– Vivienne, mi a faszt csináltál a kocsimmal? – hördült fel. – Mi a pokolért tennél ilyet a kicsikémmel?

Felhorkantottam a szavain. Tényleg kicsikémnek nevezte a kocsiját? Azt hiszem, én is így tennék, tekintve, milyen rohadt drága.

Az arca halálosan komollyá vált, és hatalmas megvetés ült ki rá. – Nem tudom, mi a fenéért nevetsz, mert ez egyáltalán nem vicces. – A mellkasomhoz kaptam, mintha a szavai fájdalmat okoztak volna.

– Aww, bárcsak mondhatnám, hogy sajnálom. De te is, és én is tudjuk, hogy csak hazudnék. Nem kell olyan szomorú kis szarnak lenned; nem mintha te nem szórakoztál volna tegnap, amikor majdnem elütöttél.

– Baszd meg, Vivienne!

– Nem végzek jótékonysági munkát, és a nevem Vivi. – Nem tudom, miért hív folyamatosan Vivienne-nek; tudja jól, hogy nem szeretem, ha a teljes nevemen szólítanak, de csak azért is így csinálja, hogy bosszantson.

– Nagyon vissza fogom ezt kapni, Vivienne! Csak várj! – Felém hajolt, és a puha ajkai a fülemet súrolták. – Csak várj, és meglátod, hercegnő.

Néztünk egymásra, egyikünk sem volt hajlandó meghátrálni. – Kíváncsian várom – vágtam vissza.

– Én is így tervezem. – Ezt mondta, mielőtt odasétált volna a kocsijához, és elhajtott.

Oké! Ez azért durva volt.

Próbáltam nem gondolni a fenyegetésére, amíg arra vártam, hogy Lo végezzen. Amint kilépett az iskolából, beültem a kocsiba, és egy szót sem szóltam. Elindultunk a házam felé; Lo a buliról karattyolt, miközben én alig, vagy egyáltalán nem is figyeltem a szavaira, elmerülve a saját gondolataimban.

Ahogy hazaértem, anyám elküldött a boltba, amíg ő elment Arlóért az iskolába. Végigsétáltam a Savor & Select sorain. Már összeszedtem a szükséges dolgokat: tojást, tejet, szalonnát, üdítőt és így tovább. A rágcsálnivalók sora felé vettem az irányt egy kis Pringlesért.

Épp amikor feladtam volna, megtaláltam a rejtett kincset az egyik legfelső polcon.

Jeez!...

Észrevettem, hogy már csak egyetlen darab maradt, úgyhogy oda is siettem. Lábujjhegyre álltam, hogy elérjem, és ekkor láttam meg, hogy valaki más keze is érte nyúl.

A kezem a másik emberéhez ért. Felnéztem a magas alakra, és elhúztam a szám.

Roman.

– Én voltam itt előbb; add ide! – mondtam a mellkasom előtt összefont karokkal.

– Bárcsak megtehetném, de ahogy mondani szokták: aki kapja, marja, a vesztes meg nyalja – válaszolta gúnyos hangon.

– Nincs valahol egy golyó, ami elé esetleg, nem is tudom… beugorhatnál? – vágtam vissza. – Nem is szereted.

– Ne légy keserű, amore, legyél inkább jobb. És befejezhetnéd ezt a megszállottságot irántam. Értem én, jóképű vagyok.

– Szívesen megnézném a dolgokat a te szemszögedből, de nem tudom olyan mélyen feldugni a fejem a saját seggembe. – Forgattam a szememet.

– Csak forgasd a szemed; talán találsz ott hátul egy agyat.

Sóhajtottam egyet. – Csak add vissza, Roman.

– Hmm… NEM! – Rázta a fejét, majd elsétált.

– Uram, adj nekem türelmet, mert ha erőt adsz, óvadékra is szükségem lesz – suttogtam magamnak, ahogy néztem, hogyan sétál el. Visszafordult, kacsintott egyet, majd a kasszák felé indult.

Nem volt más választásom, mint venni egy zacskó chipset a fizetés előtt. Hazaérve kipakoltam a bevásárlást, és mindent a helyére tettem. Anya és Arlo már otthon voltak. Bementem a szobámba, és elővettem a házimat. Leültem az ágyra megcsinálni, miközben hiphop zene bömbölt a mini hangszórómból.

♤♤♤♤

– Vivienne Vance, hányszor kell még megbeszélnünk ezt az elbambulós problémádat? – pimaszkodott Lyra.

– Nagyon sajnálom, sötét királynőm. – Lyra megforgatta a szemét, Lo pedig csak nevetett.

Jelenleg mindhárman ebédelünk, mert mindnyájunknak lyukasórája van.

– Szóval mind benne vagytok a mai filmezésben? – kérdezte Lyra.

– Aha, nálad jó lesz – mondtam Lónak, miközben egy kanálnyi pudingot tömtem a számba.

– Igen. Ja, és Brooks is jön, de nem tudom, kit hoz magával.

– Azt hiszem, nekem épp elég volt Romanből; csak intézd el, hogy ő ne jöjjön.

– Megkérdezem Brookstól, és majd szólok – válaszolta Lo.

Folytattuk az ebédet, és beavattam a lányokat abba, ami tegnap történt.

Suli után lezuhanyoztam és átöltöztem, mielőtt átmentem volna Lóékhoz. Odasétáltam a bejárati ajtóhoz, és megnyomtam a csengőt. Néhány perccel később Lo ajtót nyitott, és szinte azonnal megölelt.

– Tudod, be is jöhetnél ahelyett, hogy csöngetsz – mondta.

– És rátok nyissak, miközben Brooksszal meztelenül vagytok? Soha többé nem akarom átélni azt a horrort.

Nevetésben tört ki. – Komikus volt; az arckifejezésed mindent megért.

– Tényleg, te csak nevetsz rajta? Egy kis figyelmeztetés jobb lett volna.

– Tudom, bocs. Gyere be, Lyra már vár.

Beléptem a házba, Lo a nyomomban, és mindketten a nappaliba mentünk, ahol Lyra épp egy szalámis pizzát majszolt, miközben a telefonját nyomkodta.

– Ahol kaja van, ott megtalálod Lyrát.

– Mit mondhatnék, Vivi? Halálosan szeretem az ételeket. – Tovább tömte magába a pizzát.

– Kíváncsi lennék, hova fér el az a sok minden – kérdezte Lo. Lyra volt a csapat haspókja, mégis ő volt a legapróbb; megehetett volna egy egész zebrát, és akkor sem hízott volna egy dekát sem, ráadásul nem is edzett.

Én még csak enni sem tudok anélkül, hogy fel ne szednék néhány kilót.

– Mit mondhatnék? Istennői testem van – pimaszkodott Lyra játékosan, és közben felnevetett. Mindketten csatlakoztunk a nevetéséhez, és leültünk a fotelba.

– Na, mit nézünk? – kérdeztem kíváncsian.

– Nem tudom, miért nem görgettek Lyrával a Netflixen, hátha találtok valami szórakoztatót, amíg én csinálok nekünk pattogatott kukoricát? – Lo felállt, és kiment a konyhába.

Elvettem a távirányítót, és bekapcsoltam a Netflixet. Végigpörgettünk egy csomó filmet, és végül egy kalandvígjáték, a Dzsungeltúra mellett döntöttünk. Megállítottam a filmet, és vártam, hogy Lo visszatérjen a popcornnal.

– Brooks nem tud jönni; az edző arra kérte őket, hogy gyakoroljanak még egy kicsit, mivel a következő meccsük jövő szombaton lesz – mondta Lo, miközben belépett a nappaliba, egyik kezében egy tál popcornnal, a másikban a telefonjával.

– Akkor úgy néz ki, csak mi csajok leszünk – szólalt meg Lyra, és felállt, hogy elvegye a tál popcornt.

– Úgy tűnik. –