Döbbenten meredtek rá. Tor szemei tágra nyíltak.

– Kae, a farkasam... – Megint rákezdte ugyanazt a régi nótát, a lánynak pedig nevethetnékje támadt. Ezt már mind hallotta az előző életében. A férfi minden egyes alkalommal a farkasára hivatkozott, amikor Nadival akart időt tölteni. Sosem utasította el őt, ahogy megegyeztek, és nagyon hamar a szeretőjévé tette.

Kaelia megpróbálta lehunyni a szemét, bár ez rendkívül fájdalmas volt számára. Ő volt az, aki igazán törődött a falkával, és megpróbált a munkába temetkezni. Ez volt a másik hibája.

Azonban most kapott egy második esélyt.

És nem fogja kétszer elkövetni ugyanazt a hibát. Itt és most fog megszabadulni Naditól, mielőtt túl késő lenne.

Akkor Tor azt mondta neki, hogy az ő választása, és ő rosszul döntött. Hatalmas hiba volt megengedni Nadiának, hogy a falka érdekében maradjon. Emberek haltak meg emiatt! Nem csak ő. Kael tekintete összetalálkozott legjobb barátnője, Tessa szemével, és a könnyek maró érzéssel fenyegettek a szemében, készen arra, hogy előtörjenek. Tessa is azok közé tartozott, akiket Nadi intrikái öltek meg. Korábban is voltak kétségei, de most már biztosan tudta az igazságot. Egyszer és mindenkorra meg fog szabadulni ettől a gonosztól.

– Azt mondtam, nem – ismételte meg hidegen, és visszanézett a férjére. – Már beszéltünk erről, és megegyeztünk. Keresünk egy jó falkát, ahol gondoskodnak majd róla. De ő nem marad itt. El kell utasítanod őt, pontosan úgy, ahogy megbeszéltük.

Egyetlen kérdés zavarta csak: miért döntött úgy Tor, hogy nyilvánosan folytatja le ezt a beszélgetést. Bár most nem volt itt az ideje, hogy ezen töprengjen. Voltak ennél sürgősebb teendői is.

– Kaelia. – Tor hirtelen komolyra fordította a szót, és Nadia elé lépett, aki mögötte bujkált, és úgy reszketett, mint a nyárfalevél a szélben. – Gondold ezt át. Nem kérném, ha nem lenne fontos. Én vagyok a falkánk Alfája, és a farkasam megőrül a társáért. Nem kockáztathatjuk...

– Torin – szólította meg nyugodtan a lány. – A mi falkánk az egyik legerősebb az országban. Nem állunk hadban senkivel, te pedig egy erős Alfa vagy. Hiszek benned. Mindig is hittem. Ezt te is tudod. Biztos vagyok benne, hogy nem lenne könnyű elutasítani az igazi társadat, de családként – amik vagyunk – túl fogunk jutni rajta.

– Én csak a legjobbat akarom a falkának – mormolta Tor, bár már nem hangzott olyan magabiztosnak, Kael pedig a remény apró szikráját érezte fellobbanni.

– Ha azt akarod, ami a legjobb a falkának, tedd meg most – sürgette. – Minél tovább halogatod, annál nehezebb lesz. Ha valami, akkor ő a gyengeséged. Már az első napon megszegted a szavadat.

A férfi ajkai enyhén megrezdültek, Kael pedig tudta, mit jelent ez. A győzelme karnyújtásnyira volt. Majdnem megszabadult ettől a vörös hajú szörnyetegtől.

Tor elfojtott egy bosszús sóhajt, Nadia felé fordult, és halkan beszélt hozzá. – Sajnálom. Gondoskodom róla, hogy utána jó kezekben legyél. Megígérem.

Kael észre sem vette, milyen erősen markolja a ruhája anyagát. Vajon mindig is ennyire egyszerű lett volna? Tényleg megakadályozhatta volna az összes katasztrófát, ami vele történt, ha egyszerűen csak nemet mond akkor?

– Én, Torin Blackwood, a Csillámló Folyó falka Alfája, elutasítom... – kezdte határozott hangon a férje, amikor az előtte álló ómega térdre rogyott, és sírva fakadt.

– Kérlek, ne! – nyöszörögte. – Még mindig túl gyenge vagyok! Meghalok, ha most elutasítasz! Kérlek! Bármit megteszek!

Tor megdermedt. Nem tudta rávenni magát, hogy elutasítsa ezt az apró, törékeny társát. Ez volt az a pillanat, amikor Kaelia rájött, hogy minden elveszett. A férfi újra felé fordult, ő pedig büszkén állta a tekintetét.

– Kérem, Alfa! – zokogott fel Nadi. Kaelnek el kellett ismernie: ha nem tudta volna, kivel áll szemben, maga is bedőlt volna neki. – A rabszolgája leszek! Tudok takarítani, és tudok főzni! Bármit megcsinálok! Csak kérem, kíméljen meg! Ne tegye ezt! Szolgálni fogom a Lunáját!

Kaelen mintha áramütés futott volna végig a saját említése hallatán. Riválisára nézett, és egy jól álcázott gyűlölettel teli tekintettel találkozott.

– Kérem, Lunám! – A lány még mindig térdelve könyörgött. – A sorsom az ön kezében van! Kérem, ne öljön meg! Kérem, kegyelmezzen! Örökre a rabszolgája leszek. Ne öljön meg!

Senki sem szólt egy szót sem, és a teremben az egyetlen hang Nadia szánalmas zokogása és szipogása volt.

– Édes lány – döntött úgy Kaelia, hogy megpróbálja még egyszer utoljára. – Semmi szükség minderre. Nagyon jól fognak gondoskodni rólad, csak éppen nem itt.

– Kérem, Lunám! – Nadi gyorsabban mászott felé, mint ahogy Kael ki tudott volna térni előle, és megragadta a ruháját.

– Az elutasítás megöl engem! Kérem, kegyelmezzen!

– Én... – kezdte Kael, de egy hangos morgás belé fojtotta a szót.

– Elég! – ordította Torin; szemei vörösen izzottak, miközben feleségére nézett, ami azt jelentette, hogy a farkasa átvette az irányítást.

– Nyugodj meg – mondta a Luna határozottan, de a férfi újabb morgást hallatott, annyira dühös volt.

– Azt mondtam, elég! – Torin pillanatok alatt Nadia mellett termett, és a karjaiba kapta. – Marad! Mindenre találunk megoldást!

Határozott léptekkel a hatalmas lépcsősor felé indult, hogy felvigye a társát az emeletre, az egyik vendégszobába. Kael nagyon is jól tudta, melyik szoba lesz az – az a kúria legtávolabbi sarkában, ahová a férje hamarosan gyakorlatilag be is költözik. Nadia feje Torin nyakába fúródott, és Kaelia biztos volt benne, hogy egyáltalán nem véletlen, hogy a lány most pontosan oda lehelt a kulcscsontjára, ahová a jelnek kerülnie kellene.

Önkéntelenül megérintette a jelet, amit a férfi adott neki tizenkilenc éves korában, és elképte az ómega tekintetét. Nadia őt figyelte. Kael tudta, hogy ma is veszített, akárcát legutóbb.

Semmi sem változott. Szavainak és tetteinek azon a napon abszolút semmi szerepe nem volt a történtek alakulásában. Olyan volt, mint egy nagyon rossz film, amit újra és újra lejátszanak.

– Kae! – Tessa lépett oda hozzá, miután az Alfájuk eltűnt. – Jól vagy?

Kaelia a legjobb barátnőjére nézett, akit korábban elveszített. Nem gondolkodott kétszer; a lány karjaiba vetette magát.

A szülei halála után ő volt az egyetlen személy Torinon kívül, akire mindent rábízhatott.

– Jól van, na – simogatta meg Tessa a Luna hosszú, platinaszőke haját. – Minden rendben lesz. Biztos vagyok benne, hogy még átgondolja.

A valóság hirtelen rászakadt Kaelre, amint rájött, hogyan is festhetnek a jelenlegi események a körülöttük lévők szemében, és azonnal elhúzódott. A férjét már elveszítette. Nem volt szükség arra, hogy a büszkeségét is elveszítse.

– Jól vagyok – mondta, és elképte a Béta tekintetét.

Corb bólintott, és egy halvány, együttérző mosolyt küldött felé, mielőtt hangosan elkiáltotta volna magát: – Úgy látom, mindenki elfelejtette, mi is a dolga! Vár a munka!

– Menjünk a szobádba – javasolta Tessa. – Ott majd mindent megbeszélünk.

Nem, Kaelnek nem volt szüksége erre a beszélgetésre. Nagyon is jól emlékezett rá. Mert ezt már lejátszották egyszer.

Amire most igazán szüksége volt, az egy kis egyedüllét. Fel kellett dolgoznia a történteket, stratégiát kellett építenie, és egy új tervvel kellett előállnia.

A házasságát ugyan nem tudta megmenteni, de Tessát, és azokat az embereket, akik Nadi segítségével haltak meg, valamint a falkáját és a saját életét még mindig megmenthette.

– Most egyszerűen nem tudok – felelte, mosolyogva a barátnőjére, megszorítva a kezét, még mindig alig elhíve, hogy ő itt van. – Beszéljünk máskor. Sok munkám van.

– Munka? – Tessa szemei elkerekedtek. – Ezt komolyan mondod?

– Igen. – Kael elsimította a gyűrődéseket a ruháján. – Most, hogy az Alfánk... elfoglalt, be kell ugranom. A falka az első.

Még egy meleg mosolyt küldött a barátnőjének, és hozzátette: – Minden rendben lesz, Tessa. Jól leszünk. Mindannyian.

Kaelia magára zárta Luna-irodájának ajtaját, és próbálta kordában tartani szaggatott légzését. Túl sok volt! Minden túl sok volt számára. Ki kellett tisztítania a fejét, és mindent alaposan át kellett gondolnia. Tervre volt szüksége. Egy jó tervre. Mindenkit meg kellett mentenie, beleértve önmagát is.

De az iroda túlságosan fojtogató volt. Neki pedig levegőre volt szüksége!

Csak egy dolog segíthetett rajta, mégpedig az, ha farkas alakot ölt.

Kaelia kiment az erdőbe, amely a falkát vette körül, és levetkőzött, felkészülve az átváltozásra.

De nem történt semmi!

– Umbra, ott vagy? – kérdezte, miközben váratlan újjászületése óta – ami alig egy órája történt – először szólította meg a farkasát, de nem kapott választ. Ez aggasztó volt. Umbra egész életében ott volt vele.

– Umbra! – szólította Kael a másik felét, de csak csend fogadta. Dühében olyan gyorsan kezdett futni a saját emberi lábain, ahogy csak bírt. Még mindig szupergyors és erős volt, ami csakis azt jelenthette, hogy a farkasa valahol ott rejtőzik benne. Nem volt gyenge.

Mégis valami nagyon nem volt rendben.