– Milyen merészek vagyunk! – kuncogott a Béta, bizonytalanságban hagyva Kaelt azzal kapcsolatban, hogy mit is gondoljon. – Azt hiszi, a Király megtesz bármit, amit csak mondok neki?

– Remélem, tiszteli önt annyira, hogy megtegye ezt az apró szívességet – tapogatózott a lány az ajkába harapva. Vékony jégen táncolt, és tisztában volt vele, de nem volt más választása.

– Rendben – morgott halkan a férfi. Amióta csak hívta, Kael most először tűnődött el azon, vajon mit csinálhat éppen. – Jewel, drágám, elég volt a szopásból. Mennem kell.

Aztán a férfi ismét felnyögött, Kaelia füle pedig vörös lett a szégyentől. Ágyban volt valakivel? Akkor miért vette fel a telefont?!

Zörgés zaja, és egy női hang hallatszott. – Ma este találkozunk, Béta. – Majd távolodó léptek zaja.

– Csak hogy tudja – szólalt meg ismét a Béta –, most nagy áldozatot hozok azért, hogy visszafizessem a tartozásomat. Úgyhogy miután beszélt vele, tekintsük kvitteknek magunkat.

– Természetesen – sietett megnyugtatni őt Kael egy köhintés kíséretében. – Értékelem az... áldozatát.

A férfi felkuncogott, Kael pedig egy nyikorgó ajtó hangját hallotta.

– Hé, D. Beszélned kellene valakivel. – Tompa zajok következtek, de Kael még így is mindent értett abból, ami elhangzott.

– Nem érdekel – morgott a másik férfi. Kaelia hirtelen nagyon megijedt. Eltűnődött, vajon a Király is elfoglalt-e. Az biztos, hogy nem fogja feláldozni a saját élvezeteit az ő kedvéért.

– Nem akarok összehozni senkivel. – A Béta hangos nevetésben tört ki. – Csak valami vérfarkas Luna az. Tartozom neki, oké?

– Nem érdekel – jött a válasz, Kael szíve pedig elszorult. Ennyi volt. Ez volt a legjobb esélye. Az előző életében is hívta Vaughn Bétát, igaz, az események idővonalán jóval később, de a férfi akkor nem vette fel. Az év vége felé a Likánoknak a saját területükön lévő problémákkal kellett megküzdeniük. A férfi valószínűleg már túl elfoglalt volt, mire a lány összeszedte a bátorságát a híváshoz. Újra és újra hívta, egészen addig, amíg a hívások már nem mentek át, ami azt jelentette, hogy valószínűleg letiltotta.

– Adj neki öt percet. – A hangokból ítélve a férfi egyenesen a királya kezébe nyomta a telefont. Újabb morgás hallatszott, Kael pedig már épp feladta volna. Ekkor egy zengő, fémes hang ütötte meg a fülét.

– Halló, itt Darius Alfa – szólalt meg a férfi, Kael pedig élesen beszívta a levegőt. Még csak a címét sem használta. Tényleg a Likán Király lett volna az?

– Üdvözlöm, Felség. – Úgy döntött, mindenképpen hivatalosan szólítja meg. – A nevem Kaelia Blackwood. Én vagyok a Csillámló Folyó falka Lunája.

A férfi csendben maradt, ami zavarta őt. De eszébe jutott, hogy csak öt perce van vele.

– A segítségére van szükségem – fújta ki a levegőt Kael. – A férjem Torin Blackwood Alfa, és a közeljövőben a válást tervezzük.

– Lenyűgöző – válaszolt a férfi mindenféle érzelem nélkül a hangjában. – De mi köze van ennek hozzám? Bármikor elválhat az én segítségem nélkül is.

– Tudom, Alfa – értett egyet a lány, és hallotta, hogy a férfi halkan felmorog. – Nem is ebben a részben van szükségem a segítségére. Tudja, mi választott társak vagyunk. Amikor összeházasodtunk, egyesítettük a falkáinkat. Amit valójában akarok öntől, az az, hogy segítsen visszaszerezni az embereimet és a területemet. Ön az Alfa Király, és amikor benyújtom ezt a vitás kérdést, az ön szava lesz az utolsó az Alfa Tanácsban. Nem fognak tudni nemet mondani.

– Hmm. – A férfi mintha jól szórakozott volna. – És azt hiszi, az ügy eljutna idáig? Ugye tudja, hogy az Alfa Tanács főként férfi Alfákból áll. Miből gondolja, hogy bárki is támogatná önt?

– Támogatni fognak, ha tudják, hogy ön az én oldalamon áll – érezte magát Kaelia egyre bátrabbnak. – Emellett vezetőként és harcosként is bizonyítottam már. Ez nem okozhat problémát.

– Akkor talán minden csodálatos, és egyáltalán nincs is szüksége a segítségemre? – kuncogott fel a férfi.

– De igen, Felség – biztosította Kael –, nagyon is. És igazán hálás lennék érte.

– Ez egy összetett kérdés – mondta a férfi rövid szünet után –, nem olyan dolog, amiről telefonon döntenék. Őszintén szólva, nem hangzik elég komolynak ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozzak vele.

Kael érezte, hogy forrni kezd a vérében a düh. Ezt komolyan gondolja? Ennyi lett volna?

– De...

– Nincs miről beszélnünk. Megházasodott, és a férjének adta a falkáját. Nem gondolta át a dolgot, és ez az ön hibája volt. Most már túl késő. – Az Alfa Király unottnak tűnt. – A törvényeink szerint nagylelkű tartásdíjjal tartozna önnek. Megtarthatja luxus életmódját, ha ez az, ami zavarja...

– Nem erről van szó! – szűrte át a fogai között Kael. – Nem hagyhatom náluk az embereimet!

– Náluk? – A Király gúnyosan felhorkant. – Szóval ez a probléma. Talált egy másikat, maga pedig megkeseredett emiatt?

Ennek semmi értelme nem volt. Kael akkorát vágott az öklével az asztalra, hogy az majdnem betört. Ez a fajta gúnyolódás nem volt új számára. Mostanra már mindent hallott. Még azoktól is, akiket a barátainak hitt.

– Nem vagyok megkeseredett! – köpte a szavakat. – Dühös vagyok! Mert most látom, mennyi hibája van a rendszerünknek! Mennyire igazságtalanul és egyenlőtlenül kezelik a nőket, ha egy férfi nem áll már az oldalukon! Milyen kevés esélyt kapunk a bizonyításra. Persze, harcost csinálnak egy nőből, és egyenlőségről beszélnek, de ha magasabb pozíciókról van szó, egy nőnek háromszor olyan keményen kell dolgoznia, mint egy férfinak, hogy egyáltalán szóba jöhessen a munkára! Évek óta egy Alfa munkáját végzem a férjem oldalán, és hibátlanul csinálom. De önök most csak egy sebzett nőt látnak, aki képtelen túllépni a férje árulásán. Tudja mit, pokolian fáj, de itt vagyok, nem jajveszékelek a fájdalomtól, hanem próbálom kitalálni a következő lépésemet. Maga azt sem tudja, mi folyik itt, de már ítélkezett felettem. Micsoda kiábrándító bemutatkozás a királyom részéről!

Olyan erővel vágta el a telefont, hogy utána csak bámulta az apróra tört darabokat a padlón.

Micsoda vicc!

Darius a hatalmas bőrfoteljében ült az íróasztala mögött, és a Bétája telefonját bámulta. Mi a fene volt ez? Leszúrta, aztán rámcsapta a telefont?

– O-ké. – Vaughn óvatosan visszavette a telefonját. – Úgy látom, ez jól ment.

– Emlékeztess, ki is volt ez? – kérdezte Darius, a barátjára nézve, miközben sűrű szemöldökét ráncolta.

– Micsoda? – Vaughn ideges nevetést hallatott. – Mielőtt elmondom, meg akarod ölni, vagy...

– VAUGHN! – hördült fel Darius olyan hangosan, hogy valószínűleg a falkájának minden tagja meghallotta.

– Jól van! – A Béta bezuhant a vele szemben lévő székbe, és elárulta: – Ő a Csillámló Folyó falka Lunája.

Csillámló Folyó... nincs messze a Csillámló Üvegtótól.

– Mi még? – A Király türelmetlenül dobolt az ujjaival az asztalon.

– A neve Kaelia Blackwood. Ha az emlékezetem nem csal, öt vagy hat éve Luna. Talán hét.

– Azt mondtad, tartozol neki. – Darius a tekintetével szinte átszúrta Vaughnt. – Hogyhogy? Ő is egy a sok kurvád közül?

– Dehogyis! – A Béta sértettnek hangzott. – Ő... ő mentette meg Owent hét évvel ezelőtt. Kóborlók támadták meg a bentlakásos iskoláját, és a nő pont valami esemény miatt látogatott oda. Amúgy akkor még nem volt Luna. De már készült a szerepre.

– Ő mentette meg? – Darius megdörzsölte az orrnyergét.

– Igen, megölt néhány kóborlót, és megvédte a fiút. Még csak tizenkét éves volt akkor. Ha a nő nem érkezik időben...

– Miért nem mondtad? – nyögött fel a Király.

– Nem volt rá idő! – Vaughn vállat vont. – Honnan tudhattam volna, hogy ekkora seggfej leszel vele?

– Van olyan, hogy jó időpont seggfejnek lenni? – kuncogott Vaughn Béta, csak tovább bosszantva őt.

– Tudd meg, hol találkozhatom vele – parancsolta Darius. – Felkeltette az érdeklődésemet. Valóban eléggé... harciasnak tűnik.

– Pontosan olyannak, amilyennek te utálod őket. – Vaughn felállt, de amikor észrevette Alfája szúrós tekintetét, letörölte a mosolyt az arcáról. – Megyek... dologra teszem magam.

Darius hátradőlt a székében. Már így is sok minden járt a fejében, de ez a nő valamilyen szinten hatással volt rá. Mosolyra húzódott a szája. Régen volt már, hogy valaki így mert beszélni vele. Kaelia Luna valóban szórakoztató volt.

Mivel megmentette Owent, tartozik neki legalább annyival, hogy megvizsgálja az ügyét.

Hát legyen.

Kaelia felkészült a reggelire. Egy egyszerű, mégis elegáns ruhát vett fel, és úgy fésülte ki a haját, hogy az lágy hullámokban oomoljon a vállára. Úgy döntött, ma nem sminkeli magát, mert nagyon is jól tudta, mivel kell szembenéznie, amint leér a földszintre.

Az ajtóban majdnem beleütközött Tessába.

– Kael. – A barátnője megpróbált gondtalanul mosolyogni, de Kaelia látta rajta, hogy ideges. – Mit szólnál, ha itt ennénk és beszélgetnénk? Csak mi ketten?

Kaelia elmosolyodott. Tudta, hogy Tessa próbálja megvédeni az odalent lévő új, kegyetlen valóságtól. Szerencséjére Kael mindenre felkészült.

– Talán máskor – javasolta, megfogva Tessa kezét, még mindig barátkozva a gondolattal, hogy életben van. – Most tennem kell valamit. Csak maradj mellettem, rendben?

– Mindig. – Tessa szeme könnyekben úszott.

Az étkező zsibongott, de amint Kael belépett, mindenki elcsendesedett. A falkában töltött első napján Nadi már a legmagasabb rangú farkasokkal egy asztalnál ült, és egyértelműen ő volt a figyelem középpontjában.

– Luna! – A lány talpra ugrott, miután hagyta, hogy Kael végignézze, ahogy sikeresen befurakszik a területére. – K-kérem, bocsássa meg a faragatlanságomat! E-esküszöm, tudom, hol a helyem!

Már megint kezdte.