tényleg? – Elo tucatnyi beszélgetést engedett lefolyni, mielőtt megváltoztatta az e-mail címét és a telefonszámát. Bűntudat marta a bensőjét.

Phoebe Dalton majdnem négy évig volt a legjobb barátnője, mielőtt megszakította vele a kapcsolatot. Elo teljesen kizárta Phoebe-t az életéből, amint megtudta, hogy terhes.

– Egy évig próbálkoztam, mire valaki felvette a telefont és leüvöltötte a fejemet. Azt mondták, bárkit is keresek, az nem akarja, hogy megtalálják. Még néhány főiskolai barátodat is felhívtam, de mindenkinek ugyanaz a száma volt meg, mint nekem.

– Hm.

Mert ez aztán meggyőző válasz volt.

Phoebe tovább bámult rá, felvont szemöldökkel. Tudta, hogy valami nincs rendben. – Egyik üzenetemet sem kaptad meg?

– Feltörték a telefonomat, és minden adatom kompromittálódott. Beszéltem a céggel, adtak egy új számot, és letisztították a többit. Azóta az e-mailjeimet sem néztem meg… teljesen meg is feledkeztem róla.

Phoebe felsóhajtott. – Nagyon hiányoztál, Elo. Bárcsak felhívtál volna.

Elo megőrizte a nyugalmát. – Te is hiányoztál nekem. Csak nem voltak meg a számok, és minden olyan kaotikus volt az új munkahelyen. Feladtam a kapcsolattartást az emberekkel.

Most Elarának már csak egy kifogásra volt szüksége, hogy elszökhessen…

– Mamaaaa! – hallotta meg Leo kiáltását.

A lélekjelenléte azonnal szertefoszlott. Reagálni sem volt ideje, mielőtt az anyja befordult a sarkon, Leóval a csípőjén. Mindketten szélesen vigyorogtak, és Elo nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon vissza rájuk, mielőtt felfogta volna, mekkora bajban van.

– Mama… nagyi hagyta, hogy vezessem a kocsit!

Elara szemei akkorára nőttek, mint a csészealjak. Az anyja elkapta a tekintetét, és a mosolya lehervadt. Olvasott a félelemből Elo szemében. Elara a szeme sarkából Phoebe-re pillantott. Phoebe összeszűkült szemmel, oldalra döntött fejjel bámulta a kis Leót.

– Ó, a francba…

Leo nagy levegőt vett. – Mama, nagyi azt mondta, hogy „francba”! – szinte kiabálta. Tudta, hogy ezek azok a ritka pillanatok, amikor felnőtt szavakat használhatott. És ki is használta rendesen.

– Elo?

– Ah, ő az egyik kolléganőd? – kérdezte Elo anyja.

Elo bólintott. – Ő Phoebe. A vezérigazgató titkárnője volt, és a közeli barátnőm, amikor a Blackwood Holdingsnál dolgoztam.

– Jó napot, Mrs. Vance – Phoebe hangja szinte suttogás volt.

– Én most… kiviszem Leót… a levegőre. – Az anyja hangja elcsuklott, Elara pedig gyorsan bólintott, és nézte, ahogy a kettő kisiet az ajtón.

– Elara? – Phoebe még mindig nagyon halk volt.