– Ébren vagy?

Egy kábult hang a fejemben próbált vitatkozni az álmommal. „Miért látom Declant az álmaimban, ez biztos egy rémálom”... mormogtam, próbálva visszamerülni abba a kevés alvásba, ami még hátravolt, de a hang kitartó volt.

– Siena. Ébren vagy vagy sem?

Nyögtem egyet, a szemem résnyire nyílt, és – ó, tényleg ott volt. Ott állt a szobámban, és olyan magabiztos vigyorral nézett le rám, ami túl sok volt ilyen korán reggel.

– Declan? Mit keresel a szobámban? – csattantam fel, magamra rántva a takarót. – Kifejezetten megmondtam, hogy külön szobában alszunk.

– Úgy is tettünk. Én a vendégszobában aludtam – válaszolta simán, elfojtva egy mosolyt. – De most azért vagyok itt, mert dolgunk van. Azt akarom, hogy ma szemfüles és összeszedett legyél.

– Szemfüles és… várj, mire összeszedett? – kérdeztem, még mindig ködös aggyal.

Declan előhúzott egy kis köteg tanulókártyát a kabátzsebéből, és átadta. – Tanulmányozd ezeket! Minden benne van, amit a sajtótájékoztatón tudnod kell.

Pislantottam, és átpörgettem a kártyákat. – Sajtótájékoztató? Szólhattál volna előbb is.

– Szóltam – tegnap este. Emlékszel, mondtam, hogy lesz egy nyilvános megjelenésünk.

Sóhajtottam, túl fáradt voltam a vitához. Átfutottam a kártyákat. Az elsők egyszerűek voltak: Hol találkoztunk: jótékonysági bálon. Mióta vagyunk együtt: két éve.

Hitetlenkedve ráztam a fejem. – Ez… nagyon részletes. „Kedvenc közös főzés”? Komolyan?

Declan csak elvigyorodott. – Szeretek alapos lenni.

Folytattam a kártyák nézegetését. Kedvenc közös nyaralóhely: a tengerpart. És aztán…

– Várj csak – mondtam, felmutatva az egyik kártyát. – Ki kérte meg a másik kezét? Miért az van ideírva, hogy én kértem meg a tiédet?

Vállat vont, próbálva elrejteni a vigyorát. – Számít ez?

– Hogyne számítana! Mert amennyire én emlékszem, te voltál az, aki megkért, hogy menjek hozzád feleségül.

Felkuncogott, láthatóan szórakoztatta a felháborodásom. – Tekintsd az előadás részének. A sajtó imádni fogja.

Összehúzott szemmel néztem rá, miközben a többit pörgettem. – Te ezt túlságosan is élvezed.

– Bűnös vagyok – mondta, egyáltalán nem tagadva.

– Van még valami, amit tudnom kell? Mondjuk, van egy Maurice nevű teknősünk vagy valami hasonló?

– Csak ha akarsz egyet – válaszolta rezzenéstelen arccal, amin akaratom ellenére is elmosolyodtam.

– Jól van – sóhajtottam. – Essünk túl rajta.

– Gyerünk, készülj el! Egy óra múlva indulunk. – Megfordult, hogy kimenjen, még egy utolsó szórakozott pillantást vetve rám a válla felett.

Utánahajítottam egy párnát, de ő már be is csukta az ajtót.

DECLAN SZEMPONTJA

Ahogy kiléptem Siena szobájából, tárcsáztam Gideont, a biztonsági főnökömet.

– Declan – vette fel azonnal.

– Jó reggelt! Meg kell erősítened a biztonságot a mai sajtótájékoztatón. Nem akarok semmilyen meglepetést vagy félbeszakítást.

– Értettem. Van valami konkrét aggályod?

– Nem kifejezetten – válaszoltam, végigpásztázva a folyosót. – Csak biztosítsd, hogy minden le legyen zárva. Azt akarom, hogy zökkenőmentesen menjen.

– Megduplázom a kíséretet – erősítette meg Gideon, mielőtt letettük.

Visszacsúsztattam a telefonomat a zsebembe, és vettem egy mély lélegzetet. Túl sokat dolgoztam ezen az egyezségen ahhoz, hogy az egész összeomoljon az első nyilvános szereplésünkön.

VISSZA SIENA SZEMPONTJÁHOZ

Egy órával később a félálomban lévő Sienából Declan Sterling tökéletes menyasszonya lett. Megérkeztünk a sajtótájékoztatóra, ahol újságírók sorakoztak fel, a vakuk pedig azonnal villogni kezdtek, amint kiszálltunk az autóból. Emelt fővel jártam, annak ellenére, hogy minden porcikám azt ordította: nem ide tartozom.

Leültünk az elülső asztalhoz, Declan pedig gyengéden megszorította a kezemet, mielőtt a riporterek elkezdték volna a gyorstüzelő kérdéseiket.

– Hogyan ismerkedtek meg? – kérdezte az egyik rögtön az elején.

– Egy jótékonysági bálon – válaszoltam, furcsán büszkén, hogy erre emlékeztem.

– És mióta vannak együtt?

– Két éve – szúrta be Declan, melegen rám mosolyogva, mintha az egész igaz lenne.

Már-már kezdtem megnyugodni, amikor megláttam egy férfit a tömegben, aki összehúzott szemmel bámult egyenesen rám. Ne már! A szívem a torkomban dobogott, amikor rájöttem, hogy Bryce az, az exem.

---

Bryce szempontja

Gondolattalanul görgettem a telefonomat, amikor felugrott egy értesítés: Élőben: A mágnás Declan Sterling bemutatja új feleségét.

Kíváncsiságból megnyitottam, és ott volt – Siena, tökéletesre suvickolva, ott ült Declan Sterling mellett, és úgy válaszolt a kérdésekre, mintha… házasok lennének?

Mi a fene? Megfeszült az állam. Hogy tehette ezt? Egyik pillanatban még velem van, a következőben meg hozzámegy valami milliárdoshoz? Azt hitte, csak úgy elhagyhat?

Zsebre vágtam a telefonomat, és dühösen viharzottam ki a lakásomból, egyenesen a sajtótájékoztató helyszíne felé. Kizárt, hogy ezt megússza.

---

Vissza Siena szempontjához

Épp befejeztem egy választ, amikor hangos lárma tört ki a terem végében. Declan és én egyszerre fordultunk hátra, épp időben, hogy lássuk, ahogy Bryce átverekszi magát a riporterek hadán, teljesen tájidegenül festve.

– Siena! – kiáltotta, elég hangosan ahhoz, hogy minden mikrofon vegye. – Siena, mi ez az egész?

– Ki ez? – suttogta Declan, kíváncsi pillantást vetve rám.

Gyorsan megráztam a fejem, és visszasuttogtam: – Egy ex.

Declan keze rászorult az enyémre, de Bryce nem törődött vele, egyenesen rám nézett. – Még mindig a barátnőm vagy, emlékszel? – ordította. – Mit csinálsz itt, miért tetteted, hogy vele vagy?

Éreztem, ahogy kifut a vér az arcomból, tucatnyi szem szegeződött rám, a riporterek mormogása pedig felerősödött.

– Mi… mit keresel itt, Bryce? – dadogtam, próbálva megőrizni a tartásomat.

– Ó, ne játszd itt a meglepettet! – gúnyolódott. – Mindenkinek tudnia kell, mi folyik itt valójában. Azt hiszed, csak úgy otthagyhatsz, és elkezdheted ezt a komédiát?

A suttogás a teremben egyre hangosabb lett, és éreztem, ahogy fokozódik rajtunk a figyelem. Declan felém hajolt, arckifejezése nyugodt volt, de szorítása határozott. – Tarts ki mellettem! – suttogta.

De Bryce nem fejezte be. – Nem verhetsz át mindenkit, Siena. Még mindig az enyém vagy. Ez az egész – nem más, mint egy hatalmas csalás!

Vettem egy mély lélegzetet, kényszerítve magam a koncentrációra. Csak egyetlen módja volt, hogy elhallgattassam.

Felálltam, a terem felé fordultam, és olyan világosan mondtam, ahogy csak tudtam: – Nem tudom, miről beszél ez az ember. Declan életem szerelme. Ő az egyetlen férfi, akire valaha is vágytam, ezt a személyt pedig egyáltalán nem ismerem.

Anélkül, hogy vártam volna a válaszra, Declan felé hajoltam, és egy hirtelen döntéssel az ajkára tapasztottam az enyémet. A keze a tarkómra simult, magához vont, és egy pillanatra minden más elhalványult – a villogó vakuk, a döbbent mormogás, még Bryce felháborodott ordítozása is.

A tömeg tapsviharban tört ki, a kamerák ránk közelítettek, megörökítve a megrendezett csókunk minden másodpercét. De egy pillanatra egyáltalán nem tűnt megrendezettnek.

Végül elváltunk egymástól, és Declan lepillantott rám, a szemében a meglepetés szikrája csillant.

Visszafordultam a tömeg felé, összeszedve magam. – Declan és én nagyon szeretjük egymást – jelentettem ki. – Aki mást mond, az… egyszerűen téved.

– Ennek még nincs vége, Siena! Kényszeríteni foglak, hogy visszajöjj hozzám! – ordította még Bryce, de a biztonságiak végre közbeléptek, és kivezették az épületből. Kifújtam a levegőt, amit eddig észre sem vettem, hogy benntartottam, ahogy becsukódott mögötte az ajtó.

Ahogy véget ért a tájékoztató és az autó felé tartottunk, Declan szórakozott arccal fordult felém.

– Szép húzás volt a csók – mondta, nem tudva elfojtani egy vigyort.

Megforgattam a szemem, próbálva nem visszamosolyogni. – Jössz nekem eggyel.

– Ó, ne aggódj – válaszolta, azzal az ismerős huncutsággal a szemében. – Teljes mértékben szándékomban áll törleszteni.

Ezzel kinyitotta nekem az autó ajtaját, és elhajtottunk, magunk mögött hagyva a sajtótájékoztató káoszát – de hiába sikerült elhárítanom a mai bajt, tudtam… a dráma még csak most kezdődik.