Július végén üzenetet kaptam anyámtól. Rettegtem is ettől az üzenettől, és vártam is rá, méghozzá egyenlő mértékben.

* Anyám: Victor és én összeházasodunk. *

Nem mondhatnám, hogy feszült lenne a légkör otthon, mert ahhoz az kellene, hogy egyáltalán kommunikáljunk egymással. Ez pedig lehetetlen, amikor sosincs otthon. Nem tudom pontosan, hová jár, de valószínűleg minden idejét Victorral, az új lovagjával tölti.

A pasi valami nagykutya ügyvéd a belvárosban, akinek több pénze van, mint magának Midasz királynak.

* Én: Gratulálok. *

* Anyám: Az esküvő után hozzáköltözünk, hozzá és Damianhez. *

Micsoda?! És ki az ördög az a Damian?

Úgy nézek ki, mint valami bútordarab, amit kedve szerint hurcolászhat egyik házból a másikba?

A szomorú igazság azonban az, hogy nagy valószínűséggel nem lesz más választásom.

Mivel elég önző módon elherdálta az egyetemi alapomat, jelenleg nincsenek meg az anyagi feltételeim ahhoz, hogy saját lakásba költözzek.

Pedig nagyon is szeretnék! Saját teret, saját függetlenséget. Anya amúgy is alapvetően felmondott az anyai szerepben, így nem sok különbség lenne, ha megtenném.

Dane besétál a pihenőbe, miközben azon tűnődöm, mit válaszoljak anyámnak, és azonnal észreveszi, hogy valami bánt.

„Mi a baj? Kivel kell megverekednem?”

Az ajánlatán elmosolyodom egy kicsit. „Anyám, ahogy az lenni szokott, úgy döntött, hogy egy gigantikus szarkupacot gördít az utamba.”

Elfintorodik, közelebb lép, és a vállával finoman meglök. „Bármi is legyen az, tudom, hogy elég erős vagy ahhoz, hogy túljuss rajta. És ha mégsem, én szívesen megszököm veled Vegasba.”

Erre felnevetek, ő pedig egy bugyinedvesítő mosollyal viszonozza.

Mindig is volt egy ilyen különös érzéke ahhoz, hogyan vidítson fel a legegyszerűbb módokon.

„Köszönöm, erre szükségem volt.” Odahajolok, és a fejemet a vállára hajtom. Aztán megmerevedem, és elkezdek elhúzódni. Nem tudom, mi vitt rá, de abban a pillanatban egyszerűen elég biztonságban éreztem magam mellette ahhoz, hogy levegyem a pajzsomat.

Ő azonban nem hagyja, hogy messzire jussak, a karját a vállam köré fonja, és magához ölel. A hajamba suttogja: „Bármikor.”

Még pár percig így ülünk, mielőtt a telefonom figyelmeztet, hogy vége a szünetemnek. Lassan elhúzódom, közben rápillantok, és észreveszem azt a lágy tekintetet a szemében, miközben egy halvány mosoly bujkál a szája szélén.

A műszakunk végén Dane szokás szerint kikísér az autómhoz. Ahogy kinyitná nekem az ajtót, hirtelen megáll, gyengéden megpördít, és az autóm oldalához szegez, a kezét pedig a vállam két oldalán letámasztja.

„Megadnád nekem a számodat, esetleg?” – egészen enyhén előrehajol, így beszívom a szantálfa és a frissen nyírt fű egyedi illatát. Már a kávézóban is észrevettem, ahogy körüllengte, de így, ilyen közelről megcsapva a fejem is a legédesebb módon perdül táncra tőle.

„És vajon mit szeretnél kezdeni a számommal?” – úgy döntök, szemérmesen, mégis flörtölve reagálok, csak hogy lássam, nem olvasom-e félre a helyzetet.

A szeme a bal szememről a jobbra ugrik, le a számra, majd vissza a szememre. „Én szeretnék lenni az első ember a napodban, aki jó reggelt kíván, és az utolsó este, aki szép álmokat kíván.”

Nos, ezzel a szívem máris kihagyott egy ütemet, és táncra perdült a tündérmesék ösvényén.

„Egy ilyen ajánlat után ki vagyok én, hogy megtagadjam a kérésedet.” Előveszem a telefont a hátsó zsebemből, és átnyújtom neki, hogy beírhassa a számát. Pár másodperccel később hallom, hogy csipog a telefonja a zsebében, jelezve, hogy elküldött magának egy üzenetet az én telefonomról. Milyen pimasz, de mégis olyan szexi!

Közelebb hajol, egy ártatlan csókot lehel az arcomra, és azt suttogja: „Legyenek ma éjjel olyan gyönyörűek az álmaid, mint te magad.”

Hirtelen ellép mellőlem, és komótosan az autója felé indul, ami pár parkolóhellyel arrébb áll. A földbe gyökerezett lábbal állok, és még mindig őt bámulom, amikor kinyitja az ajtót, a válla fölött visszanéz, és rám kacsint.

De nem hajt el; megvárja, amíg biztonságosan beülök az autómba – amint újra eszembe jut, hogyan kell normálisan lélegezni –, és csak azután indítja be az autóját, hogy kövessen kifelé a parkolóból. Szent Skittles anyám, ez a férfi a végzetem lesz!

Ahogy aznap este hazafelé közeledek, egy költöztetőautó áll a kocsifelhajtónkon, a hátulja nyitva, tele különféle dobozokkal. Anyámat a nappaliban találom, amint könyveket, képkereteket és más csecsebecséket gyömöszöl egy dobozba.

„Mi folyik itt?”

„Megmondtam; beköltözünk Victorhoz.” Anyám megforgatja a szemét, mintha valami idióta kérdést tettem volna fel.

„Tudom, de azt mondtad, hogy csak az esküvő után.” Megvetem a lábam, összefonom a karom a mellkasom előtt, és összehúzott szemmel nézek rá.

„A tervek megváltoztak. A házat eladásra hirdettük, és a lehető leghamarabb el kell mennünk innen.” Nem hajlandó rám nézni, hátat fordít nekem, és a kandallópárkányon lévő gyertyákat kezdi összeszedni.

„Lófaszt! A ház felét én örököltem, amikor apám meghalt, nem adtam a beleegyezésemet az eladásához!” Tajtékzom a dühtől, és alig bírom egyenletesen tartani a hangomat.

„Amíg nem vagy 18 éves, én kezelem az örökséged rád eső részét. És mint tudod, az csak jövő hónapban lesz. Úgyhogy menj fel, és csomagold össze a cuccaidat, erről a témáról nem akarok többet hallani.”

Elegem van anyám diktatórikus és lekezelő stílusából, amikor épp úgy tartja kedve. Mostanában gyakorlatilag szülőként teljesen felszívódott, és most hirtelen, amikor neki áll a zászló, tekintélyt parancsolóan akar viselkedni. Nem! Befejeztem az alkalmazkodást!

„Nem, nem teszem. Az utolsó lehetséges pillanatig itt maradok. Ez volt az otthonom az elmúlt 18 évben. Nem hagyom, hogy csak úgy semmissé tedd az emlékeimet és a pillanatokat, amiket apámmal osztottam meg. Költözz, ha akarsz, de én az esküvő napjáig maradok.”

Szúrós szemmel néz rám, és kinyitja a száját, mintha újabb baromságokat akarna a nyakamba zúdítani. Végül meggondolja magát, de csak egy kicsit.

„Rendben, maradj. De ne várd, hogy továbbra is én fizessem itt a rezsit. Ha olyan magas lóról akarsz beszélni, és Miss Függetlennek hiszed magad, lássuk, hogy boldogulsz a való világban.” Megpördül, és beviharzik a hálószobájába, rácsapva az ajtót a háta mögött.

Hát a fenébe is, ez jól ment. Sajnos a vicc csattanója rajta fog csattanni. Az elmúlt 2 hónapban ugyanis én fizettem a rezsit és a bevásárlásokat itt. Ő kényelmesen *elfelejtette* az egyik szerencsejátékos körútja során, és ha azt akartam, hogy legyen meleg víz és áram a vacsorafőzéshez, kénytelen voltam a sarkamra állni, és a normálisnál korábban felnőtté válni.

Nem sokkal a vitánk után hallom, hogy a teherautó kigördül a felhajtóról, ő pedig eltűnik az éjszakában. Jó utat!

Miközben élvezem a házi lasagnét és rajzolgatok a konyhaszigetnél, a telefonom váratlanul csippan egyet.

* Sármos Barista: Mi a barista kedvenc edzése az edzőteremben? *

* Sienna: LOL – Fogalmam sincs! *

* Sienna: És egyébként elég pimasz dolog „sármos”-ként elmentened magad a telefonomba *vigyorgó emoji* *

* Sármos Barista: Sebzed a lelkemet *sírós emoji* *

* Sienna: Biztos vagyok benne, hogy túlteszed magad rajta *

* Sienna: Mi a válasz a találós kérdésre? *

* Sármos Barista: A francia prés. *

* Sienna: lol *

* Sienna: ezzel a gyakorlattal hozod össze azokat a bicepszeket? *

* Sármos Barista: Csak nem méregettél, Miss Sienna? *kacsintó emoji* *

* Sienna: Nehéz nem észrevenni azokat a pólóidat, amik egy számmal kisebbek a kelleténél *vigyorgó emoji* *

* Sármos Barista: Hogy tudd, anyukám vette nekem ezeket, és szerinte sármosnak tűnök bennük *széles mosoly emoji* *

* Sienna: Csak hitesd el magaddal nyugodtan! *

* Sienna: Van egy komoly kérdésem hozzád. És ne feledd, a válaszodon múlhat a barátságunk! *

* Sármos Barista: Most megijedtem… de persze, mondd csak *

* Sienna: DC vagy Marvel? *

* Sármos Barista: lol *

* Sármos Barista: Marvel, mindennap, egész nap *

* Sienna: Na látod, tudtam én, hogy van valami okom arra, hogy kedvellek *kacsintó emoji* *

* Sármos Barista: Én meg azt hittem, hogy a ragyogó személyiségem, a nyerő mosolyom és a sármos, jó megjelenésem miatt kedvelsz *szomorú emoji* *

* Sienna: Hát, most hogy mondod… *gondolkodó emoji* *

* Sármos Barista: Tudtam! *

* Sármos Barista: Most már nem telik bele sok időbe, és bedőlsz a sármomnak, a megszállottammá válsz, és végül zaklatni kezdesz *széles mosoly emoji* *

* Sienna: ROFL *

* Sienna: Ördögi terv! *

\\ - - - - - - - - - - - - - - - -