* 3 héttel később *

A bíróság házasságkötő termében állok egy selymes, éjkék ruhában, és egy apró, sárga, narancssárga és piros kálákból álló csokrot szorongatok.

Anyám Victor mellett áll az anyakönyvvezető előtt. Fehér nadrágkosztümje úgy tapad rá, mintha a második bőre lenne – ha engem kérdeztek, egy kicsit illetlen választás egy esküvőre.

Victor tengerészkék, háromrészes öltönyét szintén a testalkatára szabták, de sokkal elegánsabb és üzletiesebb. Díszzsebkendője tökéletesen passzol a kálák színéhez, amelyeket a kezemben tartok.

Damian, igazi gyökér módjára, nem vette a fáradságot, hogy megjelenjen a ceremónián. Valószínűleg épp egy új csajt dug egy másik irodaszer-raktárban valahol.

Túlesünk a ceremónia kötelező körein, Victor és anya is megosztja a saját, személyes fogadalmának rövidített változatát, aláírják a házassági anyakönyvet, én pedig tanúként funkcionálok.

Kilépünk a ragyogó napsütésbe, és Victor Bentley-jéhez sétálunk, amely a járda mellett parkol. Sofőrje az anyósülés ajtaja mellett áll, készen arra, hogy betessékelje őket.

Mindketten felém fordulnak, és kínos csend támad köztünk. Látom anyán, hogy mondani akar valamit, de úgy tűnik, nem találja a szavakat.

– Köszönjük, hogy itt voltál, Sienna. Tudom, hogy ez sokat jelentett az édesanyádnak – mondja Victor, miközben rám néz. Még mindig azzal a finom, furcsa pillantással méreget, ami egyáltalán nem tetszik nekem. – Mint tudod, innen egyenesen a nászútra megyünk, így nem tudunk segíteni a beköltözésben az új szobádba.

Így van, sarokba szorítottak, és miután itt végeztünk, Victor házába költözöm.

– A házvezetőnőm, Nelly tudja, hogy érkezel, és megmutatja a szobádat. Érezd otthon magad, és kérdezz tőle bátran bármit, amit tudni szeretnél, vagy amire szükséged lehet.

– Köszönöm, remélem, élvezni fogják a nászutat. – Képtelen vagyok ennél lelkesebb lenni a helyzettel kapcsolatban, amiben találtam magam.

Egy újabb feszült, búcsúzkodással teli pillanat után beülnek az autóba, és beolvadnak a forgalomba. Kényelmesen az autómhoz sétálok, és megkönnyebbülten sóhajtok fel, amikor elhelyezkedem a volán mögött.

A dobozaim és a bőröndjeim az összes földi javammal már be vannak zsúfolva a kocsim hátuljába, úgyhogy beütöm Victor címét a GPS-be, és elindulok, hogy felfedezzem, milyen új pokol vár rám.

\ - - - - - - - - - - - - - - - -

Egy dupla kovácsoltvas kapuhoz hajtok, amely automatikusan kinyílik, ahogy közeledem. Észreveszem a biztonsági kamerákat, és feltételezem, hogy a biztonsági csapat utasítást kapott, hogy figyeljenek rám, és érkezéskor engedjenek be.

A kocsifelhajtó hosszú, és szomorúfüzek szegélyezik, amelyek a legcsodálatosabb, napfényfoltos árnyékot vetik, ahogy áthaladok alattuk.

A felhajtó tetején egy szökőkutat körülölelő körforgalomban állok meg. Három kis pufók puttó köpködi a vizet a levegőbe, békés és nyugodt atmoszférát teremtve a kocsiból kiszállva.

Felnézek a háromszintes kúriára, mert ezt a helyet aligha lehet egyszerű háznak nevezni.

Krémszínű márványoszlopok, a házat körbeölelő veranda, hatalmas üvegablakok és agyagcserép tető olvad össze egyetlen gyönyörű épületté, amely úgy fest, mintha egy Architectural Digest magazinból lépett volna elő.

A kavics ropog a talpam alatt, ahogy a kétszárnyú bejárati ajtóhoz lépek, de mielőtt még időm lenne kopogni, az egyik szárnyat kitárja egy alacsony, molett, idősebb nő a leganyáskodóbb mosollyal, amit valaha láttam. Azonnal megkedvelem, és tudom, hogy remekül ki fogunk jönni egymással.

Kinyújtott karokkal közeledik felém, és a karjaiba zár, a feje csak a mellemig ér. Fahéjas-cukros keksz és mosószer illata árad belőle.

– Drágám, én Nelly vagyok, te pedig bizonyára Sienna – mondja, miközben elhúzódik, de nem enged el teljesen, a kezeit az enyéimben tartja.

Őszinte mosolyt villantok rá, majd bólintok. – Csak behozom a csomagjaimat, és utána megkérhetlek, hogy mutasd meg a szobámat?

Rám sugárzik: – Milyen szép modor! Hagyd csak a táskákat. Megkérem Mateót, hogy vigye fel neked őket, amíg én hozok neked valami innivalót, esetleg egy kis harapnivalót is?

Nelly nem sok választást hagy, maga után húz egy dupla lépcsősor mellett, át egy hatalmas nappalin, egy étkezőn, be egy tágas konyhába. Fekete márvány pultok, rozsdamentes acél gépek és réz konyhai eszközök alkotnak hívogató és otthonos atmoszférát.

Oldalt, egy kiugró ablakfülke alatt egy régi, rusztikus konyhaasztal áll, mellette egy fülkeszerű, puha párnákkal borított paddal. Az ablak a kertekre és a medencetérre néz. Azonnal tudom, hogy sok időt fogok itt tölteni, kávét szürcsölve és a pikáns romantikus regényeimet olvasva.

Nelly a hatalmas konyhasziget melletti bárszékre tessékel, megkérdezi, hogyan iszom a kávét, majd egy friss adag brownie-t húz ki a sütőből. Egy csésze teával a kezében leül velem szembe, és mesélni kezd a házirendről: a vacsora minden este pontban 6 órakor van, a reggeliről és az ebédről pedig magamnak kell gondoskodnom.

Ami reggel kilencig nincs a szennyeskosárban, azzal csak másnap foglalkoznak. A fürdőszobámat hetente fogja takarítani, de nem tűri el, hogy a mindennapokban úgy nézzen ki, mint egy disznóól.

Nelly egyenes és szigorú, ugyanakkor barátságos és vendégszerető is. A nagymamámra emlékeztet, amikor a nyári szünetekben meglátogattam.

Miután átvettük az alapokat, felvezet a lépcsőn a második emeletre, befordul a jobbra lévő folyosón, és elindul a bal oldali utolsó ajtó felé. Az ajtó egy gyönyörű szobára nyílik, a lábam alatt puha szőnyeggel, hatalmas dupla ajtókkal, amelyek a hátsó udvarra néző erkélyre vezetnek, oldalt egy franciaágy áll világosszürke és szilvakék ágyneművel, attól balra egy gardróbszoba, az ággyal szemközti oldalon pedig egy saját fürdőszoba.

A dobozaim az ággyal szemközti íróasztalon pihennek, a bőröndjeim a földön az ágy mellett, a frissen mosott törölközők pedig az ágy végében, a paplanon vannak felhalmozva. Elnémulok a csodálattól – ez a szoba nagyobb, mint a régi házunk teljes konyha-étkező-nappali része egyben.

Nelly felé fordulok, és lehajolok, hogy megköszönjem az eddigi nagylelkűségét és kedvességét. Jólesően ölel vissza, és amikor indulni készül, félig felém fordul, és így szól: – Te egyáltalán nem hasonlítasz Valerie kisasszonyra.