Aznap este felhívtam anyámat a szokásos esti csevegésünkre. Anyám a legfőbb bizalmasom, amikor túlságosan elkalandoznak a gondolataim.

– Na, milyen az új munka, édesem, tetszik?

– Rendben van, anyu, elég könnyű, de képzeld el! Ma betelefonált egy fickó, és olyan bunkó volt, amilyen csak lehet, és egyszerűen felhúzott, tudod, szóval kicsit megmondtam neki a magamét...

– Várj csak egy percet, mit csináltál?

– Helyretettem, aztán a következő pillanatban meg már ott terem.

– Ugye nem bántott, kicsim? – Utáltam a pánikot a hangjában.

– Nem, anyu, hadd mondjam el. Szóval kiderült, hogy ő egy szupergazdag vén szivar, akinek olyan a modora, mint egy gnunak, de képzeld, adott a főnöknek egy szerződést, hogy ő szállítsa neki a motorokat az összes vállalkozásához, és úgy tűnik, abból van neki egy tonna.

– Dolgozik Hollywoodnak, versenypályáknak itt és Európában, meg mindenütt. Azt mondta, tetszik neki a stílusom, és ezért döntött végül úgy, hogy odaadja Cilliannek a szerződést.

– Cillian, óóó... máris keresztnéven szólítod? Jóképű ez a Cillian?

– Anyu... ő kérte, hogy így hívjam.

Azt nem fogom elárulni neked, mi volt az „uram” körüli beszélgetés.

– Jól érzed magad, kicsim?

– Jól vagyok, anyu, ígérem.

– Megmondanád, ha valami bántana, ugye?

– Igen, anyu, meg apa is itt van, minden rendben. Szeretem az új munkámat, és Jaxson is ott van, ami megkönnyíti a dolgokat. A teherautóm is majdnem kész, szóval hamarosan nagyobb lesz a szabadságom. Most még eléggé a házhoz vagyok kötve, de ez nem baj. Úgy sincs itt sok tennivaló... várj egy percet anyu, keresnek a másik vonalon.

Tartásra tettem, és átváltottam.

A szám nem volt ismerős, de helyi volt.

– Halló?

– Halló, Seraphinával beszélek?

– Ööö, igen?

Miért volt ez a hang egyszerre ismerős és ismeretlen?

– Itt Eleanor Sterling beszél, ma már váltottunk pár szót.

– Ó, heló!

Mi a csudáért hív Cillian anyja? Kérlek, hölgyem, ne kérdezzen semmi olyat, ne kérdezzen, ne kérdezzen, ne kérdezzen...

– Fogadni mernék, hogy azon tűnődsz, miért hívlak, hiszen még nem is találkoztunk. Jaxsontól kaptam meg a számodat, olyan rendes gyerek ő. Szóval azért hívlak, hogy személyesen meghívjalak az éves kerti partinkra hétfőn. Tudom, hogy kicsit későn szólok, de csak ma szereztem tudomást rólad, szóval nem mondhatsz nemet.

– Nem fogadok el nemleges választ, ráadásul azon a napon úgy sincs semmi más tennivaló ebben a városban. Mindenki eljön ezekre a kis összejöveteleimre, és remekül fogod érezni magad: nagyszerű ételek, jó társaság, mi kell még? Emellett kiváló alkalom lesz arra is, hogy megismerd a kollégáid feleségeit, szóval csodás lesz.

– Akkor várlak egy körül, szeretünk korán kezdeni, és egész napos, sőt egész estés programmá tenni. Ha fuvarra van szükséged, az is megoldható. Szívesen elintézem neked, szóval megbeszéltük, ugye?

– Ööö, persze, rendben. – Te jó ég, ez a nő olyan, mint egy úthenger. Sietve elköszöntem tőle, mielőtt még ki tudja, mibe rángatott volna bele, és valamilyen ismeretlen okból a pulzusom szokatlanul gyorsan vert.

– Anyu, beszélhetünk később?

– Persze, kicsim, minden rendben?

– Igen, minden oké, csak el kell intéznem valamit.

Letettem a telefont anyámmal, és visszadőltem az ágyra. Egy kerti parti emberekkel, és ahogy hallottam, rengeteg emberrel. Nem csoda, hogy összevissza vert a szívem.

Ez aztán a mélyvíz, Sera. Na mindegy, most már nem gondolhatod meg magad, és nem sértheted meg a főnököd anyját, szóval vagy úszol, vagy süllyedsz.

***

ELEANOR

***

Ha, a fiam azt hiszi, túl tud járni az eszemen, sok szerencsét hozzá! Mindig is túl okos volt a saját érdekében, de egy anyát, aki menyre és unokákra vadászik, semmi sem győzhet le.

Ugyan, Sienna Sterling már kijelentette, hogy őt ne számítsuk bele, mert Everett-tel évek óta próbálkoznak sikertelenül, mesterséges megtermékenyítést pedig nem akar, Camilla Sterling meg még messze nem áll készen.

Különben is, az én barátnőm, Éva lehet, hogy kicsit flúgos, de érti a dolgát. A fiamnak volt bőr a képén vacsora közben többször is hazudni nekem, meg fog fizetni érte.

„Nem, anya, ma nem találkoztam egy lánnyal sem.”

Ugyan már, tíz éve ugyanezt a hazugságot hajtogatja, szóval kíváncsi vagyok, ugyan hogy szerzett magának nőcsábász hírnevet, ha közben egy lánnyal sem találkozik.

Persze ő nem tudja, hogy én tudok az ilyesmikről, de a nők beszélnek, és némely dolog, amit az én egyetlen kisfiamról hallottam, nem való tisztességes társaságba. Végtére is, az apja fia.

Nos, Jaxson szerint ez a Seraphina fiatal még, de nagyon okos, majd meglátjuk. A telefonban olyan édes volt, mint a méz, remélem, nem fogok csalódni, amikor végre találkozunk.

***

SERA

***

Másnap úgy mentem be, hogy azon tűnődtem, vajon az anyja mondott-e neki valamit a meghívásról. Egész éjjel forgolódtam, mint egy őrült, olyan dolgokon agyalva, amiket már jó ideje nem hagytam megfordulni a fejemben: például, hogy mit vegyek fel.

Rázott a hideg már a gondolattól is. Már jó ideje nem hordtam mást, csak krumpliszsákokat, a védőpajzsomat.

Kezdek rájönni, hogy ez butaság. Ésszel tudom, de a nehezebb része az, hogy a testem többi részét is meggyőzzem erről.

Na mindegy, ha nagyon szorul a hurok, még mindig felvehetem apa egyik régi flanelingjét egy mackónadrággal. Igazán stílusos, Sera.

Nos, ha a legnagyobb gondom az, hogy mit vegyek fel, akkor azt mondom, fejlődöm. Pár hónapja már csak a gondolatától is sokkot kaptam volna, hogy ennyi ember között legyek a nyilvánosság előtt.

Hangokat hallottam a pihenőszobából. Ott szoktak a srácok lógni, enni, biliárdozni vagy videójátékozni, amikor éppen nincs dolguk.

Még egy gyereksarok is volt ott, és amikor megkérdeztem róla Cilliant, ő a maga nyers módján azt mondta: „a csajoknak néha dolguk van, olyankor az apjuk behozza a kölyköt, mi meg felváltva vigyázunk a kis vakarcsokra.”

Lementem a szobába megnézni, mi történik, mivel elvégeztem a reggeli munkámat, és halálra untam magam. Ha unatkozom, hajlamos vagyok bajba keveredni.

A férfiak éppen valami kupaktanácsot tartottak, úgy tűnt, mindenki ott van. Cillian előttük állt, és utasításokat osztott valami közelgő motoros eseményre.

Ahogy ott állt, izmos mellkasán összefont karral, terpeszállásban, és úgy nézett le az embereire, mint egy király az alattvalóira, az kiváltott belőlem valamit.

Furcsán hangozhat, de legszívesebben a lábai elé borultam volna. Soha nem láttam még nála szebb embert az életemben. Kár, hogy reggelire megenne, és még csak meg se kottyanna neki.

Az olyan férfiak, mint ő, nem esnek szerelembe az olyan lányokkal, mint én, bárcsak... Megérezhette, hogy figyelem, mert felém fordította átható zöld tekintetét, mintha megérezné a belső vívódásomat.

A szeme végigfutott a testemen, mielőtt újra megállapodott volna az enyémen.

– Van valami a bögyödben, Vance?

Azta, majdnem bepisiltem.

Már lassan pénzt kellene kérnem tőle ezért. Egy lánynak csak véges mennyiségű fehérneműje van, mielőtt elfogyna.

– Nos?

Alig beszél, de a mondanivalója mindig célba ér. Azt hiszem, egyetlen kemény pillantása rosszabb, mint egy ordítás.

– Megyek vissza dolgozni, uram.

Ó, a francba, túl későn jutott eszembe az az „uras” dolog, ahogy kilőttem az iroda felé.

Hallottam a hangjának mély morajlását, ahogy tovább beszélt a férfiakhoz, mielőtt egy sor lábdobogás hallatszott volna, ahogy mindenki visszatér a műhelybe.

Nem telt bele sok idő, és kinyílt az ajtó, belépett pedig tudjuk, ki.

Dolgozom itt, szóval vidd a szexi szemeidet és a harapnivaló seggedet a folyosó végére, köszönöm szépen.

– Most min jár az agyad?

– Ööö... tessék?

Utálom ezt a hülye kontyot. Ha leengedve hordanám a hajam, el tudnék bújni mögé, de így, hogy hátra van fogva, láthatja az elpirulásomat.

– Már megint pirulsz. Idegesítelek vagy mi van?

Már azelőtt ráztam a fejem, hogy befejezte volna, és miért is? Épp akkor döbbentem rá, hogy egyáltalán nem tesz idegessé, sőt, ez az egész hely biztonságérzetet ad nekem. Kétségem sem volt felőle, hogy ez azért van, mert ő is itt van. Furcsa.

Vicces, eddig bele sem gondoltam, de apámon és Jaxsonon kívül ő volt az egyetlen férfi, akinek a közelében képes voltam időt tölteni anélkül, hogy rám tört volna a pánik.

A gondolattól elmosolyodtam; talán, csak talán, elindultam a gyógyulás útján.

***

CILL

***

Min mosolyog már megint? Azt hiszem, Jaxson selejtet sózott rám, egyszerűen nem jövök rá, mi a baja. Amikor nem úgy pirul, mint egy középkori szűzlány, akkor vagy beolvas valakinek, vagy minden ok nélkül vigyorog.

– Meg akarsz őríteni?

– Nem, uram... ööö... áh... nem.

Megint megrázta a fejét.

– Elkezdem majd strigulázni ezeket az „uramokat”, és később behajtom rajtad az árát. Szóval, kellett valami korábban?

– Nem... khm... nem, semmi.

Ez a csaj egy fura szerzet, a hangja meg most olyan volt, mintha fojtogatnák.

Hol a francban van Jaxson, szét fogom rúgni a seggét. A „kishúga” az őrületbe kerget, egész éjjel miatta nem aludtam, rajta agyaltam, mi a szar, ez nem az én stílusom.

Különben is, nincs időm valami kis hervadozó virágszálra, akinek többszörös személyiségzavara van, vagy mi a fene.

– Mi van közted és Jaxson között?

Igazán finom volt, Sterling, miért nem vonszolod egyből a barlangodba a hajánál fogva?

– Jaxson? Hogyhogy mi?

Jó, úgy tűnt, nem vette észre a hangomban rejlő dühös élt.

Az egyik oka annak, hogy egész éjjel fent voltam, az a kis jelenet volt, amit tegnap láttam kettejük között.

– Felejtsd el, a műhelyben vagyok. – Megfordultam és kimentem, mielőtt még nagyobb hülyét csináltam volna magamból.

Nem tudom, miért mászott így a bőröm alá, nem is az esetem. A szemén kívül semmi különös nincs rajta, a haját meg úgy hordja, mint egy vénkisasszony tanítónő. A ruhái mindenek, csak nem vonzóak, és ráadásul dilis is.

Nem egy túl csábító kombináció, szóval mi a fenéért ő az egyetlen dolog, amire gondolni tudok az elmúlt huszonnégy órában? Átkozott Jaxson!

Ahelyett, hogy a műhelybe mentem volna, úgy döntöttem, inkább motorozom egyet, hogy kiszellőztessem a fejem. Semmi értelme nem volt itt maradni a közelében, úgysem tudtam volna semmire sem koncentrálni.