A délután hátralévő részét azzal töltöm, hogy elpakolom a holmimat a gardróbba, és rendszerezem a piperecikkeimet a fürdőszobában.

Nelly szavai folyamatosan ott motoszkálnak a fejemben.

Anyám mindig is kedves és barátságos ember volt, függetlenül attól, hogy ki voltál vagy hol dolgoztál. El sem tudom képzelni, hogy durva vagy leereszkedő legyen a személyzettel. De ahogy a közelmúlt eseményei megmutatták, mégsem ismerem az anyámat olyan jól, mint hittem.

Úgy döntök, hogy egyelőre jégre teszem ezt a gondolatot, legalábbis addig, amíg a saját szememmel nem látom, hogyan kommunikál anyám Nellyvel, miután visszatérnek a nászútjukról.

Miután végzek, lesétálok a konyhába, ahol Nellyt és egy idősebb mexikói férfit találok. Ő épp valamit keverget egy fazékban a tűzhelyen, míg a férfi egy csésze kávét kortyolgat.

Amikor meglát, felugrik, és már fordul is sarkon: – Nagyon sajnálom, kisasszony, már el is tűntem.

Elébe lépek, és felemelem a kezem, jelezve, hogy lassítson. – Kérem, ne menjen el miattam. Én Sienna vagyok, maga Mateo? – Teszek egy megalapozott tippet, mivel senki mást nem láttam még a birtokon kószálni.

Mateo arca rózsaszínre pírul, és elismerően bólint egyet. Nellyre pillant, de a nő csak rámosolyog.

– Köszönöm, hogy felhozta a holmimat a szobámba, igazán értékelem. Szívesen segítettem volna – tudom, milyen nehéz volt némelyik.

Mateo úgy néz rám, mintha egy második fej nőtt volna a nyakamon. – Megmondtam, hogy ő nem olyan, mint a többiek ebben a házban – szólal meg Nelly, miközben barátságos mosoly deríti fel az arcát.

Közelebb lépek, és jelzem neki, hogy üljön csak vissza. Tétovázva megteszi, de miután néhány percig mindennapi dolgokról beszélgetünk, ellazul, és mesélni kezd a mexikói életéről.

Ahogy Nelly és Mateo régi történetekkel és vicces ház körüli pillanatokkal szórakoztatnak, lassan elkezdek segíteni a vacsora elkészítésében. Míg a nő kevergeti a marhapörköltet, és fűszereket ad hozzá, én felteszem főni a krumplit a püréhez, közben pedig fokhagymás kenyeret tolok a sütőbe.

Nevetgélünk, viccelődünk, és egyszerűen csak jól érezzük magunkat, amikor meghalljuk, hogy becsapódik a bejárati ajtó. Női kuncogást és egy mély, rekedtes hangot hallunk, de nem lehet kivenni, mit mondanak.

A következő pillanatban Damian és egy hidrogénszőke csaj esik be a sarkon. Figyelmen kívül hagyom őket, miközben épp a krumplit töröm.

– Nelly, légy szíves, teríts meg egy extra főre ma este, Roxy is csatlakozik hozzánk vacsorára. – Damian odamegy Nellyhez, és fél karral átöleli, a magasságkülönbségük miatt szinte félbehajolva. Meglehetősen komikus látvány.

– Vanessának hívnak – méltatlankodik félig-meddig a szőke, de nem firtatja tovább a dolgot.

Damian figyelmen kívül hagyja a baklövését, és átnéz rám. – Nelly, lehet, hogy érdemes lenne újra megcsinálnod azt a krumplit, mert nem hiszem, hogy az elkényeztetett hercegnő egyetlen napot is főzött volna az életében. Valószínűleg csak azt tudja, hogyan kell elviteles ételt rendelni, és időpontot foglalni a körmöséhez.

Vanessa úgy kezd röhögni, mint egy hiéna, Damian pedig rám vigyorog; valószínűleg pokoli viccesnek hiszi magát, és úgy véli, tökéletesen kiismert engem.

Úgy döntök, hogy ignorálom a megjegyzését, nem kell megvédenem magam előtte. Nem ismer engem. Nellynek azonban más tervei vannak.

– Damian Victor Kingsley, azonnal kérj bocsánatot Siennától! – Nelly gyilkos pillantásokkal bombázza. Tudjátok, azzal a fajtával, amivel a szülők néznek a gyerekeikre, amikor rendkívül csalódottak bennük.

– De... – Damian megpróbál feleselni Nellyvel, de az asszony hallani sem akar róla.

– Sienna reggel óta csakis barátságos, kedves és segítőkész volt. Ugyanez sajnos nem mondható el a jelenlegi vendégedről. – A szeme sarkából Vanessára mered.

Damian szégyenkezve lehajtja a fejét, és azt hiszem, épp arra készül, hogy legalább Nellytől bocsánatot kérjen (mert tőle nem várok bocsánatkérést), amikor Vanessa megszólal.

– Mit képzelsz, hogyan beszélsz Damiannal? Te csak a személyzet vagy.

A szobában síri csend lesz, és érzem, ahogy a hangulat drasztikusan megváltozik. A következő pillanatban Damian oda is viharzik Vanessához, a lány felvisít és hátrálni kezd. A fiú meg sem áll, amíg a mögötte lévő falhoz nem szorítja; nem ér hozzá, de viharos jelenléte is elég ahhoz, hogy a helyén tartsa.

– Nem fogsz így beszélni Nellyvel! Ő olyan nekem, mintha a második anyám lenne! – Az arca gyilkos, a hangja pedig olyan hideg, hogy az Antarktisz is tanulhatna tőle egyet s mást.

Vanessa hebeg-habog, de nem jön ki értelmes szó a száján. Azt hiszem, a maradék néhány agysejtje rövidzárlatot kapott. Szegény pára.

Nellyvel szoborként állva figyeljük a jelenetet, várva, hogy ki tudja-e dumálni magát ebből.

Néhány próbálkozás után a hangja újra működni kezd: – Damian, kicsim, tudod, hogy nem úgy értettem. Te magad is azt mondtad, hogy Sienna egy haszontalan, elkényeztetett, önelégült hercegnő. Csak támogattalak, amikor a házvezetőnőd az ő pártját próbálta fogni.

A szeme úgy ugrál a fiú arcának egyik oldaláról a másikra, mint egy pingponglabda, remélve, hogy elhiszi ezt a gyenge kifogást, amit épp kitalált.

A szavai csak megerősítették, amit már amúgy is tudtam; Damiannak megvannak a saját előítéletei azzal kapcsolatban, hogy ki és mi vagyok. De nem az én feladatom, hogy megpróbáljam megváltoztatni a véleményét. Tapasztalataim szerint az emberek azt hiszik el, amit el akarnak hinni, még akkor is, ha minden bizonyíték az ellenkezőjét mutatja.

– Takarodj! – ordítja neki, a nyál is kifröccsen a szájából. Az öklei az oldalánál összeszorulnak, a nyakán pedig a puszta düh miatt kidagad az ér.

Vanessa valószínűleg lát valamit a szemében, ami meggyőzi arról, hogy felesleges tovább vitatkozni, mert a következő pillanatban már rohan is kifelé a szobából, és néhány másodperccel később a bejárati ajtó becsapódásának hangja hallatszik.

Mielőtt Damian teljesen felénk fordulhatna, Nelly megszólal: – Damian, a vacsorádat felviszem a szobádba. Azt hiszem, jobb, ha ma este nem csatlakozol hozzánk.

A fiú vállai azonnal megereszkednek, egyet bólint, és már ott sincs.

– Nelly, ez igazán nem volt szükséges – kezdem, de ő a szavamba vág.

– Nem, én ennél jobb modorra tanítottam azt a fiút. És még van képe behozni azt a ringyót ebbe a házba. Ezt nem fogom eltűrni. – Hátat fordít nekem, és tudom, hogy ez a beszélgetés véget ért.

Kész vagyok a krumplipürével, úgyhogy megkeresem az edényeket és az evőeszközöket, hogy elkezdjek teríteni. Még egy felszolgáló tálcát is találok, amire Damian vacsoráját tehetem. Csak azért, mert ő egy modortalan, udvariatlan, vidraagyú tuskó, nem jelenti azt, hogy le fogok süllyedni a szintjére.

\ - - - - - - - - - - - - - - - -