– Sajnálom. – Ki kellett jutnom. – Nem tudom, mit keresek itt. Nem szabadna itt lennem.

Beledobtam a sorszámomat a szemetesbe, és az ajtóhoz futottam.

Kint, ahogy a kórház ajtói bezárultak mögöttem, lehunytam a szemem, és végre hagytam, hogy újra levegőt vegyek.

Most már valamilyen szinte spirituális kötelék fűzött a babámhoz. Éreztem a jelenlétét, amint növekszik bennem. Tudatosan elvágni ezt a kapcsolatot most... nem tudnék felépülni belőle.

Nem, soha nem mennék abortuszra. Nem tudnék.

De voltak más dolgok is, amiket tehettem. Amikor Margot a lehetőségekről beszélt, az egyik az örökbeadás volt. Az örökbeadással lenne időm átgondolni, és megkeresni a megfelelő családot a babámnak. Semmit nem kell most azonnal eldöntenem.

A légzésem könnyebbé vált.

Ezután megnyitottam egy üzenetet Dominicnak. Még mindig nem válaszolt az előző estére. Tudtam, hogy nem is fog, de mégis, megérdemelte, hogy tudja, mit döntöttem.

Beírtam: Megtartom a babát.

Elküldtem, mielőtt megbánhattam volna, és kikapcsoltam a telefonom képernyőjét.

A telefon azonnal rezegni kezdett a kezemben.

Dominic volt az.

Ez állt benne: Gyere át a szobámba, amint tudsz. Beszéljünk.

Remény csillant a szívemben, amikor Dominic beengedett a kollégiumi szobájába. Elkerültem, hogy az ágyra nézzek, a tegnap esti fájdalom még mindig élt bennem. Ehelyett rajta tartottam a szemem.

Bezárta az ajtót és velem szembe fordult, de a tekintete elkerült. A plafont nézte, majd a padlót, de soha nem engem.

Mégis, még ezzel a sunyi tekintettel is, az, hogy egyáltalán meghívott ide, pozitív lépésnek tűnt. Ez adott bátorságot ahhoz, hogy megkérdezzem: – Ez azt jelenti, hogy segítesz a babánkkal?

Éleset rándult a lélegzete. Hangja éles volt, mint egy tőr, amikor visszakérdezett: – Honnan vagy olyan biztos benne, hogy az enyém?

Megdermedtem, ahogy elhomályosult körülöttem a világ. Csak őt láttam, és azt, ahogy végre rám nézett, mintha egy kártevő lennék, akitől meg kell szabadulni.

– Hogy kérdezhetsz tőlem ilyet? – suttogtam, elveszítve minden erőmet a hangomból. Úgy éreztem, a lábam is hamarosan felmondja a szolgálatot.

Összefonta a karját a mellkasa előtt, a könyökét markolva. – Csak vetesd el, Evangeline. Elég fiatal vagy a gyors felépüléshez. Olyan lesz, mintha meg sem történt volna. Aztán később szülhetsz olyan gyerekeket, akiket tényleg akarsz.

– Nem – mondtam. – Megpróbáltam. É-én nem tudom.

Arcára undor ült, pont úgy festett, mint előző este, amikor kidobott ugyanebből a szobából. Ösztönösen hátráltam egy fél lépést.

Követelet. – Nem tudod, vagy nem akarod?

Nem válaszoltam, és ez úgy tűnt, megerősíti a legrosszabb feltételezéseit.

– Nem kényszerítettelek a szexre – mondta halk, már-már ragadozó hangon. – Te könyörögtél érte. És most mi van? Rám akarod ezt hárítani?

Szétnyitotta a karját és az oldala mellett tartotta, megfeszülve, mint az íjhúr, a kezei karmokká görbültek.

– Mit akarsz tőlem, Evangeline? Meg akarsz zsarolni? Pénzt akarsz az abortuszra?

– N-nem, én... –

– Van fogalmad róla, mi történne, ha ez kitudódna? Velem? Veled? Ha a bátyád megtudná, gyűlölne téged. Ha a pomponlányok megtudnák, kivágnának a csapatból.

Alig kaptam levegőt a düh től, a félelemtől és a szívfájdalomtól, ami fojtogatta a torkomat. Hogyhogy sosem vettem észre, hogy Dominic ennyire tele van keserű gyűlölettel?

Hogy gondolhatott rólam ilyen keveset, hogy megpróbálnám megzsarolni? Miért hangzott ez úgy, mintha ő próbálna megzsarolni engem?

A babám jobbat érdemelt ennél. Nála.

– Nem k-kell aggódnod – mondtam, a hangom csak egyszer bicsaklott meg. – Egyedül fogok gondoskodni a babáról. Nem kell részt venned benne. Nem fogunk zavarni.

Közelebb lépett hozzám, nekem pedig elfogyott a helyem a hátráláshoz. Minden porcikája, a testtartása és a szavai fenyegetésnek tűntek.

– Mégis meg fogod tartani? – köpte ki a szavakat.

Bólintottam.

– Te! Szemtelen kis szajha!

Figyelmeztetés nélkül rám rontott, és a földre vágott. Csak a pólóm elejébe markoló keze mentette meg a fejemet attól, hogy a padlónak csapódjon.

Fölém guggolt, a lábai a csípőm két oldalán. Megrántott a pólómnál fogva, amíg az arca közvetlenül az enyém elé nem került.

– Csak a spermámat akartad ellopni, nem igaz? – ordította. A szeme vad volt és veszélyes. Még sosem láttam senkit ennyire dühösnek.

A csuklóját kapartam, próbálva lazítani a szorításán. Csak még erősebben markolt, lyukakat tépve a pólómba.

– Egy Alfa fiára pályáztál, mi? Bármelyik megtette volna, csak hogy beléd basszon egy kölyköt. Aztán bezsebelnéd a jutalmat, mi? Garantált pénz és dicsőség, mert csapdába ejtettél az átkozott méheddel!

Annyira dühös volt, hogy fél szemmel azt vártam, bármelyik pillanatban átalakul farkassá.

A saját farkasom még nem jelent meg nekem, de éreztem a torkomban lévő halk szűkölésében.

A kezeimet a csuklójáról a derekamra csúsztattam, hogy elfedjem a hasamat. Vissza akartam vágni, de nem kockáztathattam. Nem sok mindent tehettem így, de mindent megadtam volna, hogy megvédjem a babámat.

– Nem érdemled meg, hogy az én véremet hordozd! – üvöltötte az arcomba.

Hirtelen éles, zsigeri gyűlölet támadt bennem ez iránt a férfi iránt. Azt hittem, ismertem már a gyűlöletet, de az semmi sem volt ehhez képest.

Hogy mert Dominic megfenyegetni? Sőt, hogy mert a gyermekemre törni?

Elengedte a pólómat, a hátam a padlónak csapódott. A kezei helyette a vállamat találták meg. Ujjai mélyen a bőrömbe vájtak.

A hasamat szorongatva lehunytam a szemem.

– Tűnj el mellőle! – ordította egy vad hang az ajtóból.

Egy pillanat alatt lerántották rólam Dominicot, és a falnak vágták. Az íróasztalára esett, majd a padlóra gurult.

Egy pár erős kar fonódott körém, és a padlóról menyasszonyi fogásban felemelt. Egy izmos mellkashoz szorultam, és felnéztem a megmentőm átható szemeibe.

Killian.

Pislogtam, de nem tűnt el. Valóban itt volt.

Nem értettem. Zárkózott volt, hideg, mint egy jéghegy, és távolságtartó. Mégis itt termett, pont időben, mintha csak álmodtam volna.

A földön Dominic megmozdult, nyögve.

Ránézve Killian mélyen felmordult a torkában. Éreztem a vibrálást, ahol a kezem a mellkasának feszült. Killian közelebb vont magához. Gyengéden ringatta a testemet, mintha valami drága kincs lennék.

Valaki törékeny.

Elpillantottam a válla felett az ajtóra. Olyan erővel rúgták be, hogy a fa szilánkosra tört. Darabjai ott hevertek a padlón.

Killiannek őrjöngenie kellett, hogy ilyen kárt okozzon. Mi válthatta ki belőle, hogy ilyen mértékben használja a vérfarkas erejét?

Azonnal olyan gyorsan kifutott a vér az arcomból, hogy megszédültem.

Dominic ordított. Nem érdemled meg, hogy az én véremet hordozd!

Vajon mennyit hallott ebből Killian?