Brielle zokogott: – Nem, ne kapd fel a vizet, Jaxon! Nem Marcella hibája. Biztosan én tettem valami rosszat anélkül, hogy észrevettem volna...

Attól tartott, hogy Jaxon tettlegességre ragadtatja magát, ezért utánanyúlt, hogy visszatartsa, könnyes szemmel rázva a fejét. Könnyei átnedvesítették Jaxon karját, felkorbácsolva a férfi védelmező ösztöneit.

Jaxon, aki a Dariustól és Lenorától örökölt, szívtipró külsejével állt ott, alig tudta türtőztetni a haragját. Úgy meredt Marcellára, mintha bármelyik pillanatban kész lenne felrobbanni, és verbálisan darabokra szedni őt.

Marcella eközben végtelenül nyugodtan állt ott. Nevetségesnek találta az egészet. Mivel már semmilyen érzelmi szál nem kötötte hozzájuk, pontosan annak látta a műsorukat, ami volt: szánalmas színjátéknak. Jaxon olyan szavakkal dobálózott, mint a „szörnyeteg”, hogy megvédje drága húgát, Brielle-t, de a saját képmutatását észre sem vette – elvégre Marcella is a testvére volt.

Darius végül megszólalt egy ajánlattal. – Marcella, kapsz egy utolsó esélyt. Kérj bocsánatot, és talán szemet hunyok mindez felett.

Marcella rezzenéstelenül állta Darius szúrós tekintetét.

Darius, a siker mintaképe a szabott öltönyében és a koránál fiatalosabbnak tűnő, ápolt, sportos testalkatával, önbizalmat sugárzott. Egyik kezét a zsebében tartva olyan tekintélyt árasztott, amellyel nem tanácsos ujjat húzni.

A régi Marcella talán behódolt volna, csak hogy az apja kedvében járjon, de már nem az a tágra nyílt szemű kislány volt.

Darius észrevette Marcella acélos ellenállását, és alig érezhetően összevonta a szemöldökét: – Miért ez a dac? Meg akarsz minket alázni? Ez az egész csak játék neked?

– A tisztelet kölcsönös! Nem tartozom nektek semmivel – vágta rá Marcella, és pofátlanul felmutatta a középső ujját.

Beállt a csend a teremben. Erre senki sem számított – legkevésbé Marcellától. Darius úgy nézett ki, mint akit pofon vágtak, a döbbenettől megmerevedve állt.

Lenora felmordult: – Ő az apád, Marcella! Ma kifejezetten miattad vett ki szabadságot...

– Elég volt abból, hogy én legyek a Vance család fekete báránya, hivatalosan is kiköltözöm. Nem ezt akartátok? Fejezzük be ezt, Vance úr és Vance asszony – vágta el a szót Marcella. Kezdett elfogyni a türelme.

– Te... én az anyád vagyok! Hogy beszélhetsz így velem, te hálátlan lány! – Lenora teljesen magán kívül volt. Nem akarta elhinni, hogy ez ugyanaz a félénk lány, akire emlékezett.

– Anya? Valóban, Vance asszony? Úgy tűnik, magának csak Brielle létezik. Látott engem valaha is igazán? Nem pont az én távozásom az, amit akartak? – gúnyolódott Marcella.

– Marcella, ha még mindig azon a Chanel-boltbeli ügyön rágódsz, már bocsánatot kértem. Mi kell még neked? – Lenora ezt csak hisztinek látta. „Miért nem tud Marcella olyan kedves lenni, mint Brielle?” – gondolta magában.

Marcella-nak esze ágában sem volt belemenni ebbe. – Felejtsd el! – Megragadta az iratait, és a pulthoz indult, hogy átjelentkezzen az új címére. Végzett a múlt fájdalmas részeinek újraélésével. A Vance család már eleget kapott tőle – egy egész életre valót. Most tiszta lapot indít, a Vance-ék pedig már a múltéi. Úgy kell nekik.

– Drágám, nekem már fogalmam sincs, mit kezdjek Marcellával. Rád bízom – sóhajtotta Lenora, miközben a halántékát dörzsölte, mintha csak átpasszolná a labdát Dariusnak.

Darius keze ökölbe szorult, hangja forrt a dühböl. – Marcella, a türelmem véges. Vékony jégen táncolsz, kisasszony. – Azt hitte, szigorú figyelmeztetése majd visszatartja Marcellát a feszültségkeltéstől. Maga mögött hagyta a vidéki senki múltját, hogy Vance lehessen – ami óriási előrelépés volt a ranglétrán. Darius gondoskodott róla, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt; most luxusban élt. Kételte, hogy önként lemondana az összes előnyről és a lehetséges örökségről csak azért, hogy bizonyítson valamit. Darius szemében ez csak színjáték volt.

Most Darius még a korábbinál is jobban lenézte Marcellát. Az, hogy úgy somolygott a villában, mint valami jöttment, épp elég rossz volt, de hogy kétségbeesetten próbálja felhívni magára a figyelmét? Ismerte már ezt a forgatókönyvet. Nem akarta elhinni, hogy idáig süllyed – Marcellának mindig is volt érzéke ahhoz, hogy csalódást okozzon.

A pultnál Marcella lecsapta az útlevelét. – Lakcímváltozást szeretnék bejelenteni.

Az ügyintéző, aki látott már mindenféle családi viszályt, vetett egy pillantást Dariusék csoportjára, és óvatosan így szólt: – Kisasszony, talán először meg kellene ezt beszélnie a családjával...

Marcella minden eddiginél fagyosabban vágott közbe: – Ők nem a családom.

Darius olyan arcot vágott, mintha savanyú almába harapott volna. Legszívesebben azonnal kitette volna a szűrét, de a nyilvános botrány, amit ez okozna? Az egyáltalán nem tenne jót a Vance család hírnevének vagy az üzletnek.

– Apa, Anya, nem hagyhatjátok magára Marcellát. Nem gondolta komolyan, csak kiengedi a gőzt – esdekelt Brielle, megpróbálva meglágyítani a szívüket, de ezzel csak még jobban felbosszantotta Dariust. – Brielle, elég. Túl kedves és naiv vagy. Marcella fel sem érhet hozzád mint testvér, és nem méltó arra, hogy Vance legyen.

Jaxon is rákontrázott: – Brielle, hagyd rá. Felejtsd el Marcellát. Ő egy szörnyeteg.

Mivel a család tagjai közül senki sem támogatta, Brielle zokogni kezdett. – Apa, Anya, Jaxon... – Szipogott. – Anya, nem azt mondtad, hogy Marcellának férjhez kell mennie ahhoz, hogy kikerülhessen a családi nyilvántartásból? Nem is találkozgat senkivel, nem léphet csak úgy le.

Brielle emlékeztetője lámpát gyújtott Lenora fejében. – Ki van csukva, hogy ezt aláírjam, Marcella. Nem lehet csak úgy ki-be járkálni a Vance családba – játszotta ki aduászát Lenora. Torkig volt Marcella drámázásával. Kitenni őt, miután huszonegy év után végre megtalálták, társadalmi katasztrófa lett volna. Lenora biztos volt benne, hogy ez csak Marcella hatásvadászata, és majd megjön az esze. Lenora Dariusra pillantott, és a kis csapat induláshoz készülődésbe kezdett. Az ő segítségük nélkül Marcellának esélye sem volt megváltoztatni a családi állapotát.

Hirtelen valaki rontott be a helyiségbe, mintha egyenesen egy filmforgatásról érkezett volna. – Drágám, bocsánat, hogy elkéstem.