Szörnyen ideges vagyok. Ez az első napom a munkában, és már most rettegek tőle. Maga a munka nem jelenthet problémát. Elég okos vagyok, szóval a rendelések felvétele és a táblázatba való rögzítése elég könnyűnek tűnik, de Jaxson nem mondta, hogy a főnöke ennyire... férfias.

De hát Jaxson nem ismeri az én kis titkomat, senki sem ismeri.

– Sera, biztos vagy benne, hogy már most el akarod kezdeni? Miért nem adsz magadnak egy kis időt?

– Minden rendben, apa, el kell foglalnom magam. Ne aggódj miattam, Jaxson ott lesz, szóval nem lesz baj.

– Ha biztos vagy benne... Csak nem akarom, hogy azt hidd, dolgoznod kell. Tudok adni költőpénzt, amíg el nem döntöd, mit szeretnél csinálni.

– Kösz, apa, ez kedves, de jól vagyok. Most pedig edd meg a reggelid, és menj dolgozni.

– Igenis, hölgyem. Tudod, nem kellene ezt minden nap megtenned. Bármikor bekaphatok pár falatot az út menti büfében.

– Nem teher, apa, ne aggódj.

– Szóval, milyen ez az új főnököd, rendes fickónak tűnik?

Lassan válaszoltam. Tudtam, hogy az arizonai események miatt mindenki úgy érzi, mindentől meg kell óvnia, de én nem akartam ezt. Megsebeztek, az igaz, de nem törtem meg, és keményen küzdöttem azért, hogy ne legyek áldozat.

– Elég rendesnek tűnik, apa. Csak telefonokat kell felvenni, meg nyomon követni a készleteket meg ilyesmi, semmi különös.

– Talán tudnék neked szerezni egy részmunkaidős állást lent az őrsön, mint iktató vagy valami hasonló, csak a nyárra, amíg...

– Apa, jól vagyok, tényleg ne aggódj miattam. Rendben vagyok, ígérem.

– Oké, Sera, nem firtatom tovább, de ha bármi változik, azonnal szólj.

– Oké, apa. – Megcsókoltam az arcát, amikor hallottam Jaxsont odakint.

– Mondd meg annak a gézengúznak, hogy vigyázzon rád azon a halálcsapdán, különben leszedem a keresztvizet róla!

– Igenis, uram! – Elhagytam a házat, mielőtt még bezárt volna a szobámba, hogy megvédjen a gonosz külvilágtól.

– Szia, Jaxson!

– Jó reggelt, Sera, készen állsz?

– Amennyire csak lehet.

Felmásztam az egyedi motorja hátuljára, a bő nadrágom szára szinte teljesen eltakarta a balerinacipőmet.

Imádtam a szél érintését az arcomon, ahogy elsuhant mellettünk; a szabadság érzését a motoron; mintha egyszerűen elrepülhetnék az egész elől.

Túl hamar értünk a műhelyhez, Jaxson pedig magamra hagyott, és besétált hátra a műhelybe.

A tenyerem izzadt, és hányingerem volt.

Szedd össze magad, Sera, csak egy pasi. Ne figyelj a karjára, a tetoválásaira vagy az arcára, a fenébe is, csak ne nézz rá!

– Egész délelőtt itt tervezel ácsorogni, Vance? – Majdnem kiugrottam a bőrömből, honnan a fenéből került elő?

– Nem, uram... mármint nem, Mr. Sterling.

– Cillian. Cillian a nevem, és azt hiszem, már mondtam, hogy ne a földhöz beszélj, ha hozzám szólsz.

A francba, ez azt jelenti, hogy rá kell néznem. Ez nem jó. Felemeltem a fejem és a legjobbakban reménykedtem.

A fene egye meg, ez a pasi nem hord semmi mást, csak izomtrikót? Hogy lehet levegőt venni ennyi dögösség közelében?

Nyugi, kislány, ő nem a te ligád.

Vettem egy mély levegőt, és újra megpróbáltam.

– Cillian, készen állok a munkára, ha megmutatnád, hol kezdjek.

Jó, a hangom legalább nem bicsaklott meg.

Megfordult, hogy előrevezessen az irodába, én meg jól szemügyre vehettem a hátsóját. A fenébe, van valami ezen a pasin, ami nem tökéletes?

És hogy felejthettem el, hogy ilyen közel fogok dolgozni hozzá? Kérlek, Istenem, töltsön legtöbb időt a műhelyben, és ne legyen itt összezárva velem ebben az irodában. Egy hetet sem bírnék ki.

– Van valami a seggemen? – Ó, te jó ég, ölj meg most, a világ legszexibb pasija épp azon kapott rajta, hogy a seggét bámulom. A megszégyenülésem nem ismert határokat.

***

– Ó, nem, öööö, nem a... öööö, nem azt néztem, csak elkalandoztak a gondolataim egy pillanatra. – Ja, pont a csatornába.

Momentumot sem vesztve ment tovább, hála az égnek. Megvontam a vállam, próbálva megakadályozni, hogy a túl nagy zakó leessen rólam.

Biztosan festői látványt nyújtottam. Utáltam ezt, de szükségem volt rá; a bő ruhák és a szürkeség lettek a mankóim az incidens óta, és nehéz volt lemondani róluk.

az az igazság, hogy már régóta nem éreztem magam igazán élőnek, egészen tegnapig, amikor először megpillantottam Cillian Sterlinget. Egy részem, amiről azt hittem, hogy érzéketlen kezek között halt meg, váratlanul és teljes erővel tért vissza.

Most már csak annyi dolgom volt, hogy észnél maradjak, és ne ábrándozzak folyton a dögös testéről és azokról a haláli tetoválásokról.

– Ez lesz az asztalod, az enyém meg azon az ajtón túl van, szóval többnyire egyedül leszel itt, mivel én általában a műhelyben dolgozom vagy a bemutatóteremben.

– Senki nem jön be ide, ha nem vagyok bent. A srácaim ezt már tudják.

– Szigorú vagyok, nincs lógás. Egy óra ebédszüneted van, a munkaidőd pedig kilenctől ötig tart, hacsak nincs valami okom rá, hogy kicsit tovább maradj. Ez nem sűrűn fordul elő, de megeshet. Értesz a számítógéphez?

– Igen, uram... mármint, Mr. ... Cillian.

Nem az én hibám, hogy egy dadogó, piruló roncs voltam. Az isten szerelmére, nézzenek rá! Ott áll összefont karral, amitől csak még izmosabbnak tűnik, terpeszállásban, motoros csizmában, a feszülős fekete pólója a mellkasán feszül, az elején egy meztelen Betty Boop figurával.

A tetkói sötétek és szexik, beborítják az egyik alkarját és felkúsznak a nyakáig, a bugyim meg nedves. Nesze neked!

Még a gondolataim is kimerítőek.

Sóhajtott egyet, mintha csak púp lennék a hátán. Mindegy, nagyfiú, próbálj meg az én helyemben lenni.

Befejezte az iroda bemutatását, és egy elit akcentussal, választékosan osztotta ki az utasításokat, ami teljes ellentétben állt a rosszfiús külsejével.

– Megjegyeztél mindent?

– Igen, azt hiszem, meg.

***

A nap első fele gyerekjáték volt.

Feltöltöttem a rendeléseket a lapról, amit adott, felhívtam a beszállítókat az utasításai szerint, és kezeltem az új rendelésekkel kapcsolatos hívásokat.

Úgy tűnt, mindenki egy eredeti Cillian Sterlinget akar. Szavához hűen csak ritkán nézett be, de minden egyes alkalom rosszabb volt az előzőnél.

Mint például most: az izzadságtól a pólója a testére tapadt, és az arca is kipirult, gondolom a műhelybeli hőségtől, és ahogy azt a vizespalackot itta... ááááá.

– Mi van már megint?

– Tessék, mi? – Ó, irgalmas ég, kérlek, mondd, hogy nem azon kapott rajta, hogy a csomagját stírolom. De mit várt, hogy ilyen szűk farmerben mászkál itt... ami semmit nem bíz a képzeletre. Nem fáj neki az egészet odapréselni?

– Már öt perce pirulva bámulsz engem, Vance. Lázad van vagy mi?

– Ja, lázam van, az biztos. – Természetesen csak az orrom alatt morogtam. Ez a pasi lesz a vesztem, nem csoda, hogy folyton bepánikolok. Muszáj ilyen kölnit használnia?

– Mit mondtál?

– Semmit, semmit, uram, csak visszatérek a munkához, sok a dolgom. – Kérlek, fogd a csomagodat és távozz balra el, egy kibaszott cigire van szükségem, pedig nem is dohányzom.

Visszafordultam a számítógép képernyőjéhez, mielőtt kinyitotta volna a száját, és majdnem szívleállást okozott.

– Épp megduglak?

Micsoda?

– Ööö... nem? – Az új főnököm beütött valami anyagot?

– Mit mondtam neked erről az „uram” baromságról?

Nyelés.

– Sajnálom, megpróbálom megjegyezni.

– Úgy is legyen.

Eltűnnél már innen, mielőtt elpárologok? Az öreg odafönt biztos hallgatott rám, mert nem sokkal később kiment.

Jaxson hozott nekem ebédet, amit az asztalomnál ettem meg, mert rájöttem, hogy az előző emberem teljes káoszt hagyott az iratokban. Nem mintha bármi is hiányzott volna, csak éppen semmiféle rendszer nem volt benne.

Kettő körül megcsörrent a telefon, jó, legalább megtöri a monotóniát.

– Sterling Customs, miben segíthetek?

– Hol a francban van Sterling?

– Tessék?

– Sterling, a kuruzsló, aki azt a kócerájt vezeti ott, hol az ördögben van?

– Uram, miben lehetek a szolgálatára? Mr. Sterling jelenleg elég elfoglalt...

– Figyelj ide, kislány...

– Nem, maga figyeljen ide. Nem tudom, ki maga, és őszintén szólva nem is érdekel, de a telefonos modora sok kívánnivalót hagy maga után.

– Most vagy polgári hangnemben beszél velem, vagy ötre lecsapom a telefont. Egy, kettő, három, négy...

– Mindjárt ott vagyok, kisasszony, majd meglátjuk ezt! – rácsapta a telefont.

Ó, ne, az első napomon ki fognak rúgni. Ki a fene volt ez?

A francba, mikor tanulom már meg befogni a nagy számat? Jaxson olyan mérges lesz.

Nem sokkal később hallottam ugyanazt a nyers hangot az ajtón kívül, amit néhány másik követett, nevezetesen Cilliané.

A gyomrom görcsben volt, és hánynom kellett.

– Morrison, mi a fene van?

– Nem veled van bajom, Sterling.

– Ha bármelyik alkalmazottammal van bajod az én területemen, akkor velem van bajod, Beaumont.

– Beszélni akarok azzal a nagyhangú kisasszonnyal.

– Miről van szó, Beaumont?

– Megtanultál már rendes motort építeni?

– Figyelj, már egy éve megy ez a huzavona köztünk. Ha nem tetszik a munkám, nem tehetek semmit, de ide nem jöhetsz zaklatni az embereimet.

Talán ki kellene mennem, mielőtt elfajulnak a dolgok. Cillian hangja kezdett frusztráltnak tűnni. Vettem egy mély levegőt, és az ajtóhoz mentem. Össze kellett szednem minden erőmet, mielőtt kinyitottam.

Kinyitottam az ajtót, és ott állt Cillian, Jaxson és még pár srác, köztük Tobias és Pierce.

– Hé, te vagy az, akivel beszéltem?

Oké, egyáltalán nem úgy nézett ki, mint ahogy a hangja alapján gondoltam: választékos úriemberként volt felöltözve, miközben úgy beszélt, mint egy útonálló.

Mi van a férfiakkal ebben a városban, hogy senki sem az, aminek látszik?

Nem voltam biztos benne, mit tettem, amivel ennyire felhúztam, ezért úgy döntöttem, biztosra megyek.

– Igen, uram, azt hiszem, én vagyok az. – Végigmért egy gúnyos mosollyal.

– No nézd csak, hiszen te csak egy pöttöm kis izé vagy, alig látszol ki a földből.

Vigyázz, öreg, a törpe-poénokkal!

Ahelyett, hogy válaszoltam volna a pimasz megjegyzésére, csak kihúztam magam.

– Segíthetek valamiben?

– Na, ez az, ez a fennhéjázó hangnem, amit a telefonban is használt. Így vezeted mostanában az üzletet, Sterling?

Cillian válaszolni akart, de valami furcsa okból szükségét éreztem, hogy megvédjem magam, különösen, mivel az öreg kéjenc úgy vigyorgott rám, mint egy hároméves árulkodó, aki épp bajba kevert.