A kaotikus, sárdobáló verekedés után gyorsan tömeg gyűlt köréjük, kíváncsian várva, mi lesz a dolog vége.

Owen nagy nehezen próbálta elvonszolni Valerie-t a helyszínről.

Sienna arca eltorzult a fájdalomtól, szeme megtelt könnyel, ahogy Tristanra pillantott: – Tristan, én...

Tristan arca dühödt maszkká rándult.

Odasüvített Owennek, aki még mindig fogta Valerie-t: – Vidd innen – most azonnal!

Valerie próbálta kiszabadítani magát Owen szorításából, de a férfi nem tágított.

Most döbbent rá először, milyen erős a lány – alig bírta visszafogni.

– Gyerünk, Miss Marchetti, menjünk – sürgette Owen.

Valerie-nek ekkor hirtelen eszébe jutott valami.

– A táskám! A táskám! – mondta sietősen.

A táska, amellyel megütötte Tristant, ott hevert a férfi mellett. Tristan dührohamában felkapta, és felé hajította.

Owen az utolsó pillanatban kapta el a levegőben, és Valerie karjaiba nyomta. – Megvan, menjünk.

Végül a zűrzavar csillapodni kezdett.

Owennek sikerült elvonszolnia Valerie-t az autóhoz, azzal a szándékkal, hogy hazaviszi, de a lány hallani sem akart erről.

Nem akart Tristan közelében lenni – vagy bárminek a közelében, ami hozzá kapcsolódik –, így egyedül hajtott el.

Tristan, még mindig kábultan a fejére mért ütéstől, egy pillanatra földbe gyökerezett lábbal állt.

Mikor az agya végre újra kitisztult, tekintete Siennára esett – a haja zilált volt, a lába bedagadt. A Valerie iránti dühe még magasabbra csapott.

Habozás nélkül a karjába vette Siennát. – Kórházba viszlek.

Sienna szemébe könnyek gyűltek, miközben gyengén bólintott. Teljesen összetörtnek tűnt.

Látva az állapotát, Owen rohant, hogy előrehozza az autót.

But when he reached the spot where they'd parked, the car was gone.

– Miss Marchetti elvitte a kocsit – mondta Owen csalódott hangon, Tristan mögé lépve.

Owen úgy tervezte, hogy elviszi Valerie-t, de a lány gyorsabb volt – és mostanra már el is viharzott a kocsival.

Tristan arca még jobban elkomorult.

Észlelve Tristan növekvő bosszúságát, Owen gyorsan hozzátette: – Hozok egy másik autót a garázsból.

Nem várva a válaszra, Owen elviharzott – először be kellett mennie a kulcsokért az irodába.

*****

Miközben Valerie a piros lámpánál várt, megrezgett a telefonja.

Felvette, és látta, hogy az anyja, Eleanor Hastings hívja.

Eleanor egyetlen másodpercet sem vesztegetve ráförmedt: – Gyere haza ma este. Beszélnünk kell.

Valerie belekortyolt a vizébe, hangja fásult volt: – Nem tudok. Elfoglalt vagyok.

A valóságban egyáltalán nem volt dolga, de pontosan tudta, miről akar Eleanor beszélni – és hallani sem akarta.

Eleanor hangja, amelyben most bosszúság vegyült, áthasított a vonalon: – Elfoglalt? Mivel? Még csak meg sem próbáltál igyekezni Tristannal.

Valerie mellkasában megmozdult a keserűség. Eleanor lánya volt, de nem volt szeretet a kapcsolatukban – Eleanor nem gyűlölte őt, de a gyengédség mindig is hiányzott belőle.

– Úgyhogy inkább Siennát küldted, hogy gondoskodjon róla? – vágott vissza Valerie.

Rövid csend telepedett a vonalra.

Valerie pontosan tudta, mire megy ki a játék Eleanor részéről.

A két évvel ezelőtti összetűzése Siennával még mindig friss volt.

If Sienna hadn't left back then, she'd probably be sitting in a jail cell right now.

Now that Sienna was back, Tristan and the Hastings family were clearly worried Valerie would stir things up again.

Eleanor bizonyára rájött, hogy nem tettethet tovább semmit. Hangja kissé meglágyult: – Ez már a múlté, Valerie. Túl kell lépned rajta.

Kezdett hideg lenni.

A félig nyitott ablakon éles széllökés suhant be, Valerie pedig érezte, ahogy a fagy végigfut a nyakán, a bőrébe marva.

Egy pillanatra szinte megfeledkezett a hidegről.

Keserűen felnevetett, majd újra megszólalt, hangjában iróniával: – Eleanor, én majdnem meghaltam abban az autóbalesetben. Mindössze három éve történt. Emlékszel, hogy néztem ki, mikor visszahoztak?

Két teljes hónapot töltött kórházi ágyban, miután kihúzták a roncsok közül.

Sienna állt a baleset hátterében. Attól tartott, hogy ha Valerie vissza tér a Hastings családhoz, mindent elvesz tőle, ami jogosan őt illetné.

A balesetnek az volt a célja, hogy kioltsa Valerie életét, biztosítva, hogy soha többé ne térjen vissza.

Most pedig Eleanor, Valerie tulajdon anyja őt hibáztatta – az áldozatot.

Eleanor hűvös, elutasító hangon válaszolt: – Az nem az ő hibája volt, Valerie. Ne táplálj ennyi rosszindulatot iránta.

Valerie bedobta az üres vizespalackot egy közeli kukába, tökéletes pontossággal célozva.

Mély levegőt vett, hangja gyorsan és élesen tört ki belőle: – Ő azt mondja, rosszindulatú vagyok vele, te pedig hiszel neki? Ha ennyire bízol benne, miért van mégis szükséged rám, a tulajdon lányodra?

– Csak tégy úgy, mintha nem lennék a lányod, jó? Vagy ami még jobb, most azonnal letiltom a számodat.

Eleanor ekkorra már tajtékzott: – Valerie! Nem tudnál végre megnyugodni? Mindig elveszíted a fejed, mikor erről beszélünk!

Valahányszor Sienna szóba került, mindig ez történt, és Eleanornak már torkig volt az egésszel.

Újabb szidalmak után Eleanor végre rátért a lényegre, hangneme megváltozott, mintha egy aduászt tartogatott volna.

Szánalmat keltő hangon mondta: – Mindig is problémád volt Siennával, de ez már a múlt. Meg kell változtatnod a hozzáállásodat. Beteg, Valerie. Nagyon beteg.

Valerie felhorkant: – Beteg, úgyhogy nekem el kell halasztanom az esküvőmet Tristannal, Tristan meg továbbra is ápolja őt, igaz?

Valerie-t cseppet sem érdekelte Tristan, de a megaláztatás, amit érzett, tagadhatatlan volt.

Eleanor érvelése most még abszurdabbnak hangzott, és Valerie nem bírta megállni, hogy ne szúrjon oda neki.

Eleanor dühe fellángolt: – Ő és Tristan együtt nőttek fel. Nem bírja már sokáig nélküle.

Aztán, mintha csak olvasna Valerie gondolataiban, megenyhült: – Ne aggódj, Valerie. Végül Tristan téged fog feleségül venni. Most koncentráljunk Sienna betegségére, rendben?

Valerie majdnem megforgatta a szemét. Királynőként bántak Siennával, és most azt akarták, hogy ő is álljon félre.

Nagyon közel állt ahhoz, hogy elveszítse az önuralmát.

Eleanor észrevette a hallgatását: – Hallod, amit mondok?

Valerie-t egyszerűen csak elöntötte az undor. Minél többet beszélt Eleanor, annál rosszabbul érezte magát. Túl fáradt volt a vitához, így letette.

És egyszerűen tiltólistára tette Eleanor számát.

Az igazat megvallva, már számtalanszor letiltotta Eleanort korábban is. De valahogy a száma minden alkalommal rejtélyes módon, magyarázat nélkül feloldódott.