Hazel

Declan Mercer Leo apja… ez meg sem fordult volna a fejemben. Bár ránézve, ahogy ott vigyorog a guggoló, a Lavina hokikapitánya mellett, már látom a hasonlóságot. Leo szeme többnyire világoskék, de megvan benne a csipetnyi ezüst is. A haja talán egy kicsit aranyosabb színű, de jócskán keveredik benne a hamvasszőke.

Hátralépek, miközben az agyam kavarog az új információtól. Az ujjaim elkezdenek csúszkálni a hüvelykujjam körmén. Ez az a megküzdési mechanizmus, amivel próbálom megnyugtatni magam, miközben próbálom feldolgozni az új infókat vagy kezelni a stresszt.

Lennének kérdéseim. Nem mintha kapnék rájuk választ. És mivel nem kérdezhetek, hagyom, hogy az agyam önálló életre keljen.

Azt hiszem, visszatérhetek az álláskereséshez. Nincs az az isten, hogy a négy báró a fia és az unokaöccse közelébe engedjen. Azt feltételeztem, hogy Leo vezetékneve Blakely, mivel úgy tűnt, a nagyszüleivel él. Meg kellett volna kérdeznem. Mrs. Blakely bizonyára az anyai nagymamája, hisz ők meg a Mercer fivérek. Ezek után majd Leo anyja fog bevonulni a szülei házába? Talán egy olyasvalaki, akit szintén ismerek? Próbálok visszaemlékezni Declan pletykált randizási történeteire. Nem tudom elképzelni, hogy Eleanor Blakely megengedné, hogy bármelyik lánya hokis cicababa legyen.

Legközelebb több részletre lesz szükséged, Hazel. Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen…

„Miss Hazel?”

Észreveszem, hogy Hobbs már többször is szólt hozzám. Sűrűn pislogok, és látom a négy hokistent magam előtt, amint úgy figyelnek engem, mintha valami kiállított furcsaság lennék. Számukra nyilván az is vagyok.

„Elnézést, Mr. Hobbs. Elvesztem a gondolataimban.” Ráfókuszálok, miközben figyelmen kívül hagyom a gyomromat marcangoló aggodalmat és a hevesen verő szívemet.

„Azt kérdeztem, még mindig csatlakozik-e Leóhoz vacsorázni, így, hogy a többiek is itt vannak.” Aggódva figyel engem.

Túl sokáig ragadtam le az agyamban, jövök rá egy kis pánikkal. Kérlek, ne kelljen ezt most megmagyaráznom nekik. Biztos vagyok benne, hogy hatalmas élvezettel osztanák meg a problémáimat mindenkivel. Kinyitom a számat, hogy feltegyek pár kérdést, de félbeszakítanak.

„Nem, természetesen nem marad, Hobbs, hisz a fiúk azért vannak itt, hogy Leóval töltsék az időt, és én is itthon vagyok. Ahogy látom, már meg is ismerkedett Leo apjával, Hazel.” Hátrafordulok, és Eleanor Blakely áll mögöttem. Szinte már úgy néz rám, mintha kotorásztam volna a házban, és ráakadtam volna a hullagyűjteményére. „Emlékeztetem, hogy az ön által aláírt titoktartási megállapodás értelmében nem árulhatja el, hogy Leo vezetékneve Mercer, és a személyazonosságukat sem fedheti fel.”

„Nem felejtettem el.” – mondom neki halkan, arra kényszerítve magam, hogy odafigyeljek rá.

„Helyes. Akkor mehet haza. Holnap találkozunk.” Ezzel gyorsan el is bocsát.

„Szia, Leo. Jó étvágyat a vacsorához.” Leguggolok, hogy megöleljem, majd a fülébe suttogom: „Álmodj jedi kutyusokkal.”

„Azt hittem, Hazel is velem eszik.” Miután elengedem, Declanhez sétál.

Mrs. Blakely gyorsan válaszol neki. „Ma este nem, Leo. Kövesd Hobbsot az étkezőbe.”

A válla kissé megereszkedik, de még int nekem egyet, mielőtt megfogná Hobbs kezét. Visszaintek neki, egészen addig, amíg el nem tűnik a szemem elől. A tekintetem sebesen a fivérek felé siklik, és amit látok, arra késztet, hogy beszaladjak a nappaliba a táskámért és a retikülömért, miközben Mrs. Blakely hivatalos formában üdvözli őket. Declanből legalábbis sugárzik a teljes bosszúság.

„Ő az új dadusa?” – Hallom, amint hidegen felteszi a kérdést, én pedig összerezzenek. Úgy tűnik, valaki elfelejtette elárulni a nevemet, vagy talán nem is emlékszik rá. Vagy talán nem egy túlságosan is résztvevő szülő.

Néhány percen belül sikerül kijutnom a bejárati ajtón, mert nem akarok többet hallani. Hazafelé a kocsiban végigveszem a lehetséges új állásokat, amik után nézhetnék, hiszen a bébiszitter és kisállatmegőrző ügynökségnek mostanában egyáltalán nem volt munkája. Biztos vagyok benne, hogy a Jégsárkányok még azelőtt elbocsátanak, mielőtt holnap megjelennék ott.

Egész délelőtt tűkön ülve várom, hogy kirúgjanak. Hál’ istennek, ezen a napon nincsenek közös óráim a sportolókkal, mert olyan ideges vagyok, hogy valószínűleg kihánynám az ebédemet.

Az utolsó órámból kilépve meglepődve tapasztalom, hogy egyetlen üzenetet sem kaptam. Van még elég időm, hogy ebédeljek valamit, és összekészüljek, mielőtt elmegyek Leóért. A házi feladatom egy részét is be kell gépelnem, de ez két óra alatt simán teljesíthető lesz az indulásig. Furcsa módon, ma annyira szervezettnek érzem magam, mintha mindent a kezemben tartanék. Talán a feszültség jót tesz az agyamnak.

Mosolygok, egészen addig, amíg be nem fordulok a kinti sarkon, hogy a kocsim felé vegyem az irányt, és majdnem nekiütközöm a focicsapat felének. Clifford Lawson edző is velük van, és amint meglát, a szája egyetlen szigorú vonallá préselődik össze. Egyenesen felém kezd menetelni, és elgondolkodom, vajon ne forduljak-e sarkon, és fussak-e el. Még hátizsákkal a hátamon is elég gyors vagyok. Végül mégis a sarkamra állok, és a helyemen maradok.

„Connolly… ügyeljen rá, hogy még idén lediplomázzon, hogy eltakarodhasson a faszba erről a kampuszról.” – mondja fenyegetően, miközben elhúz mellettem.

Ez aztán a tévesen irányított düh, legszívesebben visszakiabálnék neki.

Megvárom, amíg elhaladnak mellettem, majd elindulok a járdán a parkoló felé. Emlékeztetem magam, hogy felnézzek, és ne csak a lábamat bámuljam. Szerencsére így teszek, amikor kell. A Mercer fivérek ott állnak az általam használt ösvény végén. Ezek mindig egy bolyban mozognak? Visszafordulok, hogy kikerüljem őket.

Elindulok Leo óvodájába, miután még egyszer leellenőrzöm a telefonomat, hogy nem jött-e SMS vagy üzenet Mrs. Blakelytől. Semmi. Talán jobban szereti személyesen közölni, ha véget vet az ember megbízatásának.

Leo legalább izgatottan vár. „Tetszett neked az apukám, Hazel?”

„Nem volt alkalmam beszélni vele, Leo. De azt hiszem, annál sokkal fontosabb, hogy te tetszel nekem.” Mégis hogyan is magyaráznád meg egy négyévesnek, hogy az apja megvet téged?

„Ő egy hokis. És nagyon gyors.” Hallom a hangjában a büszkeséget. Úgy tűnik, imádja az apját.

„Szoktad is nézni, ahogy játszik?” – kérdezem kíváncsian. Nem akarok túl sokat kérdezősködni, nehogy Leo aztán visszaszaladjon, és elmondja nekik, hogy az apja után kémkedtem. A gyerekek túlságosan is őszinték tudnak lenni.

„Már nem. Madison csinált egy…” Összeráncolja az arcát a hátsó ülésen, miközben én a tükörből figyelem őt. „Nagymama úgy hívta, hogy lenet.”

„Jelenet?” – kérdezem, ő pedig mosolyogva bólint.

„Igen, az. És nem mehettünk többé. Az meg mit jelent, Hazel? Ma sajtot és kekszet akarok enni uzsonnára.”

Elmosolyodom, ahogy a random gondolatai összekeverednek. Pont emiatt jövök ki sokkal jobban a gyerekekkel.

„Ez olyasmit jelent, amit nem akarod, hogy más emberek is lássanak. Lefogadom, hogy Hobbs majd ad neked sajtot meg kekszet.”

Az út hátralévő részében a sulis barátairól mesél, én pedig hallgatom. Eközben ismét feltűnik, milyen választékosan beszél Leo a korához képest. Azon tűnődöm, vajon a sárkány nagymamának is köze van-e ehhez. Kétlem, hogy túlzottan értékelné a gyerekek cuki nyelvbotlásait.

Amikor nevetgélve besétálunk a házba, a nagymamája kilép a folyosóra, és minket figyel. Elveszem Leo kabátját és a táskáját.

„Menj, keresd meg Hobbsot. Azt hiszem, a nagymamád beszélni szeretne velem.” Fürgén elsiet, én pedig azt kívánom, bár én is így tehetnék.

„Most szombaton elviszi Leót a Jégsárkányok hokimeccsére. Egy kiemelt szektorban fog ülni. Már egy ideje nem volt kinn.”

Sokkot kapva meredek rá. Én egy hokimeccsen? Lawson edző agyvérzést vagy szívrohamot kap, ha meglát. Engem pont annyira gyűlöl, mint a bátyja. Hogy ez a suli mért alkalmaz egy testvérpárt a foci- meg a hokicsapat edzőjeként, az már csak az én balszerencsém. Közben a hangja átszeli az agyamat. „Ezt fogja viselni.” Felém nyújt egy túlméretezett kapucnis pulcsit és egy baseball sapkát, rajtuk a csapat logójával. Aha, az edző mindenképp meg fog ölni, ha meglát a felszerelésükben. Ő közben áthatóan figyel, én pedig kínosan elköhintem magam. „Kötelességemnek tartom, hogy mindent tudjak azokról az emberekről, akik nekem dolgoznak. Tökéletesen tisztában vagyok a hírnevével az iskolában. A Lawson fivérek erős averzióval viseltetnek ön iránt, és ahogy az információm alapján kiderült, méghozzá teljesen jogosan. Úgy tűnik, maga afféle átok a számukra és a futballcsapat számára. Nem tisztem, hogy kioktassam a múltbéli döntéseiért. Őszintén remélem, tanult valamit abból, amit tett. Ezzel együtt nem fogom hagyni, hogy az önnel szembeni ellenérzésük befolyásolja azt a tényt, hogy Declan kérésére Leo a közönség soraiban ülhessen. Legyen világos: kizárólag azért van itt, mert Leo ragaszkodott magához, mint dadushoz, és én ráuntam a drámázására, nem pedig azért, mert bármiféle vonzalmat éreznék ön iránt. Úgy tűnik, van némi sütnivalója, és elvégre is megmentette őt. Továbbá az is megnyugtat, hogy tegnap nem próbálta felhívni magára a Mercer fivérek figyelmét. Ennélfogva továbbra is a férjem és az én alkalmazásomban maradhat.”

Két másodpercig szóhoz sem jutok, mielőtt rájönnék, hogy türelmetlenül várja a válaszomat.

„K-köszönöm.” – felelem, szinte kérdőre vonó hangsúllyal. Úgy sejtem, mostantól lekötelezettje vagyok valamilyen szinten. Legalábbis az ő szemszögéből.

Bólint, én meg feltételezem, hogy a számára megfelelő választ adtam.

„Holnap nagyjából hétig kellene maradnia. A férjemnek és nekem vacsorameghívásunk van. Declan fogja majd leváltani, amint megérkezik, hogy ő is gondoskodhasson a fiúról az edzésük után, ugyanis Hobbsnak szintén programja van hatkor. Arra az időre a gyereket már le kell fektetnie aludni.”

„A legjobb barátnőm unokaöccsét, Milót is el kell hoznom holnap. Ez a megállapodás még mindig érvényes?” Szükségét érzem, hogy még egyszer rákérdezzek.

„Igen, érvényes.” – jelenti ki összeszorított ajkakkal.

„Köszönöm. Akkor holnap itt leszek.”

Elmegyek, hogy felügyeljem Leót, amíg le nem fekszik aludni. Már alszik, amikor visszabattyogok a konyhába, hogy letegyem a tejespoharát. Hobbs ott van.

„Az úrnő elment, Hazel. Szabadon hazamehet.”

„Köszönöm, Hobbs.”

Semmi jele a Mercer fivéreknek, vagy akár Leo anyjának. Még egyszer sem említette őt. Valamikor mindenképp rá kell kérdeznem valakinél. Hobbs talán hajlandó megosztani, kivel hagyhatom Leót, és kivel nem mehet el. Ha nem, akkor Mrs. Blakelytől fogom megkérdezni legközelebb, amikor látom, már csak biztonsági okokból is. Kíváncsi vagyok, vajon közös felügyelet van, vagy csak láthatás Declan és a Blakelyék között. Talán majd ki tudom silabizálni azt az időbeosztást, hogy elkerüljem őket. Bár az én szerencsémet ismerve, mindannyian fel fognak bukkanni holnap este.