– Nem mehetek hozzá, Declan.

A szavak élesebben hangoztak el, mint szándékoztam, és halkan visszhangoztak a kávézó csendjében. Declan meg sem rezzent; csak figyelt, nyugodtan, mint mindig, mintha számított volna erre. Vártam valamilyen reakciót, de ő csak felvonta a szemöldökét, azzal az elviselhetetlen, kifürkészhetetlen tekintetével.

– Biztos ebben? – kérdezte, komótosan megkeverve a kávéját. – Mert onnan, ahol én ülök, ez egy praktikus megoldás. Maga megtarthatja az állását, én pedig megkapom, amire szükségem van.

Megráztam a fejem, éreztem, ahogy felgyorsul a pulzusom. – Sajnálom, de nem tehetem. Van barátom. És nem hiszek a házasságban… nos, szerelem nélkül.

– Tudja ő, hogy mi folyik itt? – Declan kérdése nyugodt volt, és váratlanul ért.

– Ez… ez mellékes.

Vállat vont. – Szerintem fontos. Nem kell most válaszolnia. Adok időt, hogy átgondolja.

– Nem – mondtam, és felálltam. – A válaszom nem. És ez végleges.

Csak bólintott, mintha ez lenne a világ legkiszámíthatóbb dolga. – Rendben van, Siena. De ne feledje, az ajánlatom érvényes.

Nem adtam neki több esélyt, hogy meggyőzzön. Eldöntöttem – nem akarok részt venni a különös ajánlatában.

---

Miután eljöttem a kávézóból, azon kaptam magam, hogy Bryce nevét keresem a telefonomon. Minden ellenére, ami történt, egy részem még mindig remélte, hogy rendezhetjük a dolgokat. Bolondság volt, de azt mondogattam magamnak, hogy ami történt, csak egy hiba volt, egy bukkanó az úton.

Vettem egy mély lélegzetet, és elindultam a lakása felé.

Mikor megérkeztem, az ajtó résnyire nyitva volt. Halkan kopogtam, de nem jött válasz, így beljebb toltam, és beléptem. Halk nevetés hallatszott a folyosóról – egy női nevetés. A gyomrom görcsbe rándult, de próbáltam meggyőzni magam, hogy csak paranoiás vagyok. Egészen addig, amíg újra meg nem hallottam a hálószobából.

Végigmentem a folyosón, minden lépésem nehezebb volt az előzőnél, mígnem elértem az ajtót. Láttam őket az ágyon, valaki mással volt összeölelkezve. És nem azzal a nővel, akivel legutóbb. Ez egy teljesen másvalaki volt.

– Bryce? – nyögtem ki, a hangom düh és hitetlenség keveréke volt.

Megdermedtek, a férfi pedig ijedten nézett fel. A nő kapkodva kezdte összeszedni a ruháit, bocsánatkérő pillantást vetett rám, majd elsietett mellettem az ajtón ki. Alig vettem tudomást róla, minden figyelmem Bryce-ra irányult, aki most felült, és úgy nézett rám, mintha én lennék a hibás.

– Siena – sóhajtotta, mintha ez valahogy az én bűnöm lenne.

– Ezt most komolyan gondolod, Bryce? – köptem a szavakat, érezve, ahogy a hangom remeg a dühtől. – Azt hittem, ami korábban történt, csak egy hiba volt. Még azt is hittem, talán én tettem valami rosszat, talán velem van a baj. De most már látom, mi folyik itt – te csak egy hitvány csaló vagy.

Vállat vont, és elviselhetetlen közönyösséggel felhúzta az ingét. – Figyelj, Siena, nem hiszem, hogy ez működik. Ezt nem tudom veled tovább csinálni.

– Pontosan mit is? – A kezem ökölbe szorult, a hangom minden szónál remegett. – Azt hittem, kapcsolatban élünk. De te nyilvánvalóan képtelen vagy bármiféle valódi elköteleződésre.

Megforgatta a szemét, alig nézett rám. – Túlreagálod. Nem voltunk komolyak.

Kinyitottam a számat, hogy válaszoljak, de nem maradt mit mondanom. Megfordultam és kisétáltam, magam mögött bevágva az ajtót. Fájdalmas üresség volt a mellkasomban, de ezzel égető düh is vegyült, az árulás érzése pedig gyorsabbá és határozottabbá tette a lépteimet, ahogy elhagytam a házat.

--

A hazafelé vezető út ködös foltnak tűnt. Alig tudtam felfogni a történteket, és mire hazaértem, megrezzent a telefon a zsebemben. Megnéztem a kijelzőt – Anya volt az.

Vettem egy mély levegőt, és kényszerítettem magam, hogy vidáman szóljak bele. – Szia, Anya.

– Kicsim, hogy vagy? – A hangja meleg volt, de feszült, és ez elszorította a szívemet. – Csak be akartunk jelentkezni, hogy megkérdezzük, mi újság veled.

– Jól vagyok – mondtam, egy pillanatra félretéve mindent. – Csak… tudod, sok a munka.

– Ó, az nagyszerű. – Habozott, majd felsóhajtott. – Figyelj, édesem, nem kérném, ha nem lenne sürgős, de most egy kicsit anyagi nehézségeink vannak. Ha tudnál nélkülözni egy keveset, az nagyon sokat jelentene nekünk.

Elszorult a szívem, és szorosabban markoltam a telefont. – Természetesen, Anya. Meglátom, mit tehetek.

Beszélgettünk még egy kicsit, én pedig igyekeztem derűs maradni, elrejtve a rám nehezedő, egyre növekvő stresszt. Miután letettük, lerogytam a kanapéra, a padlót bámulva, ahogy a valóság minden oldalról rám szakadt. A számlák, a családom, a munkám… nagyobb szükségem volt erre az állásra, mint valaha.

Az agyam folyton Declan ajánlatához tért vissza. Teljesen el akartam utasítani az ötletet, de nem volt más módja, hogy egyben tartsam a dolgokat. Az egyetlen választásom most az maradt, amit nem akartam fontolóra venni.

El kell fogadnom az ajánlatát.

---

Másnap reggel az iroda felé vettem az irányt, minden lépésemet nehezebbnek éreztem. Ahogy a Declan irodájához vezető folyosóra értem, megpillantottam Tessát a teakonyha közelében. A szeme összeszűkült, amint meglátott, és kárörvendő mosollyal fonta keresztbe a karját.

– Siena – gúnyolódott. – Azt hittem, mostanra már eltűntél. Nem tudod, hol a helyed?

Megyek tovább, hagyva, hogy a szavai leperegjenek rólam. De épp mielőtt elhaladnék mellette, megállok, és nyugodt mosollyal fordulok felé. – Tudom a helyemet, Tessa. Ezért vagyok itt. Talán neked is a sajátoddal kellene törődnöd.

Kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de nem jött ki rajta szó. Most az egyszer elakadt a szava. Megengedtem magamnak egy apró, elégedett mosolyt, és mentem tovább Declan irodája felé.

Mikor beléptem, Declan az íróasztala mögött ült, és felnézett. Az elégedettség szikrája csillant meg a szemében, de nem szólt semmit, várta, hogy én szólaljak meg.

– Megteszem – mondtam, tartva a tekintetét. – De vannak feltételeim.

– Hallgatom – mondta, összefonva a kezét az asztalon.

– Először is, semmiféle intimitás. Egyáltalán semmi. Másodszor, külön szobában alszunk. Harmadszor, a családom soha nem tudhatja meg, hogy ez csak színjáték. És ha mindennek vége, visszatérünk a saját életünkhöz. Nincsenek bonyodalmak, nincs dráma.

Szó nélkül bólintott. – Rendben.

Aztán anélkül, hogy szólt volna, kihúzott egy fiókot, elővett egy vaskos szerződést, és elém tette az asztalra.

Meglepetten néztem rá. – Ezt már előkészítette?

Hátradőlt, ajkán gúnyos mosoly bujkált. – Tudom, mennyire szereted a munkádat, Siena. Biztos voltam benne, hogy nem adod fel ilyen könnyen.

Az állam megfeszült, de nem szóltam semmit, csak a szerződés után nyúltam. Ahogy átfutottam a dokumentumot, észrevettem egy pontot, amely szerint egy évig házasoknak kell maradnunk. Egy év. Vettem egy mély levegőt, felvettem a tollat, és aláírtam.

Miután letettem a tollat, felnéztem Declanre, kérdések kavarogtak a fejemben. – Én tudom, miért teszem – nincs más választásom. De ön miért csinálja? Mi haszna van ebből?

Arckifejezése megváltozott, nehezebben olvashatóvá vált. – Ez… bonyolult. Maradjunk annyiban, hogy mindkettőnk érdekeit szolgálja.

Összevontam a szemöldökömet, válasz után kutatva az arcán, de ő csak azt a titokzatos mosolyt villantotta fel.

Kinyújtotta a kezét. – Üdvözöllek a fedélzeten, Siena. Készülj fel, hogy Mrs. Sterling leszel.