Sloane:

A vendégeink ránk mosolyogtak, volt, aki ujjongott, mások pedig italra és egy kis „beszélgetésre” invitáltak minket, ahogy elhaladtunk mellettük.

– Sloane! – szólt rám Sienna, teljesen meglepve engem. Ránéztem, ő pedig a sajátjai közé fogta a kezeimet, majd gyengéden megszorította őket. Tudtam, hogy ezt a nyilvánosság miatt csinálja, különösen azért, mert most mindenki figyelmének középpontjában álltunk.

Már jó ideje kimondtuk az esküinket, és tudtam, hogy csak perceim vannak hátra, mielőtt megparancsolják, hogy induljunk a hálószobába. Ez pedig olyasmi volt, amitől épp annyira rettegtem, mint amennyire féltem is.

– Nem láttalak a ceremónia előtt, sajnálom – mondtam, igyekezve a tőlem telhető legjobban hazudni. Sienna elmosolyodott, mosolya egyszerre volt ragyogó és álnok, és esküdni mertem volna, hogy Varkas és ő egy pillantást is váltottak, mielőtt felém fordult volna.

– Nem, nem, ne sajnáld – mondta, ismét gyengéden megszorítva a kezemet. – Fogalmad sincs, mennyire örülök neked.

– Látszik is rajtad – mondtam, és kissé összerezzentem, amikor Varkas a derekamra csúsztatta a kezét, átadva ezzel a néma figyelmeztetését, hogy fejezzem be a szarkazmust. Egy másodpercre a lábam elé néztem, mielőtt mély lélegzetet vettem, hiszen tudtam, hogy ma este nemcsak én vagyok a figyelem középpontjában, de abban is biztos voltam, hogy mindenki a hibámat lesi.

– Feltételezem, megzavartam a hölgyeket? – kérdezte rám mosolyogva, a tekintetével továbbra is némán figyelmeztetve, hogy ne tegyek rá megjegyzést.

– Egyáltalán nem, Alfa – mondta a lány, a lába elé nézve és egy gyors bólintást adva neki, mielőtt a legragyogóbb mosolyával pillantott volna fel rá. – Épp csak jöttem, hogy gratuláljak kettőtöknek.

Fájt a mellkasom, és a levegő sűrűvé vált körülöttem, de volt annyi eszem, hogy ne reagáljak. Egy pillanatra ökölbe szorítottam a kezem, mielőtt arra kényszerítettem magam, hogy ellazítsam, miközben Varkasra néztem, akinek a tekintete az enyémre szegeződött.

– Valóban szerencsés vagyok, hogy sikerült elnyernem közülük a leggyönyörűbb nőt – mondta, a Vének felé biccentve, akik figyeltek minket, én pedig rámosolyogtam, ahogy az ujját az állam alá helyezte. Egy lágy csókkal tapasztotta ajkait az enyémre, mielőtt elhúzódott, és a homlokát az enyémnek támasztotta.

– Feltételezem, hogy önök ketten lassan visszavonulnak az estére? – kérdezte Jordana Vén, közeledve felénk. – Tudják, mit kell tenniük, és minél gyorsabb, annál jobb a folyamat.

– Vendégeink vannak, Alfa Nagyúr – próbáltam győzködni őt, annyira késleltetve a dolgokat, amennyire csak tudtam. A legutolsó dolog, amit akartam, hogy ilyen legyen az első alkalmam. Tudtam, hogy nem lenne szabad a Nagyúrhoz beszélnem anélkül, hogy megszólítana, de ez már túlment azon, amit ténylegesen el tudtam viselni.

– Azt hiszem, mindannyian nagyon is jól tudják, minek kell történnie, és hamarosan ők is elvonulnak, Sloane – mondta Jordana Vén, rám nézve. – Most megvan a választási lehetősége: kiválaszthatja a Vének közül ötöt, valamint az édesanyáikat, hogy bent legyenek a szobában…

– Micsoda? – kérdezte Varkas értetlenül összeráncolva a homlokát.

– Tudja, hagyomány nálunk, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy önök ketten párosodtak. Ezért megvan a szabad választása. Általában a női Vének lennének jelen, de figyelembe véve, hogy mi nők ötnél többen vagyunk, jogában áll választani.

– Bizonyára nincs szükségünk arra, hogy bárki is felügyeljen ránk, miközben párosodunk – mondta Varkas a nő felé rázva a fejét. Anyja, Mariya, ránézett, megcsóválta a fejét a fia láttán, ő pedig elkapta róla a tekintetét, mielőtt Jordana Vén felé fordult volna.

– Úgy hiszem, ha ez kényelmesebb lenne a Lunának… – szólalt meg Alfa Nagyúr Malakor felénk sétálva. – Lehetünk annyira méltányosak, hogy felajánljuk: legalább bizonyítékot mutatnak nekünk arról, hogy végbement. Azt hiszem, ez egy igazságos egyezség lenne, ha magánéletet kívánnak.

– Ez nem…

– A mi időnk már más, mint az övék, és ahogy oly sok minden megváltozott, azt hiszem, ezt is lehet módosítani – mondta Sloane-ra nézve. A lány a lába elé nézett, ő pedig megköszörülte a torkát. – Mit kíván? Magánéletet, vagy szeretnék az Alfájával kiválasztani a nőket, akik elkísérik a hálószobába?

Egy pillanatra nyeltem egyet, ahogy Varkasra néztem, majd megráztam a fejem. Anyám szúrós tekintettel nézett rám, sürgetve, hogy válaszoljak, én pedig elpirultam.

– Magánéletet kívánnék, Alfa Nagyúr – mondtam, mire ő bólintott.

– Akkor megkapja – mondta, mindkettőnkre nézve. – Egy órájuk van.

– Egy óra? – kérdezte Varkas, mire a férfi felvonta a szemöldökét.

– Különben felügyelőket kapnak – felelte, hátralépve egyet a bár felé. – Ötvenkilenc percük maradt…

Varkas átkarolta a derekamat, a szoba felé húzva engem, én pedig még egyszer utoljára rápillantottam az anyámra, nézve, ahogy dühösen mered rám, nehogy hibázzak. Az ő fejében most nem voltam több, mint egy lány, aki elhozza nekik a békét.

Varkas belökött a szobába, abban a pillanatban, hogy beléptünk, és kellett egy másodperc, mire visszanyertem az egyensúlyomat, mielőtt felé fordultam volna. Tekintetünk egy pillanatra találkozott, majd előrehajolt, hogy megcsókoljon.

Hátráltam egy lépést, összerezzenve, ő pedig felkacagott, és a fejét rázta felém.

– Kétlem, hogy akarnád, hogy a Vének nézzenek minket – jelentette ki, amitől hevesen verni kezdett a szívem. Megcsókolta a nyakam, és akarva-akaratlanul egy másodpercre összerezzentem, mire ő összehúzta a szemöldökét, és dühösen nézett rám.

– Mi a problémád, ómega? – kérdezte átható pillantással. – Mert azt hiszem, az időnk fogy, a te gyerekes viselkedésed pedig nem fog elvezetni minket sehová…