Eltűnök az éjszakában, közben egy hálát mormolva Dante Rossinak. Szorítom a pénzemet, és átvetem magam a bár hátulján lévő függönyön.

Mögöttem kiabálást hallok, és valami olyasmit, ami ökölcsapásnak tűnik a húsban…

Istenem, remélem, Dante Rossinak nem lesz baja…

De nincs időm miatta aggódni.

Újabb kiáltást hallok, amikor már a folyosó felénél járok, és hirtelen rájövök, hogy esélyem sincs bejutni az öltözőbe anélkül, hogy az a két szemét meglátna, ha üldözőbe vesznek. Ezért hirtelen döntést hozok, megragadom a ritkán használt szekrény kilincsét, amiről tudom, hogy ott van, feltépem és bevágódom rajta.

Hirtelen hangos dördülés hallatszik a klubban. DURR! DURR!

Elakad a lélegzetem, a fülemre tapasztom a tenyerem. Istenem, úgy hangzik, mintha tűzijátékot lőttek volna fel a klubban – vagy mintha lövések dördültek volna.

Sikoltozás tör ki a VIP-szobában, és az öltözőben is pánikba esnek a lányok, kiabálnak.

Felszisszenek, mélyebbre bújok a sötét szekrénybe, hallgatom a dübörgő lépteket, ahogy mindenki próbál kijutni a folyosón.

– Biztos az öltözőbe ment! – kiáltja egy mély hang közvetlenül a szekrényajtó előtt. Megharapom az ajkam, remény költözik belém, mert ez nagyon hasonlított a nagy darab fickó hangjára.

– Mi a faszt művelnek az én klubomban?!

A lélegzetem is bennakad. A reményem elszáll, mert ez Pietro, az üzletvezetőm – és pont a szekrényajtó előtt állt meg. – Takarodjanak innen! Ez egy tisztességes hely, nem jöhetnek ide és…

– Figyelj ide, te seggfej – morogja a nagy darab fickó. Nem bírom megállni, hogy ne lessek ki az ajtó résén. A nagy darab fickó a gallérjánál fogva ragadja meg Pietrót, megfeszítve a bicepszét, úgyhogy Pietro szinte az ökléről lóg, a lábaival a padlót kaparja.

– Itt azt csinálunk, amit akarunk, világos? – csattan fel a nagy brute, közel hajolva Pietro arcához, úgyhogy a nyála az arcára fröccsen.

Elsápadok, amikor a gengszter előhúz egy pisztolyt a zakója alól, és egyenesen Pietro fejéhez nyomja. – Most pedig – mondja veszélyesen halkan –, megmutatod, hová ment az a lány.

– Erre… – nyöszörgi Pietro, az arca vörös a félelemtől és a levegőhiánytól. – Megmutatom…

Magamban elátkozom Pietrót, amiért olyan áruló, mint Julian Vesper – bár őszintén szólva, egy pisztollyal a fejénél nem biztos, hogy ez teljesen igazságos.

A nagy darab leengedi Pietrót, és Pietro elindul előre, az öltöző felé vezetve őt.

Hirtelen felsikítok, felkapom a fejem, amint két újabb lövést hallok, és az ajtó feltárul.

A szemem tágra nyílik a terrortól, ahogy várom a brute-ot, vagy a kisebbik, tenyérbemászó barátját…

De ez a férfi – egyikük sem az. Sötét haja a szemébe hullik, és meglepetésemben elakad a szavam, amikor látom, hogy az ingét vér borítja.

– Gyerünk, Piccola – veti oda a férfi szárazon, benyúl a szekrénybe, megragadja a csuklómat, és kiránt a folyosóra.

Kifelé menet megbotlom valamiben, és azonnal tátva marad a szám, amikor megpillantok egy testet az öltöző ajtajában, a feje körül minden csupa vér…

Ebből a távolságból nem látom tisztán, de felszisszenek, mert esküdni mernék, hogy a nagy darab fickó az, aki üldözött.

De mielőtt közelebbről megnézhetném, a férfi kiegyenesít, aztán a válla a gyomromba ütközik, és már a levegőben is vagyok, a vállára kapva. Magasan tart, a combom alatt átkulcsolva a karját. Szorosan fog, miközben elindul vissza a klub felé.

– Engedjen le! – kiáltom, a hátát ütlegelve, ahogy csak tudom, miközben a kezem még mindig tele van a pénzemmel.

Csak frusztráltan megráz, próbál elhallgattatni és mozdulatlanságra bírni, miközben végigviharzik a klubon, ahol a vendégek és a táncosok kiabálva menekülnek az ajtók felé.

Velük együtt kiabálok én is, a szavaim elvegyülnek az övékkel, de ez a férfi teljesen figyelmen kívül hagy.

Kétségbeesetten kiáltozom, tovább ütve a férfi hátát – ki ez?! Annak a Malavita Donnak dolgozik, aki megvett – a bordélyba visz?!

Küszködöm és rúgkapálok, de teljesen megmerevedem a sokktól, amikor a férfi a tenyerével egy hatalmasat csap a majdnem teljesen meztelen fenekemre. – Maradj veszteg, Piccola – utasít nevetve, a hangja fagyos. – Ezt sokkal nehezebbé teszed, mint amilyen lehetne.

Még mindig tátott szájjal bámulok a döbbenettől, miközben kivisz a főbejáraton.

Mindkét irányba elfordítom a fejem, próbálom látni, hová visz, és egy fekete SUV farol le közvetlenül a klub előtt. A férfi, aki cipel, nem lassít, megkerüli az autót, feltépi a hátsó ajtót, és egyszerűen behajít a kocsiba.

Bevágja mögöttem az ajtót, én pedig zihálok, a fejem zsong a szorongástól. De újra elakad a lélegzetem, amikor valaki megköszörüli a torkát. A kocsi ajtajának feszülök, amikor rájövök, hogy már ül valaki a hátsó ülés sötétjében.

Megmerevedem, a szemem a figurát fürkészi, aki éppúgy ember, mint ragadozó. Széles vállú, látszólagos könnyedséggel terpeszkedik el a szemközti ülésen, magas testét csupa izom borítja, minden porcikájából hatalom árad.

Bár a sötétben ül, egy fénysugár végigfut az arcán, feltárva azokat a kék szemeket, amiket már ismerek…

Az állam leesik, amikor rájövök, hogy… hogy ez a Malavita Sovrano.

Ki… ki ez a férfi? Miért vagyok az autójában? Mert… a Malavita Sovrano nem ugyanaz, mint Don Valenti, akihez most már elvileg tartozom – sőt, hírhedt riválisok. Akkor miért…

Hirtelen összerezzenek, amikor az első utasoldali ajtó feltárul, és a férfi, aki cipelt, beugrik.

– Tűnés innen, az istenit! – kiáltja. – Nyomjad neki, Finnian Sullivan!

A fejem a sofőr felé rándul – ő lenne Finnian Sullivan? –, aki bólint és a gázba tapos, az autó pedig kitép a klub elől.

Remegni kezdek, a kinti hidegtől és a félelemtől is…

Kik ezek az emberek?

Mit akarnak tőlem?

Arra fognak kényszeríteni, hogy…

– Nos, Piccola – szólal meg az autó másik oldalán ülő férfi, tekintetemet azonnal magára vonva. Különös hangsúlyt ad a művésznevemnek, mintha tudná, hogy nem az igazi. – Bizony isten, szép kis kalamajkát okoztál nekem ma este. Muszáj lesz…

De a szavait egy hatalmas csattanás és a sikolyom szakítja félbe, amint az autó hátsó ablaka ripityára törik, és lövések zaja hasít a levegőbe.