– Hát te mit keresel itt, Maple? – Tátrabbra nyitottam az ajtót. Csóválta a farkát, miközben a kövezetre ejtette a labdát, majd a másik golden retriever és a husky is megjelent az oldalán. A bejárati ajtóm hirtelen kisebbnek tűnt, most, hogy három hatalmas kutya ült a medenceház előtt. – Ó, nem – ráztam a fejem. – Nem játszhatok veletek. A főnök így sem kedvel.

Maple nyöszörgött, és az orrával előre böködte a labdát. A nyálas teniszlabda odagurult, és a tornacipőm orrának ütközött.

Kétségek közt őrlődve bámultam Maple-re, majd a vele lévő másik két kutyára. Vaughn ellenségessége egyértelművé tette, hogy ezek a kutyák különlegesek számára, és inkább velük tölti az idejét, semhogy velem szívja egy levegőt.

Felsóhajtottam, a vállam megereszkedett. – Tényleg nem játszhatok most, Maple – mondtam a földre ereszkedve, kezembe fogtam Maple arcát, és megdörzsöltem a bundáját. – Láttad, milyen volt velem a kétlábúd, igaz? Még az is lehet, hogy kirúg, ha meglátja, hogy veletek játszom.

A retriever és a husky Maple arcába dugták az orrukat, ugyanazt a figyelmet követelve maguknak, amit neki szenteltem. Hiszek abban, hogy a kutya az ember legjobb barátja. Néha sokkal jobbak, mint az emberek, és azt hiszem, ők hárman lesznek a legjobb cimboráim ezen a birtokon.

A kezemet a husky fejére tettem, és a nyakörvén kerestem a nevét. Storm. A másik retriever pedig River volt. – Milyen szép nevetek van – gagyogtam, miközben talpra álltam. Maple nyöszörgött, és a földre ejtette a labdát. Úgy festett, mint egy hatalmas, bolyhos hot-dog párna az ajtó előtt. Úgy tűnt, eszük ágában sincs elmenni. – Oké, egyezzünk meg: miután befejeztem a teendőimet, délután talán játszhatunk. Jól hangzik?

Mintha csak megértettek volna, hegyezték a fülüket, és ugyanaz a halk csengőhang visszhangzott a kúria felől. A kutyák megmerevedtek, majd elviharzottak Vaughn felé, aki a nyitott ajtóban állt. Tekintete sötét volt és összehúzott, ahogy rám meredt.

Azok a szemek – a végzetemet jelentenék, ha a gazdájuk nem lenne ekkora seggfej. Talpra álltam, és a főnökömet tanulmányoztam. Miért volt ennyire dühös rám? Szeretném azt hinni, hogy neki és Paige-nek volt valami sérelme velem szemben, ami valahogy testet öltött, amint megakadt rajtam a szemük.

Megvárta, amíg a kutyák bemennek a kúriába, majd úgy vágta be a kétszárnyú ajtót, mintha csak egy zsák pamutot nyomna.

Nagyot sóhajtottam, lerázva magamról a főnököm undok viselkedését. Aztán bementem a medenceházba, a konyha felé vettem az irányt, és főztem magamnak egy csésze kávét, miközben elterveztem, mit fogok csinálni az első napomon. Miután küldtem egy üzenetet Jonah-nak, feltérképeztem a kúria külsejét, és mindennel megismerkedtem, mielőtt belopóztam volna.

Egész nap nem futottam össze Vaughnnal. Bár lehet, hogy figyelt. Bárhová mentem a kúriában, éreztem magamon a tekintetét. Beszéltem Vernonnal a főnököm szokásos napirendjéről, és tervet készítettem arra, hogyan fogom holnap kitakarítani a kúriát úgy, hogy közben elkerülöm Vaughnt.

Vernon azt mondta, Vaughn reggelente általában futni megy a kutyákkal, én pedig úgy terveztem, hogy amíg ő távol van, kitakarítok a kúriában. Mert bármilyen pocsék is volt a hozzáállása, nekem még mindig szükségem volt erre a munkára.

Aznap éjjel újult bátorsággal aludtam el, és ugyanilyen eltökéltséggel ébredtem. Még azelőtt felkeltem, hogy a nap átkúszott volna a horizonton, de amikor kiléptem a medenceházból, az állam a földig esett.

– Ezt nem mondod komolyan... – mondtam, a hangom alig volt több suttogásnál a félhomályban.

A medence vízalatti világítása neonzöld színű foltokat fedett fel a vízben lebegve. A kék víz most neonzöldben pompázott. Világosan emlékeztem, milyen tiszta volt tegnap az a medence, ezért odamentem a medenceház oldalán lévő villanykapcsolókhoz, és felnyögtem, amikor megláttam a medencében úszkáló több száz teniszlabdát.

A hangom a torkomon akadt. Ökölbe szorult a kezem, miközben feldolgoztam a látványt. Ez szándékos volt. Ez hadüzenet volt, én pedig még csak vissza sem vághattam.

Ezek a teniszlabdák nem pattantak be maguktól a medencébe, és kétlem, hogy a kutyák a vízben hagyták volna a játékaikat.

Dobbantottam a lábammal, és hangosan felmorrantottam. A rohadék főnököm csinálta ezt. Ha azt hiszi, ettől majd felmondok, kibaszottul téved.

Majdnem egy órámba telt, mire kiszedtem az összes labdát a medencéből. Mire végeztem, a bőröm olyan volt, mint a nedves papír, fehér és ráncos. Bőrig áztam, vacogott a fogam, tüsszögtem, és égető szükségem volt egy váltás ruhára. A nap már felkelt, a medence szélén pedig két zsáknyi nedves teniszlabda pihent.

Fáradtan és szipogva mentem be a kúriába, hogy elkezdjem a takarítást, de csak az fogadott, hogy még több, mindenfelé szétszórt teniszlabda bombázott. Az előszobában, a lépcsőn, sőt még a konyhában is. Csodálkozom, hogy nem jutott eszébe a sütőt és a hűtőt is teletömni velük.

Legszívesebben tövestül kitéptem volna a hajamat, de sikerült megőriznem a hidegvéremet. A rohadék talán épp most is figyel. Nem lepődnék meg, ha mindenhová rejtett kamerákat szerelt volna fel, csak hogy tanúja legyen, hogyan tör le ezzel a gyerekes trükkel.

– Őrizd meg a hidegvéred, Frey – sóhajtottam. – A főnököd egy óriáscsecsemő. Egy felnőtt testbe zárt gyerek, ezt tartsd észben.

A kúria egy álom volt, de a főnököm egy rémálom. Miközben felszedegettem a teniszlabdákat, vidám dolgokra gondoltam, amik elterelik a figyelmemet a bosszúságról. Anyára és Jonah-ra, a mi kis lakókocsi-menedékünkre. Az a rozzant otthon volt a biztonságos helyem. Anya és Jonah gondolata könnyeket csalt a szemembe. Tudom, hogy hazudni fogok Jonah-nak arról, milyen volt a mai napom, de ez így van rendjén. Ezt kell tennem a családomért. Egy aprócska áldozat.

Fáradt voltam és éhes, a hátom sajgott, mire összeszedtem az összes labdát, és zsákokba tettem őket a medencetérnél.

Szúrós szemmel, gúnyosan meredtem a tíz zsák teniszlabdára. Ez lenne az ördögi terve, hogy rávegyen a felmondásra? Aludt ez egyáltalán?

A gondolatmenetem teljesen megállt, amikor meghallottam a medence felé közeledő kutyák ugatását. Maple, Storm és River teljes sebességgel rohantak, és csak egy hajszál híján nem döntöttek fel, úgy álltak meg.

– Merre jártatok? – gagyogtam, őszinte jókedv csendült a hangomban, miközben letérdeltem és megsimogattam a három hatalmas kutyát.

Mögöttük Vaughn bukkant fel a medenceház háta mögül. Testhezálló szürke pólója és futónadrágja csuromvizes volt az izzadságtól. A reggeli napfény megcsillant a napbarnított, izzadt bőrén, amitől úgy nézett ki, mint az istenek valami fényes olajjal borított műalkotása. Megálljt parancsoltam magamnak, hogy ne stíröljem, és elmosolyodtam, amikor borongós tekintete megakadt a medence partján lévő teniszlabdás zsákokon.

Talpra álltam, és egy kimért mosollyal ajándékoztam meg. – Jó reggelt, uram – mondtam visszafogott hangon.

Feljebb szegte az állát. – Csináltál reggelit?

Megrándult az állkapcsom. Reggelit akart? Nem kellett volna mindenhová teniszlabdákat hajigálnia, ha tisztességes reggelit akart.

– Önre vártam – hazudtam, mire ő felvonta az egyik szemöldökét. – Nem tudtam, allergiás-e valamire. Nem akartam megölni az első általam készített étellel.

Csak képzelődtem, vagy csupán a kimerültség tette, mert mintha egy halvány mosoly suhant volna át az ajkán.

– Nem vagyok allergiás semmire. Ezt Daphne is elmondta neked, úgyhogy fejezd be a kifogáskeresést, és tedd a dolgod.