Cleo egy fekete hitelkártyát nyomott Marcella kezébe, meg sem várva a választ, majd a színpad mögé sietett.

Cleo kiruccanása az underground zenei világba csak szórakozás volt. Amióta önállóvá vált, folyamatosan valami olyasmit keresett, ami igazán felkelti az érdeklődését. Okos fejével minden hobbit mesteri szinten elsajátított, amibe csak belefogott. Most, néhány milliárddal a bankszámláján, Cleo szabad lélek volt, aki két kézzel szórhatta a pénzt. Inkognitóban pedig ő volt a Black Orchid nevű, feltörekvő underground banda sztárütőse.

A Black Orchid hírnevének gyors növekedése nagyban köthető volt Cleo tehetségéhez, ami egy áhított fellépési lehetőséget is biztosított nekik a Nebula Clubban. A Nebula Clubban játszani nagy dolog volt – azt jelentette, hogy az ember sínen van, több fellépés, több rajongó és minden, ami ezzel jár.

A Cleótól kapott hitelkártyát szorongatva Marcellában vegyes érzelmek kavarogtak. Előhúzott egy másik kártyát a farmeréből, egy olyat, amin kard és pajzs embléma állt. Ez egy hálajándék volt egy titokzatos fickótól, akinek segített megoldani egy kiberproblémát. Egy külföldi számlához kapcsolódott, amelynek nem volt költési limitje, és mostanáig csak a port fogta a tárcájában.

Marcella zsebre tette Cleo kártyáját, és a bárhoz sétált. Letette a kardos-pajzsos emblémás kártyát, és kért egy Bloody Maryt.

Fent, a harmadik emeleti VIP-szalonban egy vakítóan fehér öltönyt és vadítóan rózsaszín inget viselő, aranykeretes napszemüveges fickó dőlt hátra, teljesen belefeledkezve egy játékba. Csak miután bezsebelte a győzelmet, nézett fel, roppant elégedetten önmagával.

Beau Montgomery ledobta a telefonját, és a közelében lévő barátjára nézett, arra a homályba burkolózó alakra, aki teljesen elmerült az iPadjében, táblázatokat vagy valami hasonlót pörgetve. "Na gyerünk, Ronan!" – kiáltotta. "Hagyd már a munkát. Engedd el magad, ember. Halálra unom itt magam."

De Ronan fel sem nézett. Hűvös ujjai gyorsan mozogtak a tableten, egy idegen nyelvű dokumentumot intézett. Úgy nézett ki, mint egy uralkodó: csupa határozott vonás, sztoikus kisugárzás – teljesen tekintélyparancsoló.

Ronan elment Marcellával a városházára, hogy kikérjék a házassági engedélyüket, ami miatt félbe kellett szakítania a munkáját. Most igyekezett bepótolni a lemaradást, mert nem az a típus volt, aki halogatja a dolgokat.

Hirtelen eszébe jutott, hogy még meg sem adta Marcellának a címét. Pedig a látszat kedvéért együtt kellett lakniuk, ez is része volt a házassági megállapodásnak.

Miután elküldte neki a címet, Ronan újra elmerült a munkájában, teljesen kizárva a külvilágot.

Beau a mennyezetre emelte a tekintetét. Egy munkamániás barát pont elég volt ahhoz, hogy felforrjon a vére.

"Felejtsd el, Beau," – szólt közbe egy másik hang, játékosan. "Ha Ronan eltemetkezik a munkában, semmi sem rángatja ki belőle." Egy laza, fehér ruhás, magas fickó lépett be, akinek ezüstös haja villant elő. Az arca mint egy faragott szoboré, huncut mosollyal a szája szegletében. Két pohár bort tartott a kezében, amit maga készített. "Nesze, kóstold meg ezt. Unatkoztam, és kevertem valami újat."

Beau szeme felcsillant, és úgy biggyesztette le a száját, mint egy kisgyerek, aki most pillantotta meg álmai játékát. "Add ide, Jasper, kérlek!"

Jasper Winslow játékos vigyorral a hideg borospoharat Beau homlokához nyomta, majd a másikat Ronan felé csúsztatta.

Ebben a pillanatban Ronan szemében kíváncsiság villant. A tabletje pittyent – értesítés érkezett egy kártyás tranzakcióról. Ez az a kártya volt, amit két éve adott Grace-nek, a Sötét Web első számú hackerének, egy kiemelkedő kiberbiztonsági segítségért cserébe. Még ő sem tudta, ki is valójában Grace. 'És Grace itt van, a Nebula Club? Kicsi a világ,' gondolta magában Ronan.

Jasper, észrevéve Ronan hangulatának változását, elegáns mozdulattal elővett egy öngyújtót, és rágyújtott egy cigarettára. "Min vigyorogsz, Ronan? Te nem igazán szoktál boldognak látszani."

"Semmin." Ronan belekortyolt Jasper házi borkeverékébe, és felállt. "Kicsit kábának érzem magam. Szükségem van egy kis friss levegőre. Mindjárt jövök."

"Ne már! A mindig dolgozó Ronan úr? Kába? Ez biztos a világvége." – ugratta Beau.

Ronan válaszul jéghideg pillantást vetett Beau-ra. "Fogd be a szád, Beau, vagy én fogom be helyetted."

Ez azonnal elhallgattatta Beau-t, a szeme tágra nyílt és ártatlan lett. "Az én hibám, Ronan..."

Odalent a bárpultnál Marcella a Bloody Maryjét élvezte. Az ital keveredett a szájában lévő enzimekkel, kellemesen különös utóízt hagyva borszínű ajkain. Lenyűgöző külseje vonzotta a csodálókat; olyan volt, mint egy róka, aki akaratlanul is megbabonázza az erdőt.

"Meghívhatlak egy másik italra?" – ajánlotta fel egy fickó, Marcella felé hajolva.

"Köszönöm, megvagyok," – felelte a lány olyan éles tekintettel, amivel vágni lehetett volna. Valamiért úgy érezte, látta már valahol ezt a férfit.

"Ne legyen ilyen, kisasszony. Mindannyian csak szórakozni vagyunk itt. Egyedül van? Az nem biztonságos. Elkelne maga mellé valaki, mint én, aki vigyáz önre. A nevem Trent Mercer. Hallott már a valmont-i Mercer családról? Én is tagja vagyok annak a családnak," – mondta Trent. Elvillantotta a legszebb mosolyát, és hátradobta a haját, teljesen öntudatlanul azzal kapcsolatban, hogy mennyire nevetségesnek tűnik.

Marcella villámgyorsan az arcába öntötte az italát. "Soha nem hallottam róluk," – torkolta le.

Persze, hogy a Mercer családból való volt, az úgynevezett vőlegénye családjából. Nem csoda, hogy undort érzett.

Trent arcára ráfagyott a mosoly, miközben düh égett a szemében. Szótlanul csak meredten nézte Marcellát.