"Azt beszélik, a Black Orchid gitárosa kisebb autóbalesetet szenvedett, és nem tudott eljönni, ezért az utolsó pillanatban be kellett hívniuk egy beugrót. És haver, nemhogy hozta a szintet, de felperzselte a színpadot. Rengeteg underground koncerten jártam már, de ez a lány valami egészen más," – mondta Jasper, akit láthatóan lenyűgözött Marcella színpadi jelenléte.

Beau megvillantotta a szemét, és meglökte Jaspert. "Még sosem láttalak így ajnározni egy lányt. Bejön neked, vagy mi van?"

"Főnyeremény, az biztos," – felelte Jasper habozás nélkül.

"Jasper, maradj távol tőle," – mondta Ronan hirtelen, komoly hangon.

Jasper és Beau annyira meglepődtek, hogy tágra nyílt szemmel meredtek Ronanre.

"Haver, hallottad ezt? Ronan, a munkamániás őrültünk érdeklődik egy lány iránt?" – Beau szinte sírva fakadt az izgalomtól. "Ronan! Örülök neked és a családodnak; végre tetszik neked valaki! Már kezdtem azt hinni, hogy a pasikhoz vonzódsz, vagy egyszerűen senki sem érdekel. Megkönnyebbültem, ember." Színpadias jelenetének gyorsan véget vetett, amikor Ronan rávillantotta az egyik olyan pillantását, amivel forrásban lévő vizet is meg lehetett volna fagyasztani.

De ami igazán felkeltette Jasper érdeklődését, az nem Marcella színpadi jelenléte volt, hanem Ronan hirtelen jött érdeklődése. "Bejön neked, Ronan?"

"Ő a feleségem."

"Micsoda? Tényleg?"

Ronan feltárta a tényeket – nem állt szándékában eltitkolni a közeli barátai elől a Marcellával kötött házasságát.

Jasper és Beau is annyira elképedtek, hogy szóhoz sem jutottak. Csak egy feltartott hüvelykujjal jelezték, hogy ez elképesztő.

Most eljött Marcella ideje, hogy egy gitárszólóval tündököljön a színpadon.

A legtöbb underground rockbandában általában az énekes kapta a legtöbb figyelmet, de a szólógitáros is rendkívül fontos volt. Néha terv nélkül kellett szólózniuk, hogy lázba hozzák a közönséget. Ez egy nagy kihívás volt, ami megmutatta, milyen jó és tehetséges valójában egy rockgitáros.

Tessa a tömegben visszafojtotta a lélegzetét. "Tedd oda magad, Marcella!"

Declan Brielle-hez fordult, azt hivén, hogy a lány aggódik, és így szólt: "Vége van. Eddig el tudott vegyülni a banda hangzásában, de egyedül... nincs hová bújnia."

A gitár hangja betöltötte a termet, ahogy Marcella játszott: ujjai gyorsan szaladtak a húrokon, lehunyt szemmel merült el az izgalmas dallamban. A Nebula Clubban senki sem bírta levenni a szemét a lenyűgöző gitárszólóról. Az emberek kapaszkodtak, amibe csak tudtak.

Elképesztő volt. Marcella gitárjátéka hihetetlenül erőteljes volt, gyönyörű arca pedig minden srác szívét megdobogtatta.

Marcella teljesen átszellemült a zenétől, még az egyszerű ruháit is menővé tette. Ez nemcsak arról szólt, hogy mit visel az ember – hanem arról is, hogy ki viseli azt. Egyesek valóban képesek voltak mindent megváltoztatni csupán a tehetségükkel és a kisugárzásukkal.

A terem csak a szólója befejeztével kelt újra életre, és még a bandatársai is úgy néztek ki, mintha valami korszakalkotó dolognak lettek volna a tanúi. A tömeg megigézve állt, és csak akkor zökkent vissza a valóságba, amikor Cleo újra a dobok közé csapott.

Zane és Jace azonnal visszatértek a ritmushoz, mint a vérbeli profik.

Marcella letörölte az izzadságot, a magas adrenalinszint tagadhatatlan volt – még soha nem érezte magát ennyire szabadnak egy fellépés során.

A harmincperces koncert egy szempillantás alatt elrepült. Ahogy a Black Orchid lelépett a színpadról, a levegő szinte vibrált a feszültségtől – a rajongók egyértelműen ráadást követeltek.

"Haver, ki volt ez a csaj, aki így tépte a gitárt?"

"Nemcsak a szemnek kellemes látvány; új még a szakmában, de nagyon ott van a szeren!"

"Ez az, ő az új gitáristennő. Kétség sem fér hozzá!"

Amikor Brielle hallotta, hogy a tömeg Marcellát élteti, az arca eltorzult, mintha citromba harapott volna. Lehajtott fejjel szorongatta a ruhája szegélyét, miközben forrt benne az irigység. 'Hogy tudott Marcella, az a vidéki tuskó, így elhomályosítani? Ez nem mehet így tovább,' gondolta.

"Hé, Brielle, nem Marcella a nővéred ott fent? Nem bánod, ha elkérem a számát? Túl dögös ahhoz, hogy kihagyjam!" – kérdezte egy gazdag srác, aki mit sem tudott a Vance család szappanoperájáról, és azt hitte, még mindig testvérek.

"Sajnálom, Marcella már összeveszett a családdal, és én... én tényleg nem tudom..." – Brielle gyorsan eljátszotta a szomorú és tehetetlen áldozatot, de belül tombolt a düh tőle.

Declan leintette a fickót. "Ő csak egy névtelen banda gitárosa. Ugyan már, mióta jönnek be neked a Vance család kitaszítottjai?"

"Figyelj, Declan, nem mindenki a te körödben mozog, oké? Ha Marcella még mindig a Vance családdal lenne, fel sem érhetnék hozzá, az egyszer biztos."

A színpad mögötti öltözőben Marcella és Cleo pacsiztak és fülig ért a szájuk.

"Túl régen volt már, Marcella. Tudtam, hogy még mindig megvan benned a szikra. Jól érezted magad odafent?" – kérdezte Cleo.

"Igen, teljesen!" Marcella pulzusa még mindig száguldott. Ez a pörgés – ezt jelentette igazán élni. Régebben ezt természetesnek vette, de miután maga alá temette a Vance család drámája, szinte elfelejtette, milyen csodálatos érzés is ez.

"Ma este taroltál, Marcella! A közönség imádta. Egyszerűen égtél a színpadon!" – sugárzott Tessa. "Miért nem csatlakozol végleg a Black Orchidhoz? Veled igazi nagyágyúk lennénk!" – Tessa nem bírta abbahagyni a mosolygást.

Zane közbeszólt: "Komolyan, Marcella, van valami elképesztő kisugárzásod a színpadon – teljesen természetes vagy. A testvérem és én nagyon örülnénk, ha maradnál."

"Én..." – Marcella habozott egy pillanatig.

"Nézd, csak azért hívtalak, hogy ma este beugorj. Vannak más helyetteseink is," – nyugtatta meg Cleo. "Nagyszerű volt újra együtt zenélni veled, Marcella. Különben is, bármikor, amikor kedved támad velünk zúzni, csak szólj. Semmi nyomás, jó?"