Nem telt sok időbe, mire elért a világon a számára legkedvesebb helyre: a Csillámló Üvegtóhoz. Ez volt az egyetlen hely, ahol Kaelia igazán egyedül lehetett. Elég távol volt a falkaháztól, ugyanakkor közel a falka határaihoz; biztonságosnak számított, mivel ezen a területen még sosem érte őket kóborlók támadása. Innentől egy falkányi távolságra már a Likánok területe feküdt, és a pletykák szerint a Likán Király rezidenciája is valahol a közelben volt. Bár senki sem volt olyan bolond, hogy bemerészkedjen azokra a földekre és utánajárjon.

Így hát Kael gondolkodás nélkül megállt a tó partján, levetkőzött, és beugrott a vízbe. Hideg volt, ugyanakkor pontosan az, amire szüksége volt a megnyugváshoz. Átadta magát a sötét éjszakának, amelyet csak a telihold fénye világított meg, vízkristályokat csillogtatva a bőrén, amikor hirtelen megérzett egy ismeretlen jelenlétet. Erőteljes és uralkodó volt, de nem a férjéhez tartozott, és azonnal éberségre intette.

Úgy téve, mintha mi sem történt volna, Kael óvatosan körülnézett, és tekintete megakadt egy hatalmas farkas alakján, aki a tó túlpartján lévő dombon állt. Sötét volt, valószínűleg fekete, bár a szemei arany színben izzottak.

Ez rossz jel volt. Sőt, nagyon is rossz.

Kaelia úgy döntött, nem kockáztat; a víz alá bukott, és olyan gyorsan indult a part felé, ahogy csak bírt, majd futni kezdett az életéért. Egy hangos vonyítás követte őt.

Pillanatok alatt visszaért a saját biztonságos területére. Szerencsére a ruhái ott voltak, ahol hagyta őket. Felkapta a ruháját, és megpróbálta felhúzni a hátán lévő cipzárt, de az ujjai nem érték el.

– Hadd segítsek. – Két kéz érintette meg a hátát; Corbin Béta segített neki az apró problémájában. Kael eltűnődött, vajon végig ott volt-e. A valóságban ez nem számított. A vérfarkasok hozzászoktak a meztelen testekhez. Nem ez volt az első alkalom, hogy ruha nélkül látta. És valószínűleg nem is az utolsó...

– Mit keresel itt? – kérdezte a férfitól, miközben felé fordult.

– Rád vártam – mondta kiismerhetetlen arckifejezéssel. – Megtaláltam a ruháidat, és feltételeztem, hogy futni mentél. Miért nem változtál át?

– Átváltoztam – hazudta rebbenéstelen arccal. Ha bárki megtudná, hogy képtelen alakot váltani, a sorsa előbb pecsételődne meg, mint később. Ezt nem engedhette meg magának. Kael tudta, hogy időre van szüksége. – De ez most nem fontos. – Úgy döntött, gyorsan témát vált. – Behatoló járt a Csillámló Üvegtónál. Küldj farkasokat, hogy nézzenek utána.

– Természetesen, Luna – mondta a férfi, és tekintete egy másodpercre elvesztette a fókuszt, miközben az elmekapcsolaton keresztül osztogatott parancsokat.

Kaelia úgy döntött, nem vár rá, és lassan a ház felé indult. Corb hamar utolérte, és lovagiasan kinyitotta előtte a kúria ajtaját.

– Minden rendben lesz – bökte ki hirtelen. Kael megtorpant. Régen a férfi folyton ezt mondogatta neki. Mégis, amikor nehéz döntéseket kellett hozni, mindig a férje oldalára állt. Ez volt az egyik legjobban fájó árulás, mert a lány meg volt győződve arról, hogy az árulásáig jó volt a kapcsolata a Bétával. Mégsem tiltakozott egyáltalán, amikor megfosztották a címétől. Sok mindent szeretett volna elmondani neki, de nem tehette.

Így hát csak a férfi széles vállára tette törékeny kezét, a szemébe nézett, és szomorúan elmosolyodott. – Tudtad, ugye?

A férfi arckifejezése megváltozott, mintha villám csapott volna belé, és ajkai enyhén szétnyíltak.

– Igen, Luna – vallotta be, a földre szegezve tekintetét.

– Semmi baj. – Kael megveregette a vállát. – Megértem. Nem szegülhetsz szembe az Alfád parancsával.

– Ha tehetném... – kezdett beszélni a férfi, de a lány az ajkára tette az ujját, csendre intve őt.

– Nem számít. – Vállat vont. – Legalább a te támogatásodra mindig számíthatok, Corb. Igaz?

– Mindig, Luna. – A férfi légzése nehézzé vált, Kael pedig félrebillentett fejjel figyelte. Ez érdekes fejlemény volt. Miért reagál így?

– Akkor persze, hogy jól leszek. – Kuncogott egyet, és bement. Ki kellett találnia, mit tegyen ezután.

Kael magára zárta a hálószobája ajtaját. Tudta, hogy Torin ma éjjel nem fog visszajönni, hogy megossza vele az ágyát. Amennyire emlékezett, ezen a ponton még nem feküdt le Nadival, és az egész időt a magánirodájában töltötte: ivott és az élet dolgain gondolkodott. Reggel majd virágokat és ajándékokat hoz neki, sőt még bocsánatot is kér. De Nadi továbbra is az életük része marad.

Egy hosszú, pihentető fürdő után Kael az íróasztalához ment, és előhúzta a régi naplóját. Évek óta nem használta, de kedves volt a szívének, és épp megfelelő hely volt arra, hogy feljegyezzen minden egyes fontos eseményt, ami a halálát megelőző évben történt.

Megpróbált mindenre visszaemlékezni, amíg még tudott.

Túl is jól tudta, mihez kezdjen ezekkel az információkkal. A játék elkezdődött.

A terve valójában egyszerű volt. Mivel nem tudta megváltoztatni a fő eseményt, és nem tudott megszabadulni Naditól, mennie kellett. De nem hagyhatta el a falkáját anélkül, hogy ne gondoskodna az összes kedves barátja életéről és biztonságáról. Arról nem is beszélve, hogy különösen fontos volt megpróbálnia megmutatni Torinnak és a falka többi tagjának Nadia igazi arcát. Mindenki azt hitte, hogy ő egy angyal, miközben a valóságban az ördög maga. Kael még belegondolni is félt, mi történne, ha Nadi Lunává válna, mert egyértelmű volt, hogy nem a falka érdekeit tartaná szem előtt.

Bár Kael saját szíve bosszúért kiáltott, nem akarta, hogy élete munkája romba dőljön. Ráadásul nem volt benne annyi gyűlölet, hogy mindenkit utáljon. A haragját csak néhány kiválasztottnak tartogatta. Azoknak, akik elárulták a bizalmát, és a vesztét okozták, akik tiszteletet és védelmet ígértek neki, de megaláztatást és szenvedést hoztak rá. Igen, őrájuk fog koncentrálni.

Hirtelen kinyílt az ajtó, és Torin lépett be, amitől a lány gyorsan becsapta a naplót az események és nevek listájával, és elrejtette a fiókban. Szerencsére a férfi nem figyelt fel erre.

A bűntudat kiült az arcára, és bár Kael legszívesebben a szemét forgatta volna, visszafogta magát. Nem árulhatta el magát. Ez az esemény korábban nem történt meg. Előző életében a férfi aznap éjjel nem látogatta meg. Ez új volt, így óvatosnak kellett lennie.

– Kae. – Tor beljebb lépett a szobába. – Corb értesített, hogy találkoztál egy behatolóval. Jól vagy?

Ez vicces volt. Ott ült egyben, egyértelműen jó bőrben. Kit akar áltatni? Talán a bűntudat hajtotta ide, mert a nő nem adta könnyen magát, ő mégis a társát választotta?

– Kellemetlen volt. – Kaelia vállat vont, és felállt. Ha a férfi úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja a szobában lévő hatalmas rózsaszín elefántot, ő is megteheti ugyanezt. Végül is így volt a legjobb. A múltbeli, Nadiáról szóló beszélgetéseik sosem végződtek jól. Sosem hinné el, micsoda szörnyeteg a társa. Tehát minél kevesebbet beszél róla Kaelia, annál jobb.

– És egyben kiábrándító is. – Az ablakhoz ment, hogy elrejtse az arckifejezését.

– Hogyhogy? – kapta be a horgot Torin.

– Az egyik legerősebb falka vagyunk, és egy idegen farkas csak úgy besétál a területünkre, kémkedik a Lunád után, aki meztelenül fürdik a tóban...

– Hogy mit csinált? – hördült fel Torin birtoklóan. Régen ez a lehető legjobb értelemben az őrületbe kergette volna a nőt. De most csak bosszantotta. A férfi épp az imént jelölt meg magának egy másik nőt oly sok ember előtt. Többé nem volt joga így morogni a jelenlétében. A véleményének természetesen nem adott hangot.

– Jól hallottad – felelte –, és ahelyett, hogy azt a farkast keresné, az Alfa ki tudja mit csinál. Ne vedd sértésnek, de pontosan erről beszéltem ma korábban. A társad máris elvonta a figyelmedet arról, ami igazán fontos.

Övön aluli ütés volt. Az igazat megvallva most pont arra volt szüksége, hogy a férfi mással legyen elfoglalva. A múltban minél közelebb került Nadihoz, a lány annál több hatalmat és támogatót szerzett, és annál rosszabbra fordult Kaelia és közeli híveinek sorsa. Ha legalább egy nappal el tudja halasztani az események kerekét, megteszi.

– Dühös vagy. – Sóhajtott egyet a férfi. – Megértem, persze. Megszegtem az ígéretemet. Én...

– Ne is beszéljünk róla – állította meg a lány. – Ez van.

– Kae, bébi. – A férfi a nyakát kezdte harapdálni, pont ott, ahol évekkel ezelőtt megjelölte őt, örökre összekötve a farkasaikat, és elismerve őt választott társaként. – Megbántottalak, és bármit megteszek, hogy jóvátegyem.

Nem mindent. Ezt Kael túl is jól tudta.

– Csak te lehetsz a Lunám; ezt tudod, ugye? – Csókokkal borította be a nyakát, miközben próbálta lehúzni a lány ruhájának cipzárját.

Ez furcsa volt. Egy ideje nem voltak már intim viszonyban. Kael előző életében az útjaik több mint fél évvel ezelőtt különváltak. Ő csak az elhagyott és elutasított felesége volt.

Kael ökölbe szorította a kezét, mielőtt felé fordult volna.

– Nem! – kiáltotta, amivel megállította őt. – Ma nem. – Vagy inkább soha. Megkapta az utolsó esélyét, és elszúrta. Már nem akarta őt. Ha a farkasa, Umbra, most itt lenne, vonyítana a fájdalomtól, mivel hozzá volt kötve Torin farkasához, Brutushoz. Azonban Kael nem érezte Umbrát. Nem állt a befolyása alatt. Arról nem is beszélve, hogy dühös volt.

Ezt persze nem mutatta ki. Az édesanyja arra tanította, hogy rejtse el az érzelmeit. Ez a tudás végre hasznossá vált.

– Kae? – Torin sokkoltan nézett rá. A mai napig boldogok voltak együtt. Ez eszébe juttatta Kaelnek, hogy a férfi valószínűleg már korábban megtalálta Nadit, és az elmúlt néhány napban végig hazudott neki. Vagy talán hetekben. – Drágám, ne csináld ezt. Szeretlek, és mi egy család vagyunk. Mindig is egy család maradunk.

– Hiszed vagy sem, nem érzem jól magam mindazok után, amik ma történtek – jelentette ki Kael egyenesen a szemébe nézve –, de boldoggá tenne, ha elhoznád nekem a behatoló fejét.

A férfi bólintott. – Bármit megteszek érted, Kae.

A férje végigsimított az arcán, a nő pedig eltűrte. Még egy mosolyt is magára erőltetett a színjáték kedvéért.

– Reggelre megkapod a fejét! – ígérte, mielőtt magára hagyta volna.

Tessa mentálisan próbálta elérni, de Kaelia megkérte, hogy várjon reggelig.

A nagyrészt álmatlan éjszaka után tudta, mit kell tennie, és azt is, mi lesz az első lépés.

Az irodájában tárcsázott egy számot, amelyet egyetlen más vérfarkas sem mert volna hívni. Nem maradt más választása.

– Halló, itt Vaughn Béta – szólt egy ingerült férfihang a vonal másik végén. Kaelia nagyot nyelt, mielőtt válaszolt volna.

– Üdvözlöm, Béta. Itt Kaelia Blackwood Luna. Született Vance.

Ez nem mondott sokat a férfinak.

– És? – válaszolt unottan.

– Hét évvel ezelőtt megmentettem az unokaöccsét egy kóborló támadástól a bentlakásos iskolájában. Akkor adta meg ezt a számot, és azt mondta, tartozik nekem eggyel.

A Likán szünetet tartott, mielőtt válaszolt.

– És gondolom, most hívja be a tartozást? – kuncogott. – Én meg azt hittem, léteznek még önzetlen emberek ezen a világon...

– Nem kérném, ha nem múlnának rajta életek – vágott a szavába Kaelia. Likánokkal nehéz volt kapcsolatba lépni. Ritkán vegyültek az egyszerű vérfarkasokkal, bár olykor előfordult, hogy az alakváltók elit bentlakásos iskoláiba jártak. Kaelnek akkor szegődött mellé a szerencse.

– Rendben – egyezett bele a férfi. – Mit akar hát?

– Beszélnem kell a Likán Alfa Királlyal – mondta Kaelia határozottan.