FURA belegondolni, hogy alig néhány hónappal ezelőtt a legnagyobb gondom az volt, mikor kapom meg végre a farkasomat. Mikor leszek elég nagy ahhoz, hogy csatlakozhassak a család titkos vacsora melletti beszélgetéseihez? Mikor leszek elég érett, hogy elkísérjem a bátyámat és a nővéreimet vadászni, edzeni és játszani az erdőbe? Ez most olyan nevetségesnek tűnik. Belegondolni, hogy régen mindent olyan igazságtalannak éreztem.

Most csak azokat a napokat kívánom vissza. Bárcsak itt lennének, gúnyolódnának rajtam, nevetnének rajtam, mert Apa megint nem engedett el vadászni velük. Bárcsak anyám itt lenne, simogatná a hajamat, mondaná, hogy nekem van a legszebb és legselymesebb hajam – még ha tudtam is, hogy hazudik –, és azt mondaná, hogy minden rendben lesz.

De a kívánságok csak ábrándok. Álmok, amikbe akkor menekülsz, amikor az életed kezd kisiklani. A kívánságok csak tündérmesék.

És nekem nem adatik meg az ilyen tündérmesék luxusa.

– Mit értesz ez alatt? – sziszegtem a nagynénémnek, dühösen meredve rá onnan, ahol álltam. Ez már túl sok volt. A képek, az emlékek, a rémálmok, amik még nappal is kísértenek. Ez az egész egy tragédia volt számomra. Még mindig az. El sem tudom hinni, és nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ez a nő, a nagynéném, Rowena – bármilyen furcsa és különc is legyen – visszavisz abba az éjszakába, amikor mindent elvesztettem.

– Lyra, figyelj rám...

– Nem, te figyelj! – kiáltottam. A kezem remegett az oldalam mellett. – Tudsz te erről bármit is?

Elhallgatott.

Felnevettem. – Persze, hogy tudsz. Nézd ezeket! – Rúgtam bele az asztalba, ahol azokat a képeket mutatta az úgynevezett Hold-Ragadozó falkáról. – Ismered őket. Nagyon is jól! De miért hoztál ide? Miért hívtál ide, mondtad, hogy jöjjek, amikor tudtad, hogy a falka, amelyik hidegvérrel kiirtotta a családomat, itt van?

– Nem kellett volna ilyen hamar találkoznod velük. – Rowena nagynéni összeszorította a fogát. – Hiba volt.

– Ó, szóval találkoznom kellene velük, csak nem ilyen hamar? Mondd csak, nagynéni, mikor kellett volna találkoznom velük?

– Nézd, Lyra, nem úgy értettem. Úgy értettem, hogy először el akartam neked mondani mindezt, hogy tudd, mire számíthatsz...

– És mire! – üvöltöttem a frusztrációtól. Akadozott a légzésem. Viszketett a tenyerem, hogy felkapjak valamit, és a falhoz vágjam. – Mit vársz, mit tegyek, mi? Ők voltak a szüleim gyilkosai! Én meg itt vagyok, és képtelen vagyok bármit is tenni. Ez a falka tönkretette az életemet, én meg úgy féltem tőlük ott az erdőben!

Rowena nagynéni próbált megnyugtatni. Odahúzott nekem egy széket, leült az asztal túloldalára. Nyugodtan becsukta a könyvet. Az asszony, aki kiköpött mása volt anyámnak, gyengéden elmosolyodott, úgy festett, mint egy gondoskodó és szerető nagynéni. Megnyalta az ajkát. – Sajnálom – mondta halkan. – Sajnálom, hogy így kellett megtudnod.

A beletörődésétől remegve vettem egy levegőt. A szívem kalapált a mellkasomban, küzdve a levegőért, hogy lélegezni tudjak. De a tudat, hogy a családom gyilkosai ott vannak, az erdőben ólálkodnak alig néhány mérföldre onnan, ahol állok, megfagyasztotta az oxigént a tüdőmben.

– Kérlek, ülj le, Lyra! Hadd magyarázzam meg – könyörgött. – Kérlek.

Kihúztam a széket és leültem.

– Igen, tudok a Hold-Ragadozó falkáról. És igen, tudom, hogy el kellett volna mondanom, mielőtt idejössz. De azt hittem, nem jössz el, ha tudod – nézett rám szomorúan. – Én pedig nem akarom, hogy egyedül élj, család nélkül bolyongva a világban.

– Ne sajnálj! – köptem oda. – Hol voltál egész életemben? Azt sem tudtam, ki vagy. Azt sem tudtam, hogy egyáltalán van nagynéném.

Egy pillanatra lehunyta a szemét, kezei ökölbe szorultak az asztalon. – Tudod, mi történt. Akkor nem lehettem az életed része, de most az akarok lenni. Én vagyok az egyetlen, aki maradt neked.

És ez igaz volt. Ő volt az egyetlenem. Bármilyen hasonlóság azzal, amim egykor volt – az anyámmal. Nincsenek rokonaim, legalábbis olyanok, akiket érdekelnék annyira, hogy keressenek, és igaza volt: nem akarok egyedül élni.

Részben ezért is döntöttem úgy, hogy eljövök.

– Akkor miért nem szóltál a falkáról?

– Mert nem jöttél volna el, ugye?

– Persze, hogy nem.

Elmosolyodott. A keze utánam nyúlt. – Sajnálom, hogy így kellett megtudnod. Hidd el, nem állt szándékomban így megbántani.

– Honnan tudtad, hogy ők voltak? – kérdeztem. Hagytam, hogy simogassa a kezemet, úgy téve, mintha az anyámé lenne az övé helyett. Tudom, hogy szomorú, de nem tudtam elhessegetni a gondolatot, hogy bár anyám halott, még mindig itt van velem, védelmez, és valami érdemesebb felé terel.

Rowena nagynéni felsóhajtott. – Csak ők lehettek.

– Nem vádolhatsz meg csak úgy egy egész falkát – vitatkoztam. Elrántottam a kezemet, és láttam, hogy ez egy kicsit megbántotta.

– Beszélnek róla, suttognak a családod meggyilkolásáról. A falkák készülődnek, védelmet építenek az ellenség ellen. Mindenki felbolydult. A pletykák szerint vannak falkák, amelyek mindenkit térdre akarnak kényszeríteni, hogy ők legyenek az egyedüli uralkodók. Azon az éjszakán a Hold-Ragadozó falkát látták a házatok körül. Ott ólálkodtak a sötétben, figyeltek, és elhagyták a gyilkosság helyszínét.

Nyeltem egyet. A kezem újra remegni kezdett. Minden elhomályosult. Ha ez igaz, akkor épp most találkoztam a családom gyilkosával.

Viktor Mordrake. A farkas, aki megvédett a saját falkájától az erdőben, annak a falkának az Alfája volt, amely megtámadta az egész családomat.

– Miért mi? – töröltem meg remegő kézzel az arcomat. – Miért a családom? Miért nem valaki más? Rengeteg vérfarkas él a környéken. Miért pont mi?

– Nem tudom – rázta meg a fejét. – Fogalmam sincs, miért. Egyesek szerint véletlen támadás volt. Mások azt mondják, azért, mert az apád nagyon fontos ember volt. Nagy tiszteletnek örvendő vérfarkascsaládból származott, és a minisztériumban dolgozott. Ő volt az egyik olyan ember, akinek megvolt a hatalma ahhoz, hogy megbuktasson bármelyik Alfát, aki megszegi a törvényt, szabályozva a természetfeletti világ és az emberek együttélését.

– Nem lehet – nem voltam hajlandó elhinni, hogy ez az egyetlen ok. – Ennek semmi értelme. Miért ölték volna meg akkor az egész családomat?

– Ilyen könyörtelenek. Nem érdekli őket, kit ölnek meg. Viktor Mordrake-nek csak a rossz hírét ismerik. Vérszomjas. Egy zsarnok. Megöl bárkit, aki az útjába áll, és éhezik a hatalomra. Évek óta mindenki próbálja megszelídíteni ezt a falkát, de hiába. Nagyon fiatalon lett Alfa, egy olyan okból, amitől még egy felnőtt férfi is beleremeg a félelembe.

– Miért?

– Megölte az előző Alfát.

– Ki volt az?

– A saját apja.

„Ő őrült” – gondoltam jeges rémülettel. Patakokban folyt a verejték a homlokomon, annak ellenére, hogy a kinti sűrű köd hidegétől minden szőr felállt a hátamon.

Megmarkoltam az asztal szélét. – Hol élnek?

– Egy közeli kis szigeten laknak – mondta Rowena nagynéni. – Ezért mondtam, hogy nem kellett volna ilyen hamar találkoznod velük. Ritka, hogy szigetet váltanak és az erdőben kószálnak.

– De ez az ő területük?

– Igen. Sokat birtokolnak. Néhány évvel ezelőtt Viktornak sikerült megbuktatnia az itteni falka Alfáját. Leginkább csak az erdőt járja, ezért az embereknek nincs vele bajuk. A falka maradéka pedig hűséget esküdött neki.

– Ez rengeteg információ – csak ennyit tudtam mondani. Felálltam a székről, és bizonytalan léptekkel a szobám felé indultam.

– Lyra! – szólt utánam Rowena nagynéni. Megálltam és visszanéztem. – Ne csinálj semmi butaságot! Amikor úgy döntöttél, hogy eljössz, boldog voltam. És nem gondoltam, hogy valaha is keresztezitek egymás útját. Úgy terveztem, ma este mondom el, az első közös vacsoránkon, de a tervek nem mindig válnak be, ugye?

Csak elmosolyodtam.

– Amikor meg akartak támadni – folytatta Rowena nagynéni. Megtorpantam. – Miért állt Viktor Mordrake előtted?

Összeráncoltam a szemöldököm, halványan próbálva felidézni a történteket. Csak arra a részre emlékeztem, amikor elhatalmasodott rajtam a halálfélelem. A legrosszabb rémálmom vált valóra: tehetetlenül nézni, ahogy egy farkasfalka széttép és felfal. Biztosan valami baj van velem, ha könnyen elhittem, hogy Viktor Mordrake valójában megpróbált megvédeni.

– Nem tudom – mondtam őszintén. – Már semmit sem tudok.