Sokkos állapotban bámulom a két férfit, a pénzt a mellkasomhoz szorítva. – Mi… miről a fenéről beszélnek?!

– A kis pasid – mondja a kisebbik fickó gúnyosan, és félrelöki Dante Rossit, amikor az próbálna mellém állni. – Eladott téged Don Valentinnek az adóssága részeként.

– Micsoda?! – kiáltom, felpattanva a helyemről.

A kuplerájba?! Prostituáltként akarnak dolgoztatni?! Hátrahőkölök, a hátam a pultnak feszül. – Ez biztos valami tévedés… nem én vagyok az a lány…

– Dehogynem – mondja az első fickó, és megragadja a karomat. – Isadora Sterling? Igen, a pasid, Julian Vesper mutatott nekünk egy képet. Azonnal megismertünk, amint a színpadra léptél. – Most közelebb hajol, kéjvágyóan az arcomba bámulva. – Azt is tudjuk, hová jársz iskolába, és hol lakik a legjobb barátod – szóval meg se próbálj megszökni.

– Tessék – mondja a második fickó, és egy telefont nyom felém, amin már megy egy videó. Figyelmem azonnal a képernyőre tapad, mert felismerem a hangot.

Elakad a lélegzetem, felismerem: Julian Vesper az. Előrehajolok, bámulom a videót, amin Julian Vesper a kanapén ül.

Sír, egy fegyvert fognak rá, ő pedig könyörög az előtte álló két férfinak – azt mondja nekik, vegyenek el bármit, amit akarnak, csak adjanak neki több időt. A szemem tágra nyílik, amikor hallom a következő szavakat, amik elhagyják a száját, mert engem ajánl fel nekik.

Julian Vesper mindent elmond nekik: hogy sztriptíztáncosnő vagyok, és hol dolgozom. Amikor elárulja, mennyi pénzt hozok haza havonta, felhúzzák a szemöldöküket. Az egyik gengszter a képernyőn telefonál egyet – talán az adatokat ellenőrzi? Nem tudom.

A videóban Julian Vesper tovább fecseg, olyan információkat feltárva, amik velejéig megráznak. Julian Vesper vállalkozói ambíciói mind csak álca volt. Titokban a Malavitának könyvelt. De sikkasztott a Malavita pénzéből, azt hitte, kriptovalutát adhat-vehet anélkül, hogy észrevennék, a hasznot pedig megtarthatja magának!

Hirtelen minden értelmet nyer – miért ragaszkodott Julian Vesper ahhoz, hogy gyorsan új lakást keressünk, miért maradt állandóan bent, miért ivott többet, miért hagyta, hogy én keressem meg a pénzt az adóssága kifizetésére, miközben ő egész nap a házban ült a gépet bámulva…

– Ő… ő még szűz is! – botlik meg Julian Vesper nyelve a videóban, a szeme zavarodott. – Az többet ér majd, nem? Akár el is árverezhetik a szüzességét a legtöbbet kínálónak!

Elvörösödöm, és dühös fújtatás hagyja el az ajkamat, nemcsak azért, mert ez hazugság, hanem mert a pasim tényleg megpróbálja felturbózni az üzletet! Julian Vesper nemhogy nem küzd értem – még többet akar kicsikarni az üzletből azzal, hogy meggyőzi ezeket a maffiózókat: többet érek!

A videóban a gengszter leteszi a telefont, és bólint a fegyveresnek. Aztán mindhárman beleegyeznek az üzletbe.

Én – teljes egészében, örökre, azt tehetnek velem, amit akarnak – Julian Vesper adósságának feléért.

Elsápadok, mert Julian Vesper vagy pár ezer dollárért adott el, vagy sokkal, de sokkal nagyobb adóssága van, mint hittem.

– Elég volt – csattan fel előttem a kisebbik férfi, kitépve a telefont a kezemből, miközben a nagyfiú megragadja a vállamat. – Velünk jössz, szép lány. Ideje munkába állni.

– Vegye le rólam a kezét! – kiáltom, próbálok rúgkapálni, szabadulni – bármit. – A huszonegyedik században vagyunk! Nem vehetnek csak úgy lányokat a pasijuktól! Ez röhelyes…

Felsikítok, erősen tolom a mellkasát. A nagy darab férfi a kisebbikre néz, látva, hogy magamon kívül vagyok, és nem fogok békésen menni. – Hívd fel azt a szarkupacot.

Hirtelen Julian Vesper arcát látom a FaceTime-on.

– Julian Vesper! – kapok levegő után, amint az arca megjelenik a kijelzőn. – Mi… mi történik?! Mondd meg ezeknek, hogy engedjenek el! Én…

– Isadora – sóhajt Julian Vesper, de a hangjában lévő hitvány gúny elfojtja a szavamat. Megmerevedem, csak bámulom őt. – Mondtam, hogy nem kell a mocskos pénzed – de te ragaszkodtál hozzá. Magadnak ástad meg a sírt ezzel.

A vérem teljesen megfagy, még a félelem is kiszáll az ereimből. – Mondd meg nekik, hogy vegyék le rólam a kezüket, Julian Vesper – morgom, dühösen meredve rá. – Ha nem kell a mocskos pénzem, rendben, de egy árva centet sem fizetek többet a te mocskos adósságodba…

– Miért nem mész sírni annak a „régi barátodnak”, akinek állandóan e-mailezel – vág vissza Julian Vesper, a hangja undorító. – Ő majd kihúz a csávából, nem? – közelebb hajol a kamerához.

Az állam leesik, mert… mármint, annyit meséltem Julian Vespernek arról, mennyit jelent nekem a gyerekkori barátságom Cristianóval, mennyire hiányzik. De sosem hittem volna, hogy ezt így a pofámba vágja.

– Pont, ahogy gondoltam – mondja Julian Vesper, megforgatva a szemét. – Csak egy kurva vagy, Isadora. Mindig a gyerekkori szerelmed után áhítozol, hűségesebb vagy egy emlékhez, mint hozzám. Ha tényleg szeretnél, önként mennél ezekkel a fickókkal, hogy segíts kifizetni az adósságomat! Úgy látszik, az is csak hazugság volt. Mindig is tudtam, hogy egy lotyó vagy – hogy azért dolgozol abban a sztriptízbárban, mert szereted kielégíteni ezeket a söpredékeket…

– Fogd be a pofád, Julian Vesper! – csattanok fel, és meglepetésemre meg is teszi, csak bámul rám a képernyőn keresztül. Mert soha, de soha nem beszéltem vele így. – Cristiano legalább sosem bánt volna így velem. De meg fogsz fizetni ezért – sziszegem –, ha ez lesz az utolsó dolog is, amit teszek!

– Ja, ja – mondja a fickó, aki fog, és elránt a telefontól. – Elég volt – gyerünk, indulás.

A kisebbik fickó megszakítja a hívást, a nagy pedig rángatni kezd, de én rúgkapálok és kiabálok, követelve, hogy vegyék le rólam az átkozott kezüket.

Hirtelen egy pezsgősdugó pukkanása hallatszik, és felszisszenek, ahogy a pezsgő rám permetez, felülről csöpögve le.

A férfi, aki a karomat fogja, felordít és elenged, az arcát kezdi törölgetni, amibe egy sugárban ömlik a pezsgő…

– Ó, ezer bocsánat! – hallatszik Dante Rossi hangja. – Hogy történhetett ez?! Milyen ügyetlen vagyok!

De nincs időm Dante Rossira nézni, vagy megpróbálni megérteni a terelést, amit nekem csinált – mert a nagy darab férfi elengedte a karomat.

És én, az istenit, futni kezdek.